Kezdőlap » Remény » 2007. 1. szám » Horváth József: Ibrahim Müteferrika Magyarországon

Horváth József: Ibrahim Müteferrika Magyarországon

A török és az arab nyomdászat megteremtője

Zsidó volt? Protestáns? Szombatos? Titkok II. Rákóczi Ferenc tolmácsáról

Közismert tény, hogy a török kultúra kiemelkedő alakja, az első török nyomda megalapítója, Ibrahim Müteferrika magyar származású volt. Ezt a tényt maga is hangsúlyozta, amikor Riszále-i iszlámije címen ismert, kéziratban maradt memorandumát1 ezekkel a szavakkal kezdi: „Én igénytelen, szegény szolga, Magyarországon, Kolozsvár városában születtem”. Eletének korai szakaszáról azonban vajmi keveset tudunk. Voltaképpen azt sem sikerült még tisztázni, hogyan került Törökországba. A legelterjedtebb életrajzi változat szerint a kálvinista protestáns papnak készülő ifjú 1693-1694 körül, tizennyolc éves korában, utazás közben egy portyázó török csapat fogságába esett, majd miután nem volt senki, aki váltságdíjat fizessen érte, az isztambuli rabszolgapiacon eladták. A tehetséges ifjú gyorsan megtanult törökül, majd arabul és perzsául, megismerkedett az iszlám alapelveivel, hamarosan muszlimmá lett, így visszanyerte szabadságát.
Ez a változat makacsul tartja magát az Ibrahim Müteferrikával foglalkozó szakirodalomban (a szerzők többnyire egymásra hivatkoznak), mindezideig azonban semmilyen dokumentum nem került elő, amely ezt alátámasztaná. A legautentikusabb életrajzi forrásnak De Saussure naplójának2 egy fejezete tűnik, hiszen ő Rákóczi udvarában személyesen is kellett, hogy ismerje, adatai azonban nem mindig megbízhatók. Még azt sem tartotta fontosnak feljegyezni, hogy mi volt az eredeti neve, holott ez nagymértékben megkönnyítené a kutatást a magyarországi és erdélyi levéltárakban, halála évét is 1738-ra teszi (1745 helyett), és azt írja, hogy ezt követően a nyomda beszüntette tevékenységét, holott utána még évekig működött.
Az utóbbi időben egy másik, megfontolásra érdemes feltevés is napvilágot látott. Niyazi Berkes egy tanulmányában3 megkérdőjelezi az általánosan elfogadott életrajz számos elemét. A fent említett Riszále-i iszlámije elemzése során arra a következtetésre jutott, hogy Ibrahim Müteferrika nem kálvinista protestáns vallású volt, hanem az Erdélyben akkoriban eléggé elterjedt unitárius hitet követte. Az unitáriusok fokozódó üldözése, majd kolozsvári templomuk és iskolájuk 1689-ben bekövetkezett bezárása után több hitsorsosával együtt önként emigrált Törökországba. Berkes szerint ekkor húsz éves lehetett, tehát születése idejét is valamivel korábbra, 1670-re vagy 167l-re kell tennünk. Mindenesetre tény, hogy az unitáriusok közül sokan menekültek Törökországba, s Isztambulban elég népes magyar kolóniát alkottak.
Létezik azonban a magyar hagyományban egy harmadik változat is, amely sajátos keveréke a legendáknak és a történelmi tényeknek. E szerint Ibrahim Müteferrika nem kálvinista, nem is unitárius vallású volt, hanem az úgynevezett „szombatos” szekta tagja lett volna. Ez a szekta – nevét onnan kapta, hogy a keresztényeknél szokásos vasárnap helyeit, a zsidókhoz hasonlóan szombaton ülték a heti ünnepet – hitelveiben oly mértékben eltávolodott a bevett keresztény felekezetektől, hogy már nem is tekintették annak, inkább a zsidó vallás és a kereszténység közötti sajátos átmenetnek, sőt a közvélekedésben sokan egyenesen zsidóknak tekintették a szombatosokat.
