2003. 1. szám » A csoda köztünk volt

A csoda köztünk volt

Kányádi Sándor, Ferenczes István
és Kovács András Ferenc
erdélyi költôk a Füst Milán
Szellemi Páholy vendégei

Felemelô élményben volt része annak, aki 2002. november 28-án részt vett a Füst Milán Szellemi Páholy rendezvényén a Goldmark teremben. A páholy – ahogy azt az alapító, a Remény c. folyóirat fôszerkesztôje megálmodta és megszervezte – zsidó és nem zsidó értelmiségiek szellemi találkozóhelye. Ez így volt ezen a késô estébe nyúló ôszi délutánon is, amikor három nagyszerű erdélyi magyar költô volt a vendég: Kányádi Sándor, Ferenczes István és Kovács András Ferenc.
Az erdélyi magyar irodalom – mint a kisebbségi lét irodalma – nem idegen a zsidóságtól. A szimbiózisról Ferenczes István gyönyörűen beszélt. Természetesen szólt életútjáról, költészetérôl is. Tipikus erdélyi sors az övé. 1945-ben született Csíkpálfalván, egyszerű szülôk tehetséges fiaként. A kérdés az volt, pap legyen-e vagy pedagógus. Végül Kolozsváron biológia tanárnak tanul, hogy aztán visszatérhessen Csíkba és Csíkszeredán tanítson. Hamarosan jelentkezik verseivel, melyekben elkötelezi magát szeretett csángóihoz. Versei a sajátos erdélyi költészeti hagyományokat ötvözik az ezredvég megújult egyetemes lírájával. Elôbb a Bukaresti Falvak munkatársa, majd 1997-tôl a Székelyföld című kulturális folyóirat alapítója és fôszerkesztôje. Írt gyermekverseket (Mikor Csíkban járt a török) és riportregényt is (Székely apokalipszis). A Didergés című verseskötete 2000-ben Magyarországon jelent meg. 2001-ben József Attila díjat kapott.
Kovács András Ferenc Szatmárnémetiben született 1959-ben. Életútját meghatározta, hogy szülei színházi emberek. Költôi munkássága mellett a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztôje. 1999-ig 11 könyve jelent meg. Közben a vásárhelyi színház magyar társulatának művészeti vezetôje, és dramaturgiát tanít a marosvásárhelyi Színházművészeti Fôiskolán. A Füst Milán Szellemi Páholy estjén a költô maga olvasta fel néhány versét. Megdöbbentô élményt nyújtott a hely szellemét idézô, Füst Milánra emlékezô, Életed fölötted ellobog című verse. Személyes okok miatt különösen megrázó volt, amikor azt a költeményét mondta el, amelyben az Izraelbe kivándorló kis barát játékait és Andris nevű mackóját költônkre hagyta, mert aranyat keresve a határon úgyis felvágnák a hasát. (Az én Andris nevű mackóm hasát a csendôrök a szolnoki cukorgyárban akarták felvágni! A terror arca, lám, mindenhol mennyire hasonló tud lenni.)
Az Európai Kulturális Alapítvány támogatásával megjelent négynyelvű Fragmentum című verseskötete gondolati gazdagságával és komoly játékosságával hat. „A gondolkodónak támadt egy gondolata / A gondolatok a gondolkodónak támadnak.”
Kovács András Ferenc tanárának és barátjának vallja Kányádi Sándort. Az 1929-ben született, Kossuth-díjas Kányádi neve és költészete jól ismert Magyarországon. Kányádi Illyés Gyula és Koós Károly szellemi örökösének tartja magát. Fontos missziója, hogy a világirodalom remekeinek megismertetésével gazdagítsa erdélyi olvasóit. Ezt a törekvését láthatjuk a Csipkebokor az alkonyatban címmel megjelent válogatott műfordításait tartalmazó kötetében is. Viszonylag kevesebben tudnak azonban az 1994-ben megjelent Erdélyi jiddis népköltészet című fordításgyűjteményérôl. Ahogy azt a kötet utószavában és ezen az estén a jelenlévôknek élôszóban is elmondta, édesapja bíztatására kezdett a jiddis versek, ezek közül elsôként Eizikovits Mihály máramarosi jiddis népköltészeti gyűjteményének fordításához. Mint megtudtuk, Kányádi édesapja szülôvárosában, a Hargita megyei Nagygalambfalván, az ott élô mindkét zsidó családdal jó barátságban volt, és mindig készen állt arra, hogy a rabbi hívására kisegítô legyen a „minjen”-hez.
Kányádi költôi hitvallása szerint olyan „egyszerűen” kell írni, mint ahogy azt az ô elsô költôi élményét jelentô, és egész életét meghatározó Petôfi tette. Miként Kányádi fogalmazott, a versnek olyannak kell lennie, hogy annak mondanivalóját az ô négy elemit végzett édesapja is megértse. Édesapja emléke elôtt tisztelgett ôszinte szeretettel akkor is, amikor felolvasta az idén megjelent Felemás ôszi versek című kötetbôl a Levéltöredékek című versét.
„… úgy van-e mondd, amint megíratott
összebékül-e a halottal a halott
vezetô-e ott is, aki vezetett
eszik-e még ott is egymást a nemzetek…”
Szívmelengetô volt e csendes ôszi estén a Kányádi verseiben és a Mészáros Sándor irodalomkritikussal folytatott beszélgetésében megnyilvánuló életbölcsesség, humánum és kedves humor. Köszönjük
Dr. S. K.