Kezdőlap » Remény » 2006. 2. szám » Borsányi Schmidt Ferenc: A belzi hászidok és híres rebbéik

Borsányi Schmidt Ferenc: A belzi hászidok és híres rebbéik

Borsányi Schmidt Ferenc

A belzi hászidok és híres rebbéik

Belz városkáról kapta a nevét Galícia hászid rebbéinek egyik leghíresebb, legfontosabb dinasztiája; a városét, ahol „udvarukat” tartották, ahol éltek és ahol fogadták a hozzájuk zarándoklók ezreit, gyakran tízezreit. Belz kisváros Lemberg, vagyis későbbi orosz nevén ismert Lvov mellett. Tehát Belz a mai Ukrán Köztársaság területén, a lvovi kerülethez, vagyis „oblaszty”-hoz tartozik. A két világháború között a függetlenné vált Lengyelország része volt. A belzi zsidó közösség és települése a XVI. század elején keletkezett. 1550-ben feljegyezték, hogy Belzben 200 zsidó lakott, 32 házban. Belzet zsidó lakossága 1655-ben elhagyta, aminek az okát csak találgathatjuk; távozásuk valószínűleg nem önként történt. De később, nem tudjuk, hogy mikor, újra éledt a zsidó település. A 18. században híres lett, mint jelentős hászid központ. A Rokéách-családból, vagyis „dinasztiából” származó rabbik, illetve hászid szóhasználattal „rebbék” voltak a belzi hászid közösség lelki vezetői. A nem a hászid irányzathoz tartozó zsidók közül Joel Sirkes, Z˘chárjá Mendel és Jóná, a Te’omim, vagyis az ikrek neve maradt fenn. 1921-ben a Belzben élő zsidók száma elérte a 2 104-et; ez az összlakosság 50,7 %-át tette ki. 1942-ben, a város náci megszállásakor, 1000 helybeli zsidót azonnal deportáltak a haláltáborokba. Ne sokkal később újabb 1540 embert szállítottak el. Az ott maradottakat részben helyben meggyilkolták, részben szeptemberben indították útnak őket. 1970-es adatok szerint, akkor néhány zsidó élt a környéken, s mindössze egy zsinagógáról történt említés.

Bizonyos írási megoldások a szerzőtől származnak. Egyedül a „Chászid” szó írását javítottuk „hászid”-ra, illetve egyes „ch”-kat „h”-ra egyszerűsítettük.

A történet a 19. század elejéig nyúlik vissza. Megalapítója a belzi Rabbi Salom volt, aki Szár Sálom néven is ismert. Rabbi Salomot 1817-ben iktatták be a belzi székbe. Nagy Tóra-tudós és hírneves csodatévőként vált híressé. Rabbi Salom személyesen vett részt a város hatalmas és impozáns zsinagógájának építésében. A szokatlan külsejű épületet 1843-ban adták át rendeltetésének, amely egy évszázadokkal korábban épült erődre emlékeztetett másfél méter vastag falaival, kastélyszerűen kiképzett tetőszerkezetével és lőréses oromzatával, amelyet aranyozott réz golyókkal díszítettek. Ötezer (!) imádkozónak adott ülőhelyet és csodálatos akusztikája volt. Mindaddig állt, amíg a nácik megszállták Belzet 1939 végén. A németek bár megpróbálták elpusztítani a zsinagógát, először felgyújtották, majd dinamittal akarták felrobbantani, de mindkét kísérletük sikertelenül végződött. Így arra kötelezték az elfogott zsidó férfiakat, hogy a kezükkel és szerszámokkal bontsák le, tégláról-táglára.

Amikor Rabbi Salom 1855-ben meghalt, legfiatalabb fiúgyermeke, Rabbi J˘hósuá Rokéách (1855-1894) követte, mint a közösség rebbéje. A belzi hászidok létszáma jelentősen növekedett Rebbe J˘hosuá, valamint fia és utóda, Rabbi Jiszáchár Dov Rokéách (1894-1926) szolgálati ideje alatt.

