2006. 2. szám » Forrai Márta: Marczali Henrik

Forrai Márta: Marczali Henrik

Forrai Márta

Muzeológus, könyvtáros (Kaposvár)

Marczali Henrik

…1856. április 3-án született Marcaliban. Édesapja Morgenstein Mihály a helyi hitközség első rabbija volt, akinek nevét az okiratok megörökítik. Anyai és apai ősei öt nemzedéken át rabbik voltak. Annak a zsidó nemzedéknek volt a tagja, amelyiknek szellemi érdeklődését és életformáját a reformkor haladó nemesi politikusai befolyásolták. Asszimilációs törekvéseit már rabbinövendék korában érvényre juttatta. Pápán töltött magasabb iskolaévei alatt kitűnően megtanulta a magyar nyelvet. Széchenyi István és Deák Ferenc híve volt. Marcaliban foglalta el állását. Rövidesen a társadalmi élet középpontjába került. Iskolájában nem csak zsidó, hanem a környékbeli nemes családok gyermekei is tanultak, amivel az intézmény Pestalozzi nevelési rendszerét követte.

Országos visszhangot keltett a „Gyászbeszéd gróf Széchenyi István emlékére”, amelyet a marcali zsinagógában mondott el, magyar nyelven. A búcsúztatón Somogy megye nemességének jeles képviselői is megjelentek.

A család 1875-ben nevét Marczalira változtatta. Henrik rendkívüli képességekkel rendelkezett. Szerencsés összefonódás volt a gyermeki tehetség és a művelt, haladó szellemű szülői ház. A kisfiú négy éves korában tanult meg írni, olvasni. Hat éves korától rendszeresen használta apja könyvtárát. Iskolába nem járt, minden tantárgyat édesapjától tanult. Természetesen anyanyelve magyar volt annak ellenére, hogy szülei otthon németül beszéltek. Játszótársaitól eltanulta a somogyi nyelvjárást oly mértékben, hogy később ennek tapasztalatait a Magyar Nyelvőrben közölte. Hat éves korára megtanulta a magyar és a héber nyelvet, nyolc évesen kezdte a latint tanulni.

Csurgón 1865-ben vizsgázott a gimnázium első két osztályának anyagából, majd 1866-ban a harmadik és negyedik osztályból.

Nyilvános iskolába 1866/67-es tanévtől járt, mégpedig a győri bencés gimnáziumba. Tanulmányait 1867-től a pápai bencés gimnáziumban folytatta, ahol 1870-ben érettségizett. Még ez évben beiratkozott a pesti bölcsészettudományi karra. Az egyetemen földrajz professzora Hunfalvy János volt. Ekkor még nem döntött, hogy természet vagy történelemtudománnyal foglalkozzon.

Tanári vizsgát tett 18873-ban. A pesti Tanárképző Intézet gyakorló iskolájában kezdett tanítani. Gyakorló évei alatt Kálmán Mór előadásait látogatta. A professzor szívesen egyengette a rendkívül tehetséges tanítvány útját. Bemutatta Trefort Ágoston kultuszminiszternek. Beajánlotta Gyulai Pálhoz a Budapesti Szemle szerkesztőjéhez. Bölcsészdoktori oklevelet 1875-ben szerzett, disszertációjának címe „A földrajzi viszonyok befolyása Magyarország történetére.”

A fiatal nagyműveltségű tanár egy ideig Vámbéry Ármin titkára volt, akinek angol nyelvű műveit fordította magyar, német és francia nyelvre.

1875 elején úgy határozott, hogy történettudományi tanulmányokat kíván folytatni. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1875-1877-ig külföldi ösztöndíjban részesítette.

Az első év őszét Berlinben töltötte, ahol az egyetemen Theodor Mommsen, Karl Wilhelm Nitzsch és Georg Waitz előadásait hallgatta. 1876 januárjában Lipcsébe utazott, itt ismerkedett meg Pulszky Károllyal, aki később bemutatta édesapjának Pulszky Ferencnek. Magyarországon az idősebb Pulszky szalonja a 18. századi francia irodalmi szalonokhoz volt hasonló. Marczali itt ismerkedett meg Hampel Józseffel és feleségével Pulszky Polixéniával, Szilágyi Dezsővel, Fraknói Vilmossal. Pulszky és köre a liberális irányzatot támogatta, ami kiváltotta a Magyar Tudományos Akadémia és a konzervatívok nemtetszését.

1876 márciusában Mommsen professzor ajánlólevelével Párizsba ment, és az École de Chartes-t látogatta. A magyar kolónia tagjai közül összebarátkozott Munkácsy Mihállyal és Zichy Mihállyal.

Októberben visszatért Berlinbe. Wilhelm Wattenbach előadásait és a görög paleográfiai gyakorlatait látogatta.

