2006. 2. szám » Fazekas Lajos: Müncz Ági megrendítő naplója 1956-ból

Fazekas Lajos: Müncz Ági megrendítő naplója 1956-ból

Fazekas Lajos

filmrendező

Müncz Ági

megrendítő naplója 1956-ból

Ajánló sorok egy rég megholt barátom 1956-os naplója elé

1950 tavaszától ’56 novemberéig Makón éltem. Az 1956-os forradalom idején a József Attila Gimnázium érettségire készülő tanulója voltam. Osztályunk egyik legnépszerűbb tagja Müncz Ági volt, vallásos zsidó család szép és finom leánya.

Makó, a Trianon után elcsatolt Csanád Vármegye egykori székvárosa, abban az időben már szürke kis cívis-város; a holokausztból visszatért zsidó közösség tagjai a város megbecsült polgárai. A gimnázium tanrendjében – emlékszem – szombatonként főképpen rajz, torna és ének-órák szerepeltek, bizonyára annak a hallgatólagos belátásnak köszönhetően, hogy zsidó iskolatársainknak minél kevesebb pótolhatatlan tanóráról kelljen távol maradniuk.

Müncz Ági a forradalom napjaiban egyike volt a legtevékenyebb társaimnak. Azt, hogy naplót vezetett, csak nemrégiben tudtam meg az öccsétől, Müncz Lászlótól. Ági, sajnos, már nem él – Isten nyugosztalja, legyen áldott az emléke! -, de a családja volt szíves most készülő dokumentumfilmem számára elküldeni emlékezéseinek ide vonatkozó részét. Hozzájárulásukkal betűhíven tárom most a Remény olvasói elé az 1956. október 19-től december 2-ig eltelt napok történetét, ahogyan Ő azt följegyezte.

X. 19.

Megnéztük a „Vádlottak padján” c. német orvosfilmet. Nagyon szép, ugyanis az életből való. Az élet sokszor oly romantikus, de talán még többször ront, még gyakrabban kuszálja össze a szálakat, amelyek többé már nem bogózhatók ki.

Azt mondják, a szerelemnél nincs hatalmasabb erő. Ez nem igaz. Az igaz emberben a lelkiismeret szava a leghatalmasabb, s csak ezután kap hangot a többi. A lelkiismeret, amely sokszor kegyetlenül szétrombolja az illúziókat, az álmokat, a gyönyörű tündérképeket, de amely mindig csalhatatlan biztosítékul szolgál, hogy igaz ember vagy. Az emberiség biztosítéka ez!

X. 21.

Él és eszmél… a diákság! Éljen! Már épp ideje volt. Megalakítottuk a diákparlamentet, és 12 pontban foglaltuk össze a követeléseinket, melyeket az igazgatóság is támogat. A Minisztériumba küldjük föl. Legfontosabbak: ne legyen káderjavaslat az egyetemi fölvételeknél, ne legyenek fölvételi vizsgák, követeljük a tanszabadságot, töröljék el az orosz nyelv tanítását, tegyék lehetővé a Nyugattal való érintkezést stb… 4-től 8 óráig tartott az ülésünk. Megalakítottuk az állandó diákparlamentet, amely állandóan intézi az ifjúság ügyeit. Azt hiszem, jelentős eredményeket fogunk elérni, és talán nem is olyan sötét a jövő. Az egész ország diáksága lázong, forradalmi eszmék lelkesítik az ifjúságot. Azt hiszem, nagytakarítást fogunk rendezni a magasabb polcokon.

X. 24.

Pesten kitört a forradalom! 23-án (este) délután az ifjúság a szolidaritását a lengyelekkel úgy fejezte ki, hogy a lengyel követségi épület előtt néma tüntetést rendezett. Majd utána Petőfi és Bem szobrához vonultak, itt kitűzték a magyar és a lengyel zászlót, végül este a Parlament előtt Sinkovits Imre elszavalta a „Nemzeti dal”-t, és ezután az ifjúság előállt követeléseivel. Többek között: Nagy Imrét vegyék be a minisztertanácsba, a szovjet-magyar barátság keretén belül egyenrangú felek legyenek mindketten, vonják ki a magyar területről a szovjet csapatokat stb… Ez utóbbira úgy válaszolt a magyar kormány, hogy az éjjel kitört fegyveres felkelés leverésére behívta az orosz páncélosokat. A legnagyobb disznóság. Idegennel szövetkezzen a magyar a magyar ellen? A rádióban játsszák a Himnuszt, és ugyanakkor 20-22 éves magyar fiúkat ítél halálra a statáriális bíróság. Gyáva, jellemtelen kormány! Idegenekkel gyilkoltatja saját ifjúságát, s miért? Mert ez élni akar, és ki akarja vívni jogos követeléseit. Gyalázat, gyalázat, és még Juhász azt meri mondani az emberről, hogy „Istent teremtő csodaszellem”. Nem, nem, de vadállati ösztönökkel felruházott, gerinctelen valami.

