Kezdőlap » Remény » 2002. 1. szám » Réti Ervin: A First Lady – A zsebtolvaj-fejedelem – A főparancsnok – A ruhakereskedő

Réti Ervin: A First Lady – A zsebtolvaj-fejedelem – A főparancsnok – A ruhakereskedő

Sydney-ben, a Zsidó Múzeumban

A kezdő tizenévesekből álló iskolás csoport ugyanúgy viselkedik, mint a kortársak bárhol másutt egy múzeumlátogatás során. Vannak, akik erősen figyelnek, mások lélekben talán messze járnak, egykedvű és egymással csivitelő is akad. Mintha az átlagnál azért többen kísérnék érdeklődő figyelemmel az elhangzottakat, amikor a Varsói Gettó rekonstruált modell utcarészlete előtt a lengyelországi túlélő emlékezik. Sydney Zsidó Múzeumának állandó holokauszt-kiállítása – távol Európától – valóban hiánypótló lehet, egy év alatt 91 iskolából fogadott látogatókat, van, ahonnan több osztályt. Ez nemcsak a kiállított tárgyaknak köszönhető (megilletődéssel nézhettem egy vagonból kidobott és véletlenül célba is jutott magyarnyelvű levelezőlapot, valamint a Vadász Ferenc kollegám által felajánlott relikviát, az auschwitzi haláltábor magasfeszültségű drótkerítésének egy darabját), de annak a nagyszámú önkéntes segítőnek is, akik a Vészkorszak túlélőiként találtak új otthonra Ausztráliában.

Számunkra, akik a holokauszttal nem múzeumokban s nem a történelemkönyvek lapjain találkoztunk, érthetően kevés új dokumentumot mutathatott fel a nagy gonddal összeállított kiállítás. Felfedezhettük viszont azt a maga nemében páratlan visszatekintést, amely a zsidók ausztráliai történetéről szól. Azért mertem használni a páratlan kifejezést, mert kevés országban lehet ennyire dokumentáltan nyomon követni a históriát a kezdet kezdetétől. (Természetesen megkönnyíti a dolgot, hogy csupán kétszázegynéhány esztendőről van szó …)

1788-ban, a fegyencgyarmat megalakításakor, a First Fleet, az Első Flotta hajóin 1500 elítélt érkezett a sydney-i öbölbe, köztük a listák szerint tizennégy zsidó, javarészt olyanok, akiket öt-nyolc évre ítéltek el a londoni bíróságok, csalásért, tolvajlásért. Az utak hamar szétváltak. A tizenhét esztendős Esther Abrahamsba például beleszeretett az a hajóparancsnok-hadnagy, akit később Új-Dél-Wales kormányzójának neveztek ki. Esthert feleségül vette (arról nem szól a fáma, hogy hétéves büntetéséből mennyit engedtek el), számos gyermekük született, s a First Lady nagy megbecsülésnek örvendett. Nemrég olyan kép készült a múzeumban, amelyen három leszármazottja látható.

Isaac „Ikey” Solomont nem ausztráliai tettei miatt említik, hamar elhalálozott, hanem azért, mert róla mintázta Dickens Faginnak, a zsebtolvaj-fejedelemnek híres-hirhedt alakját a Twist Oliver-ban. Rablóból lesz a legjobb pandúr, ezt bizonyítja John Harris sorsa, aki büntetésének letöltése után a gyarmat első rendőre (tehát nem katonai rendfenntartója) lett. Voltak, akik megszöktek s hírhedtté vált bandájukat a „jewish boy-ok” gang-jének nevezték, egyikük azonban megmenekült, mert a bitófán kellett volna végeznie, de háromszor elszakadt a kötél, s ilyenkor a bűnöst kegyelemben részesítették.

Később már a szabad telepesek (free settlers) jöttek, közülük Barnett Levy alapította az első színházat Sydney-ben. Aztán Isaac Nathan, Ausztrália első zeneszerzője, mai kifejezéssel főfoglalkozású muzsikusa. Unokája, Harry Alfred Nathan komponálta egyébként az ötödik kontinens máig legnépszerűbb zeneszámát, az ország félhivatalos himnuszának mondott Waltzing Matildát.

Az első hitközséget 1828-ban alapították Sydneyben. Akkor még magánházakban vagy a George Street valamelyik szállodájában gyűltek össze (a belvárosi utca korabeli makettja ott látható a múzeumban, s elég a cégéreken levő neveket elolvasni, hogy az identitásban biztosak legyünk …). Aztán 1844-től fölépült a külön zsinagóga, s akkor a fejlődő metropolisnak már 900 zsidó polgára volt. Azután jöttek a nagy bevándorlási hullámok, a XIX. század ötvenes éveiben, a nagy aranyláz idején, a századvégen, az első világháború táján, a válságos európai időszakokban, amelyekre, sajnos, volt példa. (Persze akadtak akadályok, enyhébb vagy szigorúbb kvóták, tilalmak, például a szefárd zsidókra, mert az Egyiptomból érkezők nem fértek az akkori „fehér Ausztrália” politikájába, s külön képriport idézi fel a Johan de Witt gőzös 1947-es kikötését, mert Calwell akkori bevándorlási miniszter gesztusa következtében utasai között meghaladhatta a 25 százalékos kvótát a zsidók aránya.)

