Kezdőlap » Remény » 2003. 3. szám » Zoltai Gusztáv A holnapok öröme

Zoltai Gusztáv A holnapok öröme

A MAZSIHISZ ügyvezetô igazgató

A zsidó jövô távlatai

Barátaim! Tisztelt Tanácskozás!

Nagyon hosszú volt a 20. század, és semmi okunk nincs azt hinni, hogy a 21. kevesebb megpróbáltatással, örömmel, jóval és rosszal jár, mint az elôzô. Nekünk három dolgunk van! Személy szerint tisztességgel állni a sarat; a lehetô legjobban fölkészíteni utódainkat a rájuk váró történelemre; végül úgy alakítani a tárgyi világot magunk körül, hogy az valamennyiünk számára lakhatóbb, kényelmesebb legyen- Figyelték? Ezek voltak a kulcsszavak: ember, világ, történelem. Hogy e fogalmak, kivált egymásra hatásukban mivé lesznek a 21. században, nem tudni. A jósok dolga a jövendölés, mi, zsidó emberek, maradjunk realisták, s beszéljünk csak a saját tennivalónkról. Van éppen elég kötelezettségünk, feladatunk.
Nézzük meg: hogyan, milyen állapotban érkeztünk meg erre a bizonyos „21. század” elnevezésű idô-állomásra?
Azt kell mondanom, egy jó orvos azért tudna rajtunk segíteni. És két kicsi szabó is, hogy finomabb szövetbôl legyen a ruhánk; s legalább sábeszra elegánsabb külsôt öltsünk. Sôt, a zsebünk is üres, azaz csak córesszal van tele.
Ha meg körülnézünk ezen az állomáson, mit látunk? Mindenki rohan, tülekszik valahová: a bal kettesrôl gyors indul Európába, a jobb négyrôl most gördül ki egy elkésett teherszerelvény Törökországba, s az egyesre mi várunk menekülteket délrôl. Az állapotok tehát ezen az állomáson egyelôre kissé zaklatottak – mondhatnánk.

Kedves Tanácskozás!