Ó, csak ne legyen vérontás, ne sikerüljön ezer- meg ezer ártatlan embert kivégezni, csak azért, mert „élni akar.

X. 26.

Már nem csak Pesten, de Szolnokon és Szegeden is véres összetűzések vannak. A lehető legnagyobb brutalitással bánnak az ávósok a fölkelőkkel, és az őket pártoló lakossággal. 15-16 éves gimnazista lányokat lőnek le, mert vizet és élelmet szállítanak a fölkelőknek. Szegeden orosz egyenruhába öltözött ÁVO-sok gumibottal estek a békésen tüntető egyetemistáknak. Rettenetes testvérharc az egész vonalon… Öli a magyar a magyart!

Reggel az iskolába mi is gyászszalaggal keretezett nemzetiszín szalagot tűztünk ki. Majd megkoszorúztuk a Kossuth-szobrot, Ildi elszavalta a Nemzeti dalt, és visszamentünk a gimibe.

A munkások ledöntötték a szovjet emlékművet, és a bronz-talpazatot a vasgyűjtőbe vitték. Mi is visszaraktuk a régi címert, a mostanit pedig a szemétládába dobtuk.

Röpcédulákkal értesítettük a város lakosságát a kivonulásról… Én és Kocsis („á”-s fiú) voltunk a keriseknél a sokszorosítás érdekében. Annyi emberrel kezeltem ma le, még a rendőrségen is voltam. Brrr! Sok hülye ÁVO-s, az ember azt se tudta, milyen válaszokat adjon, hogy ezeknek is jó legyen, meg önmagát se tagadja meg.

Óh, Magyarország, talán most ismét rád virradt a szabadság hajnala!

X. 27.

Nincs tanítás. A történelemben az első eset talán, mikor a diákok nem akarnak hazamenni az iskolából. Egész erélyesen kellet Raffainak föllépni, hogy távozzunk. Este 6 órától reggel 5 óráig kijárási tilalom van. Ennek ellenére most is tüntetnek, este 8 órakor. Kíváncsi vagyok a végére.

Pesten nagyon kritikus már a helyzet. Állítólag a lengyelek jönnek a mi egyetemistáink segítségére. Csak győzzenek! Forrong már egész Dél-Magyarország és készülődik a Dunántúl is. Állítólag Románia és Kelet-Németország is talpra állt már. Ideje volt. Végre leáldozófélben van a szovjet hatalom. Talán még a reformkornál is jobban illik a mostani viszonyokra Vörösmarty két sora: „egy új eszme kezd felküzdeni, egy új irány tör át a lelkeken”. Igen, és ez az eszme diadalmas és győzhetetlen lesz.

X. 28.

Pest még mindig harcol. Állítólag már a nagy többség letette a fegyvert – hogy mi igaz – e hírből, nem tudni -, ott csend és rend még mindég nincs.

De beszélt a rádióban egy Értoni József nevű 26 éves magyar-angol szakos tanár, ki kezdettől fogva vezető szerepet játszott az eseményekben. Elhangzott nyilatkozata után ítélve roppant szimpatikus férfi lehet, oly meghatóan, annyira szívből jövően beszélt, és oly nyíltan, azt hiszem, ilyennek kell lennie egy hazafinak.

Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek aktív tagja az eseményeknek. (A vidék átka!)

Nagy Imre ma rádiónyilatkozatot adott; kifejtette az új kormány programját. Leglényegesebb: a szovjet csapatok azonnali kivonása, a fizetések és a nyugdíjak rendezése, a régi Kossuth címer visszaállítása stb… Nagyon erősen bízok az új kormányban, remélem hiánytalanul valóra váltja majd a nemzet jogos követeléseit. És még egy, a legfontosabb, megszűnik az ÁVO, ez a magyar Gestapo szerv, a „törvényes” gyilkolások, a rettenetes bűnök fő fészke.

