Kezdőlap » Remény » 2006. 1. szám » Zoltai Gusztáv:Tisztelgés Henryk Slawik előtt

Zoltai Gusztáv:Tisztelgés Henryk Slawik előtt

Zoltai Gusztáv
MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója

A múlt nem múlik el. A letűnt idő méltó, jeles személyiségei előtt illik tisztelegni. A zsidó nép erről a kötelezettségéről sohasem feledkezik meg. A jeruzsálemi Jád Vá-Sém Emlékközpont már korábban kitüntette Henryk Slawik lengyel politikust, aki az 1940-es évek legelején Magyarországon mentett, segítette honfitársait, köztük sok zsidót.

Róla emlékezett meg 2006. január közepén a budapesti VII. kerületi Önkormányzat kisebbségi szervezetének lengyel csoportja. Ezen az ünnepségen mondott köszöntő beszédet a magyar zsidóság nevében Zoltai Gusztáv.

Tisztelt Emlékezők!

Tisztelt Vendégek!

A fizika szigorú törvényei akkor is érvényesülnek a természetben, ha nem tudunk róluk. Megfejtésük viszont egyszerűbbé, könnyebbé teszi a létünket, tervezhetővé varázsolja jövőnket, szabályozottabbá alakítja az életünket.

A történelem elemzése, a múlt mindenkori tudatos értékelése – vigyázat: nem átértékelése – ugyanakkor társadalmunk lényege, az emberi közösség szilárdságának, fönntarthatóságának alfája és ómegája.

Hatvan, hetven év telt el a második világháború óta. A nagy eseményeket lényegében tudjuk, a fontosabb folyamatokat pontosan rögzítettük, hiszen a változások szükségszerű és véletlen okait tudós igyekezettel az analitikusok már föltárták. Ám az egyéni vonatkozások, a finom árnyalatok pontosabb megismerése olykor igenis megdöbbentheti az okulni, a tanulni vágyó, az igényes teljességre törekvő utódokat. És ezek idézése, fölelevenítése, s ezáltal megőrzése éppoly fontos kötelesség és kötelezettség, mint a Nagy Egész hiteles beépítése a tanulságok hosszú sorába.

Hölgyeim és Uraim!

1939 szeptemberében, amikor egy nyugati és egy keleti hatalom már elvégezte bűnös és mocskos dolgát Lengyelország szétdarabolásával, a tehetetlenné tett lengyel hadsereg – amennyire lehetett – rendezett sorokban megérkezett az akkori magyar határra, és bebocsátást kért. A 40 ezer katonát – és a velük érkezett mintegy tízezer civil embert, asszonyokat és gyermekeket – 13 tábornok, ötezer tiszt vezette. Velük tartott a lengyel politikai és közigazgatási élet számos irányítója, tudósok, írók, az egyházi és a művészi élet nem egy kiváló személyisége.

A magyar államot váratlanul, készületlenül érte ez a nemzetközi gyakorlatban példátlan helyzet. A megoldást mégis a csoda szelleme hozta. Barátság és segítőkészség, tapintat és tisztesség jellemezte a fegyverek átadását, a hirtelen felállított táborok berendezését, a menekült-élet kereteinek megteremtését.

Ahogy az a történelmi helyzetekben lenni szokott, a kivételes események kivételes személyeket emeltek magasra. Így volt ez a magyar hivatalos szerveknél, így a lengyel politikai és katonai közegben, de hasonlóképpen a nemzetközi diplomáciában és az egyházi világban is. A háborús helyzet miatt a cselekvés területei rendkívüli módon összeszűkültek, a megoldások lehetőségét a kuszaság, a zűrzavar, az emberi gyávaság determinálta, de ugyanakkor nagyszerű bátrak álltak az élre, s remek emberek adtak reményt a jövőre. A magyarok részéről hivatalosan kinevezett személyek, mint idősebb Antall József belügyminisztériumi tanácsos, továbbá befolyásos arisztokra-ták, miként Széchenyi Károly gróf, a Len-gyel–Magyar Társaság elnöke, továbbá Odescallki Klára hercegnő, Szapáry Erzsébet – egyébként lengyel származású – grófnő, a Gyermekvédő Liga elnöke és Andrássy Ilona, aztán a lengyelek oldaláról Stefan Dembinsky tábornok, Emisarski alezredes, továbbá jugoszláv, román, francia és angol diplomaták, Angelo Rotta vatikáni követ, de ugyanígy a Vöröskereszt, a Protestáns Világszövetség küldöttei millió apró és nagy dolgot tettek a lengyelekért. Titokban szökési útvonalakat szerveztek és biztosítottak, hamis okmányokat nyomtattak, pénzt hoztak és adtak az ellenállásnak.

