Kezdőlap » Remény » 2002. 1. szám » Novák Attila: A családi gyökerek

Novák Attila: A családi gyökerek

A családi gyökerek mindenki útját meghatározzák, s ez Theodor Herzlnél is így volt. A Herzl-család mind a két ága máshonnan érkezett Magyarországra. Herzl anyja, Jeanette Diamant 1837 júliusában született Pesten. A Diamant-család, mint oly sokan a magyar zsidók közül, Morvaországból és Szlovákiából származott. Bár erre forrásaink nincsenek, úgy tudni, hogy az első Diamant 1683-ban, katonaként érkezett a Rajna-vidékről Magyarországra. Theodor Herzl egyik nagybátyja, Wilhelm Diamant pedig részt vett az 1848/49-es forrada-lomban, és a főhadnagyságig vitte a ranglétrán. Jennette apja, Hermann Hirsch Diamant jó-módú textilkereskedő volt. A lelkileg kissé instabil, de sikeres és gazdag Diamant-család több vonását is örökölte Herzl. Álmodozó, melankolikus tekintete, sötét szeme minden bizonnyal anyai örökségének része. Szellemiségében is sokat köszönhet anyjának, aki a német kultúra elkötelezett híve volt, és gyermekeibe is megpróbálta azt beleplántálni. Herzl regényeiben többször is megörökítette anyját, a Das neue Ghetto (Az új gettó) Sámuelnéja (Frau Sámuel), vagy az Altneuland („Ősújország”) Dávid anyja alakjában a Jeanette Diamantról mintázott domináns női egyéniség jelenik meg.

Herzl apja érdekes famíliából származott. Sokan – így az egyik életrajzírója, az algériai eredetű francia zsidó André Chouraqui is – szefárdnak tartotta a családot, ugyanis Theodor Herzl nagyapja, Simon a Belgrád melletti Zimonyból (Semlin) jött Magyarországra. Azonban a kutatások bebizonyították, hogy a család eredetileg Morvaországból származik, és onnan került le délre. A szefárdizmus, azaz a spanyol-portugál eredetű szefárd zsidósághoz való kö-tődés tudata sok askenázi családban jelen volt: szégyellvén a „halzsíros atyafiságot”, inkább spanyol-portugál zsidóknak vallották magukat. A szefárdok egyébként mind a mai napig na-gyon büszkék eredetükre, nagy szefárd tudósoknál szokásban volt a levél végére odabiggyesz-tett héber betűrövidítés, a sza-mech-tet, azaz a „szfaradi tachor” („tiszta szfaradi”) megjelölés, ami a szefárd etnikai tisztaságra utalt. A zsidó hagyományban egyébként már régtől jelen van az etnikai puritás hagyománya, a babilóniai zsidóság aranykorában is megkülönböztettek tisz-ta és kevert zsidó területeket, a XIX. században pedig az arisztokráciával nem rendelkező ke-let-közép-európai zsidóság saját nemességre törekvő vágyait öltöztette a grandeur, ugyanak-kor arisztokratikusnak tekintett szefárd zsidóság álruhájába.

Herzl szefardizálása

A XIX. század második felében pedig (és nem csak zsidóknál) egész Közép-Európában, főleg a Monarchiában végigsöpört a mór stílus. A Kelet egyrészt „érdekes” és jórészt ismeret-len volt, másrészt a spanyol zsidó-arab aranykorra gondolva sokan vallás és tudomány har-monikus együttélését, a kultúra felívelését és egyfajta korai „liberalizmust” találtak meg „visszafelé” a történelemben A múltbatekintő idealizálásból mór kupolák, díszes, keleties ornamentikák születtek. Ludwig Förster, a Dohány-utcai és a szegedi zsinagóga tervezője, de mások is, mint a budapesti Rumbach-utcai zsinagóga tervezője Ottó Wagner, ezen elképzelés szerint alkották meg (később) zsidó „templomaikat”, melyek ráadásul még a magyarok „kele-ti” származására is jól rímeltek. Herzl szefardizálása pedig később komoly politikai jelentő-ségre tett szert, mert az Izraelbe az 1950-es években bevándorolt (és csak részben) szefárd észak-afrikai zsidóság identitását úgy próbálta még hangsúlyosabbá tenni, hogy etnikai mó-don próbált csatlakozni az egyébként askenázi csinálmánynak tekintett cionizmushoz. E jó-részt iszlám kultúrájú zsidóság egyébként teljesen más, közel-keleti elemeket vitt be a zsidó állam életébe, és nem olyanokat, amilyeneket Herzl megálmodott.