Ez talán magyarázatot ad arra, hogy Joseph von Dierling, a bécsi udvar isztambuli rezidense, aki személyes kapcsolatban állt Ibrahim Müteferrikával, jelentéseiben többször is zsidó vallásaként emlegeti. Wilhelm Heinz ezek alapján kétségtelennek tartja a zsidó felekezethez való tartozását.4 Ezzel a véleményével azonban egyedül áll a szakirodalomban.
Az 1630-as évek vége felé a szombatosok helyzete immár tarthatatlanná vált Erdélyben. Vezetőjüket, Péchy Simont kétszázötven társával együtt perbe fogták, fej- és jószágvesztésre ítélték, majd az ítéletet börtönbüntetésre változtatták. Péchy később visszatért a kereszténységre, további sorsa ismeretlen, halála idejét sem tudjuk.
Az a tény, hogy hívei közül sokan emigráltak Törökországba, illetve, hogy ö maga korábban többször is járt Isztambulban, és sok más nyelv mellett törökül is jól tudott, képezte az alapját annak a legendának, miszerint az első török nyomda megalapítója az isztambuli száműzetésben élő Péchy Simon volt, aki áttért az iszlámra és felvette az Ibrahim nevet.5 E nézet vallóinak nem tűnt fel az az ellentmondás, hogy Péchy feltételezett emigrálása (1638 után) és a nyomda tevékenységének kezdete (1729) között csaknem száz év az időkülönbség.
A legenda mindenesetre szívósan tartotta magát a szombatos szekta Erdélyben fennmaradt maroknyi közösségében, s a 19. században eléggé ismeretes lehetett, mert még egy budapesti lapban is terjedelmes cikket olvashatunk róla, mégpedig Erődi Béla tollából, aki egyéb munkái mellett a török és perzsa irodalom fordítójaként és egy török nyelvtan szerzőjeként vált ismertté. Kuriozitása miatt érdemes a cikkből bővebben idéznünk6: „Magyarországban a szombatos felekezetnek prófétájaként működött Péchy Simon, apostolkodásának jutalmául hazáját elhagyni kényszerülvén, Törökországba menekült, s ott tudományának és tapintatos működésének gazdag jutalmát élvezte a törökök kegyéből. A nyomdászatot akkor még nem ismerték Törökországban. Péchy tehát, ki emigrálása után rögtön mohamedán hitre tért és Ibrahim nevet nyert, hozzáfogott e fontos vívmány meghonosításához. Török betűket öntött maga, és az első nyomdában, melyet berendezett, maga dolgozott fiával, ki szintén Ibrahim név alatt szerepel. A városrész, ahol a nyomdát felállította, ma is Madsar Mehalle (magyar városrész) nevet visel. Az első mű, melyet Ibrahim kinyomtatott, egy magyar renegátnak, Pecsevi történetírónak munkája volt.7 E munkát követte Dseoheri arab szótárnak török fordítása, Hadsi Halfának a török tengeri hadjáratokról szóló története, a khalifák története és több más történeti és földrajzi munka…”
Unitárius vagy szombatos volt-e Ibrahim Müteferrika, ma még egyelőre eldönthetetlen, de bármelyik felekezethez is tartozott, ez megkönnyíthette döntését az iszlámra való áttérésre, hiszen a két felekezet szigorú monoteizmusa (mindketten tagadják például a Szentháromság létét) fontos kapcsolódó pontot jelentett az iszlámhoz.
A tehetséges, sok nyelvet beszélő ifjú gyorsan emelkedett a ranglétrán. 1715-ben egy okmány már müteferrika néven említi, s mint fontos diplomáciai feladatok ellátására is képes udvari hivatalnokot Bécsbe küldik, hogy tárgyalásokat folytasson Savoyai Eugen herceggel. Élete során többször is bíztak rá kényes diplomáciai küldetéseket.
