Kezdőlap » Remény » 2007. 1. szám » Benedek István Gábor: Énekek éneke

Benedek István Gábor: Énekek éneke

Ezerkilencszázötvennyolcban, hét kerek hónapon át tanította Scheiber Sándor az Országos Rabbiképző Szemináriumban az Énekek énekét. Az igazgató úrnak nyolc hallgatója volt mindössze, köztük Dán Róbert is, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem később oly megrázóan korán elhunyt tanszékvezető professzora.
Scheiber Sándor a bibliai héber szöveget szavanként tanította. Egy-egy szónál napokig elidőzött; könyvtárnyi háttérismeret-anyagot zúdítva tanítványaira. Etimológia, összehasonlító nyelvészet, történelem, folklór, földrajz, zeneesztétika, költészettan, filozófia egyszerre volt jelen ezeken a csodálatos órákon. S persze a szellem sajátos humora is; anekdoták Heller Bernátról, bölcs mondások Goldziher Ignáctól, csipkelődő megjegyzések nagy rabbikról, világhírű tudósokról.
Elképesztő világ nyílt meg a húsz év körüli diákok előtt; a lenyűgöző versek hatása alól senki nem vonhatta ki magát. És mert akkoriban Benoschofsky Imre óráin – többek között – az Iliásszal és az Odüsszeiával ismerkedtünk, számomra kézenfekvőnek tetszett, hogy Scheiber Sándorhoz a kötelező vizsgadolgozat mellé benyújtsam a mű fordítását – hexameterben. Tudtommal mindmáig ez az Énekek énekének egyetlen teljes hexameter fordítása.
Igazgatónk módjával adta a dicséretet; a mércét magának is túl magasra állította. Öntevékeny fordításomra csak jóval később tért vissza. „Majd az Évkönyvben leközöljük” – mondta, de rögtön hozzátette: „Csiszolgass rajta.”
Az Évkönyv akkoriban nem, és még sokáig nem jelent meg. Magam is megváltam az intézettől, de a hexameteres fordítás nem merült feledésbe. Ehhez hozzájárult, hogy Dán Róbert tanulótársam, 1964-ben, a pécsi Jelenkorban közzétette a maga szép fordítását (közösen Tóth Bálinttal), én pedig ezen felbuzdulva, két közeli – verselő – barátomat, Fazekas Lajost (ma filmrendező) és Garai Dénest (jelenleg fogorvos) kértem meg: segítsenek a daktilusokat gördülékenyebbé, a nyelvi fordulatokat költőibbé tenni. Elkészültünk, de a publikációig újra csak nem jutottam el. Aztán évek teltek; olykor elővettem a fordítást, „csiszolgattam” rajta, de csak őriztem, őriztem a kéziratot. Míg most, a Budapesti Rabbinátus biztatására – talán – megvalósulhat a régi álom. Két éneknyi mustrát most közzéteszek.
Minden szavát Scheiber Sándor emlékének ajánlom.

III.

1. Ágyasházamban keresem, mikor eljön az éjfél,
Lelkemből, akit úgy szeretek, de sehol se találom.
2. Felkelek és kutatom, végigcserkészve a várost,
Utcákon, tereken keresem, de sehol se találom
3. Őt, akit lelkemből szeretek. Rám leltek az őrök,
Ők kerülik meg a várost. Nem láttátok a kedvest?
4. Tőlük épp tovamentem: ráleltem szeretőmre!
Átfogtam, megöleltem, és elvittem anyámhoz.
5. Esküvel esketlek titeket, jeruzsálemi lányok,
Réti mezők gida őzeire s a gazella nevére:
Nem háborgatjátok, kelteni sem igyekeztek
Még a szerelmet, amíg az vágyakozón nem akarja.
6. Jaj, mi az ott, mi emelkedik égre a puszta homokról?
Füstoszlopra hasonlít, illatkincse a mirrha,
Tömjén, nárd és fűszere sok karavánutazónak.
7. Íme, ez itt Salamon hordszéke és körülötte
Hatvan erős hős, Izrael katonái ezek mind.
8. Fegyver az oldalukon, valamennyi mester harcban,
Kardpengével a kézben ők nem félnek az éjtől.
9. Hordszéket készít Salamon libanonhegyi fából,
10. Tartóoszlopait kalapálták tiszta ezüstből.
Oldala készült sárga aranyból, bíbor a párna,
Hímezték szerelemmel a szép jeruzsálemi lányok.
11. Jöjjön elő megnézni minden lánya Cionnak
Nagy Salamont, a királyt, kit az anyja megkoronázott.
Gyertek elő, hadd örüljünk véle a násznak.

VIII.

1. Nos, nagy kár, hogy nem vagy a bátyám, az, ki anyámnak
Szopta a mellét, mert ha a réten összeakadnánk,
Szégyen nélkül is megcsókolhatnám a te arcod.
2. Hadd vigyelek az anyám házába, ahol kitanítasz,
Gránátalma levével és majd borral itatlak.
3. Bal keze arcom alatt, jobbjával átkarol engem.
4. Esküvel esketlek titeket, jeruzsálemi lányok,
Nem háborgatjátok, és kelteni sem igyekeztek
Még a szerelemet, amíg az vágyakozón nem akarja.
5. Mondd, mi az ott, ki emelkedik ottan a pusztahomokról,
És karjába simul, odabújik szép szeretője?
Almafa lombja alatt hesegettem el én a te álmod,
Ott lett terhes anyád is véled, ő, aki megszült.
6. Tégy a szívedre, akár a pecsétet, és a karodra,
Mint a pecsétet, mert nem erősebb még a halál sem,
Még a halál sem a nagy szerelemnél, s mint a sötét sír:
Kín ez a féltés; lángja tüzes láng, isteni láng ez.
7. Zúgó tengervíz a szerelmed, jaj, dehogy oltja,
Árhulláma a nagy folyamoknak el sosem önti.
És ha a férfi a ház vagyonán is venne szerelmet,
Nem nyer mást sohasem, csak a gúnyos alázást.
8. Kislány még a hugunk, fiatalka; kicsinyke a melle.
Mit kezdjünk vele akkor, hogyha kopognak a kérők.
9. Mert ha törékeny fal a mi húgunk, óvjuk őt cölöpökkel,
És ha a kislány ajtó, védjük meg reteszekkel.
10. Kőkerítés vagyok én és mellem akárcsak a tornyok.
Szívből lettem a kettőnk boldog béke-hozója.
11. Báál Hámonán volt szőlőskertje a jó Salamonnak,
Ő seregével védte a szőlőt és a gyümölcsből
Elvihetett mindenki magának ezernyi ezüstért.
12. Íme a kertem már az enyém csak, és az ezüst pénz
Mind a tiéd Salamon, de az őrség kapjon a pénzből!
13. Hé! Ki a kertek ölén élsz, szólj, kiabálj, hogy a hangod
14. Meghallják a barátok. Fuss drágám, gyere gyorsan,
Mint a gazella, a szarvas, illatozó hegyek ormán.

Megjegyzés:
A fordítás szöveghű. Eltérés ott mutatkozik, ahol a magyar nyelvre lehetetlen pontosan átültetni az ókori hébert, illetve az időmértékes verselés az eltérést megkövetelte.