Kezdőlap » Remény » 2007. 1. szám » Róbert Péter: Új mesék – régi emberekről

Róbert Péter: Új mesék – régi emberekről

Ungár Richárd ügyvéd, jogászember. Nemcsak hivatásában kiváló, írónak is jó. Könyvei érdekes történeteket, anekdotákat fűznek össze, élvezetes, olvasmányos stílusban. Különös erővel jeleníti meg a gyermek- és ifjúkorában megismert alakokat, akik főleg a Belső–Erzsébetvárost választották lakóhelyül. Előző kötete a Dob utcai mesék már címében is utal erre, legelső fejezetében bemutatja a Király utca 54. számú házat, ahol született, gyerekeskedett és ifjúkorát töltötte. Sikere nyomán a második kötet nem sokat váratott magára, az Új mesék a Dob utcából folytatja a humoros történetek sorát, ahogy ezt alcímében ígéri.
Előszavában Schöner Alfréd, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektora ajánlja az olvasók figyelmébe a könyvet, ez önmagában is fontos, hiszen az intézmény a magyar neológia bástyája, Ungár Richárd hősei pedig a főváros pesti oldalának ortodox közösségéből kerülnek ki. Különösen a háború előtti eseményeket találja P. Howard-i jellegűnek, az író Rejtő Jenő világát helyezi át a VII. kerületbe, „amely a XIX. század végének és a XX. század első évtizedeinek egyedi jellegű városi forgataga. Egy olyan ritka találkozási pont, ahol különböző vallási rétegek az őket körülvevő kultúrák szimbiózisából táplálkoznak.” Emlékei csatlakoznak a szerző emlékeihez, tisztelettel adózik a közösségi élet egykori vezetőinek, akik nehezebb időkben, mint a mai, kormányozták a hajót, viharok és szirtek között.
Ez a világ, ez a csoport súlyos sebet kapott 1944-ben, amelynek következtében meggyorsult szétszéledés a város és a világ más részeibe. Aranykora, virágzása elmúlt, a könyv első írásában nosztalgiával említett 60-as, 70-es évek már a hanyatlás kora, a folyamat később felgyorsult, a rendszerváltás utáni sokat emlegetett „zsidó reneszánsz” őket bizony nagyon kevéssé – vagy talán későn – érintette. Annál értékesebbek ezek az elbeszélések, mert sokszor az eltűnés előtti pillanatot örökítik meg, szinte azt mondhatnánk: kapják lencsevégre. Nevek és események kavarognak előttünk, általában egyszerű emberek nevei, és ami velük történik azok is az emberélet szokványos eseményei.: születés, házasság, egzisztencia teremtés, halál.
Persze nem szabad elfelejteni egy nagyon fontos körülményt: Ungár Richárd könyvének szereplői zsidók. Ez a tény adott időben és helyen – azaz a XX. század Európájában – meghatározó sorsuk alakításában. Óhatatlanul megjelenik a lapokon a Soá tragikus ténye és az azt követő menekülésszerű távozási hullám, a nagy társadalmi átalakulás, az új berendezkedés, amely lényegében kirántotta lábuk alól a talajt, háttérbe szorítva a magánkereskedelmet és kisipart. Hozzájárult az életforma váltáshoz a vallás – minden vallás, de a szigorú követelményeket állító zsidó vallásé különösen – mellőzése, esetenként üldözése, amely az ortodox kisembert eddigi élete tartalmától, értelmétől fosztotta meg. Szerencsére ezek a komor dolgok csak a háttért színesítik, a leírt történetek valóban humorosak, az olvasó könnyei legfeljebb a nevetéstől hullanak a szereplők kalandjainak ízes leírását követve.
Kitekint a szerző a Dob utcán túlra, a Lipótvárosba, sőt Budára is, pl. Önérzet és önmérséklet párharca című elbeszélés a Rózsadombon játszódik, asszimiláns „hőse” itt él nyolcszobás villájában – igaz, hogy nem jár a Frankel Leó utcai Micve Klubba.
Ezenkívül feltűnnek a lapokon a Nyírség falvai és Balassagyarmat – nem véletlenül nevezték zsidó lakói Jermatnak a palóc fővárost . Még a tengerentúlra is eljut, követve hősei életútját, hiszen lehet hogy az eredeti Dob utcaiak közül már többen élnek külföldön, mint a szűk erzsébetvárosi utcában!
Persze, ott sem felejtik, s némi érthető túlzással Dob Avenue néven emlegetik a szívükhöz nőtt környéket… Utal ez távolabb zajlott történelmi eseményekre is, az egy évvel későbbi Jom Kipur háborút feltehetően elírásból 1972-re teszi, feltűnnek nem Dob utcai arcok is, így Weiszlovits a híres nagyváradi szállodás, akit közismert irredentasága sem mentett meg 1944-ben. Tévesen írja, hogy Auschwitzban halt meg – a csendőrök még a bevagonírozás előtt agyonverték a frontkitüntetéseire hivatkozó önérzetes embert. Azok számára, akik nem ismerik a könyvben oly szépen ábrázolt világot – vagy szeretnék megismerni – ezt megkönnyíti a végén található Kislexikon, amelyben a leggyakoribb, legsűrűbben használt jiddis kifejezések mellett még angol és spanyol szavak magyarázatát is fellelhetik. A megszokott, nehezen lefordítható szavak előfordulása nem olyan sűrű, hogy zavarna a mű élvezetében, amelyet amúgy is megkönnyít Ungár Richárd kellemes stílusa, a szelíd derű, amely átszövi ezt a könyvét is. Van persze irónia és kritika az oldalakon, némelyik ábrázolt alakja mindannyiunk által ismert kevéssé rokonszenves típust képvisel; egyes novellákat akár tanmesének is felfoghatjuk, de nem olyan mértékben, hogy felednénk: ők is a Dob utcában, tehát köztünk, élnek – vagy éltek.
Szép és értékes mesék ezek, a kötet nem hozott csalódást az előzők után. Várjuk a folytatást!