Nekünk, magyaroknak azonban fontosabb az a tény, hogy miután az Ausztria elleni függetlenségi harc vezetője, II. Rákóczi Ferenc a végső vereség után száműzetésbe kényszerült, III. Ahmet szultán meghívására 1717-ben Törökországban, majd 1720-tól Tekirdag-ban telepedhetett le udvartartásával együtt, s 1718-ban éppen Ibrahim Müteferrikát bízták meg, hogy Rákóczi mellett a tolmácsi és török titkári teendőket ellássa. Ezt a munkakört egészen Rákóczi haláláig (1735) becsülettel ellátta. Mikes Kelemen, Rákóczi íródeákja – mai kifejezéssel személyi titkárnak mondhatnánk – „Törökországi levelek” című munkájában (először 1794-ben jelent meg nyomtatásban, ma pedig új török fordításban is olvashatjuk) többször is említi „Ibrahim efendi”-t, közelebbit azonban nem tudhatunk meg róla. Rákóczi halála előtt a Portához írt búcsúzó levelében, amely ugyancsak Mikes Kelemennél olvasható, meleg szavakkal emlékezik meg róla: „A Császár kegyelmességébe ajánlom … kiváltképpen Ibrahim hív tolmácsomat. A mindenható Isten jutalmaztassa meg legdrágább áldásival velem tett jótéteményeit.”8 Rákóczihoz és a magyar emigrációhoz fűződő kapcsolata, mint később látni fogjuk, meghatározó volt a magyarországi Müteferrika-kutatások szempontjából.
A török nyomdaalapítás híre futótűzként járta be Európát. A korabeli lapok már azt megelőzően hírt adtak a vállalkozásról, hogy az megkezdte volna tevékenységét.9 A „tulipánkorszak” szellemi pezsgése, III. Ahmet törekvése, hogy az európai hadszíntérről egyre jobban visszaszoruló országot átvezesse a modern korba, érdekessé tett az európai közvélemény szemében minden olyan eseményt, amely ezt a tendenciát erősíteni látszott.
Magyarország viszonylag későn szerzett tudomást a kulturális élet e fontos eseményéről. A legkorábbi híradást Decsy Sámuel Törökországot ismertető háromkötetes művében10 találjuk, beszámolója azonban alig haladja meg a pletyka szintjét. Az 1. kötet 320. oldalán ezt olvashatjuk: „Ahol könyvsajtók s könyvárus boltok nincsenek, ottan nehéz dolog jó könyvekre találni. Bonneval gróf ugyan e folyó száznak első felében, az akkori kinyílt szemű Nagy Vezérnek engedelméből, egy könyvsajtót állított fel Konstantzinápolyban, melyben holmi aprólék könyvecskék ki is adattak…” Figyelemre méltó, hogy gróf Bonneval, aki miután áttért az iszlámra, és Ahmet pasa néven fontos pozíciókat töltött be a török hadseregben, annyira ismert volt Európában, hogy még a könyvnyomtatás érdemét is neki tulajdonították.
Néhány évvel később Sándor István egymaga által szerkesztett és írt folyóiratában, a Sokfélében már valamivel pontosabb, de híradásában még mindig vaskos tévedéseket találunk: „Konstantzinápolyban a könyvnyomtatást 1738-dig körül elsőként kezdette Ibrahim basa egy született, törökké lett, tudós magyar, mely mindazonáltal egynéhány esztendő múlva ismét megszűnt…11
Az első igazán fontos értesülésre azonban nem sokáig kellett várni. Még ugyanebben az évben napvilágot látott Pesten egy tudós piarista szerzetes, Horányi Elek, két évtizeddel korábban közzétett latin nyelvű írói lexikonának, a Memória Hungarorum-nak (Magyarok emlékezete) pótkötete.12 Ebben, a 140. oldalon a következő címszó olvasható: Anonymus Hungarus sub nomine Ibrahim effendi (Ibrahim effendi néven ismert névtelen magyar), majd hét teljes oldalon ismerteti a nyomda létrehozásának körülményeit, szinte hibátlanul felsorolva Ibrahim Müteferrika valamennyi nyomtatványát. (Csupán annyit téved, hogy Rasit és Celebizade krónikáit egy műnek veszi.) Forrása, mint ezt maga is feltünteti, a kor legjobb e témába vágó műve, G. Toderini: Litteratura Turchesca című török irodalomtörténete volt, amely alig pár éve, 1789-ben jelent meg olaszul, majd egy évvel később német fordításban.
Közel nyolcvan évet kell várnunk, amíg újra találkozunk Ibrahim Müteferrika nevével. Ballagi Aladár, a magyar nyomdászat történetét tárgyaló művének egy külön fejezete foglalkozik a magyar nyomdászoknak a keleti könyvnyomtatásban játszott szerepével.13 Tótfalusi Kiss Miklóst, az első grúz betűk tervezőjét éppen csak megemlíti, a fejezet szinte teljes egészében Ibrahim Müteferrika munkásságával foglalkozik, az akkori ismeretek szintjén korrekten és durva tévedések nélkül.