X. 30.

Jaj, a tegnapi nap délelőttje is eléggé mozgalmas volt. Először is a tanítás nov. 5-ig szünetel. A suli előtt tegnap megszólított egy öreg, töpörödött bácsika és a diákparlament után érdeklődött. Végül kisült, hogy Zombori Lajos ő, ’19-ben a város polgármestere volt, ma pedig a helybeli munkástanács elnöke. Nagyon intelligens és helyes öreg bácsika. Délelőtt a Kossuth-szobor előtt volt nagygyűlés, 12 óráig tartott. Dacára a szeles, esős időnek, rengetegen voltak. A helyzetet illetőleg, ma összejöttünk röpcédulát írni és terjeszteni, valamint a munkásokat sztrájkba szólítani. A kivitelt azonban a kerisek vitték végbe. Fazekas bácsi lebeszélt bennünket. Most abbahagyom a naplóírást, mert a SZABAD Kossuth Adó első műsorát közvetítik.

XI. 1.

Nem is tudom, mit írjak. Előbbi beszámolómat abbahagyom, mert sokkal fontosabb híreim vannak. Először is Magyarországon megbukott az átkos kommün. Magyarország semleges állam mától kezdve. Nem tartozunk sem ide, sem oda, szabadok és függetlenek vagyunk! Az oroszok ellenben nem úgy fogadják e nagyszerű hírt, mint mi. Orosz egységeket vezényeltek ma délelőtt Magyarország felé, Nagy Imre természetesen azonnal magához hívatta az itt tartózkodó orosz nagykövetet és tudatta vele a köztársaság követeléseit, és határozatát. Melynek értelmében, többek között, a Varsói egyezményt is felbontja a magyar kormány, és semlegességének megvédésére a négy nagyhatalom segítségét is kéri.

Hatalmas dolgok vannak készülőben. Rettenetes helyzetben van az ország.

Izraelben is kitört a háború. Istenkém, segítsd meg mind a két államot, hisz kell már, hogy e rengeteg vér szabadságot teremjen.

XI. 3.

A ruszkik hadmozdulatokat végeznek, egész magatartásuk aggasztó. Az útjukba eső vasútállomásokat elfoglalták, megszállták a repülőtereinket, egyszóval kezd komoly lenni a helyzet. Az egész világ mellettünk van, sőt, már a kínaiak is más húrokat pengetnek, mint az oroszok. Végeredményben, már csak Románia és Csehszlovákia maradt meg nekik, de ezek az államok is csak képzeletben, mert a forradalom szele már ide is eljutott. Az ENSZ ma este 10 órakor tárgyalja ügyünket. Vajon mit döntenek?! Holnap már erről is beszámolok. – Hétfőn kezdődik a suli.

Tegnapelőtt gyűjteni voltunk a pestiek számára. A többség elég bőkezű volt.

XI. 4.

Borzasztó! De nem szabad elveszíteni a reményt. A végső győzelemnek a miénknek kell lennie. Igen, kell, mert másképpen nem történhet. Nem halhatott meg hiába 15 000 fiatal magyar.

Ma a hatalmat kommunista kormány vette át. Nagy Imrét letartóztatták.

Ügyünket tárgyalta ma az ENSZ. Jönni kell a segítségnek, és jönni kell a győzelemnek is!

Istenkém drága, segíts meg bennünket, hisz mi már annyit szenvedtünk, mint zsidók is, mint magyarok is. Védd meg Izraelt, drága hazámat, és hozd el a régen várt és nélkülözött békét.

Münz Ági naplója 1956. december 2-ig tart. Lejegyezte a forradalom, a szovjet katonai bevonulás, az iskola legfontosabb eseményeit. És azt, hogy osztálytársai, barátai közül többen – szüleik jóvoltából – elhagyták Magyarországot. Alighanem a többségük zsidó volt. Néhányukról tudjuk, hogy Izraelbe, Ausztráliába, Amerikába mentek.

Ágit – egyik családi jóakarójuk – Izraelbe segítette. Naplójában azt írja: reméli, szülei hamarosan követik.

A lejegyzett sorok jól mutatják egy lelkes, naiv, csodálatos lelkületű kislány világlátását, érzelmeit. A szerkesztőség nevében tisztelegjünk emléke előtt!

1