A Dunánál
(Szőcs Géza Irodalmi folyóirata)
Az erdélyi Szőcs Géza nem először lepi meg olvasóit páratlan mutatványaival. Most például „A Dunánál” c. folyóiratát, pontosan annak 2005-ös 2-es számát teljes egészében a holokauszt irodalmának szenteli. Mint valaha Bródy Sándor, ő is egy-egy személyes produkciót mutat fel, azzal a különbséggel, hogy a 80 oldalas orgánumnak nem ő írta minden darabját. Viszont ő olvasta, válogatta végtelen könyvtárából, s persze csoportosította a szemelvényeket intellektuális érdeklődésének és magas erkölcsi mércéjének megfelelően. Viszont gyakran jegyzetekkel, publicisztikai kiegészítőkkel teszi a mondanivalót, az egyetemes üzenetet teljessé. „Zsidó” látása érzékletes és megrendítő. Magunk is úgy tartjuk: a zsidó látószögnél nincs érdekesebb, fontosabb megközelítés, most egy nem zsidó embernél találkozunk ugyanezzel a szerkesztési elvvel. Mottója mi más lehetne, mint ifjúkori szerelmes hite, miszerint élményvilága „legmagyarabb” építészeti emléke a marosvásárhelyi kultúrpalota. Amelyről mindig azt hitte és mondta: ez a legmagyarabb és legerdélyibb csoda: kifejezi mindazt, ami e nép történelmében, érzelmeiben a lényeg. És akkor eljött a pillanat, amikor megtudta: a két tervező közül az egyik építész életét egy német haláltáborban fejezte be.
Hölgyeim és Uraim! Ilyen gazdag kaleidoszkópot a zsidó és a „zsidózás” szellemi világából nem sokszor olvasunk. Ha szeretnének az élményben osztozni, kérem, lapozzák a folyóiratot.
Találkoznak benne Bernard Shaw „Genf 1938” c. darabjának részletével, Nagy Endre egy (kissé) elfeledett regényének néhány oldalával, Emőd Tamás két csodás versével, továbbá több eredeti holokauszt-naplóval, drámai idézettel, különös műfaji szenzációval. Összességében megrázó és élményszerű olvasmányt kapunk Szőcs Gézától. Köszönjük zsidóságunk nevében! (b.)