Kezdőlap » Remény » 2006. 1. szám » Marx József: Jancsó Miklós két és több élete

Marx József: Jancsó Miklós két és több élete

2006. január 26-án a Füst Milán Szellemi Páholyban – egy korábbi személyes ígéret után – levetítettük Jancsó Miklós „Hajnal” c. sohasem bemutatott filmjét. A mű előzményeiről maga az alkotó szólt a nagyszámú érdeklődő előtt. Mi most Marx József

Jancsó Miklós két és több élete c. monográfiájából idézzük részletekben a megfelelő részt, némileg szerkesztve.

A történet 1985-ben kezdődött. Jancsó Miklóst Párizsból hívta Evelyne July filmrendező, és megkérdezte tőle:

– Tudja-e, hogy mi volt a bouvines-i csata?

Jancsó Miklós klasszikus iskolázottsága és jó memóriája működésbe lépett, és válaszolt:

– 1214. július 17-én Bouvines mellett verte meg II. Fülöp Ágost Földnélküli János angol király és IV. Ottó német-római császár seregeit. A győzelem nyomán jelent meg Európa és a világ színpadán az erős Franciaország.

Evelyne July (aki az egyik legnagyobb francia filmgyártó- és forgalmazó cég nevében beszélt) valósággal elájult, mivel tíz mai francia közül kilencnek fogalma sincs a Lille melletti csatáról, s így megkérdezte, Jancsót: szeretne-e a csatáról filmet csinálni? Pénz van! – mondta biztatóan.

Az alkotók hozzá is kezdtek a forgatókönyv megírásához, méghozzá Francia-ország egyik vidéki kastélyának kellemes kulisszái között. Aztán a „stáb” eljött Magyar-országra, ahol Aczél György is fogadta őket pártközponti szobájában.

A franciák azzal kecsegtették a magyarokat, hogy a forgatás helyszíne itt lesz, ahol van annyi ló, amennyi egy ilyen a csatához szükséges. Jancsó segítségül kérte Kende Jánost és Banovich Tamást. A rendező Fülöp Ágost szerepére Gérard Depardieu-t kérte fel, míg Földnélküli János szerepét Michael Yorkra osztotta, akivel Jancsó Rómában barátkozott össze. A Bouvines-i csata plakátjai a világsztárokkal ugyan megjelentek az 1982-es cannes-i fesztiválon, ahol Jancsó Miklós életművéért (Michelangelo Antonionival, Ingmar Bergmannal és Akira Kuroszavával) kitüntetésben részesült, de végül a film nem készült el.

Evelyne July azonban nem adta fel a reményt, hogy Jancsóval dolgozzon. Azt javasolta: forgassanak játékfilmet Elie Wiesel Hajnal című regényéből. A terv kapcsán Jancsó Miklós mélyen beásta magát a zsidó kultúrába. Elsősorban francia nyelven. Járta a párizsi zsidó antikváriumokat, és kilószámra vette a messianizmusról, a hászid életről és filozófiájáról szóló könyveket. És fölkészült Elie Wieselből is. A máramaros-szigeti Elie Wiesel tizenhat évesen lett a buchenwaldi koncentrációs tábor foglya. Művei nem általában kiemelkedő alkotások, hanem – születtek bár Párizsban vagy New Yorkban – a huszadik századi zsidó kultúra kiemelkedő alkotásai. Jancsó Miklós még Scheiber Sándor professzorhoz is elment „tanulni”.

Scheibert vélhetőleg meghatotta a filmrendező igyekezete, és azon volt, hogy segítse. Amikor Jancsó Párizsban találkozott Elie Wiesellel, Wiesel magyarul szólt hozzá, holott megfogadta, soha nem beszél azon a nyelven, amelynek képviselői éppen az országgyarapító politika következményeképpen kiszolgáltatták a náci hóhéroknak az erdélyi és a máramarosszigeti zsidóságot.

A megfilmesítésre fölajánlott Hajnal még a huszadik századi zsidó sorsváltozatokon belül is különleges: azt a pillanatot ábrázolja, amikor Palesztina brit protektorátus zsidó állammá alakulását a cionista fegyveres csoport angolellenes fegyveres akciókkal sietteti. A történetben a morális dilemma a legfontosabb – amit sem a könyv, sem a film nem tud fehéren feketén megoldani –, vajon van-e jogosult és jogosulatlan terrorizmus. Az 1960-ban írt regény főhőse, Elisha, a holokauszt túlélője, azt a feladatot kapja, hogy gyilkolja meg – egy elfogott társukért cserébe – a túszul ejtett angol századost. Ha végez vele, az a csoport moráljának megfelel, de Ő elbukik önmaga előtt. Mi a fontosabb, megfelelni az ügynek, vagy önmagamnak? Jancsó Miklós otthon volt e pszichológiai konfliktusban, hiszen életműve egy része éppen az ilyen peremhelyzeteket elemezte. Fel kellett tételeznie, hogy „azt a zsidó népet is leterítette ez a pisztolylövés, amely közel kétezer évig, ha megdobálták kővel, akkor is a maga szent tanításaival vágott vissza, vagyis kenyeret dobott a másik félre. Ettől a többszörösen összecsavart emberi helyzettől olyan borzasztóan szomorú a Hajnal története.”

A film indulása több okból kétséges volt. Aczél György – még az MSZMP XIII. kongresszusa előtt – azt tanácsolta Jancsó Miklósnak, ne foglalkozzon a témával.

