Kezdőlap » Remény » 2006. 3. szám » Szécsi József: A keresztény-zsidó párbeszéd Magyarországon – 2006

Szécsi József: A keresztény-zsidó párbeszéd Magyarországon – 2006

Szécsi József

A keresztény-zsidó párbeszéd Magyarországon – 2006

Elhangzott a Nemzetközi Keresztény Zsidó Tanács 2006. évi bécsi nemzetközi konferenciáján július 5-én.

A keresztény-zsidó párbeszédet Magyarországon sajátos történelmi helyzet teszi lehetővé. A holokauszt után itt megmaradhatott egy jelentős létszámú zsidó közösség, míg a környező országokból szinte majdnem teljesen kiirtották őket. A magyarországi vidéki zsidóságot gyakorlatilag teljes egészében deportálták és a német haláltáborokban kivégezték őket. Akik megmaradtak, azok Budapesten, a fővárosban lévő gettóban voltak, vagy máshol kaptak menedéket. Vagyis megmaradt egy százezres létszámú zsidó közösség.
A II. világháború után ez a közösség különböző, a történelem adta nehézségeken ment át. 1945 után, mivel a magát kereszténynek tituláló jobboldali kormány korábban nem védte meg őket, a zsidóság automatikusan a baloldalra állt, a szocialisták, a kommunisták mellé. Ez természetesen nem a teljes zsidóságot jelentette, de bizonyos részét igen. A kommunizmus akkor is úgy játszódott volna le, ahogy az végbement, ha egyetlen zsidó sem lett volna Magyarországon, de éppen voltak életben maradtak, akiket az új rezsim építésénél jónak látszott felhasználni. Ez azonban nem valamiféle zsidó szimpátiából eredt, mert a kommunista vezetés kezdettől felhasználta a zsidóságot is kormánypolitikájában, és igyekezett kiszorítani is őket, különös tekintettel a cionista veszélyre.
Sok zsidó ekkor próbált külföldre menni Magyarországról. Az ötvenes években lezajlott koncepciós perek fő eseményét Sztálin halála szakította félre. Raoul Wallenberg halálát, az ő kitalált budapesti meggyilkolását akarták több akkori zsidó vezető nyakába varrni. Az 1956-os magyar forradalom után sok zsidó is elhagyta Magyarországot. Az ún. rendszerváltás után egy soha nem látott médiaszócséplés indult el zsidóügyben, ami következménye volt annak, hogy a háború óta gyakorlatilag nem lehetett erről beszélni, vitatkozni. Napjainkban, másfél évtizeddel a rendszerváltás után, ez már nem központi probléma, hanem inkább mellékes, de létező eleme a magyarországi napi politikának.
A keresztény-zsidó párbeszéd Magyarországon része a történelmi folyamatoknak. A keresztény egyházi vezetők a II. világháború előtti 3 zsidótörvényből kettőt megszavaztak, a harmadikat már nem. A harmadikat nem azért nem szavazták meg, mert szerették a zsidókat, hanem ezt már az egyházi törvények nem engedték. Ezek ugyanis kiterjedtek a zsidók és a keresztények házassági tilalmára. Akikért vérszegényen szót emeltek, azok az ún. megkeresztelkedett zsidók voltak, akiket természetesen ugyanúgy elvittek Auschwitzba „gázfüstnek”, mint akik nem keresztelkedtek meg. Az egyházi vezetés, élén Serédi bíborossal, szánalmasan nem tett érdemben semmit, míg pl. a vatikáni nunciatúra Budapesten érdemben lépett. Az egyházi vezetés a magát kereszténynek valló jobboldal mellett állt, benne látta létének, hatalmi pozíciójának zálogát. Az ókeresztény kor szenvedő messiása a konstantini időkben az impérium triumfális messiásává lett; Isten Országának dicsőséges megjelenése lett az egyház. Ez ment végig a középkoron és tart napjainkig is Magyarországon. A templomi igehirdetés egyik központi motívuma ma is az Magyarországon, hogy a zsidók nem fogadták el a szenvedő Messiást, ők dicsőségest vártak. Ezt valósította meg máig a keresztény egyház, legalábbis nagy vonalaiban. Ma is – a rendszerváltástól kezdve – a jobboldali, magát kereszténydemokratának valló irány mellett áll, mert anyagi és egyéb támogatását abban látja.
Milyen a vallásközi párbeszéd ma Magyarországon? Ezt egyedül a Keresztény-Zsidó Társaság végzi elfogadható módon, az egyházak inkább a vallási-közéleti protokoll munkájában vesznek részt. Tehát ha mi tartunk egy rendezvényt, arra nagyon nehéz valamely rangos egyházi vezetőt, elsősorban katolikust elhívni, de ha ott van a politikai államtitkár, a miniszter, a nagykövet, vagy külföldi neves személyiség, akkor igen. Mindenki nevetgél, boldog, felhőtlen az együttműködés. A zsidó rész már kritikusabb, többet várna el, de udvariasak és nem borítják fel az asztalt. A Keresztény-Zsidó Társaság minden hónapban tart rendezvényt Budapesten és vidéken, szerte az országban. Egyre több egyéni kezdeményezés is van már, egy plébánia, egy hitközség, egy-egy lelkész saját maga szervez vallásközi alkalmakat. Ez, ami bíztató és szerintünk ez az előrelépés jele.
A Keresztény-Zsidó Társaság Budapesten 2004-ben elindította Zsidó-Keresztény-Iszlám Vallástudományi Szabadegyetemét, melynek ebben a félévben volt negyedik szemesztere. A Keresztény-Zsidó Társaság jelenleg nem dialógust folytat az iszlámmal, hanem tudományos szinten kívánja feldolgozni és igyekszik az érdeklődőkkel megismertetni a három monoteista vallást, amely tapasztalatunk szerint teljesen ismeretlen nemcsak mindennapok embere előtt, hanem az értelmiség és a gyakorlatilag az ország teljes vezetése előtt.
Az evangélikus püspöki kar létrehozott egy bizottságot (2005), amely a kommunista vezetéssel együttműködő egyházi ügynökökkel foglalkozik. Néhány nevet már nyilvánosságra is hoztak. A katolikus püspöki kar szintén létrehozott egy alapítványt, elnevezve Lénárd Ödön piarista atyáról, hogy tárja fel kommunizmus egyházellenes bűneit és az egyházi ügynökök kérdését is vizsgálja. A vita erről a kérdésről hosszú évek óta folyik, az egyházak kiálltak amellett, hogy ők bűntelenek, sose voltak ügynökök, csak a kommunisták bántották őket, és ez most csak egy újabb ökölcsapás az egyházra a baloldal, a szocialisták és a liberálisok részéről. Most azonban fordult a kocka. Ennek az évnek az elején egy fiatal történész leleplező adatokat tett közzé Paskai László bíborosról, aki a szocialista kormány ügynöke volt, aki ezen háttérrel természetesen elment a pápa választársra is Rómába II. János Pál pápa halála után. Talán most elindult egy tisztulási folyamat, bár a jelek e tekintetben sem bíztatóak a katolikus hierarchiában, ahol a nem nyugdíjas, tehát ma aktív püspökök közül is hat fő volt ügynökök.
A másik probléma a hihetetlenül alacsony színvonalú keresztény templomi igehirdetés. Még jó, ha csak moralizálnak, még jó, ha csak egyáltalán nem készülnek a prédikációra. Sajnos ma is előfordul a teológiai antiszemitizmus széles színskálája a szószékeken.
Nincs megfelelő párbeszéd az egyes keresztény egyházak között, ott is igazán egy évenkénti egyházi protokollra szűkül le a kérdés. Itt is vannak egyes lelkészeknek egyéni jó kezdeményezései, de intézményesen az egyházak sehol nem fordulnak igazán az ökumenében egymás felé. Ez az oka annak, hogy nem beszélhetünk a mai Magyarországon igazából keresztény-zsidó párbeszédről sem. Mert a párbeszéd alapfeltétele, hogy saját ügyeim rendben legyenek. Ez azonban nincs így.
A zsidóságnak is megvan a maga baja. A holokausztot feldolgozni egyszerűen nem lehet. A holokauszt egy – a túlélők számára nem feldolgozható tragédia. Ezt nem érzékeli a keresztény oldal, nem érti, hogy miért beszélnek még mindig annyit erről a zsidók? Izrael állama megalakulása óta a létéért küzd. Jelentős tényező a világ politikai életében. Viszonyítási pont. Van persze itt is szélsőség, aki Izrael napi politikáját bírálni merészeli az egyből antiszemita lehet. Ez természetesen nem így van, de más Izraelt Izraelben egy zsidónak bírálni és más a világnak egy másik földrészén. Izrael vallásilag is sokféle. A kereszténységnek identitáskérdése a zsidóság, ez fordítva nem áll, de miután 2000 éves tény az együttélés, erről azért már kell beszélni.

