Kezdőlap » Remény » 2009. 3. szám » Deutsch Gábor: Ördög-adta forrás

Deutsch Gábor: Ördög-adta forrás

Deutsch Gábor

Ördög-adta forrás

Harkányi képek: rendhagyó riport

Több mint húsz éve, hogy Dávid és felesége, Edit a gyógyvizéről híres Harkányba látogatnak esztendőről-esztendőre, gyógyulást keresve izületi bántalmaikra. Egy üdülőszövetkezetnek tagjai, sorsolással kitűzött más-más évszakokban két hetet tölthetnek a másfél szobás apartmanban, ahol maguk gondoskodhatnak ellátásukról. Az orvos és a fürdő kezelő személyzete már ismeri őket, a szolgáltatásuk színvonalas, igen lelkiismeretes, készséges. Berendezéseik modernek. A helység igen szép helyen fekszik, Siklóshoz közel a Villányi hegy lábánál, a másik oldalon nem messze a Dráva folyó. És a szomszédságban ott a horvát államhatár. A nagyközség lakóinak száma 3500, de legalább ezren naponta jönnek munkát végezni a környékről, még Pécsről is. Csúcsidőben a vendégek száma, akik a gyógyintézetekben, szállodákban, panziókban, bérszobákban laknak, olykor az 1500-at, de akár a kétezret is eléri. Ilyenkor több mint 7000 ember ellátásáról kell gondoskodni. Ezért a nagyközség városiasodott, és el is érte ezt a rangot.
Természetes tehát, hogy az elmúlt a húsz év alatt rendkívül nagyot fejlődött a település, a fürdő is gazdagodott, a gyógykórház is. A fejlődés nem mentes a vargabetűktől. Az átalakulást a rendszerváltás pozitívan, de negatívan is befolyásolta. A házaspár emlékszik a kisvasútra, amely búcsúhelyre és Siklósra vitte utasait a piac közeléből. Vasúti állomás is volt egykor, meg mozi. És sok-sok különféle kis bolt. Nemrég még könyvesbolt is kínálta portékáit, most a könyvesboltot kínálják – üres polcokkal megvásárlásra. A kis üzletek gyakran váltanak gazdát, majd bezárják a kapujukat. Sokak szerint ügyes kalmárok megveszik a konkurens üzletet, és zárva tartják. A fő nyertes a két Spar élelmiszer áruház. Dávidék is ott vásároltak. A zöldséges pultnál azonban nem találtak nylon zacskót, amelyben az árut lemérhették volna. Egy idős bennfentes vásárló, aki tegezte az eladókat, tehát jól ismerte őket, segítségükre sietett, és a péksütemény pultjáról hozott számukra néhány műanyag staniclit. A feleség még betért az új biopatikába is, a férj pedig leült a bevásárló centrum előtti padra.
Aznap nem akarták a fürdő szolgáltatását igénybe venni; böjtnap lévén, a Szentély pusztulására emlékeztek. Gondolták, megkeresik a helybeli zsidó temetőt, esetleg más itt levő felekezeti emléket. Megvették a Harkányról szóló színes, képes történetkönyvet az idegenforgalmi irodából.
Dávid azt olvasgatta, amikor a zöldséges pultnál megismert készséges idős úr – valószínűleg Dávid korabeli, hetvenvalahány éves lehetett – leült mellé a padra. Észrevéve a nyitott könyvet, magyarázni kezdte a helység címerét. A napkorongok jelentik a fényt és a tisztaságot. A zöld mező a természet erejét, középen a fára tekeredő kígyó nem az Éden-béli bűnt, hanem éppen ellenkezőleg, a gyógyulást jelenti. A domborulat a Harsány hegységet, a feltörő víz a gyógyvizet, az ördög a kénes jelleget szimbolizálja, de ehhez számos legenda kapcsolódik.
– Majd elolvassa a könyvekben – mondta az új beszélgetőtárs –, mert az ördög-mese több kiváló költő fantáziájának terméke. Például az ördög beleszeret a szépséges parasztlányba, Horkába. Az anya feltételként szabja, hogy kakasszóra szántsa fel a harsányi hegységet. Megdöbbenve látta, hogy megy a dolog Belzebubnak, már a háromnegyed utat meg is tette. Nyomban az ólba sietett, ijesztgetve a kakasokat, akik kukorékolni kezdtek. A vesztes ördög mérgében toppantott egyet, amely nyomán kénes víz tört fel a mélyből.
