Kezdőlap » Remény » 2003. 3. szám » Csillag András Identitás

Csillag András Identitás

A lehetséges tudathasadás elleni gyógyszer

Az európai uniós csatlakozás sok vitát kavart, kavar és fog kavarni. De mi történik akkor, amikor nemcsak a csatlakozás kérdése vált ki vitát, hanem az ember önmagával kerül szembe? Zsidó ember számára, vagy olyan valaki számára, aki annak tartja magát, önkéntelenül is sok kérdés merülhet fel, persze, csak ha elgondolkodik azon, hogy ô, mint egy kivételes és különös csoport tagja, hova tartozik. Természetesen ez a kérdés fel kell, hogy merüljön azon szervezeten belül is, amely a zsidóságot mint egészet képviseli.
Legjobban a mai helyzetet talán egy tudathasadás kezdeti állapotával lehetne jellemezni. Mert hát csatlakozunk Európához, ez már biztos, de ugyanakkor még jobban kapcsolódunk az európai zsidóság közösségéhez is, valamint természetesen szoros kapcsolatban vagyunk és leszünk Izrael Állammal. És mind e mellett szeretnénk megmaradni annak, akik és amik vagyunk: magyarországi zsidók.
Ebbôl adódóan el kellene dönteni, hogy mi a legjobb a zsidóság számára? Véleményem szerint semmiképpen nem szabad, hogy átessünk a ló túlsó oldalára sem az Európához való közelségünkkel, sem pedig Izraellel való kapcsolatunkkal. Még mindig nagyon sok a tennivaló e téren, ami mást és mást jelent az emberek számára. Vannak, akik a zsidó oktatást-nevelést tartják döntônek, vannak, akik az idôsgondozást, a szociális ellátást és az egészségügyet. Van, aki a hagyományok ápolására teszi a hangsúlyt, és a múltra való szüntelen emlékezést tartja elsôrendűnek. Találunk olyan személyt, aki a jövô nemzedékek felemelkedését látja fontosnak. Ami engem illet, én a fenti pontok mindegyikét fontosnak tartom. S olyan zsidó szervezeti vezetést tartok jónak, amelyik mindre figyelemmel van, megfelelô arányban.
Nézzük folyamatában a kérdést. A vészkorszakot túlélô generáció jelentôs része át- és túlélte a „szocializmust”, és itt is fog meghalni. A késôbb születettek többségével nagyjából hasonló a helyzet. De mit mondjunk a most születô és felnövekvô generációknak? ôk ugyan Magyarországon születnek, mégis 2004. május 1. után az Európai Unió polgárai is lesznek! Így ôk minek fogják magukat nevezni? Magyaroknak, európainak vagy „csak” zsidónak? Nagy kérdés! Amit – véleményem szerint – úgy tudnánk megválaszolni, ha a problémát a jóléti társadalom oldaláról közelítjük meg. Ha egy „magyar zsidó” is olyan jó életkörülmények között fog élni a nagy átlagot figyelembe véve, mint az Európai Unió bármely más „zsidó” állampolgára, akkor csak a történelmi hovatartozás és a földrajzi helyzete határozza meg, hogy minek nevezi magát elsôsorban. De, talán ha ez a várva várt helyzet eljön, akkor már nem is lesz olyan fontos, minek nevezzük magunkat…
Döntô lesz viszont az az örökség, amit mindig és mindenhol magunkban hordozunk, és magunkkal viszünk. És itt jön a harmadik szempont, Izrael Állammal való kapcsolatunk. Izraelben is élnek magyarok, és ôk ugyanazt az örökséget, kultúrát és hagyományokat hordozzák magukban, mint azok, akik itt élnek a Kárpát-medencében vagy azok, akik Európa más területein laknak. Lehetne ragozni, mi határozza meg azt, hogy valaki hová tartozik, vagy minek vallja magát, avagy mások hogyan, miként vélekednek errôl, róla. Ugyanis meggyôzôdésem, hogy a magyar szülôföld kultúrája, a magyar szimbiózis hasonlóan fontos tényezô, sorrendiség nélkül!
Tehát, hogy feloldjam önmagam tudathasadásos állapotát, ki kell jelentenem: kiállok mindazon értékekért, amelyek jegyében ôseim éltek, és vallásom ma is diktál. Tisztelem a hagyományokat, de a harmadik évezredben élek, és ennek megfelelôen próbálom megteremteni mindazt a jót, amit a jövô generációk számára fontosnak tartok, és soha nem felejthetem el, honnan származom, és merre tartok.

Vagyis zsidó vagyok, magyarnak születtem, és Európa polgáraként vagyok ez is, az is. És vallom, hogy Izraellel speciális a kapcsolatom, s azt kívánom, hogy morálomat, tórai tradícióimat fogadja el és tartsa tiszteletben minden ember. Ugye megtörténik ez a csoda velem?