Mindenek elôtt köszönöm a Tisztelt Rendezôségnek a meghívást, a lehetôséget és az alkalmat, hogy itt és most elmondhatok néhány összefüggést a zsidó jövô távlatairól. Ember-világ-történelem: e három kulcsszót, persze, mindeközben ne feledjük.
Elsôként vallási állapotainkról kívánok szólni. Nem a réges régmúltról; tradícióink emléke gyémánt fényű. Sôt, a közemúltról sem beszélek, jóllehet merôben más okból: a regresszió fél évszázada semmi mással össze nem hasonlítható.
Kizárólag a rendszerváltástól eltelt idôre utalok.
A zsidóság a Tóra által él. Ezért koncentráltuk erôinket a vallásgyakorlat fenntartására. Tisztában voltunk, vagyunk a holokauszt pusztításával, láttuk a feledés sivatagát, az ateizmus, a tradíció nélküliség, a cinizmus és az érdektelenség minden baját és következményét. Persze kapkodtunk is, hiszen bárhová néztünk, ott gondokat leltünk, milliónyi tennivalóval. Leromlott épületek, létszámában megfogyatkozott rabbi- és kántor testület, a hívô utánpótlás nehézségei, az úgynevezett infrastruktúra hiánya állta akadályát a fejlôdésnek.
Körülbelül mára zárkóztunk fel a startvonalhoz. Rendezhettük sorainkat, s készült el a leltár: mink van, mire jutottunk sokirányú igyekezetünkkel. Innentôl kezdhetjük el kiegyensúlyozott utunkat, a jó jövô építését.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a magyarországi zsidóság eddig is markáns jegyeket mutatott fel a zsidóság nagy családján belül. Az az érzésünk, ez a különbözôség – pozitív és nem mindig pozitív értelemben – ezután is fennmarad. Az Európai Unió, persze, hoz döntô változást, de errôl késôbb kívánok szólni.
Minden erônkkel azon vagyunk tehát, hogy a zsinagógai élet valamennyi területét erôsítsük. Ez nem holmi fundamentalista program és igyekezet. A tórai tan ôrzése, a tanulás, az imádkozások folyamatossá tétele alapját jelentik annak a közösségi keretnek, amelyben azért a zsidóság mindig megtalálta boldogulását, léterejét és perspektíváját. A brisz, a bár micvó, a házasság, s a felnôtt élet megannyi szellemi és társasági öröme, a kapcsolatépítés olyan pillérek, amelyek valamennyiünknek fontosak.
Úgy vélem, a 21. század elején ezek az elemek, újra fontosak lesznek, mindennapjaink szervezésében jelentôséget nyernek. Ennek oka, hogy körülöttünk a világ nemcsak gyorsan, hanem nehezen áttekinthetô módon változik, s az átalakulásokkal nem biztos, hogy egyénenként képesek leszünk lépést tartani, tehát a tradicionális közösség-építés: a kehilá, azaz a kile megerôsítése létkérdéssé lesz. Ha el akarunk sodródni, ha az elveszejtôdés a vágyott programunk, fordítsunk hátat a zsidóságnak, a születés áltel belénk kódolt isteni parancsnak, a hagyomány és a kollektíva megtartó szellemének.
Azt mondtuk: nem valamiféle elvakult fundamentalizmus ez, éppen ellenkezôleg. A modernizmus záloga. Hiszen a zsidóság eddig is az alkotás népe volt, s ha azt keressük: hogyan jutunk el az ihletettség legtermékenyebb körülményei közé, azt kell mondanunk: akkor, ha a kipróbált úton haladunk. Tradíció, Tóra, tanulás – ez a mi három „T” betűnk, s ez olyan programunk, amelytôl a 21. század elején sem térünk el.
Következô pontja gondolatmenetemnek: a zsidó élet infrastruktúrája. Következik az elôzôbôl, a „három T-bôl”. A zsinagógáról már szóltunk. Beszéljünk hát a zsinagógák köré szervezôdô közösségekrôl, rendezvényekrôl. A MAZSIHISZ-nek, a BZSH-nak, a vidéki hitközségeknek alapvetô feladatuk ennek a „hitéletnek” a kialakítása, organizálása, segítése. Itt aztán sok-sok ajtó nyílik ki elôttünk! Mondjuk úgy, jöjjön létre minden zsinagóga mellett egy afféle kis Bálint-ház. Civil szervezôdésekkel, tanulással, a szellemi-lelki építkezés otthonával, a gyerekeknek szolgáljon játszóhelyül, a nagyobbak táncházzal éppúgy, mint mozgalmi életük keretéül. A felnôtteknek pedig adja meg a tartalmas idôtöltés örömét…
Nem holmi újszerű gettó ez, elvonulással, elkülönüléssel. Szociológusok és pszichológusok a megmondhatói, mennyire fontos tényezô, hogy az ember ünnepen, hétköznapon az övéi között lehessen. Ez erôt ad, lendületet, ösztönzést. És erre az érzésre a 21. század kezdô éveiben kifejezetten szüksége lesz az egyénnek.
És azt se feledjük: egyre inkább reneszánszát éljük a közösségi összejöveteleknek, amikor már nemcsak a feldíszített széder este vonz bennünket, hanem a kiddusok, a „saleszüdeszek” meghitt hagyománya, a péntek esti közös vacsorák hangulata, a zmiresz-éneklések szépsége is.
Közösségi életünk fontos, ha nem a legfontosabb része a szociális gondoskodás szervezése, kiteljesítése. Ez a 21. század elején valamennyiünk feladata. Még él a holokauszt-viselt nemzedék, személyes emlékeik tanulságul szolgálnak a történelem elôtt. És van mit tenni a következô nehéz generációval is: a másodikkal! Szervezetük, idegrendszerük öröklötten megsínylette s szülôk szörnyű megpróbáltatásait. És úgy tűnik föl, hogy a leszármazottak harmadik körében is lesz tere a fokozott gondoskodásnak.
Ezért a zsidóság keretein belül működô eddig is széleskörű orvosi szolgálatot, a kórházat és minden olyan egészségügyi és szociális organizációt, ami e munka színvonalát emeli, hatósugrát növeli, erôsítenünk kell. Egyetlen zsidó ember nem maradhat Magyarországon megfelelô kezelés, ellátás, szeretet nélkül! Ez nem lózung, ez eredendô kötelezettségünk, vallásunk parancsa. Vagyis az új évszázad követelményei szerint fenntartjuk, sôt bôvítjük az épületi hátteret, a mindig korszerű technikát, gondoskodunk a tehetséges orvosi karról és a megfelelô ápolói személyzetrôl.
Ugyanígy fenntartjuk, s ha kell bôvítjük a szociális intézményi hátteret. Olyan mechanizmusokat alkalmazunk, amelyek minden rászoruló számára megnyugtatóvá teszik az életet. Új megoldások bevezetésén is fáradozunk, ennek megvalósítása megnyugvással töltheti el a zsidó embereket.
Programunkból továbbra sem hiányzik a támogatások, a segélyezések bôvítése. Azt sem zárjuk ki, hogy az Európai Unió normái alapján pozitív változások történnek e téren. Ami minket illet: ezután is körültekintô és felelôsségteljes módon járunk el. Célunk, hogy minden rászoruló hittestvérünkön családi szeretettel és odaadással gondoskodjunk. Éppen ezért a nemzetközi szervezetekkel szoros és érdemi kapcsolatokat tartunk, s azon leszünk, hogy – a hazai gazdasági és társadalmi fejlôdéssel lépést tartva – a belföldi forrásokat is szavatoljuk. Bízunk abban, hogy a cödokó ôsi intézményét a 21. század elején sem feledteti el senkivel a buzgó rohanás a parnósze után.
Mindent összefoglalva: olyan zsidó közösség megteremtése a célunk, ahol a szociális szolidaritás az anyanyelvünk, és természetes gesztus segítség-nyújtás. Lehetetlennek tartjuk, hogy odaadó gondoskodás, közösségi figyelem nélkül éljenek elmagányosodott, idôs emberek, s számukra a betegségük legyen az egyetlen olyan esemény, amely megtörténik velük.

