Kezdőlap » Remény » 2002. 1. szám » Elkésett posta – Nyílt levél egy igaz keresztényhez

Elkésett posta – Nyílt levél egy igaz keresztényhez

Ajánlás: ezt a levelet 2001. április 25-én írtam. Sem a Népszabadság, sem néhány más megkeresett lap nem kívánta közölni. Talán – különösen így — mégsem tanulság nélküli.

Kedves Vankó Zsuzsa!

Megkönnyeztetett, mert szívemből és lelkemből szólt a Mi a baj a keresztény Magyarországgal? című, a Népszabadság 2001. április 25-i számában megjelent cikke. (Egy nappal Szent György napja után a legszebb ajándéknak tekintettem, amelyet egy magyar kereszténytől névnapomra kaphattam.)

Mielőtt a fentieket bővebben kifejthetném, engedje meg, hogy röviden bemutatkozzam.

Zsidó származású nyugalmazott diplomata és történész vagyok.

Világnézetileg „hívő ateistaként” határozom meg magamat, mert hiszek (a cikkéből is áradó) emberségben, jóságban, szeretetben (szerelemben), szolidaritásban és más nemes eszmékben; de nem hiszek egy mindent tudó és elrendező földöntúli Mindenhatóban. Hogy miért nem? Mert akkor nagyon kellene gyűlölnöm Öt, amiért engedte, hogy imádott Anyám és három nagynéném a német koncentrációs táborok, két nagybátyám a szovjet gulágok poklában pusztuljon el.

Ugyanakkor tisztelem – és kicsit irigylem is – azokat, akik hisznek a túlvilági megváltásban.

Magamat egy teljesen asszimilálódott magyar zsidónak tekintem (hangsúly az előbbin)!

Azt szoktam mondani, hogy zsidóságom két esetben jut eszembe: egyrészt amikor a fentebb említett családi mártírjaimra gondolok (tehát lényegében mindig), továbbá amikor a „keresztény Magyarország” Ön által is elítélt különböző rangú és rendű szószólói ezt eszembe juttatják.

Boldog örömmel üdvözöltem a Magyarországon végbement „bársonyos forradalmat”, és szerény lehetőségeim szerint igyekeztem elősegíteni a demokrácia egészében sikeres vajúdását. Annál inkább elszomorítottak a burkolt és nyílt antiszemitizmus egyre gyakoribb megnyilvánulásai. Személy szerint is fájdalmasan érintett a magyar zsidóság pitiáner és diszkriminatív jellegű „kártérítése”. Ennek adtam hangot a mellékelt glosszámban:

„Hogyan lett Anyámból szappan, majd szemüvegkeret?

1944 novemberében Édesanyámat — sok százezer sorstársával együtt — a náci gyilkosok, a magyar keretlegények szorgos közreműködésével, a bergen-belseni koncentrációs táborba hurcolták, majd szörnyű szenvedések után elpusztították. Teteméből — a családi legendárium szerint — szappant készítettek …

Én túléltem ezt a túlélhetetlen és (kár)pótolhatatlan veszteséget, de két testvérem nem: mindketten öngyilkosok lettek.

Most, csaknem tízéves várakozás és hercehurca után mégiscsak kárpótolt az igazságosztó állam: 30 ezer forintot kézbesített ki a posta. Egyharmincadát annak, amit a korábbi kárpótoltak kaptak.

Töredelmesen bevallom, hogy pitiáner módon elfogadtam a pitiáner „kárpótlást”, és a pénzt egy — az eladó szerint — „közepes árfekvésű” szemüveg-keret megvásárlására fordítottam. Majdnem kitelt belőle!

Így lett anyámból szappan, majd emlékéből szemüveg-keret.

Benne fogantam, és mostantól fogva a Belőle vásárolt szemüvegkereten keresztül szemlélem ezt a faramuci világot …”

(Glosszám megírása után, két évvel ezelőtt több lapnak is felajánlottam, de valamennyien elutasították).

Kedves Zsuzsa!

Többször is meg akartam írni a jelenlegi „keresztény kurzussal” kapcsolatos emberi és történészi fenntartásaimat, de úgy érzem, hogy egy nem keresztény tollából ez nem lenne meggyőző. És most ezt Ön megtette helyettem. Köszönet és hála illeti ezért minden „nem keresztény” de azért magát igaz magyarnak valló polgártársam nevében!

Teljesen egyetértve hármas értékrendszerével, magamban így fogalmaztam meg fenntartásaimat: ellenzem a „keresztény Magyarország” elvét és jelszavát, mert akarva-akaratlanul kirekeszti magából mindazokat, akik nem keresztények, és már láthattuk, hogy hová vezet ez a kurzus: félmilliónál több honfitársunk (zsidók és cigányok) faji alapon történő kiirtásához.

Ezért üdvözlök örömmel mindenkit, aki az egyik legnagyobb magyar keresztény gondolkodóhoz, Bibó Istvánhoz hasonlóan felemeli szavát az antiszemitizmus és mindenfajta kirekesztés ellen.