A Herzl-család mindenesetre már több generáción keresztül élt délen. A családot eredeti-leg minden bizonnyal Leibl vagy Loebl néven illették, ez változott később Herzre és Herzlre (a szív héberül: „lev”). A Herzl nevet megvásárolták, a Loebl pedig előnévvé változott. A névváltoztatásnak konkrét oka is volt, III. Károly 1726-os rendelete következtében a zsidó családokban csak a legidősebb fiú házasodhatott, ezért változtatták meg a nevet, hogy ezen a sanyarú állapoton változtassanak. A Herzl-család 1739-ben Belgrádból Zimonyba költözött, amikor az osztrákok arra kényszerültek, hogy Belgrádot átadják a törököknek. 1753-ban a család letelepedési jogot kapott.

Simon Loew Herzl, Theodor nagyapja sokgyermekes családból származott, és a család több tagja nem maradt meg mindenáron zsidónak. Bár Simon élete végéig megtartotta a ha-gyományt, például a zsidó újév, Rós Hasana napján sófárt fújt a zsinagógában és Jom Kippur-kor is elmondta a Kol Nidré („Minden fogadalom”) kezdetű ősi, archaikus csengésű arámi nyelvű imát, bátyjai már korántsem voltak annyira hűek régi vallásukhoz. Moritz és Heschel Herzl még az 1850-es években görög ortodoxnak keresztelkedtek „ki”. Simon nagyapa pedig elvette a zimonyi illetőségű és nem túl gazdag Rebecca Bilitzet, hogy a kor hagyományai sze-rint népes zsidó családot alapítson meg.

Visszatekintve a félmúltból, Zimony bizony többnek bizonyult kellemes délvidéki em-léknél. Simon nagyapa ugyanis tanítványa volt kora egyik kiemelkedő szefárd ha-chamjának (talmudtudós, bölcs), a „cionista” (akkor még nem így hívták) gondolatokat hirdető Juda Hai-Alkalaj (1798-1878) rabbinak. A szarajevói születésű nagy tudású tanító, akiről Jehuda Burla, izraeli író „Vágyak és küzdelmek” címmel regényt írt, Cvi Hirsch Kalischer rabbival és Moses Hessel együtt a modern politikai cionizmus legfontosabb szellemi előfutárának számít. Alkalaj rabbi Minhat Jehuda (Júda ajándéka) című művében a zsidó hagyomány fogalmi rendszerébe ágyazva, nemzeti programot fogalmazott meg. Véleménye szerint a Messiás eljö-vetele nem egyik napról a másikra fog lejátszódni, hanem hosszabb folyamatként fog megva-lósulni. A zsidó tradíció két Messiást ismer; az első József Fia Messiás, aki részt vesz Góg és Magóg harcában, visszahódítja Izrael földjét, majd elesik a csatában. A másik, Dávid Fia Messiás pedig bevezeti népét az ígéret Földjére. Alkalaj álláspontja szerint József Fia Messiás nem személy, hanem processzus, ennek tartalma pedig a területszerzés Palesztinában. Más, praktikus szempontokat is felvetett: szerinte mindenkit meg kell tanítani a beszélt héber nyelvre, és zsidó alkotmányozó nemzetgyűlést kell létrehozni. A rabbi a tradíció köntösében adta elő mondandóját, azaz – miközben új gondolatait megfogalmazta – vigyázott arra, hogy bibliai és talmudi forrásokkal támassza alá minden állítását. Erre nemcsak azért volt szüksége, mert hogyha kerülni akart bárminemű konfliktust a rabbinikus világgal, akkor bármiféle újí-tásnak, héberül hiddusnak (mely elsősorban a halachikus, azaz a joganyagra vonatkozik) csak és kizárólag a zsidó tradíció keretén belül volt szabad elhangoznia, de azért is, mert Alkalaj rabbi – aki élete végén kivándorolt Palesztinába – maga is csak e hagyomány szótárát használ-va volt képes beszélni.