A háború előtti Lengyelországban, a j’sivát fenntartó hászid ágazatoktól eltérően, Belz olyan különleges gonddal összeállított josvim (j’sivákat működtető) programmal rendelkezett, amely sok kiváló Tóra-tudóst képzett. A josvim (j’siva bóherek, a j’siva hallgatói) házas, vagy egyedül álló férfiak voltak, akik egész napjukat a zsinagógában töltötték és Talmudot tanultak, imádkoztak és Rebbéjüktől buzdítást merítettek tanulmányaikhoz. A helyben lakó üzletemberek támogatták őket, ételüket és más szükségleti cikkeiket odavitték hozzájuk, így még rövid időre sem kellett a zsinagógát elhagyniuk. Néhány bóher a zsinagógában, a padokon fekve aludt. Ők teljes idejüket a j’siva által megszabott, összeállított programokra fordították és a j’sivában, illetve a zsinagógában maradtak mindaddig, amíg a rebbe nem mondta, hogy térjenek haza feleségükhöz és családjukhoz.

Rebbe Jisszáchár Dov távozásával, 1926-ban, a belzi hászidok és nagy hírű j’sivájuk vezetése legidősebb fiára, Rabbi Áháron Rokeáchra maradt, aki abban az időben 49 éves volt. Mélységesen szellemi irányultságú és elkötelezettségű ember, aki nagy misztikus hírében is állt, sokat tanult és kevés alvással is beérte. Rebbe Áháron ismert volt szentéletű életviteléről és csodatévő képességéről. Követői, hívei közül sokan tanúskodtak arról, hogy tapasztalták csodás gyógyításait és, miután áldásában részesültek, valóban sikereket értek el. Udvarához ezrek ragaszkodtak.

E nemzedék legtanultabb és valóban nagy tudásról bizonyságot tevő férfiai közül sokan a belzi hászidok közé tartoztak, példaképpen a Maharsam, vagyis Rabbi Solom Mordecháj Schwadron, a Sá’álosz u-t’suvosz Maharsam és a Techeilesz Mordecháj szerzője. (Nagy rabbikat gyakran legfőbb művük címéről nevezték.)

  • Menekülés Belzből

A II. világháború kitörése után, Lengyelország náci megszállása előre vetítette Belz végzetét és a város zsidó lakosságát nagy nyugtalanság töltötte el. A Molotov-Ribbentrop paktum 1939-ben a Szovjetuniónak juttatta a Kelet-Lengyelország feletti ellenőrzést, ahol Belz városa is volt. Rebbe Áháronnak sok követője azt tanácsolta, hogy ennek folytán vegye fel a szovjet állampolgárságot, s ő így cselekedett. Annak ellenére tette, hogy sok hívét azonnal Szibériába deportálták és a túlélőknek ott is kellett maradniuk a háború végéig. Rebbe Áháron ennek ellenére a menekülés lehetőségével foglalkozott. Előrelátása beigazolódott, amikor ezek egy része visszatérhetett a háború végével Lengyelországba, tulajdonképpen csak azért, hogy meggyilkolt családjukra, szeretteikre emlékezzenek, s imádkozzanak a nácik által elpusztított város romjai felett.

A „csodatévő rebbe”, vagyis a Belzi Cáddik neve a Gestapo köröző listájának élén állt, tehát állandó életveszélynek volt kitéve Lengyelország náci megszállásának ideje alatt. A belzi hászidok nem szűnő igyekezete és a Palesztínába, Angliába és az Egyesült Államokba menekült, sikeresen odaérkezett belzi hászidok felbecsülhetetlen és egyre fokozódó segítő készsége következtében a Rebbe és féltestvére, a 22 éves bilgoráji Rabbi Mordecháj, sikeresen – mindig egy lépéssel a nácik elől menekülve – előbb a belzi, a sokali, majd a krakkói gettóban bujkált, hogy aztán a Krakkó melletti Bochnia gettójába meneküljön.

