Kezdőlap » Remény » 2009. 3. szám » Baracs Dénes: Fehér feliratok az aszfalton

Baracs Dénes: Fehér feliratok az aszfalton

Baracs Dénes

Fehér feliratok az aszfalton

Linz szembenéz a múltjával

2009 Linz éve volt Ausztriában, pontosabban a Duna-parti város Európa kulturális fővárosa volt ebben az esztendőben. Nagy lehetőség – de egyben kényes megtiszteltetés. A helyzet ugyanis az, hogy évtizedekkel a jelenlegi cím elnyerése előtt a város egyik illusztris szerelmesének már eszébe jutott valami hasonló. Gyerekként évekig járt egy linzi iskolába, s bár végbizonyítvány nélkül távozott 16 éves korában, jóval később visszatért és akkor tízezrek ünnepelték a város főterén. Az ő fejében is megfogalmazódott az a terv, hogy Duna-parti települést nagy kulturális centrummá kell fejleszteni, olyanná, amely túlszárnyalja Budapestet és Bécset is.
Az illetőt Adolf Hitlernek hívták.
Ezt a mellékkörülményt nem lehetett figyelmen kívül hagyni már a város pályázatában sem, amellyel elnyerte a megbízatást – de a kulturális év megszervezésében, lebonyolításában sem. A város ebből az alkalomból nem csupán több módszert is talált a náci korszak feldolgozására, de egyben fel is talált valamit.
Hagyományosnak tekinthető ezek közül az, hogy – a kulturális főváros évét előkészítendő – kiállítást rendeztek a város hitleri éveiről. A bemutatott kegyetlenül őszinte, hatalmas anyag nagy érdeklődést keltett, de nyilván előadódott egy dilemma. A celebek korát éljük, és Hitler a történelem egyik legnagyobb tömeggyilkosaként a popkultúrába is bejutott – hiába is tagadnánk, az egyik fő történelmi hírességként. Vagyis a titokzatos hamvaiból megidézett diktátor akár el is lophatta volna a show-t a kulturális főváros egyéb létesítményeitől és rendezvényeitől, a jövőmúzeumtól, a kortárs művészet egyik ausztriai központjának tekintett Lentos múzeumtól, a régi vár, a Schloss merész kortárs építészeti megoldású bővítésétől és fantasztikus középkori gyűjteményétől, a városközpont patinás utcáitól és híres cukrászdáitól: Hitler évévé változtathatta volna a kulturális főváros évét. A múltidéző kiállítás ezért időben megelőzte a 365 napos eseménysorozatot, majd bezárta kapuit.

Ökölcsapás

Anyaga azonban megtalálható több alaposan dokumentált és látványos könyvben, ezek közül nem is egy a kulturális év főtéri információs központjának polcain volt látható. Az egyik vaskos album címe: Bilder des Nationalsozialismus in Linz. A képen a régi városháza (az épület alig néhány háznyira található az infóközponttól) homlokzatának egész felületén szél lobogtatja a horogkeresztes náci zászlókat. Belelapozva a látogató elé tárul az egész történet: a Führer diadalmas bevonulása az Anschluss napján, amikor a főtéren tömegek ünneplik, a többi náci vezető, amint lelkesen integet, Hitler városépítészeti elképzelései Linz vezető európai kulturális-múzeumi központtá történő fejlesztésére, a Hitlerjugend önkénteseinek kiképzése, a munkanélküliség gyors megszüntetése a hitleri autópályaépítési és fegyverkezési programok révén, a szociális helyzet javulása stb. Aztán, mint egy ökölcsapás a gyomorszájra, a közelben berendezett mauthauseni koncentrációs táborban meztelenül felsorakoztatott foglyok képei, a deportáltak arca, a terror, és hamarosan a háború. A bombázások, a romok fotói után a sötét korról szóló sorozat végét a demokrácia első lépéseit illusztráló felvételek jelzik. Több más kötet is foglalkozik ezzel a korral, böngészhető, megvehető, elvihető – ha valaki kíváncsi rá.
És ha nem? Itt következik a linzi felfedező séta. A kulturális főváros legérdekesebb nevezetességei olyan útvonal mellett helyezkednek el, amely a Duna egyik partján indul és a folyón átvezetve mintegy négy kilométer hosszú. A Fedezd fel Linz városát! feliratú szórólap bevezető ajánlása kissé cseles: nem említi a diktátor nevét, arra sem hívja fel bevezetőjében a figyelmet, hogy oly korról szól, amikor az ember kéjjel ölt. „Napról napra keresztülmegyünk városunkon és ugyanazokat a képeket látjuk. De Linz sok mindenről mesélhet, a központban és a külvárosokban egyaránt, az utcákon és a tereken. Linznek van ideje a történelemre és az emlékezésre. Csatlakozzanak és fedezzék fel Linz másik oldalát! Ismerje meg a város történeteit, ezek az Ön történetei is.”
Ezek a másfajta sztorik a múlt nagy és kis epizódjai. Emberekről, épületekről, eseményekről szólnak. És láthatók az aszfalton is, a szöveget ugyanis fehér festékkel egy-két négyzetméteres felületekre vitték fel magukon a színhelyeken.