Alkalaj rabbi látomásának helyszíne Palesztina, a Török Birodalom meglehetősen fejlet-len tagja volt. Déli része az önállóbb Jeruzsálemi körzet, vagy törökül mutasarriflik, északi körzete pedig a bejrúti vilajethez, míg a Jordán folyón túli része a damaszkuszi vilajethez tar-tozott. 1880 és 1905 között 20-25.000 orosz és román zsidó áramlott be Palesztinába, vagy ahogy a zsidók mondták, Erec Jiszraelbe. Alkalaj egyébként sok országban megfordult, hogy propagálja eszméit, és Erec ]iszráel Betelepítését Célzó Társaságokat szervezett, cionista röp-irata pedig 1852-ben angolul is megjelent.

A Herzl-család tehát, a téves közfelfogás ellenére askenázi volt, azonban Zimonyban él-tek, és így nem tudták magukat kivonni a Balkán újjáéledő nemzeti mozgalmainak hatása alól. A Minhat Juda szerzőjére óriási hatást gyakorolt Görögország 1829-ben elnyert függetlensé-ge, pedig ez csak kezdete volt a török uralom visszaszorulásának és a balkáni nemzeti államok megalakulásának. A Balkánon, csakúgy, mint a világ más térségeiben, Anglia és Franciaor-szág egyre erősebben volt jelen, és maga mögé utasította a régi birodalmakat, az oroszokat és a törököket. Ráadásul a világ felosztásáért folytatott küzdelemben a nyugati technika termékei kezdtek legalább olyan súllyal latba esni, mint Oroszország és Törökország óriási embertö-megei.

Herzl apja, Jakab (Jacob) (1835-1902) szüleinek harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot. Tizenegy éves koráig látogatta a zimonyi chédert, a tradicionális, kizárólag vallási ismereteket nyújtó zsidó elemi iskolát, majd négy osztályt a német iskolában végzett. Fiatalon Debrecenben telepedett le, később, 1856-ban Pestre költözött. Élete szerencsésen alakult: a szállítmányozási és bizományosi üzletben komoly sikereket ért el. Magánélete is jó fordulatot vett, elvette Hermann Diamant lányát, Jeanette-t, és ezzel is vagyonát gyarapította. Az 1873-as gazdasági válság idején az egyik vállalkozása tönkrement, és meglehetősen sok pénzt vesz-tett, ugyanakkor volt ereje az újrakezdéshez, így élete végéig képes volt arra, hogy anyagilag támogassa a fiát.

A házaspárnak két gyermeke született, az első, Pauline 1859-ben, míg őt Herzl Tivadar követte, aki 1860. május 2-án látta meg a napvilágot és a Benjámin Zeév héber nevet kapta.