Legveszélyesebb szökési kísérlete, a megmentését célzó akció volt, amikor a megszállt Lengyelországból Magyarországra csempészték a testvérpárt. Ez a mentési akció nem jöhetett volna létre a magyar kémelhárítás főnökének, vitéz Újszászy István tábornoknak aktív segítsége nélkül. A tábornok egyébként Karády Katalinnak, a népszerű énekesnő szűkebb baráti köréhez tartozott. Valószínűnek tűnik föl, hogy tetteit nemcsak a jövőre gondoló cselekedet, hanem zsidóbarátsága is motiválhatta. (Szerepvállalásának irodalmi jellegű feldolgozását és leírását Benedek István Gábor: Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte… című 1998-ban, majd 2. kiadásban 2002-ben megjelent kitűnő regényében találjuk.) (A rebbe menekítéséről és Budapesten eltöltött idejéről Hídvégi Máté is írt a Liget című folyóiratban.)

A rebbe és testvére az útra leborotválta árulkodó szakállát és pájeszát. Áluhát öltöttek: elfogott orosz tábornokoknak maszkírozták magukat, akik a fronton estek fogságba és Budapestre viszik őket vallomást tenni. Azért, hogy elhallgattassák a rebbének a gettóból történt eltűnéséről Lengyelországban lábra kapott szóbeszédet és híreszteléseket, hászidjainak egyike magára öltötte Rabbi Áháron ruháját és az ő dolgozószobájában üldögélt naphosszat, azt mímelve, mintha a rebbe imádkozásba, vagy tanulásba mélyedne. Amikor a rebbe hászidjai sürgették a rebbe segédjét, hogy beküldhessék hozzá a ˛kvittlachjaikat˛ (”feljegyzés”, illetve „folyamodvány áldásért”), a rebbe hangjának tökéletes utánzatát hallották, amint mormolja az áldásokat.

A menekültek folyamatosan tudósítottak arról, hogy érzékelték és tapasztalták a „csodákat” menekülésük minden pillanatában. A 250 mérföldnyi úton át a megszállt Lengyelországon – a magyar segítő szerint – a meneküléshez használt járművet félelmetes köd vette körül, ami megnehezítette az autó felkutatását. Amikor a magyar segítő arra kérte a gépkocsi vezetőjét, hogy álljon meg út közben és egyenek valamit, s eközben őrizetlenül hagyták az autót, még a visszatérők is a sűrű ködben, csak nagyon nehezen találták meg kocsijukat.

Amint a menekülők Magyarország területére értek, több helyen igazoltatták őket. Az egyik ilyen alkalommal személyazonosságuk kétségesnek tetszett, és éppen őrizetbe akarták őket venni, amikor három magas rangú magyar tisztségviselő jelent meg ugyancsak magas rangú magyar tisztek kíséretében, akiknek parancsára az őrjárat a gépkocsi továbbhaladását engedélyezte. A belzi hászidok meggyőződése szerint az első három embert „a belzi rebbe az égből hívta le”, hogy segítsék mesterük sikeres menekülését. A kevésbé vallásos meggyőződésű, az akkori magyar belpolitikában járatos hírmagyarázók szerint Újszászy tábornok és a hadügyminisztérium illetékesei – esetleg a belügyminisztérium néhány főtisztviselőjével – karöltve siettek a rebbe sgítségére.

Rebbe Áháron és testvére, Rebbe Mordecháj nyolc hónapot (!) töltöttek Budapesten, mielőtt a „jól átgondolt, többször megfontolt” engedélyt, a „certifikátot” megkapták, ami az akkoriban angol mandátumi területként Palesztínának nevezett országba szólt. 1944 januárjában, az Isztanbulba induló Orient Expressen, elhagyták Magyarországot. Alig két hónappal később a náci hadsereg megszállta Magyarországot és megkezdte a 600 ezer itt élő zsidó deportálását.

Bár a rebbe a holokausztban elveszítette családját – feleségét, gyermekeit, unokáit, unokatestvéreit és azok családját megölték – Rebbe Áháron újjászervezte hászid udvarát Tel-Avivban, ahol addig csak kisebb hászid közösség élt. Mindketten, ő és testvére, Rabbi Mordecháj (akinek feleségét és leányát is legyilkolták a nácik) új házasságot kötöttek, amelyből csak Rabbi Mordechájnak született gyermeke, (a II.) Jisszáchár Dov Rokéách, 1948-ban. Rabbi Mordecháj egy esztendővel később – 47 éves korában – meghalt. Rebbe Áháron szárnyai alá vette a gyermeket, öccsének fiát, és úgy nevelte. Felkészítette, hogy ő legyen jövőbeli utódja, a belzi hászid közösséget vezető dinasztia feje.