Pedig Ausztráliát igencsak gyarapíthatták zsidó polgárai a gazdasági-üzleti életben, a kultúrában, a közéletben, a politikában. Sir Saul Sámuel lett például az ausztráliai parlament első zsidó képviselője 1859-ben, Sir Daniel Levy, a The Australian Hebrew főszerkesztője az új-dél-walesi törvényhozás elnöke s a királynő képviseletében, az államfői posztnak megfelelő főkormányzói tisztet látta el Sir Isaac Isaacs (1931-36), valamint an Cowan (1977-82). A Poroszországból bevándorló Louis Monash először egyedül érkezett Ausztráliába, majd amikor meglátta a lehetőségeket, hazahajózott, feleségül vette régi szerelmét Berthát, majd 1864-ben végleg megtelepedtek itt. Egy évvel később született fiuk, John, aki kereskedő szüleivel szemben katonai pályára lépett. Pályája gyorsan ívelt felfelé, s Sir John Monash tábornok lett az első világháborúban. Neve Gallipolinál vált világhírűvé, s ő volt a többi fronton harcoló ausztrál erők legendás főparancsnoka. A Churchillnek tulajdonított szófordulat szerint ő volt „Our Judas Maccabeus”. Nevezik „a diaszpóra legmagasabb rangú katonai vezetőjének” is, aki nyugalomba vonulása után tiszteletbeli elnöke lett az itteni cionista szövetségnek. Ma az ország egyik legjobb egyeteme viseli nevét.

S kihagyható-e a Friedman-saga? Az Enchantress nevű hajó – 144 nap után – 1833. április 21-én kötött ki Ausztráliában, akkor Port Jacksonban. Az utasok között volt a 26 esztendős Isaac Friedman a feleségével és héthónapos kisfiával, akinél a bevándorlási hivatal tisztviselője a „Native of Hungaria” (nem Hungary!) bejegyzést foganatosította. Ók voltak az első magyar bevándorlók Ausztráliában. Az asszony és a gyermek tragikusan korán haltak meg. Sokáig Friedman Izsák volt Ausztrália egyetlen Magyarországról jött polgára. (Amikor Fritzroy kormányzóhoz beadta kérését az állampolgárság elnyerésére, a kérdésre, mikor érkezett, úgy válaszolt, hogy körülbelül 1832-ben. Nyílván meg akarta gyorsítani az ügyintézést, s lám, mára történelmi dokumentum lett a jótékony füllentésből.)

Friedman, először Sydneyben a Clarence Streeten, egy szabadult fegyenc iparengedélyével nyitott ruhaüzletet, majd a már említett George Street-en saját nevén áruházat, amelynek választékát hirdetés formájában is kínálta a lapokban. Később Hobartban, Tasmánia fővárosában egy zsinagóga-építő bizottság elnöke, de irigyei bevádolják, hogy titkos és félpennys érméket veretett saját nevével. Ez 1857-ben volt, s a numizmatikai ritkaságból már csak néhány darab maradt. Abban az időben ugyanis akut váltópénz hiány volt az országban, ezért a hatóságok nem egyszer engedélyt adtak ilyen tokenek kibocsátására.

Ma mintegy negyvenezren vállalják zsidóságukat Sydneyben, ahol 28 zsinagóga működik (16 ortodox, a többi reform, lubavicsi, szefárd), 2 fürdő, 5 iskola, idősek otthona, 10 kóser étkezőhely, két rádióállomás sugároz rendszeresen műsorokat, s megjelenik az Australian Jewish News című hetilap. Ebben volt olvasható az értékelés, hogy „Ausztráliában az antiszemitizmus nem túl elterjedt, de időnként megnyilvánul.” A legtöbb zsidó közösség a keleti illetve az északi elővárosokban található, az előbbiekben főként az Európából, így Magyarországról is érkezettek, az utóbbiban például a Dél-Afrikából bevándorlók telepedtek meg. Az Új-Dél-Walesben működő összesen 63 szervezet önállóan tevékenykedik, de 190 tagú képviselő testületük havonta rendszeresen ülésezik, és összehangolja a közös tennivalókat.

S e beszámoló végén álljon az újmódi kívánság, akit még több részlet érdekel, megtalálja: www.citysearch.com.au/syd/sjm .