Tisztelt Tanácskozás!

Van egy dédelgetett álmom, ahogy mostanában mondják. Miután az elektronika, az információáramlás korát éljük, úgy hiszem, itt az ideje, hogy network-szerűen, on-line vonalon összekapcsoljuk hitközségeinket. Sugarasan és körkörösen. Ezzel a párbeszédet napivá, személyessé, hatékonnyá és intenzívvé tehetnénk. A tárgyszerű közléseket kiegészítené a baráti kapcsolat. Lényegét tekintve megszűnne a távolság Budapest és a városok között, egycsapásra leküzdenénk a kilométereket. Ez több, mint egy-egy megszokott E-mail üzenet, ez a folyamatos „smúzolás” módszere. Ennek technikai akadálya már ma sincs; azt hiszem pusztán szervezés kérdése ez a fajta kávéházi, de érdemben folytatott gondolatcsere, péládul Debrecen és Pest, Kassa vagy Kaposvár, Kecskemét és Pécs között. Kérdések, válaszok, tanácsok, probléma megoldások kerülnének folyamatosan terítékre, ami nagyot lendítene a hitéleten is.
Következô fejezetül az Európai Uniót hozom fel, hiszen amúgy is, már több összefüggésben kerülgetem a témát. Azt hiszem, ez az a lehetôség, amelynek örve alatt – jószerével kötelezô módon – meg kell újítanunk az adminisztrációnkat. Olyan központi és filiália hitközségeket kell kialakítanunk, amelyek összekapcsolhatók Nyugat-Európa zsidó intézményeivel. Elôször is: a nyelv ne legyen akadálya az együttműködésnek. És a kooperáció – felülrôl és alulról építkezve – terjedjen ki minden területre. Ehhez át kell alakítanunk a struktúrát, adott esetben a szervezeti felépítést.
A fiatalok a legfontosabbak. Utazhassanak, lássanak világot, kapjanak ösztöndíjakat, tanuljanak egymás iskoláiban, nyáron táborozzanak és sportoljanak közösen, a családok pedig szervezzék meg a rendszeres cseregyerek akciót.
Az idôsebb nemzedék is éljen az integrációval. Indítsanak hitközséglátogató csoportokat egymáshoz, a kölcsönösség jegyében. Ez a hitélet reneszánszát is meghozza! Éledjen föl a WIZO és a nemzetközi zsidó sportélet.
És hadd térjek itt vissza a nyelvtudásra. A hitközségek – a debreceni is – indítsanak folyamatosan angol és héber nyelvtanfolyamokat. A közös vallást kövesse a közös kommunikáció. Ezek a törekvések nagyszerűen beilleszthetôk az EU programjaiba, adott esetben még támogatások is leírhatóak. Azt sem tartom kizártnak, hogy kántor-cserékre kerüljön sor, közös hangversenyekre, kulturális elôadásokra. Ahogy a nemzetközi Klezmer-koncert nagy sikert aratott Budapesten, a Nyári Zsidó Fesztivál is szélesre tárhatja kapuját…
Az oktatás ügyét már érintettük, hiszen maga a tanulás a zsidó világban szinonimája a Tóra-ismeretnek, a Talmudban való elmélyedésnek, az imádkozásnak és a közösségi életnek. De most a hivatásos iskolarendszerrôl szólnék pár szót.
Elképzelhetô, hogy a következô idôben némi változás következik be a struktúrát illetôen. Nem mondhatok semmit, mert még hangosan sem gondolkoztunk el a megoldások felett. Csak a cél egyértelmű. A zsidó oktatás ügyét eredményessé kell tennünk! A szülôk körében népszerűsítenünk szükséges magát a zsidó szellemiségű tanformát. Ezt követôen olyan egymásra épülô hálózatot óhajtunk kiépíteni, amely kapcsolódik az Európai Unió megfelelô projektumaihoz, s szavatolja a diákok számára a zavartalan perspektívát. Ehhez vonzóvá tesszük a zsidó keretekben működô tanárok karrier útját. Ugyanis érthetô az a vágyunk, hogy pedagógusaink kiváló szakemberek, színvonalas nevelôk, művelt, tudós személyiségek legyenek! Csak úgy lesznek iskoláink élvonalbeliek, így nyújthatják tananyagban, nyelvi készségben a diákoknak a maximumot.
Az Országos Zsidó Egyetem elôtt nagyon nagy jövô áll. A tanintézet presztizsét szeretnénk megôrizni, emelni, esetleg új színekkel gazdagítani. Ebben az Európai Unió is támogatja törekvésünket.

