Kezdőlap » Remény » 2008. 2. szám » Szemere Miklós: Bródy Ernőről

Szemere Miklós: Bródy Ernőről

Szemere Miklós
Bródy Ernőről
Mesetöredékek egy nagy zsidó
politikai szereplőről
Nehéz feladatra vállalkoztam: nagyapámról szeretnék írni.
Az életrajzi adatokat tudom, azaz először 1906-ban, utoljára 1949-50-ben volt az országgyűlés tagja; több mint 40 évig ügyvédeskedett, amellett legalább ilyen hosszú időn keresztül jelentek meg cikkei a napilapokban. Egész életében a demokráciáért, a zsidók egyenjogúságáért harcolt a parlamentben, ügyvédként és minden megszólalásában.
88 évet élt, 80 éves korában elméletileg nyugdíjba ment, a valóságban élete végéig dolgozott, ameddig egészsége megengedte. Úgy gondoltam, hogy bemutatására egyik cikkét ajánlom, ami a Pesti Futárban jelent meg a 20-as évek végefelé. Ehhez hozzáteszem az én teljesen szubjektív emlékeimet, amelyeket vele, mellette átéltem. Tudom, ezeknek nincs sem irodalmi, sem történeti jelentőségünk, ezek az unoka emlékezési a nagyapjára. De talán mégis felvillantják elkötelezettségét, nagyszerűségét. Fogadják szeretettel:

Öt kis gyerek
Írta: Dr. Bródy Ernő képviselő

Miskolcon születtem. Derűs gyermekkorom volt, melybe gyorsan beütött a villám: tizennégy éves voltam, amikor atyám meghalt és előttem elsötétült a világ. Áldott emlékű anyám özvegyen maradt öt kisgyerekkel, én voltam a legidősebb.
Atyám kereskedő volt és én az ő kedvéért az akkor megnyílt kereskedelmi akadémiába jártam, amelynek elvégzése után pálya-tévesztettnek tekintettem magam. Nagy-
bátyámat, a híres írót, Bródy Sándort kértem meg, hogy a kultuszminisztériumban tegye lehetővé azt, hogy jogász lehessek. A kérvényt kedvezően intézték el. Előbb érettségi vizsgát tettem.
Életem legszebb évét töltöttem Nagybányán, a bájos városkában, ahol tanultam és felkészültem és természetesen szerelmes voltam.
Két érettségivel kenyeret kellett keresnem: hírlapíró lettem. Bródy Sándor atyai szeretettel viseltetett irántam és egy életen keresztül hozzám a legjobb, leggyöngédebb volt: elhelyezett a Magyar Hírlapnál. Újdondász, majd rendőri riporter lettem végül a politikai rovatot bízták rám. Nagy ambícióval csináltam, de közben nem feledkeztem meg az egyetemről sem, és letettem az alapvizsgákat. Következett a katonáskodás: tüzérönkéntes lettem. Felejthetetlen újságíró barátom, Neszmély Artúr magához vett, nála laktam és főleg ő gondoskodott rólam. Az önkéntes év leszolgálása után elhatároztam, hogy megszerzem az ügyvédi diplomát, és ezért tanulni elmentem vidékre. Békésgyulán voltam ügyvédjelölt, és kétnapos ügyvédjelölt koromban mondtam el egy bűnügyben azt a védőbeszédet, amely egy
lelkes gyulai nyomdász ajánlkozása alapján, nyomtatásban is megjelent.
Negyedszázada lettem ügyvéd Buda-
pesten. Röviddel azelőtt történt, hogy Vázsonyi fellépett a Terézvárosban képviselőjelöltnek. A Magyar Hírlap abban az időben rovatot nyitott „Képviselőjelöltek arcképcsarnoka” címmel. Elmentem Márkus Miksa barátomhoz és megkértem, hogy írhassak cikket Vázsonyiról, akit akkor alig ismertem. A cikk megjelent, és miután nem írtam alá, Vázsonyi hajtóvadászatot indított az után az ember után, aki elragadtatással írt róla – névtelenül. Így kerültünk össze és maradtunk együtt egy életen keresztül.
A politika forgatagába a híres 1904. november 18-ika után kerültem. November 18. után következett december 13. Az ellenzék a ház padjait összerombolta. Utána a választások kiírása. A szabadelvűek bukása. Az ellenzék győzelme. Vázsonyi mérkőzése Hieronymivel, az akkori kereskedelmi miniszterrel. E lázas napokban kértem felvételemet a Központi Demokrata Kör-be. A november 18-a utáni szombaton vettek fel, és én mindjárt az első összejövetelnél éles ellenzéki beszédet mondtam. Vázsonyi nyomban felhívott, hogy a választási kampányban vegyek részt, és felszólalásom után azonnal besorozott legszűkebb vezérkarába. Boldog voltam, hogy a nagyszabású, országra szóló ütközetben részt vehettem Vázsonyi oldalán, kinek zsenije legfényesebben világított az agitátori munkában. Öt hét alatt naponként legalább 10, de sokszor 15 beszédet mondtam, és a választás első napján, egy tolható szószéken lelkesítettem Budapest népét, mely óriási tömegekben hullámzott a választási helyiség körül. A kor leghíresebb választásának második napján már csak jelekkel beszéltem, mert hangom – a hideg januári napon – teljesen elfogyott. De azért kitartottam helyemen, a terézvárosi templom sarkán, ahol barátaim szalmába bugyolálták lábamat, hogy le ne fagyjon. Nem lett semmi baj. És kitartani érdemes volt – győztünk.
Másfél év múlva én is képviselő lettem az Ugocsa megyei Nagyszőlősön. Elkeseredett küzdelem után győztem – 15 főnyi szótöbbséggel. 1910-ben szintén Ugocsa megyében választottak meg Halmiban, a volt földművelésügyi miniszterrel, György Endrével szemben. A Házban szociális és szabadságjogokkal foglalkoztam. Mind itt, mind
a budapesti városházán sok alkalommal
a lakáskérdéssel. Legnagyobb beszédemet a sajtótörvény tárgyalásánál mondtam el 1913 novemberében. Egy egész ülést kibeszéltem.
Mikor a háború kitört, jelentkeztem és bevonultam. Mint népfölkelő százados szereltem le. A háború és forradalmak után
Budapesten léptem fel a XI. választókerületben, ahol nagy küzdelem után két ellenjelölttel szemben megválasztottak. Így lettem pesti képviselő.