Herzl gyerekkora: Pest-Buda felvirágzása

A Herzl-család Tabak-gasse-i lakásának helyt adó ház helyén ma, szorosan egybeépülve a Dohány-utcai zsinagógával, a Zsidó Múzeum épülete helyezkedik el. Az épületek együtt hatalmas komplexumot alkotnak, jelenleg itt helyezkedik el a magyarországi neológ zsidóság hitközségi központja. A pesti születés ténye persze még nem garantálja a szülőhelyhez fűződő emocionális vagy intellektuális kötődést. Herzl 1889-ben a londoni Jewish Chronicle-ben meglehetősen nagy távolságtartással nyilatkozott pesti szülőföldjéről: „1860-ban születtem Budapesten, ahhoz a zsinagógához közel, amelyikben a rabbi nemrégiben a legkomolyabban bírált azért, mert becsülettel több megbecsülést és szabadságot próbálok meg szerezni a zsi-dóknak, mint amennyivel ma rendelkeznek. Húsz évvel később a „Kiadó” felirat jelent meg annak a Dohány-utcai háznak a kapuján, ahol először megláttam a napvilágot”. (Idézi: Handler, 1983.) Az ilyen és ehhez hasonló memoárrészletek csak arra szolgáltak, hogy alapot adjanak többek – így Amos Elon izraeli író – által is a „pesti német fiú”-ként ábrázolásának, ami nem fedi a valóságot. Pest akkor már nem volt „német város”. A Nemzeti Színházat töb-ben látogatták, mint a pesti német színházakat, és több rangos magyar irodalmi lap is műkö-dött a városban, mint például Jókai Mór lapja, A Hon. Jókai és Herzl Jakab egyébként ismer-ték egymást, hiszen Jókai noteszeiben az 1870-es évek elején többször is előfordult Jakab papa” neve. Másrészt Herzl nagyon is kötődött Budapesthez, és bár később, 1878-ban a csa-lád Bécsbe költözött, de Pauline nővére halála után minden évben felkereste pesti sírját. Ami Herzl-nek a magyar fővároshoz fűződő ambivalens viszonyát illeti, nos, ennek komoly oka volt. Herzlt nemcsak rabbik kritizálták, hanem komoly színházi kudarcok is érték Budapesten, ezért viszonya nem „a” magyarokhoz vagy Magyarországhoz, hanem a város zsidó vezetőihez és színházi uraihoz volt feszültségekkel terhes. Élete végéig tökéletesen beszélt magyarul, és az ország újjáéledő és sokféle irányultságú modern magyar kultúráját is jól ismerte. Bár Israel Zangwill, angol zsidó író, a későbbi territorialista mozgalom atyja Herzl magyar „képzelőerejérői” beszélt, az „alapító atya” magyarsága megkérdőjelezhető. Identitása ugyanis nem kizárólag a magyar tájhoz, de nem is az osztrákhoz (ha van ilyen) kötötte, hanem Buda-pesthez és Bécshez. Azt is mondhatnánk, hogy közép-európai bécsi zsidó identitással rendel-kezett, de ennek legalább annyira a részét alkotta a gyermekkorban megismert magyar, mint az osztrák-német irodalom és kultúra, hiszen elsősorban írói öntudattal rendelkezett.

A lakosság 20 százaléka zsidó volt

Herzl a gyarapodás éveiben lépett be a történelembe, szülővárosa Európa egyik legdina-mikusabban fejlődő metropolisza volt. Rohamos magyarosodása modernizációját pedig nem hogy nem késleltette, hanem párhuzamosan együtt haladt vele. A pestbudai glóbusznak már ekkor megmutatkozott egy határozott jellegzetessége: erősen központosított, ugyanakkor a nemzeti öntudatot növelő kísérletek teremtettek ezen a tájon óriási és tágas köz-, és magán-épületeket. Az Európához, illetve a világhoz való minél előbbi fel- vagy visszacsatlakozás igénye, egy nagy felzárkózási kísérlet hozta létre azt a modern, lüktető metropoliszt, amely a Herzl-családnak is otthont adott, és amely tárt kapukkal várta a vidékről beáramló, etnikailag és vallásilag heterogén emberek népes seregét. Elég csak figyelemmel kísérni a város lakos-ságának gyarapodását. 1851-ben 178.000, 1870-ben több, mint 270.000 ember lakta az akkor még mindig Pest-Budának nevezett urbanizációs központot. 1890-re Budapest lakossága kö-zel félmillió volt, és évente újabb és újabb betelepülők növelték a városi lakosok létszámát.