Barátaim!

Ezt követô témául az Izraellel kialakítandó újszerű kapcsolatunkról szólnék.
Alighanem tágíthatók lehetôségeink. Javasoljuk: keressük meg a módját: miként lehetne minden hitközségünkön felállítanunk – akárcsak Franciaországban – az úgynevezett Izrael iskolát. Ez afféle szabad oktatási intézmény: elôadásokkal, nyelvtanfolyamokkal, kulturprogramokkal, információs részleggel. Itt is központi helyet foglalna el a fiatalok oktatása és utaztatása, izraeli vendégek rendszeres látogatása, beszámolója.
Arról, hogy mit jelent számunkra Erec Jiszráél, azt hiszem, nem kell szólnunk. Elég felütni a Tórát, az imakönyveket, s bárki megérti azt az elszakíthatatlan köteléket, amely minket összeköt. Ez a kapcsolat nem befolyásolja érzelmeinket szülôföldünkkel. Az ember másként kötôdik az édesanyjához, másként a feleségéhez, gyermekeinek anyjához, jóllehet mindkét érzésrôl ugyanazzal a szóval beszélünk: a szeretet szavával.
Ez a kettôs identitás fogalma, és ez számunkra az egyértelmű Izrael vonatkozásában.
Végül, de semmiképpen nem mellékesen a szülôhazával kívánok foglalkozni. Kell e fényesebb bizonyítéka hazaszeretetünknek annál, hogy mi a holokauszt után is itt élünk, magyarul beszélünk, és magyarul gondolkodunk. Szorgalmunk és minden képességünk, tehetségünk e földé és a nemzeté; az ország gyarapodása a mi személyes ügyünk.
A demokrácia kiteljesedése a 21. század elején számunkra is létkérdés. Azokat az erôket támogatjuk, amelyek e demokrácia elkötelezettjei.
Ebbôl egyenesen következik, hogy fellépünk és tiltakozunk minden faji megkülönböztetés ellen, elítéljük a gyűlöletbeszédet, az újnáci szervezôdéseket. A szabadság kiforgatásának tartjuk az antiszemita, a fasiszta és a nyilas könyvek megjelentetését, az ilyen sajtó kiadását. Minden szellemi és humanista erôvel tiltakozunk a múlt sötét korszakának felidézése ellen. Ebben következesek vagyunk és nem alkuszunk. És hiszünk a magyar társadalom megértésében, szolidaritásában.

Tisztelt Tanácskozás!

Nagyszerű kezdeményezés az Önöké. A határon túli testvérhitközségekkel az összetartozás kötelességünk. Egyetlen megjegyzést szeretnék aláhúzni: minden lépés, amelyet mi eredményesen teszünk meg, az most, a 21. század elején, az Önök emberi, közösségi és történelmi elônyét is szolgálja. Hiszen egyek vagyunk a zsidóságban, mint ahogy egyek voltunk a tradícióban, és egyek leszünk a holnap Európájában.
Köszönöm megtisztelô fgyelmüket.