Még annyit a történethez, hogy Újszászy István tábornok, a rebbe magyar megmentője, Karády Katalin egykori szerelme, az 1950-es években ÁVH központjában végezte kalandokban gazdag és egy magasabb szempontú küldetésben, nevezetesen Rebbe Áháron és Rabbi Mordecháj megmentésében is szerepet játszó életét. Miután szaktudását és „segítségét” felhasználták az ÁVH átszervezésében, bírósági tárgyalás és ítélet nélkül, egyszerűen „eltüntették”. Néhány kihallgatási jegyzőkönyv maradt fenn utána. Többet nem tudunk róla.

Sálom Rokéách (1783-1855)

Rabbi Eleázár fia. Apja 32 éves korában halt meg, három fiú és két leány gyermeket hagyott maga után. Sálom anyja újra házasodott, és fiát, Sálomot nagybátyja, a Lemberg közelében lévő Szokalba való Rabbi Jisszáchár Baer nevelte fel. A Rava-beli „Illui”-nak (lángész, ifjú talmudtudós) is nevezték. Feleségül vette Málkát, nevelőapjának, a szokoli Rabbi Jisszáchár Baernek leányát. Ettől kezdve, minden napkelte előtt Málká így ébresztette férjét: „Sálom! Kelj fel, hogy szolgáld Teremtődet!” Megbeszélt feleségével szinte minden kérdést, és tanácsát kérte, és ezt a szokását követték hászidjai. „Olyanok voltak, mint Ádám és Éva, mielőtt bűnbe estek. Szobájuk pedig hasonlatos volt a Gen Edenhez, vagyis az Éden kerthez, ahogy Szentírásunk megörökítette” – mondotta róluk a Szánzi (Zanz) Rabbi Chájim.

A Luckba való Rabbi S’lomo vonta be Sálomot a hászid szellemiségbe, kötötte a hászid mozgalom körébe. Sorra látogatta korának legtöbb vezető hászid rebbéjét. Mindegyiktől tanult, s nagyra értékelte a cáddikok különleges tulajdonságait. Élete végéig megmaradt a Lublini „Látó” lelkes hívének. A lublini rabbi javasolta, hogy ő legyen a belzi rabbi.

Galiciából, Magyarországról és Lengyelországból jöttek hozzá emberek, akik tanácsát kérték. Híresebb, kiválóbb látogatói között említjük a Szánzi Rabbi Chájimot és Rabbi Cádok há-Kohént Lublinból. A halahikus irodalom, főleg a Brody-beli Rabbi S’lomo Kluger és Rabbi Joséf Saul Nathanson responzumai hivatkoznak rá, mint mértékadó forrásra. A maszkilim (a hászkálá, a XVIII-XIX. századi zsidó felvilágosodás hívei) között előforduló kitérések, vallás változtatások nagy száma meggyőzte őt arról, hogy a hászkálá, vagyis a zsidó felvilágosodás milyen hatalmas veszélyt jelent a zsidóság, a zsidó vallás számára.

Élete végefelé megvakult. Akaratával összhangban, sírja fölé nem építettek ohelt, vagyis kősátor szerű építményt.

Hét gyermeke gyászolta, két leány, Eidel és Freidel, valamint öt fiú, Rabbi Eleázár, Rabbi S’muel Smelke, Rabbi Móse, Rabbi Jehudá Zundel és Rabbi J’hosuá, aki utódja lett, mint hászidjainak rebbéje.

J’hosuá Rokéach (1825-1894)

A belzi Rabbi Sálom ötödik, legfiatalabb fiú gyermekeként Belz városában született. Híres volt rendkívüli tudásáról és óriási bölcsességéről, ami szavaiból áradt. Feleségül vette Rivká Mirjámot, Rabbi S’muel Ásk’názy leányát. Felesége korai halála után újra házasodott, az unokahugát, Szárá Mirelt, a minkowitzi Rabbi Chájjim lányát vezette hupá, esküvői mennyezet alá.

