Kezdőlap » Remény » 2008. 2. szám » Dr. Szende István: Az Ígéret földjén

Dr. Szende István: Az Ígéret földjén

Dr. Szende István

Az Ígéret földjén

A márciusi napfényben fürdő, Ben Gurion reptérre megérkezik Budapestről az El-Al menetrendszerinti járata. 14 év után ismét Izraelben vagyok! Miközben a reptéri folyosón
húzom a bőröndömet, csak bámulok jobbra, balra. Nézem az átépített korszerű épületet. Az a reptér, ahonnan évekkel korábban utaztam haza, már a múlté, mint olyan sok más, amivel az országban a kétheti tartózkodásom alatt szembesülhettem. A repteret igaz, alaposabban csak a visszainduláskor tudtam szemügyre venni, amikor a gépbe való beszállás előtt a három óra várakozás alatt kényelmesen végig járhattam, megnézhettem a világszínvonalú épületét és elegáns üzleteit, s közben megállapítottam, hogy a Taxfree árai itt is magasabbak. Az országba való belépést megelőzte a szigorú útlevélvizsgálat. Az azonosítás után, percek múlva már unokanővérem be is tuszkol a hatalmas kocsijukba. Óriási autóforgalomban haladunk Ramát Gan-i lakásuk felé. A 15 kilométeres városba bevezető úton haladó autóból bámészkodom, és közben látom a távolban Tel Aviv magas épületeit. Az elmúlt évek más városokban is tucatjával nőttek ki a homokból az impozáns épületek. Amikor közelről szemügyre vehettem e világváros merész alkotásait, megértettem, hogy az UNESCO miért nyilvánította Tel Avivot a világörökség részének.
Izraeli utazásom során Eilatból ellátogattam a jordániai Petrába. A két ország diplomáciai kapcsolata most már lehetővé tette a kirándulást. Az izraeli utazási irodán keresztül foglaltam Eilatban szállást. Ami az odautazást illeti: választhattam a repülő út és a hatórás buszozás között. Az utóbbi mellett döntöttem. A Negev sivatagot átszelő utunk Ber Sheván keresztül vezetett. A várost átszelő út hatalmas forgalmából képet kaphattam a Ben Gurion egyeteméről is ismert városról, illetve gyönyörű virágos útjairól és barátságos házairól.
Eilatba érkezve azt hittem, a várost régi ismerősként üdvözlöm. Hiszen másodszor vagyok a Vörös tengeri fürdőhelyen. De tévedtem, mert fölfedeztem az új szállodák között a Hiltont és a Rimonim lánchoz tartozó Neptun hotelt. Több vadonatúj szállodát és bevásárló központot is láttam. A nagystílűen kiépült város ma már a világ bármelyik elegáns fürdőhelyével felveszi a versenyt, amihez hozzájárul a kristály tiszta Vörös tenger. Aztán ott az akvárium, meg a búvárkodás
elképesztő lehetősége. A hőségben az időm nagy részét a hotel úszómedencéjében töltöttem. A petrai kirándulás napjának kora reggelén a busz a szállodához jött. Kisvártatva elindultunk a jordániai határhoz. Szigorú ellenőrzés következett.
Az ókori Petra mellett elhaladva láttuk az új város zsúfolt utcáit.
Aztán elindultunk az ókori nabateusok egykori fővárosa felé. A szűk vádiban vagy egy órát gyalogolva a kétezer éves hepe-hupás kövezeten, a hatalmas porban lépkedve, bizony megértettem, miért mondták, jobb lett volna az utat teveháton megtenni! Végre a vádiban feltűnt az Al Khazneh. Valóban lenyűgöző látvány a szűk szurdokból kilépve megpillantani az előbukkanó vörös kőbe vájt homlok-zatot, majd a többi ókori alkotást. A világ