Kuriózumként meg kell még említenünk, hogy az az Erődi Béla, aki évtizedekkel korábban a már említett hírlapi cikkben Ibrahim Müteferrikát Péchy Simon szombatos prédikátorral vélte azonosnak, 1917-ben megjelent Török nyelvtana 3. kiadásának függelékében a nyelvgyakorló olvasmányok közé beillesztette Ebuzziya Tevfik beynek a Muharrir című folyóiratban megjelent cikkéből a Müteferrikára vonatkozó részletet, mellékelve a magyar fordítást is. Talán így akarta jóvátenni ifjúkori tévedését.
A magyar sajtó a későbbiek során újra meg újra kísérletet tesz arra, hogy a nagyközönség számára „felfedezze” Ibrahim Müteferrikát. A többnyire másod- és harmadkézből származó értesülések hemzsegnek a tévedésektől, inkább az érdekesség szintjén; aligha voltak alkalmasak arra, hogy reális képet alkossanak személyéről, érzékeltessék tevékenységének jelentőségét. Néhány példa:
A török könyvnyomtatás 200. évfordulója kapcsán jelent meg Lampért Géza cikke,14 amely elsősorban De Saussure nyomán romantikus hangvétellel ismerteti nyomdászunk életútját, könyvei közül azonban egyet sem említ meg cím szerint.
Clauser Mihály rövidke cikke15 adataiban inkább félrevezet, mint tájékoztat, pedig állítása szerint az Ankara című francia nyelvű török lapból vette értesüléseit. E szerint a nyomda 1726-ban kezdte meg működését, s 1730-ban a Patrona Halil-vezettc felkelés után (1730) már meg is szűnt. A nyomda első terméke közlése szerint egy arab-török szótár volt, amely 1726 és 1728 között készült stb.

Lábjegyzetek:
1. Esat Efendi Kütüphanesi, No. 1187.
2. Thaly Kálmán: Lettres de Turquie et notices de César de Saussure; De Saussure Czézárnak … törökországi levelei és feljegyzései. Budapest, 1909. Ujabb kiadása Antal László fordításában: Törökországi levelek és útirajzok 1730-1739. Budapest, 1999.
3. Berkes. N.: ílk Türk matbaasi kurucusunun dini ve fikri kimligi Belleten, c. 26. (1968) 715-737.
4. Heinz, W.: Die Kultur der Tulpenzcit des Osmanischen Reiches = Wiener Zeitschrift fúr die Kundé des Morgenlandes, 61. (1962), 62-116.
5. Kovács András: Vallomás a székely szombatosok perében. Budapest, 1983.340.
6. Erödi Béla: Magyar-török renegátok = Fővárosi Lapok, 12. (1875,
160. sz.) 720-721.
7. Ibrahim Müteferrikának ilyen című nyomtatványa természetesen nincsen. Valószínűleg a névazonosság okozta a félreértést. Péchy neve törökül: Pecevi.
8. Mikes Kelemen: Törőkországi levelek és misszilis levelek.
Kiad. Hopp Lajos. Budapest, 1966. 209.
9. A korabeli sajtóhíradásokról jó áttekintést ad: Babinger, F.:
Stambuler Buchwesen im 18. Jahrhundert, Leipzig, 1919.
10. Decsy Sámuel: Osmanografia, azaz a török birodalom …
leírása. MII. kötet. Bécs, 1789.
11. Sándor István: Sokféle. 3. darab. Győr, 1795. 41.
12. Horányi Alexius: Nova memória Hungarorum … vol. 1.
Pcstini’ 1795. 140-146.
13. Ballagi A.: A magyar nyomdászat történelmi fejlődése
1472-1877. Budapest, 1878. 223-230.
14. Lampért G.: Az első török nyomdát magyar ember állította
fel 200 éve = A Pesti Hírlap Vasárnapja. 1929. február 24.
p. 12-13.
15. Clauser M.: Az első török nyomda magyar vonatkozása =
Könyvtári Szemle. 1935. 12. sz. 94.