Apjának, Rabbi Sálom Rokéáchnak, az első belzi rebbének halála után, 1855-ben, ő vette át a belzi közösség vezetésének feladatát. Ő volt az első hászid rebbe, aki politikai kérdésekkel, a gyakorlati politikával nyíltan foglalkozott. Megalapította a Mahziké há-Dát (Máhziké Hádász) szervezetet Galiciában és Bokovinában 1878-ban, aminek elsődleges célja volt, hogy egyesítse az ország összes ortodox hitközségét és egyénét, hogy politikai téren egységesen léphessenek fel. Több városban nyitottak tagszervezeteket, ágazatokat. A Bécsben élő Ignaz Deutsch közbenjárására működésüket elismerte a kormányzat. Egymást váltva, hetenként jelent meg két újságjuk, a Mahziké há-Dát és a Kol Mahziké Hadat. Legfényesebb politikai eredményének tartotta Rabbi Sim’on Szofér megválasztatását az ausztriai parlamentbe, 1879-ben.

1882-ben, a Mahziké há-Dát konferenciát tartott, amelyen részt vett 200 különféle közösség rabbija. A konferencia elfogadott egy határozatot, mely szerint csak azok a zsidók rendelkezhetnek teljes szavazati joggal a zsidó közösségi választásokon, akik szigorúan megtartják a Sulchán Áruch előírásait. Eltökélt és meg nem alkuvó harcában a hagyományhű zsidóság fennmaradásáért igénybe vette korának vezető rabbinikus tekintélyeinek segítségét. A magyarországi fejlemények is nagyon lekötötték figyelmét. Nagy szimpátiával figyelte a Nagymihályban, 1865-ben összeült Zsinat tevékenységét, amely elhatározta az ortodox közösségek különválását és a status quo ante-ként ismert árnyalat szervezetté alakulását. Ő volt a galicíai zsidóság nem hivatalos „szóvivője”, mintegy szószólója, de elismert (s nem kinevezett) vezetője is, akinek aláírását megkövetelték minden fontosabb tisztség betöltésénél.

Apjához hasonlóan, kiterjedt levelezést folytatott háláhikus kérdésekben a kor szinte mindegyik jelentősebb szaktekintélyével, és ő is folytatta Belzben a Bét há-Midrás (Klauz), a Tanház építkezéseit és annak bővítését. Feljegyezték róla, hogy szombaton a minhá és a má’áriv ima alatt is viselt tállitot, vagyis imaleplet még akkor is, amikor éppen nem mondott d’rását, nem prédikált, vagy nem funkcionált az előimádkozó emelvényénél, illetve a bimánál (álmemor).

Bécsbe ment, hogy ott műtétet végezzenek rajta, de Belzbe való visszaérkezése közben meghalt. Öt fia volt, Rabbi S’muél, Rabbi Árje Leibis, Rabbi Jichák Me’ir, Rabbi Náftáli és Rabbi Jisszáchár Dov és három leánya, Freda, Mirel és Reizel.

Műveit, beszélgetéseit közreadták az Ohel J’hosuá című kötetben, amely részét alkotja apja Dover Solem címen, Przemyslben, 1910-ben megjelent munkájának.

Jisszáchár Dov Rokéách (1854-1927)

Rabbi Jósuának, vagy helyesebben J’hosuának második fia volt és Belzben született. Nagyon fiatalon feleségül vette Bátjá R’chumát, Rabbi J’sájá M’sullám Zuszjá Twersky leányát. Tíz esztendeig Csernobilban élt és a Csernobili „Illui”-nak (lángész) is nevezték. Feleségének halála (1884) után újra házasodott és 1886-ban feleségül vette Chájá D’vorát, a brzezsanyi (Berezhany) Rabbi Ábráhám S’muél Pitchnik leányát. Általános vélemény szerint nagy tudással megáldott, emelkedett lelkű ember volt. Vérmérsékletének megfelelően, erőteljesen, közvetlen módon adott hangot gondolatainak, véleményének. Új életre keltette az apja által alapított Mahzké há-Dát (Máhziké Hádász) című újságot. Az I. világháború kitörésekor, előbb Újfehértóra (Ratzdorf) költözött (1914-1918), azután Munkácsra (1918-1921), majd, Rabbi Chájjim Elázár Sápirával szemben fennállt ellentéte miatt Halicsba (Halicz, Galich) ment, Jaroslav városának közelébe.