A tragédia az, hogy 2000 éve alatt nem tudott a kereszténység és a zsidóság közös hangra találni. Ez még napjainkban sem történt meg annak ellenére, hogy sok jó dologra került és kerül sor. Volt „Nostra aetate”, egyházi bocsánatkérés a történelmi bűnökért, van diplomáciai kapcsolat a Vatikán és Izrael között, folyamatosnak mondhatók a világban a találkozások egyházak és zsidóság között, mégsem érezzük azt, hogy érdemben előre léptünk volna. Ehhez járul, hogy tényezőként megjelent a világban a fundamentalista, militáns iszlám, és az iszlámmal való párbeszéd – sokszor a megfelelő alapismeretek híján – katasztrofális helyzetben van, illetve nem is létezik. Vagyis fejünkre omlott a ház. Egy Titanic hajó fedélzetén táncolnak a különböző vallások, miközben már nekimentünk a jéghegynek. A világ sok tekintetben a vallási szélsőségek, a fundamentalizmus irányába tolódik el, átszövik világunkat a szekták, a vallási para-jelenségek.
Mi a teendő? Mindenkinek tisztességesen kell tennie a dolgát, az egyházaknak 24 óra alatt fel kell számolniuk múltbéli történelmi, teológiai tévedéseiket, hibáikat, és elsődleges létkérdéssé tenni az ökumenét keresztény téren, a vallásközi kapcsolatokban pedig a dialógust. Az egyházak abban a hitben ringatják magukat, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt rajta az Újszövetség szerint. Ez persze zsidó gondolat: a végidők előtt a nemhívők megtérnek. A zsidók szerint a nemzsidók, a keresztények szerint pedig a zsidók és a többiek… Észhez kellene térni, de a világ olyan amilyen: csak Noé épített bárkát, a többiek nem…