nyolcadik csodája! Az időszámítás kezdetén fűszernövények termesztésével foglalkozó gazdag és békés nép városa volt, amit annak idején vagy 30 ezren laktak. Petrát az időszámítás utáni 747 évi földrengés súlyosan
megrongálta, és elvágta a világtól. Újra csak 1812-ben fedezte fel egy svájci kutató. A megmaradt üregekben néhány évvel ezelőtt még nomád pásztorok laktak. A világon egyedüli sziklába faragott épületek lenyűgöző látványa indokolja, hogy az ókori alkotások és a városok megismerése során – így Athén, Róma,
Jeruzsálem – látogatása mellett, Petrát sem hagyhatjuk ki!
Az izraeli tartózkodásom utolsó napjaira maradt a háromnapos jeruzsálemi látogatás. A városban elsősorban a múlt és a jelen zsidó emlékei érdekeltek. Az óváros örmény, keresztény és arab részei mellett, elsősorban
a zsidó városrész nyűgözött le. Először is a nyugati-falhoz mentem. Bár már máskor is álltam a Siratófal előtt, változatlanul nagy hatással volt rám a zsidó vallási élet és szokások megelevenedése. Nem tagadom a meghatottságomat, amikor az ősi imakendőbe burkolózva láttam testvéreimet imádkozni. Egy gyönyörű esküvő tanúja is voltam. A férfiak énekelve, táncolva vitték vállukon a férjjelöltet. Kicsit távolabb már a nők is megmutatták magukat szép szertartás keretében. A szent falunknál felidéződik bennem az én sok-sok múltba veszett vallási emlékem. Látom anyámat, amint a péntek esti gyertyát gyújtja, és miközben imádkozik, meghatottan állok gyermekként mellette. Eszembe jutnak nagy ünnepeink, melyekre szüleim annyira készültek. Vallásos nevelésben részesült apám imádkozik, megszegi a kalácsot, elmondja, és mindnyájunknak el kell mondani az áldást, mielőtt beleharapunk… A látottak, a visszaemlékezés újra visszahozták a lelkemből kitörölhetetlen zsidóságomat.
Természetes jeruzsálemi tartózkodásom során a Jad Vashem intézetet is meglátogattam. Az ott látottak most is, mint korábban, nagy hatással voltak rám, különösen a mártír gyermekek emlékhelye…
A három vallás „múltját őrző” város jelenével is találkoztam. Esténként a Ben Jehuda fényes kirakatait néztem, vagy leültem, valamelyik étterem teraszára, és élveztem a város forgatagát…
Beszámolóm az izraeli benyomásokról aligha volna teljes, ha nem szólnék vendéglátóimról, az unokanővéremről, Éváról és családjáról. Történetük számos mai izraeli család története is. Nagybátyám az első magyar zsidótörvény életbe lépésekor úgy látta: csak idő kérdése, hogy bekövetkezzék a magyar zsidóság sorstragédiája. Így pestszentlőrinci otthonukat elhagyva, 1939-ben Palesztinába vándoroltak ki. Őket is, mint olyan sokakat,
a küzdelmes élet várta. Pista, Éva férje belépett az angol hadseregbe, hogy harcoljon a náci Németország ellen. 1948-ban már az ország szabadságáért folyó harcokban súlyos és maradandó sebesülést kapott, hadirokkanttá vált! Ma, sok éves, szorgos munka eredményeként nyugodt körülmények között élnek. Két fiúk közül az egyik ismert karatézó – valamikor sok világversenyen hozott dicsőséget az országnak. Megható öröm volt számomra, amikor Éva, a tiszteletemre partit rendezett, ahol
a nagy család „új tagjait”, így az unokáikat láthattam, és találkozhattam a lányok férjével is.
A késő esti órában, a magasba emelkedő repülőgép ablakából, még egy-egy pillanatra felvillantak Tel Aviv fényei. Jól eső érzéssel, büszkeséggel gondoltam Herzl Tivadarra:
álma, lám, megvalósult!