1922 októberében, Galecki gróf, Lvov (Lemberg) kormányzója sürgette Belz rabbiját, hogy tanácsolja híveinek, követőinek: a választásokkor ne a kisebbségek pártjaira, azok blokkjára adják szavazataikat. A rebbe a kérést egyértelműen elutasította. 1925-ben visszatért Belzbe, s ott töltötte életének hátralévő két esztendejét.

Gyakran idézi őt a lvovi Rabbi Jichák Schmelkes nagyhírű tudományos műveiben csakúgy, mint Rabbi Me’ir Sápirá, valamint C’vi (Tzvi, Zewi) Ezekiel Michelson is. Erőteljesen támogatta Sarah Schenierert, a Beit Já’ákov mozgalom alapítóját.

A rebbéről érzékletes képet fest, valósághű leírást ad Jiri Mordecháj Langer (1894-1943), a híres csehországi zsidó költő és író, Franz Kafka barátja. Langer 1913-ban, 1914-ben és 1918-ban látogatást tett a rebbénél Belzben és hosszabb időt töltött hászidjai körében. Az ott tartózkodásáról, a rebbéről és udvaráról olvashatunk a „Kilenc kapu. A hászidok titkai” című, a pozsonyi Kalligramm Könyvkiadónál 2000-ben, magyar nyelven is megjelent könyvében.

Fia, Rabbi Áháron (Aaron) követte őt a belzi hászidok élén. Rajta kívül három fia volt: Rabbi J’hosuá, Rabbi Mordecháj, és Rabbi Sálom. Öt leány gyermeke: Chánná Ráchel, Sevá, Cheniá, Szárá és Jente. Leányainak mindegyike a Csernobil (Chernobyl) rabbi-dinasztia egy-egy tagjához ment feleségül.

Áháron (Aaron) Rokéách (1880-1957)

Rabbi Jisszáchár Dov fiaként Belzben született. Négy éves sem volt, amikor édesanyját elvesztette. Első unokatestvérét, Málkát vette feleségül, a szokali Rabbi S’muel leányát. 1927 Chesván havában követte apját a rebbe tisztségében. Elődeihez hasonlóan egyszerre volt rebbe és rabbi. 1928 Tévét havában konferenciát hívott össze Lvoban (Lemberg), amelyen 300 rabbi vett részt és rabbi-egyesületet alakítottak.

1929-ben tagja volt annak a küldöttségnek, amely felkereste Bartelt, a lengyel miniszterelnököt, és az ortodox zsidó oktatás támogatását kérte. Amikor 1933-ban Hitler kancellár lett, a rebbe így nyilatkozott: „Hitler nem más, mint a gonosz megszemélyesülése. Ő rosszabb, mint Ámálek, vagy Hámán.” Amikor Péter görög herceg, a brit királyi család rokona 1937-ben meglátogatta a rebbét, a rebbe arra kérte a herceget, arra akarta rábírni, hogy gyakoroljon nyomást Nagy Britániára, hogy a Szentföldön lépjen föl az arab terrorizmus ellen.

A rebbe támogatott nagyon sok férfit, akiket akkoriban jos’vimnak. j’sivá-hallgatónak neveztek, akik idejüket az imádkozásnak és a tanulásnak áldozták. Minden hászidot felszólítottak, aki felkereste a rebbét, hogy tegyen felajánlást a jos’vimok javára. Az ő j’sivájában több mint 400 hallgató tanult.