Jancsó Miklós 1985-ben igazi fapados gyártási körülmények között kezdte meg a forgatást. Az Izraelben játszódó történet jelentős részének helyszíne egy franciaországi tengerparti szakasz volt. A producerasszony mamájának volt itt nyaralója, és neki árengedményre jogosító összeköttetése a helyi tényezőkkel. Jancsó a körülmények ellenére élvezte a munkát. A francia operatőr először a nagy Raoul Coutard volt, az új hullám egyik legkeresettebb fényképésze, aki a „saját szeme” szerint akart forgatni. Ezt Jancsó három nap alatt megelégelte, de hát ki mondja meg a Kifulladásig operatőrének, hogy ez így nem mehet tovább. A kellemetlen szcénát Philippe Léotard, a film másik szereplője vállalta magára. Forgatás után, futballozás közben – egy bekapott gól miatti bosszúságában – az operatőr látványosan kiborult, és rácsapott egy több mázsás középkori faasztalra. Következésképpen megrepedt a csuklója. Így Raoul Coutard maga kérte, hadd „szálljon ki a csónakból”. Operatőrként kéznél volt ifj. Jancsó Miklós, aki aztán – illegálisan (Armand Marco álnéven) – elvégezte a munkát – kitűnően.

Michael York, aki egyébként a világ egyik legkeresettebb filmszínésze, valójában színházi elkötelezettségű ember, nagyszerűen alakította az angol százados szerepét, de ő kielégületlen maradt, mivel jelenetét mindössze két „jancsós” snittben rögzítette a kamera, holott a színész nagy drámára készült.

Némi izgalmat jelentett a stáb magyar tagjainak az izraeli beutazás. Mint ismeretes, a zsidó hatóságok a kelet-európai turisták számára az útlevélbe pótlapot tettek, amelyet a kiutazáskor visszavettek. Így az utas benn is volt, meg nem is. Jancsó Miklós nem kért a jóindulatú illegalitásból. „Üssék csak be a pecsétet az útlevelembe!” – kérte. Nem így ifj. Jancsó Miklós, aki elfogadta a betétlapos megoldást. Mit tesz, mit nem tesz a sors, hazaérkezése után őt idézték be a rendőrségre, és „elbeszélgettek” vele. Kiderült, pontosan tudják, mikor utazott Izraelbe, és ott mit csinált. Az izraeli forgatás rövid volt, de kalandos. Persze, a stáb helyi útimarsallja (a biztonsági szolgálat embere) szinte mindent el tudott intézni, ami szükséges volt…

A Hajnal utómunkálatai Párizsban folytak. A vágás során kiéleződött a rendező és a producerasszony viszonya. Evelyne July úgy gondolta, hogy övé az utolsó vágás joga, és akkor, amikor Jancsó Miklós Budapestre utazott, átvágta a filmet. A Párizsba visszaérkező Jancsó Miklós ezt példátlan atrocitásnak tartotta, és kitört a haddelhadd. A filmet visszaállították az ő elképzelése szerinti struktúrába, a producerasszony viszont ezt a lépést úgy torolta meg, hogy (a mai napig) nem fizette ki a rendező honoráriumát. Bajnak baj volt, de a kisebbik. Ugyanis Evelyne July nem fizette ki Elie Wiesel jogdíját sem, ami nagyon rossz ötletnek bizonyult, hiszen az író volt az erősebb fél. Többek között éppen 1986-ban tüntették ki Nobel-békedíjjal. Elie Wieselnek a film nem tetszett – így közvetítette az író véleményét Evelyne July –, mert abban nem ismert magára…

Evelyne July persze nem azért nem fizetett, mert megátalkodottan fösvény volt, hanem mert a filmet – valamiért – nem tudta eladni. Az Elie Wiesel által kezdeményezett per a francia bíróság előtt példátlan ítélettel ért véget: az írói jogok megtépázása miatt a film negatívját meg kellett semmisíteni, s ezzel magát a filmet „elpusztítani”. Egyetlen létező és a MOKÉP által szinkronizált kópiája – francia filmként – 1988. december 8-án került itthon közönség elé. A „félhivatalos” bemutató után a magyar kritika – például Fáber András a Filmvilágban – okosan elemezte a filmet. Nem hallgatta el, hogy méltatlan huzavona folyt a film körül. Zöldi László az Élet és Irodalomban azt az értékelést is megkockáztatta, hogy Jancsó Miklós talán legtisztább filmjével talált haza.

A Hajnal egyik legrangosabb kritikusának Karinthy Ferenc bizonyult, aki 1989. január 28-án felhívta Jancsó Miklóst, és azt mondta, hogy nem tudja, számít-e valamit az ő véleménye, de szeretné megköszönni a filmet, és azt, hogy egy korábbi Valóságbeli riportban – Jancsó Miklós szigorú olvasata szerint is – megkövette a magyar zsidóságot.

 
  • Jossy

    Kapja be a faszomat a sírban is karinti feca, !….akire ma már csak én emlékszem, mert a kis hülye fia , –a marcika– egy ordas buzi lett, és a feca u.n. életmüve egy kalap fost sem ér. Benyalt Aczélnak, benyalt Kádárnak, és egész tetves élete az apja árnyékában zajlott le,—aki maga sem volt egy nagy durranás. Elmarháskodta az életét, mint általában a féltehetségek, akik a legszánalmasabb közéleti boholcok.