2008. 2. szám » Deutsch Gábor: A zenetudós csodája

Deutsch Gábor: A zenetudós csodája

Deutsch Gábor

A zenetudós csodája

Elhunyt Kármán György

Szinte hihetetlen, hogy a halkszavú, de nagy munkabírású és ereje teljében lévő Kármán György zenetudós, kutató, zongoraművész, szerkesztő, a tévé munkatársa, tanszékvezető egyetemi magántanár fizikai értelemben nincs közöttünk többé. Óriási veszteség. Szeretetre méltó egyénisége révén családtagként gyászolja, aki ismerte. A temetésen a tanítványok kórusa igazolta peda-
gógiai tevékenységét. Egy sor kiváló kántort és előimádkozót adott (munkatársai közreműködésével) a pesti, budai
és vidéki zsidóközösségeknek. Hitte és hirdette – a szerencsénkre az
OR-ZSE jóvoltából megjelent jegyzeteiben és előadásain – hogy a Szináj hegyén a kőtábla mellett dallamokat is kapott az emberiség. Leírása szerint az áskenáz országokban Németföldre a Kalonymos család hozta, akinek származását rabbi Gámlielig vezetik vissza. Franciaországba Machir rabbi hozott keleti dallamokat. A Tóra olvasás motívumát a maszórák által lejegyzett kép-hangjegyekről ismerjük. Ezek zeneisége atyáról fiúra szállt. Kitűnő kántorok, zeneszerzők ezen elemekből építették a kántor-zenét.
Kármán tanár úr jegyzeteiben számon tartja, hogy a Bibliában hányszor szerepel az ének,
a dal. Mózes prófétai – népvezéri – pályafutását dallal kezdte, azzal is fejezte be. A Szentély idején a szertartásokat nagy kórus és szépszámú zenekar kísérte. A Krónikák könyvében páratlan precizitással megörökítették a karmester és a zsoltárköltő előénekesek nevét, sőt a kóristákét és a zenészekét is. Nem tudunk róla, hogy más templomok művészeinek nevét valamelyik szent könyvben felsorolták volna. A Templom pusztulása után elcsendesedtek a zsinagógák, bölcseink megtiltották az éneket. Így volt ez a 16. századig. Ekkor
a fiatalemberek fehér ruhában, táncolva
érkeztek a mezőn levő zsinagógához. Érezni lehetett, szívesen folytatnák az éneklést az imaházba
lépve is. A Cfáti kaba-listák Mose Kordebíró zsoltárokból megszerkesztette a szombat-
köszöntőt, sógora, Slomó Hálévi Alkabec nagyhatású dalt komponált, a Löchó dajdit, amelyet számos komponista megzenésített.
A bécsi Schulzer is.
Kármán György tanítványának ezt a formációt is megtanította, de nem idegenkedett a hászid dallamoktól sem. Nagy élményünk, amikor egy alkalommal az OR-ZSE épületébe jöttünk, a tanítványok hosszú sora a lépcsőn ülve gyakorolta pattogó dallamon az említett dalt.
A hászid motívumok gyökere nem
a Szinájhoz nyúlnak, a nép-zenéhez kapcsolódnak. Mégis becsülte őket a Tanár úr, mert mint térkép, vázolták a zsidók vándorlásait. Megszólal bennük a Don, a Volga,
a Visztula hangja, de hallatszik benne a Duna, a Tisza, a Szamos, a Maros moraja is – gondoljunk
a kállói rabbi, Ejzik Taub két nagy nótájára, a Szól a kakas már, és
a Sírnak-rínak a bárányok kezdetű dalra. De más népi motívumok is gazdagították a kis falvak zsinagó-
gáinak dallamvilágát. Kármán tanár úr kutatásaiból ez sem hiányzott.
Sokoldalúságát tévé-szerkesztői munkássága is bizonyítja. Nem kell szégyellnie a hatvanas-hetvenes évek népszerű zenei ismereteket bővítő sorozatát, a Zenélő
órákat. Büszkén vállalta, mások mellett, a magáénak is. Akkoriban a televízió a kultúra terjesztésével is foglalkozott, feladatának tekintette azt.
Kármán György életrajzát röviden összefoglalva: Szegeden született, öt éves korától tanult zenét, a zsidó elemi iskolában osztálytársa, barátja volt Ábrahám Jungreisz, ortodox rabbi fia. Szeged zsidó szellemi életére nagy hatással volt Lőw Immánuel. Minden beszéde irodalmi remekműnek számított. Ugyanakkor nagyon bátran beszélt. 1943-ban például a szószéken – ahová az akkor már csaknem vak agg főrabbit Fein bácsi,