A Herzl-család, amely a magyarországi zsidóság asszimilálódott rétegéhez tartozott, nagy zsidó közösség közepette élt a városban. A zsidók Pesten majdnem a lakosság húsz százalékát alkották, ami tetemes létszámot, több mint negyvenezer főt jelentett. A közösség jó részének magyarosodási szándékát jelezte a hitközség kebelében létrejött MIKÉFE, azaz Magyar Izrae-lita Kézműves- és Földmívelő Egylet. A forradalom, melyben oly sok magyar zsidó részt vett, valamennyire kárpótolni akarta őket a korábbi diszkriminatív gyakorlatért. Az 1849-es szege-di országgyűlés, cserébe a tömeges zsidó részvételért, emancipálta a zsidókat, de mivel idő nem volt rá, törvényerőre sohasem emelkedett. A forradalom letörése után, az abban való részvételük miatt, kollektív büntetés sújtotta a magyar zsidókat, tekintélyes summát, egymil-lió-kétszázezer forintot róttak ki rájuk, melyet aztán később, Ferenc József jóvoltából a Rabbiképző építésére fordíthattuk. A magyarországi zsidóság nagy része a magyar asszimilá-ció mellett voksolt, és erre az Izraelita Magyar Egylet képében szervezetet is létrehoztak, mely a zsidó iskolák magyarosításáért szállt harcba. Az 1867-es emancipációs törvény egyen-jogúsította a zsidókat, mint egyéneket, de nem mint közösséget, erre 1895-ig várni kellett; ekkor viszont, hasonlóan a katolikusokhoz, reformátusokhoz és az evangélikusokhoz, rende-zett helyzetbe jutott a zsidóság: „bevett” vallás, „történelmi egyház” lett. A zsidó közösséget mélyen érintette az 1868-as országos zsidó gyűlés: itt világosan kettévált a belső életében csak a XVI. századi halachikus kódexre, a Sulchan Aruchra támaszkodó ortodoxia és az azt megre-formálni, illetve a modern élet kívánalmaihoz alkalmazkodni óhajtó neológia. A zsidók nö-vekvő társadalmi befogadottságát jelzi, hogy Wahrmann Mór személyében zsidó országgyű-lési képviselője lett a magyar parlamentnek. Fontosságát, súlyát az is mutatta, hogy ő volt az a pesti képviselő, aki benyújtotta a város egyesítését célzó törvényjavaslatot. Herzl Jakab, aki-nek vagyonát a híres rokon, Heltai Jenő többszázezer forintra becsülte, nagy gondot viselt fia nevelésére. Heltai Jenő apja, Salamon testvére volt Herzl Jakabnak, innen eredt a rokonság. Herzl Jakab családja a kor szokása szerint magánnevelőt, egy Iricz Adolf nevű fiatal joghall-gatót vett fel Herzl Tivadar mellé, aki napi egy órában tanult írni-olvasni. A gyermek fogé-konyságát bizonyítja, hogy pár héten belül már magyarul, németül és franciául írt néhány sort a szüleinek. A gyermekkorában csak Dórinak becézett Herzl Tivadar 1870-ben kezdte meg tanulmányait a Pesti Városi Főreáltanodában, ahol – saját bevallása szerint – „a modem tudo-mányokra helyezték a fő hangsúlyt. Abban az időben de Lesseps volt a nap hőse, és én kidol-goztam egy tervet egy másik földnyelv átvágására”. Ferdinánd Lesseps az 1869-ben átadott Szuezi-csatorna építője volt, és ő vezette azt a Panama-társaságot, mely később korrupciós ügyeivel oly nagy veszélybe sodorta nemcsak a francia zsidóságot, de a francia demokráciát is. Mindenesetre Herzl már ekkor jelét mutatta a modern technika iránti rajongásának, s ez a tulajdonsága (mely azért sohasem társult szakértelemmel) élete végéig megmaradt. Ugyanak-kor nem szabad azt elfelejtenünk, hogy ez a vonása csak kora egyik legfontosabb vonását in-teriorizálta, és ez a „bensővé” vált „külső” vonás egyébként is találkozott az iskola erős ter-mészettudományos oktatásával.