A négy vészterhes esztendőben, 1940-től 1944-ig a rabbi súlyos bizonytalanságok közepette a nácik megszállta Európában élt, 1940 S’mini Áceret ünnepétől Belzből utazva-menekülve-rejtőzködve Sakolba és Przemyslbe, valamint Bochnia, Krakkó és Budapest gettóiba. Elmondhatatlan szenvedéseken és nélkülözéseken ment keresztül. Mindezek során meg kellett változtatnia a nevét, bújkált, először Aaron Singer, majd Aaron Twersky néven rejtőzködött, hogy megtévessze a náci üldözőket, akik fáradhatatlanul követték a nyomát. Megindult a koncentrált igyekezet a megmentésére, hászidjának, Berish Urtnernek az irányításával. Herzog, izraeli főrabbi és Rabbi Jichák Me’ir Levin minden erővel támogatták ezt a mentő akciót, aminek eredményeként megszerezték az engedélyt az akkori Palesztínába való belépésre. A rebbe elhagyhatta a nácik megszállta Európát – Magyarország, aztán Románia, Bulgária, Görögország és Törökország útba ejtésével. Egy hetes isztanbuli tartózkodás után megérkezett a Szentföldre, méghozzá 1944 S’vát hónap 9-én. Leghosszabb, budapesti kitérőjéről, itteni tartózkodásáról korábban szóltunk, az ebben résztvevő személyekről megemlékeztünk. A Szentföldön, rövid haifai tartózkodás után, Tel-Avivban telepedett le, ahol életének utolsó 13 és fél évét töltötte.

A holokausztban a rebbe elveszítette a feleségét, három fiát (Rabbi Mose, Rabbi Israel és Rabbi Judá Zundel), négy leányát (Rivká Mirjám, Eidel, Szárá Bráchá és Mirele), fivéreit és nővéreit, huszonhat unokáját.

Izraelben feleségül vette Gittelt, Rabbi Báruch Goldstoff leányát, de ez a házassága válással végződött. Harmadik felesége Chánná volt, a makovi Rabbi J’hiél Chájjim Labin leánya. Ebből a házasságból azonban nem születtek gyermekek.

Hetvenhét éves korában halt meg Jeruzsálemben, a Sá’áré Cedek Kórházban. Már unokaöccse, Rabbi Jisszáchár Dov volt a belziek rebbéje, amikor Rabbi Áháron Rokéácht Jeruzsálemben, a Hár há-M’nuchot árnyas lombjai között, nem messze T’verjában (Tiberiász) nyugvó testvérétől, eltemették. Utódaként a belzi hászidok élén, mint jeleztük, unokaöccse, Rabbi Berele követte.

Dov Rokéách, az ötödik belzi rebbe (1948-)

A bilgoraji Rabbi Mord’cháj fiaként Tel-Avivban született. Anyja Mirjám volt, a huszti Rabbi C’vi Chájjim leánya. Amikor atyja 1950-ben meghalt, még alig múlt egy éves, s a következő nyolc évben nagybátyja, Rabbi Áháron nevelte, viselte gondját. Nagybátyja halála után Rabbi J’hosuá Féder és Rabbi Sálom Brander vezette nevelését. B’né B’rákban, 1965. Ádár havában, feleségül vette Szárát, a vizsnyici Rabbi J’hosuá Hager leányát, s minthogy elmúlt 18 éves, hivatalosan is átvette a rebbe tisztségét. Egyetlen fia, Rabbi Áháron Mordecháj, 1975-ben született.

A rebbe kiterjesztette, megnövelte a nagybátyja által felépített és alapított j’sivát és 1986-ban létrehozta a Máchziké há-Dát közösséget, amely ellátja az egyre növekvő és erősödő Belz-Chászid mozgalom vallási szükségleteit. 1980 Sziván havában lefektette az alapjait egy épülő nagy zsinagógának, amely Jeruzsálem szép fekvésű külvárosában, Kirját Belzben épül. A rebbe kitűnő szervező és több oktatási intézményt hozott létre Izraelben és a diaszpórában egyaránt.

Fia, Rabbi Áháron Mordecháj megházasodott, feleségül vette a 18 éves Szárá Leá Lemberget, a B’né B’rák beli Bét Já’ákov hallgatóját, aki a Kiját Átában möködő mákovi hászidok vezetőjének, Rabbi Jiszráél Eichlernek lánya.