Nagy örömmel olvastam a zsidó-keresztény Fejtő Ferenc közelmúltban megjelent „Magyarság, zsidóság” című szép könyvét A könyvről megjelent recenziómban Fejtőhöz hasonlóan szükségesnek tartottam, hogy idézzem Bibó István megrendítő vízióját: „A deportálásokat a németek a nyilas irányítás alatt álló magyar közrendészeti hatóságok, főleg a csendőrség segítségével hajtották végre … A deportáltak túlnyomó része a német megsemmisítő táborokba került, a emberi méltóság semmibevevésének olyan körülményei közé, amelynek párját a történelem, az ókori és keleti rabszolgaság és gladiátorjátékok számbavételével sem ismerte eddig: az embereket korra és nemre való tekintet nélkül, kopaszon és meztelenül való kiválogatása után, szinte elképzelhetetlen élelmezési és tisztasági viszonyok közepette, gázkamrákon, kőbányákon, agyonzsúfolt barakkokon, napokig tartó gyalogmeneteken, tábori bordélyházakon és embereken kísérletező orvosi laboratóriumokon keresztül irányították az ott szokásos halálnemek – a gázhalál, a tűzhalál, a tarkólövés, az agyonkínzatás, az agyondolgoztatás, az éhhalál, fagyhalál és az orvosi kísérletek áldozataiként való elpusztulás felé …”

Sajnálatos, hogy több mint fél évszázaddal e borzalmak után is vannak magukat kereszténynek és magyarnak valló honfitársaink, akik vagy tagadják megtörténtüket vagy – horribile dictu! – nem bánnák megismétlődésüket. A „keresztény Magyarország” hitvallói – akarva- akaratlanul is – a kezükre játszanak!

Kedves Zsuzsa!

Gondolataim alátámasztására leírom Önnek a keresztény-zsidó megbékélés nagyszerű bajnokával, II. János Pál pápával történt személyes találkozómat. Nem értek egyet számos konzervatívnak tűnő nézetével, de halhatatlan történelmi érdemének tartom azt, hogy ő volt az első vatikáni egyházfő, aki megtagadta az „istengyilkos nép” teóriáját, aki a zsidókat „idősebb testvéreinek” nevezte, és ellátogatott a római zsinagógába.

Mindezt meg akartam köszönni neki, amikor több fényképét is tartalmazó „Itália és Magyarország – kapcsolataink képes krónikája” c. kétnyelvű és „kétszívű” albumomat ezekkel az (olasz nyelvre fordított) szavakkal dedikáltam: „II. János Pál Pápának, könyvem egyik hősének ajánlom ezt a művemet, felebaráti tisztelettel és szeretettel egy idősebb testvér, Réti György.”

Amikor felolvasva neki a dedikációt, az „idősebb testvér” kifejezéshez értem, éreztem, hogy a fáradt, beteg ember megszorítja karomat, majd félig átölel.

Katartikus élmény volt!

Kedves Zsuzsa!

Azért meséltem el Önnek és nyílt levelem olvasóinak ezt a személyes élményt, hogy „Jézus földi helytartójának” szép példájával érveljek a zsidó-keresztény megbékélés és a schilleri-beethoveni „Minden ember testvér lészen” eszméje mellett.

A „keresztény Magyarország” gondolata nem ezt szolgálja.

Szívem szerint megismételném és “kőtáblába vésném” nagyszerű és példamutató írásának minden sorát. Ehelyett itt csak gondolatzáró sorait idézem azok számára, akik nem olvasták (és akik olvasták):

„Végül is: mi a baj tehát a keresztény állammal? Az, hogy nem keresztény. Lényegileg, alapelvileg nem keresztény, csak a nevében az. A valóságban jogosulatlanul viseli ezt a nevet. Mert nem erkölcsös, nem igazságos. Ellenkezik a szeretet és a szabadság elvével, amely pedig a kereszténység végső és legfőbb fundamentuma.”

Erre rezonál Danka Krisztina Krisnahívő honfitársunknak az Ön cikke alatt közölt szép írásának alábbi megállapítása: „… csak akkor lehetünk méltó fiai nemzetünknek, ha tudatosítjuk magunkban, hogy mi elsősorban emberek vagyunk, és csupán másodsorban egy bizonyos vallás és egy bizonyos nemzet tagjai…”

Bízom abban, hogy többségben vagyunk azok, akik nem a keresztény és így a másokat akarva-akaratlanul kizáró, hanem a valóban európai és a valóban befogadó Magyarország hívei vagyunk. Mert ha nem, akkor egyre gyakoribb lesz a sírrombolás, a zsidózás, a zsidó, a keresztény és más templomok kifosztása és meggyalázása. Mert különben világnagy költőnkkel (József Attilával) együtt „borzadva kérdezzük, mi lesz még, honnan uszulnak ránk új ordas eszmék …?”

(Tartok tőle, hogy a „keresztény Magyarország” hívei – szándékaiktól függetlenéül – az „ordas eszmék” előretörésének tesznek szolgálatot.)

Mély tisztelettel, hálával és felebaráti szeretettel üdvözli

Réti György