Mi, zsidók ma is tisztelettel és fájdalommal nézzük a szolidaritásnak ezt a megnyilatkozását. Mert sajnos, vérbeli testvéreink, szüleink és szeretteink meglehetősen védtelenül álltak a történelem szörnyű viharában. Történtek egyedi esetek – tanúság erre a Yad Va-Sém kitüntetettjeinek tisztelt névsora –, de szervezetten, tudatosan, kivált hősiesen kevés támogatást kaptunk. És nemcsak azért, mert a menekültekkel sok Gestapo-ügynök, náci besúgó is érkezett, akik feladták a lengyelek között elrejtőzött zsidókat, hanem mert a magyar csendőrök és a hivatalos közegek is megtették a magukét.

Néhány dolog azonban a történelmi idők végéig összeköti e drámai kor zsidóit, lengyeleit és magyarjait. Lengyelország kettéosztása után – kicsit kihasználva a tisz-tázatlan helyzetet –, Horthy Miklós személyes titkosszolgálata, Újszászy István tábornok irányításával Budapestre szöktette a lengyel zsidóság szellemi vezéreit, Rokéách belzi rabbit, és őt Románián, Törökországon át sikerült az angol fennhatóságú Jeruzsálembe vinni.

A másik mozzanat e mai nap hősének emléke. Slawik Henrik a lengyel menekültek egyik kiváló vezetője volt. Titkos ellenállási irodát működtetett hamis útlevelek, okmányok készítésére. A Gestapo letartóztatta, a Hadik laktanyába zárták. Magyar segítői elérték, hogy innen Balatonboglárra internálják, ahol sikerült illegalitásba vonulnia.

A náci nyomás ekkor már nagyon felerősödött, s a magyarok között is a legszélsőségesebb erők – például a hírhedt Endre László államtitkár – kerültek előtérbe. Dr. Antall Józsefet is lefogták.Slawik felesége, aki Budapesten bujkált, úgy vélte, férjének sokat segíthet, ha mellette áll. Feladva rejtekhelyét, Boglárra utazott. Akkorra azonban az olykor naiv lengyel menekülteket egyre másra súlyos náci provokációk érték. A megsértett, megalázott lengyelek önérzetesen léptek fel, mire a Gestapo fokozta az ellenük való fellépést. Henryk Slawik feleségét letartóztatták, megfenyegették, mire az ezt hírül vevő férj önként – lovagiasan – feladta magát. A fasiszták Mauthausenbe deportálták, ahol embertelen szenvedések után megölték. Mint azokat a zsidókat, akiket az általuk megszállt európai területekről oda és más haláltáborokba hurcoltak.

Slawik tevékenysége nem volt hiábavaló. Az ő révén is sok-sok lengyel harcos – sőt zsidó polgár – jutott, juthatott át a határon, hogy előbb a párizsi, majd a londoni emigráns lengyel kormány felhívására csatlakozzék a Honi Hadsereg palesztinai antifasiszta erőihez. Vagy csak egyszerűen folytathassa az életét.

Egy magyar-zsidó író, bizonyos Kardos G. György, erről a különös történelmi helyzetről kitűnő könyvet írt. Most jelent meg sokadik kiadásban. „Sasok a porban” – ez a regény címe. A Palesztinában, a későbbi Izraelben létrejött lengyel ármádia életéről, belső világáról szól. Nagyszerű mű.

Lám, így találkozik a lengyel, a magyar és a zsidó lélek és szellem egyetlen hősies sztoriban.

Emlékezzünk tisztelettel és szeretettel a kiváló Henryk Slawikra, s azokra, akik őt segítették, s azokra, akiket ő segített. És azokra a mártír zsidókra, akiknek sorsában – a fasizmus miatt – ő is osztozott.