Bár-Micvó rítusok

A pesti Reáltanodát 1855-ben alapították, és 1861-ben változott át az oktatás nyelve né-metről magyarra. A gimnáziummal ellentétben, hat osztályos volt, a tanévet pedig négy ne-gyedévre osztották. Herzl Tivadar nem volt rossz tanuló, bár kiemelkedő tanulmányi eredmé-nyeket sem mondhatott magáénak. A későbbi történtek fényében bizarrnak tűnik, hogy nem volt különösebben erőssége a vallási stúdium, és csak a második évben javította fel lényege-sen eredményét. Andrew Handler véleményével szemben, aki lehetségesnek tartotta, hogy egyáltalán nem is volt bár-micvója („a törvény fia”: 13 éves korban lezajló zsidó „férfiváavatási szertartás”, melytől kezdve kötelező a zsidó vallási parancsok betartása), Heltai Jenő, családi elbeszélésből határozottan idézi: „Arra emlékszem, hogy édesapám még felnőtt koromban is beszélt Tivadar Bar-Micvájáról, amelyet a nagytemplomban tartottak. Tivadar volt a Maftir. Erős, acélos hangon énekelte az ősi dallamot, amelyre Iricz Adolf hit-oktató tanította. Akkor már a Mária Valéria utcai Thonet-házban laktak Jakab bácsiék. Annyi szobájuk volt, hogy én azt meg sem tudtam számolni. Ez a sok szoba mind tele volt vendéggel a Bar-Micva ünnepélyen, amelyen Tivadar,- mint ahogy szüleim neki magának később is sok-szor említették – megható, saját szerzeményű versét olvasta fel…” (Zsoldos Andor, 1981.) A bár-micvó szertartás Közép-Kelet-Európában más és más rítus szerint zajlott. Magyarorszá-gon általában a születésnapot követő hétfőn vagy csütörtökön tartották az ünnepséget, mely-nek keretében a gyermek maftir lett, azaz őt érte az a megtiszteltetés, hogy a tóraszakasz fel-olvasása után következő prófétai olvasmányt, a haftarát felolvasta. Ennek megtanulásához nem kellett nagyon héberül tudni, hanem, mint valószínűleg a fenti esetben is, bemagoltatták a gyerekkel a szöveget. A Herzl-család egyébként nem volt túlzottan vallásos, bár Jakab min-den péntek délután elment a zsinagógába, hogy köszöntse „Szombat Királynő” bejövetelét, és utána otthon a hagyományos ünnepi vacsorával tette emlékezetessé a napot. Arra azonban semmilyen jel nem utalt, hogy szigorúan betartották volna a vallási előírásokat, inkább egyfaj-ta vallási minimumot tartottak meg, ami viszont éppen megfelelt a hagyomány abszolút szigo-rától elszakadó, de az asszimiláció hosszú útjának egyáltalán nem a végén tartó átlagos pesti neológ zsidó vallásosságának. A család társadalmi közege szintén a zsidóság volt, az embe-rekkel kialakult érintkezési kötelékeiket ekkor még meghatározta a régi rítusközösség, bár a kor viszonylagosan befogadó volt az ország „hasznára” lévő zsidókkal, és ez már csökkentette a zsidók és nem-zsidók társadalmi és társasági távolságát.

Több magyar nyelvű írása volt

Herzl szervezési készsége már korán megmutatkozott. 1874 februárjában, iskolájában Wir néven alapított testvérével, valamint Wilhelm Diamant nevű unokatestvérével együtt iro-dalmi társaságot. A társaság alapszabályait is ő dolgozta ki; ő volt az elnök, míg a titkár Isidor Deutsch lett. Az 1874 áprilisáig működő kör erősen a német nyelvű irodalom hatása alatt állt, elsősorban a Magyarországon született német költő, Nikolaus Lenau és Hölderlin hatása érvé-nyesült. Ülésein a tagok a saját írásaikat is felolvasták, így Herzl több, németül írott műve is előadásra került. Ezek a következők voltak: Amazim és a Genius (legenda), A barátok (mese), Az elvarázsolt hárfa (mese), Párizstól Cambessáig (versek), Harc a bosszú jogáért (rajz), A tanár a pácban (tréfa), A bajusz (fordítás Arany Jánosból), A haldokló komédiás (vers), Ke-gyetlen gyilkosság (vers). A Herzllel foglalkozó óriási irodalom nagy része – Handler kivéte-lével – nem vesz tudomást a magyar nyelvű műveiről. Pedig több magyar nyelvű írást is maga után hagyott. „A világ első hegedűművésze” címűben egy 1714-es velencei versenyről írt. De megigézte őt Arany János és Vörösmarty Mihály is. Vörösmartyról „A magyar költő” című írásában a költőnek a halállal és a romlással való megigézettségét tárgyalta. Szintén fontos „Toldi Miklós” nevű munkája, mely Arany hatalmas művének összefoglalása. A Herzlben pusztán csak véletlenül és csak néha magyarul írót látók perdöntő bizonyítékot láthatnak ab-ban, hogy több dolgozata csak német tükörfordítás. Ugyanakkor több olyan magyar írása is van, mely nem ide sorolható, és amely magyar irodalom-, és kultúrtörténeti szempontból is értékelhető. „Az oxigén” című dolgozata az égés kémiai folyamatát taglalja, és azt is meg-vizsgálja, hogy az oxigénnek más nyelvekben milyen szó felel meg. Azt is megállapítja, hogy magyarul ez a szó az éleny. Megvizsgálja kémiai összetevőit és felsorolja azokat a tudósokat, akik hozzájárultak a felfedezéséhez. Más írásaiban egy közeli fürdőhelyen eltöltött vakációt ábrázol, valamint „visszarepül” a XVII. századba, és német tájon kalandozva az évszakok változásait rajzolja meg. A legszórakoztatóbb „A bölcsek köve (humoristicus novella)” című írása, melynek hőse egyetemi rektor és kémikus, aki egy csodálatos vegyülettel akarja fel-idézni a Föld szellemét. Erről Herzl Tivadar megjegyzi, hogy ez a „csoda” nem volt egyéb, mint az az igen kellemetlen szagú kalapzsír, melyet alföldi pásztorok használnak a legelésző marhák megvadítására, mégpedig úgy, hogy meggyújtják. Esszét írt Savonaroláról is, de ezt négy tervezet előzi meg, míg el nem készült a végleges verzió „Girolamo Savonarola” cím-mel. A „Catilina összesküvése” a romlott, erkölcstelen patríciusokat vádolja, míg az „I. Napó-leon”-ban a történelmi személyiség a legendával keveredik.