a szintén legendás és felejthetetlen sámesz vezette –, megátkozta Hitlert és a fasizmust. A hívek megdöbbentek, féltették lelki pásztorukat, hogy újra börtönbe kerül. 1920-ban már ült Horthy dutyijában. A pap nyugtatta az aggódó közösséget, „kétször nem töszik meg”. Valóban nem tették, azonban egy évvel később az egykor főrendi házi tagot bevagonírozták, a többi hitsorsosaival együtt. Pesten sikerült egy szükségkórházba menekíteni, de az agyonfagyott, kiéhezett aggastyánon nem tudtak segíteni. A Kármán-családot is elvitték a hírhedt Strasshoff elosztó táborba, ahonnan nagy szerencséjükre a Ludwig Knapp fűrész telepére kerültek. Rendes ember volt. Eldugta azt a 26
zsidót, aki nála dolgozott, amikor tovább akarták őket vinni. Meg is kapta a Jád Vásém kitüntetést.
A szegedi zsidóság súlyos sebeket szenvedett. Lőw Immánuel sorsát említettük, de
elpusztult Fein bácsi, a szeretett sámesz, Lamburg Mór, az igazi „Judentenor” kántor és többezren mások. Frenkel Jenő, a felkészült másodrabbi lépett előre. Igyekezett megszervezni a vallási életet. Ebben számított az ifjú Kármán György segítségére. 1948-ban Izraelbe vándorolt, utóda a rabbi-székben a Kecskemétről érkezett, dr. Schindler József.
Szónoki képessége mellett jó hangja, szép tenorja volt. Politikai beállítottsága nem tetszett a rendszer urainak, Izraelt akkor is
dicsérte, imádkozott érte, amikor e szót kimondani sem volt ajánlatos. Korai halálát (1962-ben) talán ez a légkör is befolyásolta.
Kármán Györgyöt Budapesten felvették
a Zeneakadémiára. Zongorázni Ungár Imrénél, a kitűnő világtalan zongoraművésznél, orgonálni Gergely Ferencnél tanult. Tanára volt még Szabolcsi Bence, akinek zsidó témájú publikációi akkoriban nem jelentek meg, de tanítványainak megmutatta azokat. Kármán György előbb Lágymányosra,
a Bocskai úti reprezentatív templomba került, majd a Frankel Leó útra hívták, Sirotta Sándor házán mellé. A következő állomás
a Bérkocsis utcai rabbiképző, ahol Scheiber Sándor, majd később Schweitzer József
péntek esti kidusai társadalmilag jelentős eseménynek bizonyultak. A szemináriumban találkozott Ádám Jenő karmesterrel,
a Goldmark Kórus megalapítójával és Feleki Rezső bariton hangú tudós kántorral.
A rendszerváltás számára új feladatokat jelentett. Megalakult a Televízióban a vallási és egyházzenei szerkesztőség, ahol a zsidó felekezetet képviselte. A négyhetenként jelentkező műsor címe: Az utódok reménysége. Amelyhez kitűnő műsorvezetőt talált Kocsis Zsolt, a rabbiképző neveltje személyében. Meghívást kapott a Rabbiképző
Zsidó Egyetem rektorától, Schőner Alfrédtól, aki a Liturgia szak vezetésére hívta meg. Levelező formában, 70-80 hallgató havonta kétszer egésznapos konzultáción vett részt. A Liturgia előadó szakon az ima világával ismerkedtek. Ezen hölgyek is részt vehettek,
a kántor szakon, a konzervatív szellemnek megfelelően, csak férfiak. Sikeres tanszak lett, nem kis mértékben Kármán György szervezése nyomán.
Májusban már a vizsgára készültünk, azon csütörtökön még járt a forgalmas folyosón, megtartotta előadásait, hétfőn pedig
már betegségéről értesültünk, és pénteken
a megdöbbentő halálhíréől. Vasárnap temették.
Van egy nagyon ostoba és hazug közmondás: minden ember pótolható. Pedig senki nem pótolható. Minden ember egyéni és megismételhetetlen. Helyettesíteni lehet, de pótolni nem. Mondhatjuk, az élet megy tovább. Halljuk, ahogy a kántorjelöltek
gyakorolnak. Valami azonban megszakadt. Olyan, mint azelőtt már nem lesz soha.
A munka folytatódik.
Jól megszerkesztett és megszervezett gépezetet hagyott ránk a tanszékvezető. De tudjuk, mosolyát, megnyugtató szavait nem halljuk többé. Valaki most már örökre hiányozni fog az iskolából.