Emlékeim

Esti mese

Általában nagymamám mesélt nekem. Meseismerete nagy volt, érdekesen tudott előadni, mindig vártam és figyeltem az esti meséket. Ám néha nem ért rá, és ilyenkor vagy anyám vagy nagypapám mesélt. Anyám a mesék közben rögtön utalt arra, hogy látod, ha Hófehérke megmosta volna az almát, ha az őzgida figyelt volna a lába elé és effélék… Tehát inkább óvott, tanított mintsem mesélt. Néha viszont nagypapa ült mellettem. Pillanatok alatt eljutott a hétfejű sárkánytól Haynauig, onnan már csak egy lépés volt Kossuth, aztán
Deák, a Pulszkyak, az Eötvösök. Micsoda személyiségek voltak, mi mindent tettek az ország fejlődéséért! 4-5 éves koromban Eötvös József oktatásügyi reformjait jobban ismertem, mint a Grimm testvérek szerzeményeit. Nem tudom, hogy más gyerek milyen indítatást kapott a Piroska és
a farkastól vagy Ali Babától, én viszont akkor már tudtam, hogy az előbb említett személyek, és az a kor engem nagyon érdekel. És ez a gyermekkorom óta így van.

2. Béla bácsi

1956 novembere volt. Az országban óriási felbolydulás. Hol kenyérért álltam sorba, hol a bátyámat váltottam fel egy másik sorállásban. Ezekben a napokban érkezett meg hozzánk a „messzi” Romániából, konkrétan Szatmárnémetiből nagypapám öccse, Béla bácsi. Nem akartam hinni a szememnek. Ugyanaz az alkat, ugyanaz az arc, ugyanaz
a hang – habár a beszéde más volt, ugyanaz a tartás, ugyanaz a bajusz, hajviselet. Mintha hirtelen két – teljesen egyforma – nagypapám lett; annyi volt a különbség, hogy Béla bácsi fürgébb volt. Nagyapám 83 éves volt, az öccse 10 évvel fiatalabb. Ki is oktatta a kisöccsöt, aki azért néha visszavágott.
Ő épp kivándorolni készült Sao Paoloba
a lányához és két unokájához. A románok hajlandóak voltak útlevelet adni neki, a feltétel csak annyi volt, hogy mondjon le
a nyugdíjáról. Könnyen tette, csak 47 éven keresztül dolgozott és fizette a járulékokat. Azt hiszem, abban az időben Béla bácsi volt az egyetlen, aki szabályos útlevéllel, vízummal utazott Budapestről Bécsbe.
3. Kossuth és a gombfoci