Ebből az időből két, apjának írt feljegyzés maradt fenn, ám később meglehetősen sokat írt gyakran üzleti úton lévő szülőjének. Újságírói vénája hamar megmutatkozott, korán elkez-dett lapokba is publikálni, a PesterLloyd-nak, a Falk Miksa által kiadott lapnak is írt. Egyéb-ként magyarul később is kiválóan tudott, és nem felejtette el a nyelvet; erre rokona, Heltai Jenő később visszaemlékezett: „Tivadar anyanyelve magyar volt, és mikor évek múlva talál-koztam vele, soha nem volt észrevehető magyar beszédjén semmiféle akcentus. Tökéletesen ismerte a magyar irodalmat, rengeteg magyar verset tudott könyv nélkül, mégpedig nemcsak azokat, amelyeket az iskolában kellett megtanulnia, hanem főképpen Arany Jánosnak, Petőfi-nek, Kiss Józsefnek igen sok versét…” (Heltai; Zsoldos A 1981)

Sok nyelvű tanárok, poliglott diákok

Herzl 1875 februárjában elhagyta a Reáltanodát, és később ezt az iskola antiszemitizmu-sával indokolta, melyet a magyar hátteret nem ismerők közül sokan (így Carl E. Schorske is) minden további nélkül elfogadtak. 1898-ban kiadott angol nyelvű „Önéletrajz”-ában („Autobiography”) így vallott erről: „Akkor, amikor elvesztettem a logaritmusok és a trigo-nometria iránti (korai) olthatatlan érdeklődésemet, kifejezetten antiszemita tendencia uralko-dott a Realschulé-ban. Egyik tanárunk a „pogányok” szó jelentését megvilágítva, a követke-zőket mondta: Ezek között vannak a bálványimádók, a mohamedánok és a zsidók. Ezután a sajátos okfejtés után elegem lett a Realschulé-ból és inkább ehelyett olyan intézményben akar-tam tanulni, ahol humaniórákat is tanítanak”. Herzl, aki máskor is hajlamos volt arra, hogy utólagos szellemi állapotait vetítse vissza a múltra, és döntései megokolására kulturális-történeti genezist konstruáljon meg, itt minden bizonnyal nem mond igazat. Valószínűleg ar-ról volt szó, hogy a logaritmusok terén megmutatkozó fogyatékossága miatt vitték át, vagy a saját elhatározásából választotta a humántárgyak oktatására sokkal nagyobb hangsúlyt helye-ző gimnáziumot. Herzl már idézett önéletrajzi részletével azt akarta bebizonyítani, hogy ő az „örök antiszemitizmus” által már gyermekkorában érintett személy, valamint hogy az olvasók egy művelt német kultúrájú osztrák zsidó, és nem egy magyar patrióta írásait olvassák.