Gazdag múlt

A város lakója és a külföldi látogató 16 különböző ponton megismerhet egy-egy epizódot Linz mozgalmas és ellentmondásos múltjából. Így az Európa kulturális fővárosába érkező vendég lépten-nyomon olyan emberekbe ütközik, akik a járdát, a kövezetet bámulják, majd érdeklődve feltekintenek különböző épületekre, szobrokra, kirakatokra. Kissé meglepődnek, elszomorodnak vagy elgondolkodnak, esetleg mosolyognak. A múlt sokféle.
Aki például megérkezik a Hauptplatzra, a főtérre, a 26-27 számú előtti fehér szövegből megtudja, hogy ez volt a Kraus und Schober áruház, amelyet a náci propaganda a „zsidó uzsorások” jelképének minősített, s amelyet később „árjásítottak” – azaz elvették eredeti tulajdonosaiktól, és azok egyike a dachaui koncentrációs táborban öngyilkos lett.
A régi városháza előtt a fehér magyarázó szöveg arról tájékoztat, hogy Hitler az épület balkonjáról mondott beszédet 1938. március 12-én 60 ezer linzinek. A tömeg lelkesedése érlelte meg benne azt a döntést, hogy Ausztriát teljesen beolvasztja a német birodalomba.
A harmadik főtéri felirat mintegy lezárja a történetet: 1945. május 5-én érték el az amerikai 11-es páncélos hadosztály tankjai a várost. Az amerikai csapatokat virágokkal, borral és harmonikazenével köszöntötték.
Másutt egy egyszerű ember sorsával ismerkedünk. A sétaútvonal elején Leopold Mostnyról tudhatjuk meg, hogy likőrkereskedő volt, iskolákat létesített a városban és ezért díszpolgárává választották. A nácik 1942 október 1-jén a theresienstadti táborba deportálták a 99 éves embert, aki ott október 6-án meghalt. Most utca őrzi a nevét.

Náci táborok

A város szívében, a Goethekreuzungnál arról olvashatunk, hogy Simon Wiesenthal, aki 12 náci koncentrációs tábort járt meg, itt hozta létre 1947-ben a zsidó dokumentációs központot, amely a hitlerista háborús bűnösök felkutatását tűzte maga elé célként. Ő akadt rá a város egyik szülöttének, a magyar holokausztban különösen nagy szerepet játszott Adolf Eichmannak a nyomára. A tömeggyilkos Argentínába menekült, de Wiesenthal információi alapján izraeli ügynökök elfogták, Izraelbe szállították, Eichmannt nyilvános perben halálra ítélték és kivégezték.
Még mindig történelem, de más oldalról. Az ultramodern pályaudvar előtt két meglehetősen furcsa oroszlán áll, Jakob Adhart szobrász formázta meg őket. Eredetileg a Salzburgba tervezett Staatsbrücke hídra szánta őket a náci rendszer, de a híd csak a hitlerizmus bukása után, 1949-ben készült el és a két szobrot már nem állították fel előtte. Végül a linzi pályaudvar elé kerültek, amelyet nemrég modernizáltak. Ekkor sokak felelevenítették, hogy az oroszlánokat a nácik rendelték és vita bontakozott ki arról, hogy helyénvaló-e köztérre helyezni a kőállatokat. Végül a városi tanács oldotta meg a kérdést, határozatban szögezte le, hogy az oroszlánoknak nincs „ideológiai tartalmuk” – ezt mindenki elfogadta.
Egy további fehér felirat arra emlékeztet, hogy Linzben épültek fel a Hermann Göring Művek, ebben a hadiüzemben 1944-ben már 25 ezren dolgoztak. Hatezren Mauthausen koncentrációs táborának fennhatósága alatt, embertelen körülmények között tankokat gyártottak. A háború után a komplexumot államosították, a VOEST osztrák állami acélműveknek ma 40 ezer alkalmazottja van.
És miért ne említették volna meg azt a múlt idézői, hogy 1942 augusztusában Gegenbewegung (ellenmozgalom, röviden GB) néven ellenállási csoport hozott létre egy Hans Frenzel nevű tisztviselő. Nem hajtottak végre látványos robbantásokat, de lehetőségeik szerint hozzájárultak a szövetségesek háborús erőfeszítéseihez: például a légitámadások előtt hatástalanították a Hermann Göring művek ködfejlesztő berendezését – így a szövetséges bombázók pilótái láthatták a célpontot, és hatékonyabban semmisíthették meg. Az egykori ellenálló később politikai pályára lépett és miniszterségig vitte.

USA-bombák Göringre

Még számos fehér felirat idézi fel a város sötét éveinek politikai, gazdasági, emberi tényeit. Hasonló tartalmú ismertetést hallhattak az utasok a kulturális főváros központjában 25 percenként induló városnéző elektromos „kisvonaton” több nyelven, így magyarul is. A szöveget a várostörténeti emlékpontok tudnivalóiról az információs iroda is a vendégek rendelkezésére bocsátja.
Semmi nyoma nem volt annak, hogy a könnyen lemázolható, felülírható aszfaltfeliratokat bárki megpróbálta volna olvashatatlanná tenni vagy ellenkező értelmű szövegekkel hatástalanítani. Ha netán voltak ilyen kísérletek – miért éppen Hitler egykor kedvelt városában ne akadnának Holokauszt-tagadók, neonácik? – azokat vagy időben megakadályozták, vagy ha nem sikerült, nyomait eltűntették. A városban sűrűn köröző rendőrautók talán nem csak a külföldi turisták udvarias eligazítását és védelmét szolgálják, bizonyára odanéznek az aszfalton látható szövegekre is.
A séta végén sok közép-európai látogató érezheti úgy, hogy ezek valóban az ő történetei is – legfeljebb nem esik róluk szó a saját városában.
Linz azonban „fehéren-feketén” szembenézett nehéz múltjával, több módon is tudatosította, feldolgozta azt. Alighanem ez magyarázza, hogy túl is léphetett rajta és európai kulturális fővárosként, példát mutatva, a jövőre koncentrálhatott.