Bemutatták Leopold Rankenak, aki 1876. december 20-án ünnepelte 81.-ik születésnapját. Marczali többször is felkereste az idős professzort. Egyik látogatásáról így emlékezik meg:

„Egyetemi hallgató koromban Ranke-hez, a nagy német történészhez bejáratos voltam. A kitűnő történetíró ekkor már nagyon öreg volt és a legnagyobb ritkaságok közé tartozott, hogy valakit fogadott. Ugy látszik, engem nagyon megkedvelt, mert bucsuzáskor a lelkemre kötötte, hogy hamarosan látogassam meg ujra. Amikor rövid idő múlva ismét felkerestem, sajnálkozva emlitettem neki, hogy nem volt módomban az ő egyetemi előadásait hallgatni. Ranke ekkor rámnézett, leült egy öblös fotőjbe és így szólt: „Nem kell sajnálkoznia. Tartok önnek egy külön előadást.” Ezután – szokása szerint – a mennyezetre függesztette szemeit és elkezdett beszélni arról, hogy hogyan jutottak uralomra a Mediciek. Pontosan háromnegyed óráig beszélt. Az egyetemi előadás is eddig tartott. Amikor befejezte, meghatottan mondottam neki köszönetet, arra gondolva, hogy Ranke csak az uralkodóház tagjainak szokott ilyen előadást tartani. Úgy éreztem magam, mintha király lennék…”

1877 augusztusában Londonba utazott. A British Múzeumban folytatott kutatásokat. Ennek befejeztével Oxfordba ment, ahol William Stubbs egyháztörténeti stúdiumain vett részt.

Hazatért 1877 végén. Mindenütt, ahol megfordult tanulmányútja során, magyar vonatkozású anyagot gyűjtött. Közleményei folyamatosan megjelentek a Történelmi Tárban.

Bekapcsolódott az egyetemi oktatásba 1978-tól. Időnként Salamon Ferencet helyettesítette. A történeti Intézetet 1886-ban alapították, és oda kinevezték szeminárium vezetőnek.

A budapesti egyetem bölcsészkarán habilitált 1878-ban. Előadásának címe „Jeanne d’Arc”.

Trefort Ágoston 1882-ben előterjesztette egyetemi tanárrá való kinevezését. Nem tudta, hogy Marczali zsidó vallású. Mivel a jelölt nem volt hajlandó kitérni, a javaslat nem valósult meg. Ugyanis ebben az időben a Monarchiában még nem volt zsidó vallású egyetemi tanár. Salamon Ferenc elhunytával 1892-ben üres lett a magyar történelmi katedra, amelynek élére Marczalit csak 1895 elején nevezték ki. Többek közt tanítvány a volt Szekfű Gyula, Hajnal István, Domanovszky Sándor, Hóman Bálint.

A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta 1893. május 12-én. A Magyar Történelmi Társulat igazgatóságának választmányi tagja volt 1895-1903-ig.

1910-1914-ig tartott a „pere”. Azzal vádolták (három néppárti képviselő), hogy a doktori vizsgán előre megbeszélt kérdéseket tett fel az egyik jelöltnek. Marczali vizsgálatot kért maga ellen, valamint rágalmazási pert indított a vádlói és az Alkotmány című lap ellen. Négy évig tartó kínos viták és vizsgálatok után nyilvánvalóvá lett, hogy a vádak alaptalanok.

Az I. világháború, a Monarchia összeomlása, a forradalmak hatalmas megrázkódtatást jelentettek számára. Ellenfelei azt állították, hogy együttműködött a tanácshatalommal. A sok vád közül, csak egy volt helytálló, hogy elvállalta a Levéltári Tanács elnöki tisztét. Valójában ez a bizottság sohasem működött. Az Akadémián és az egyetemen fegyelmi eljárást indítottak ellene. Évekig tartott a vizsgálat az egyetemen nem mondták ki „bűnösségét”. Először szabadságolták, majd 1923-ban elbocsájtották. Az Akadémia „sajnálkozását” fejezte ki, jóllehet nem törölték a tagok sorából.

1927-től visszavonult, történetírói munkássága lezárult. Esetenként folyóiratokban publikált. 1929-ben közzé tette emlékiratait a Nyugatban „Emlékeim” címmel, folytatásokban.

Elviselhetetlen anyagi helyzetbe került a gazdasági világválság következtében. Könyvtárát eladta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak. Amikor a vételár elfogyott, hajdani tanítványai kérésére Hóman Bálint alapjából biztosított havi 250 P-t, amelyet haláláig kapott. Ez szerény megélhetést biztosított számára.

Az 1930-as években többször nyaralt Marcaliban, gyermekkora boldog színhelyén. Betegségekkel küszködve élte utolsó éveit, 1940. július 23-án elhunyt.

Marczali Henrik a századforduló Magyarországának egyik legkiemelkedőbb historikusa volt, aki történelmünk csaknem minden korszakát kutatta és arról publikált.

1875-ben, amikor külföldi tanulmányútjára indult, hazánkban hiányoztak a történeti forráskutatás és forráskritika korszerű ismeretei. Állami ösztöndíjban azért részesült, hogy ezeket elsajátítsa. Fraknói Vilmos igen nagyra becsülte őt és többször kérte tanácsát, de más történetírók is fordultak hozzá. Sokszor érte őt bírálat történelemszemléletéért. E méltatlanul elfeledett nagy tudós pontos és etikus történetírói iskolát teremtett. Munkásságát tekintse példának a jelen és a jövő minden magyar történésze!

Irodalom:

Feuerstein Emil: Egy marék virág. Tel-Aviv: Megörökítési Emlék Biz. In. Marczali Henrik 1. köt. Pp. 180-184

Gunst Pétert: Marczali Henrik Bp.: Akad. K. 1983. (A múlt magyar tudósai)

Hajnal István: Marczali Henrik (nekrológ) = Századok 1962. 440-469 p. Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter Bp.: Magyar Zsidó Lexikon, 1929.

Marczali Póli: Apám pályája, barátai. Emlék Marczali Henrikről München, 1973.

Marcali története. Várostörténeti tanulmányok 1. köt. Marcali, 1991. in. Gunst Péter: Marczali Henrik. Emlékbeszéd Marcaliban pp. 283-298

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. 8. köt. Bp.: Hornyánszky 1902.

1