Herzl Tivadar tanulmányait a „Pesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgymnasium”-ban folytatta tovább. Az 1822 decembere óta működő iskolában 1861-ig a tanulók megválaszthat-ták, hogy milyen nyelven válaszolnak a tanáruk kérdéseire. A következő évben az evangéli-kus Presbitérium memorandumot küldött a Pesti Izraelita Hitközség központjához, kérve, hogy jelöljenek ki az iskolába egy olyan vallástanárt, aki tud magyarul, mert az összes zsidó diák már tud a nyelven. Az iskolát azért preferálták a zsidó diákok, mert a katolikus gimnázi-umok szigorú rendelkezései miatt főleg ide jöhettek, ezért kifejezetten zsidó iskolának számí-tott.

És jött Istóczy, az antiszemita

Herzl első bizonyítványa 1876 februárjából származik, és általában jó tanulónak mutat-kozott, 1877 júniusára viszont sokat esett jegyeinek az átlaga. Az ok abban rejlik, hogy az ekkor még kizárólag írói identitással rendelkező kamasz Herzlnek rengeteg idejét vette el a betűkkel való foglalatoskodás. Nem csak Falk Miksa lapjába, de Silberstein-Eötvös Adolf orgánumába, a Pester Journalba is írogatott. Ekkor már a bécsi Leben című hetilapba is meg-megeresztette szarkasztikus tudósításait a budapesti országgyűlésről, melyek méltó elődei voltak szellemes francia parlamenti tudósításainak. A gimnáziumi évekről romantikus és vi-lágfájdalommal telített emlékei voltak Herzlnek. Egy 1882-ben keletkezett irodalmi skiccében („In meiner Vaterstadt”; „Szülővárosomban”) erről így írt: „A gimnázium a költői évek bor-zasztó érzésével és titkos örömével, amelyet az egyszerű és a nyárspolgár csak serdülőéveknek nevez … Az út, amely a város végéig vezet. Egykori barátommal gyakran ki-kijártam arra, ha szép volt az idő. Hogy miért? Részben, hogy a cigarettázás szenvedélyének hódoljunk, másfe-lől pedig — költőien szólva — hogy nézzük a naplementét és hogy akkori bizalmasommal be-szélhessek…” Egyik volt iskolatársa pedig így emlékezett vissza rá, a koraérett kamaszra: „Fekete és nyurga, bár elegánsan öltözött fiú, mindig sziporkázóan szellemes, és annak elle-nére, hogy humornak és viccnek a kedvelője, általában meggondolt, ironikus, sőt szarkaszti-kus. Ezek a tulajdonságok természetesen nem tették őt népszerűvé, bár népszerűtlen sem volt”.

A Herzl-családot 1878. februárja legelején óriási tragédia érte. Pauline, Dóri testvére, aki szabadidejében amatőr színésznő volt, tífuszban meghalt. A későbbi Altneuland („Ösújország”) című regény Mirjamját minden bizonnyal nővéréről mintázta Herzl Tivadar, akinek a halálát akkor még nem érezte át. Pauline halála véglegessé tette a család elhatározá-sát, hogy Bécsbe költözzenek. Dóri itt magántanuló lett, majd 1878 júniusában visszatért Bu-dapestre, hogy letegye a vizsgáit, majd a záróvizsgát. A legjobb eredményt vallásból és né-metből érte el, míg görögből, matematikából, történelemből és földrajzból csak „sufficiens” („elégséges”) sikeredett. Júliusban megkapta kézzel írott, latin nyelvű érettségi bizonyítványát is, a „Testimonum maturatis”-t. Ugyanezen év április 8-án mondta el Istóczy Győző antisze-mita beszédét a budapesti parlamentben. A két eseménynek látszólag semmi köze sincs egy-máshoz, de az biztos, hogy Theodor Herzl életében új szakasz kezdődött, és elszállt annak az esélye, hogy magyar író váljon belőle. A kizárólag a saját költői-írói-újságírói ambíciói meg-valósításával foglalkozó, a zsidó középosztályhoz tartozó, budapesti Herzl Tivadarból bécsi Theodor Herzl lett, akiről sejteni sem lehetett, hogy később mivé válik. A formálódó szemé-lyiség életének új szakaszához érkezett, a család pedig immár a császárvárosban próbálta elfe-ledni Pauline-t és a Tabak-Gassét, Budapestet és Debrecent.