Belz manapság

1966 óta Rabbi Jisszáchár Dov Rokéách irányítja Belz oktatási intézményeinek a működését és terjeszkedését. Ugyancsak nagy befolyással van Izrael, az Egyesült Államok és Európa hászid népességének növekedésére. A többi hászid irányzathoz hasonlóan, a belzi közösség is létrehozta az önfenntartó-önsegélyező szervezetek sorát. Belz esetében ez kiterjedt arra a betegellátó és támogató szervezetre, amely egyedülálló a maga nemében, teljesen ingyenes az orvosi vizsgálat és tanácsadás New York körzetében és mindenki számára elérhető az igényes orvosi ellátás, a klinika.

Funkcionálásának első éveiben az új rebbe néhány, legalább is a hászid és az izraeli gyakorlatban, forradalmi újításnak számító vezetési módszert alkalmazott. Az Águdat Jiszráél ortodox világszervezet, mondhatjuk „politikai párt” által biztosított „ernyő” árnyékában küldötteket delegált az izraeli Knesszetbe és tanácsokkal látta el követőit, hogy miként szavazzanak az általános választásokon. Ez a helyzet természetesen felingerelte a „Szatmári” közösséget. Szatmári aktivisták aláírásokat gyűjtöttek a Charédi közösségben, hogy ez által hiteltelenné tegyék a jelenlegi belzi rebbét. Ez az akciójuk természetesen hosszan megmaradó ellenérzést hozott a belzi és szatmári közösség között.

Hasonlóan az eredeti zsinagógához Belzben, amelynek építése, befelyezése 15 esztendőt vett igénybe, az új Béit há-Midrás há-Gádol (az új Nagy Zsinagóga), ami uralkodik az egész Észak-Jeruzsálem égboltján, ugyancsak 15 évig épült; 2000-ben avatták. Belső terének központi része 6000 imádkozó számára ad ülőhelyet. A hatalmas Áron há-Kodes (Tóraszekrény, Frigyszekrény) több mint 100 tóratekercset tartalmaz. A főzsinagóga kilenc csillárja összesen 200 000 cseh kristályból készült.

Úgy hitték, a zsinagógát Belzben és használóit 1944-ben a gyűlölet megsemmisítette. A belzi szellem, az Örökkévaló szolgálatának Belzben kialakult módja és liturgiája Izraelben és máshol tovább él, és az Erecben felépült zsinagógájukban minden imaidőben több ezer ifjú és idősebb hászid imádkozik a Belzben született dallamokra.

Bibliográfia:

Bromberg, Abraham Yitzhak: Mi g’dolé há-Chászidut. Vol. 10. Admorim le-Bet Belz. Jerusálájim, 1955.

Israel, Yosef: Rescuing the Rebbe of Belz. New York, 2005. Mesorah Publ. Ltd.

Spigel, Yisroel: The Belz Beis Medrash in Yerushalayim: Full Cicle. Jerusalem – New York, 2000, De’iah Ve’ Dibur.

 
  • Jamrik Levente

    Nekem zavaros és kamuszagú ez a sztori: Ujszászy István vezérőrnagy 1939. okt. 1-től 1942. aug 1-ig volt a hírszerzés és kémelhárítás vezetője. Ha a belzi csodarabbit és testvérét a fenti cikk szerint 1943-ban menekíti ki Ujszászy Magyarországra, akkor azért kamu, mert ekkor már rég a nácibarát Vasváry József volt az elhárítás (ÁK) vezetője, aki tuti, hogy nem segített semmilyen zsidó származású embernek sem itthon, sem külföldön. A német megszállás (1944.03. 19) idején pedig már Kádár Gyula volt ennek a szervezetnek a vezetője. Szóval ha nagyon Ujszászyt akarjuk megmentőként, akkor az csak 1939-ben lehetett, ám a fennmaradt dokumentumok alapján ő ekkor “csak” a lengyel tábornoki kar egy részét (Kazimierz Sosnkowski későbbi főparancsnokot) és a pénzügyminisztert (Ignacy Matusewski) mentette M.O.-ra. Ezek után a “Zsüti” kimentése sztoriban sem vagyok biztos. Szóval?