Barátaimmal elhatároztuk, hogy egy ismerős asztalossal gombfocipályát készítettünk. Egy furnérlemez volt a pálya, fa ke-ret tartották össze a pályát. Viszont komoly gondunk volt: egyetlen asztal nem adott megfelelő alátámasztást, kettőre volt szükség! Ám a másik asztal magasabb volt, tehát a szintkülönbséget ki kellett egyenlíteni. Ekkor sietett segítségünkre Kossuth Lajos. Nagyapám könyvespolcán egymás mellett sorakozott összes munkája 12 + 1 kötetbe kötve. Szép sötétbarna bőrkötés, ám szinte két egyforma vastagságú alig akadt. Arra emlékszem, hogy a 3. kötet volt a legvastagabb. A megfelelő alátámasztást az alacsonyabb asztal két szélen két egymásra rakott könyvoszlop „vállalta”. De nem tudtuk állandóan ugyanazokat a köteteket csatasorba, azaz oszlopsorba állítani, mert nagyapám is használta azokat. Igaz, ő nem gombfocizott, csak olvasta, aláhúzta, széljegyekkel látta el. Így minden pálya felállítás előtt tisztáznunk kellet, hogy aznap, mely kötetre vagy kötetekre nem számíthattunk. Mondtuk is egymásnak, aligha van az országban, aki gyakrabban forgatja a Kossuth összest, mint mi.

4. OK Néró

Nagyapám a Szent István körút és Hegedűs Gyula utca sarkán lévő Club kávéházba járt. Sokszor engem is elvitt. Sok dologra sajnos nem emlékszem, nem is tudom, mit csinálhattam ott. Egyszer megkértem, hogy menjünk át a Tanács moziba az OK Néró című filmet megnézni. Erre hajlandó volt, ám akkor nagyon megdöbbent, amikor kijöttünk az előadásról, és nekem annyira tetszett az alkotás, hogy a következő előadást is meg akartam nézni. Nekem, mint leg-
kisebb unokájának, általában nem szokott nemet mondani, de az OK Nérót újból nem vele láttam. A bátyámmal. Ötször…

5. Mikszáth Kálmán

Jókaiék háza híres volt az 1900-as évek körül. Nagyapámat nagybátyja, Bródy
Sándor vezette be az irodalmi körökbe. Jókaiéknál megismerte Feszty Árpádot,
a kávéházi asztalkörökben Nagy Endrét, Kellér Andort, Ady Endrét, Beöthy
Lászlót, Szomory Dezsőt, a szerkesztőségben Gárdonyit, Hatvanyt. Ám az íróvilágból igazi barátság Mikszáth Kálmánhoz kötötte. Talán ebben része volt, annak is, hogy Mikszáth Bródy Sándort tartotta utódjának, talán mert a család felvidéki szárma-zása összekötötte őket. Érdekes módon mindkét lányom kiskorában palócosan beszélt, dacára, hogy sohasem jártak azon
a vidéken. Mondtuk is, hogy ez a családunk mikszáthi öröksége.

6. Az első választás

Nagyapám első alkalommal, ahogy ő is
írta: 1906-ban Nagyszőlősön indult a képviselő választáson. Tekintve, hogy korábban nem járt ott, senkit nem ismert, elkezdett nyomozni, hogy Pesten egyáltalán kinek van kapcsolata Nagyszőlőssel. Hamar kiderült: a híres kabarészerzó és konferanszé Nagy Endre odavalósi. Nem kellett sokat agitálnia, hogy együtt utazzanak Nagyszőlősre. Úgy tudom, a helyi polgármester volt az ellenfél. Nagy Endre hamarosan megtudta, kivel van a polgármester haragban. Persze, őt keresték fel. Nahát, neki aztán volt ötlete! Egy nagy pajtába invitálták a népet, és ott órákon keresztül skandálták az emberek, hogy Bródy, Bródy. Azt ma nem látom át, hogy miként vált ez az akció szavazattá, de tény: nagyapám győzött és így vált országgyűlési képviselővé.