– Más legendát is írtak a poéták – folytatta. – Mártáról, aki egyenesen a sátánhoz ment feleségül akaratlanul. De mindez nem az igazi népi monda. Az igazság sokkal egyszerűbb. Az ördög összeveszett a feleségével, mert nem bírta elviselni hitvese vihogását. Menekülve otthonról, a számos hegyhez közeli szép tájon kitört a földből. És nyomában forrásvíz került a napvilágra. De mivel neje vihogását még akkor is hallotta, messze futott, talán még ma sem állt meg. Arra járt az egyik lábára béna János bácsi, az éjjeliőr. Mankójával bicegett, és éppen befejezte 9 órától óránként ismétlődő mondókáját: „Éjfélt ütött az óra, térjetek hát nyugovóra, tűzre-vízre vigyázzatok, le ne égjen a házatok” – énekelte. Belelépett a forró vízbe, be is ejtette a mankóját. Égette lábát a tüzes víz, kiugrott a tócsából, aztán futni kezdett. Megdöbbent, mert észre vette, hogy tud járni, meggyógyult a lába. Fellármázta az akkor ötszáz lakosú falut. Egy asszonyka a tömegből, aki meddő volt, megkóstolta a vizet, és kilenc hónap után egészséges ikreket hozott a világra. Másiknak a gyomra gyógyult meg, az ám! Hát ez az ördög forrásának hiteles története. – Az új ismerős szerint.
– Valami lehet a dologban – teszi hozzá az idős úr, mert a mese néhány elemét a történelem is átvette. 1823-ban a Batthyány-birtokon csatornáztak, amikor a vízre bukkantak. Egy beteg munkás, Pogány János, aki egész nap a meleg vízben dolgozott, estére észrevette, hogy meggyógyult a lába. Erre figyeltek fel az orvosok és véleményezték, hogy kincs ez a gyógyvíz!
Ami a település nevét illeti, a legenda szép lánynak tekintette Horkát, ugyanakkor a tudósok Tühütöm bölcs fiának nevezik Harkát, aki övéinek téli szállásáról gondoskodott, úgy 800 és 1000 körül. Leszármazottja Zsombor és Gyila.
1865-ben Zsigmondi Vilmos fővárosi bányamérnök volt az, aki egy artézi kút fúrásával hozta a felszínre a gyógyvizet. Mert eddig csak a természetes feltörésekről tudtak. Thán Károly tudományos elemzésével már a világ tudtára adta a fürdő előnyeit. Özönlöttek is a faluba a kereskedők, a szállodatulajdonosok, a bazárosok, az iparosok, a fürdőorvosok, hogy a honi és nemzetközi vendégforgalmat el tudják látni. A Harkányfürdő története c. könyv pedig különböző vallásokra vonatkozóan statisztikákat említ, sőt azok neveit is, akik az első és második világháború áldozatai lettek. A vészkorszakot illetően kissé szűkszavú az egyébként korrekt könyv. A deportáltak közül külön egy nevet említ, a fürdő társ-bértulajdonosát, Breyer Imrét. Ezért, korrigálva a hiányt, idézzük a fiatal történész, Balogh István kéziratának néhány adatát.
Harkányba az 1840-es években érkeztek meg az első zsidók. 1881-ben már 21-en, 1852-ben 36-an voltak. 1869-ben számuk elérte a 43-at. Akkor alapították meg a Siklósi anya-hitközséghez tartozó fiók-hitközséget. 1870-ben bérbe adták a fürdőt, a bérlők között több helyi és pécsi zsidó is volt. Az iskolai névlista alapján azonosítani lehet a zsidó neveket. Terehegy, amely egykor Harkány melletti kis község volt, szorosan összekapcsolódott Harkánnyal; lényegében össze is olvadtak. A harkányi zsidó temetőben temetkeztek, és istentiszteletre is ide járt a néhány e felekezethez tartozó polgár, többnyire kereskedő.
Randolph Braham professzor, amerikai magyar történész szerint a legtöbb zsidó a 19. század végén élt a két községben, a virágzó idegenforgalom idején. Oly sokan éltek már a településen, hogy 1894 márciusában fel is avatták zsinagógájukat a mai Kossuth u. 47. sz. házban. Az épülethez samesz-lakás, és baromfi levágására alkalmas kis fészer is tartozott. Az építkezést háromtagú bizottság felügyelte dr. Heller József fürdőorvos elnökletével. A frigyszekrénybe két Tórát helyeztek el, dr. Aler Vilmos bajai főrabbi mondta az avató beszédet, továbbá Schorr siklósi kántor recitálta az imákat. Az eseményről az Egyenlőség 1894. március 23-i száma számolt be. Ekkor a zsidók létszáma már a 70-et is elérte.
Az első világháború után az új határok egy időre megbénították az idegenforgalmat. A honi turisztika inkább a húszas évek végén lendült fel. A zsidó felekezethez két szállodatulajdonos, két vendéglős, az állatorvos, három boltos, cipész, a szabó, a postamester helyettese tartozott. A gyógyfürdő bértulajdonosáról, Antal Jenőről külön kell beszélni. A Benyovszky család pénzügyi helyzete a fürdő felújítását nem tette lehetővé. Antal Jenőt szakképzettsége fürdőfejlesztésre alkalmassá tette. Negyven évre szóló haszonbérleti szerződést kötött a tulajdonossal. A Harkányfürdő története c. könyv megemlíti Antal Jenő érdemeit. Megépítette a tófürdőt, a strandot.
A strand körül sétányt alakított ki. A fürdőtelep villamosítása és a villanymotorral hajtott szivattyúk felszerelése is nevéhez fűződik, továbbá a szennyvízcsatorna hálózatának fejlesztése. Ezt követte az Ilona-fürdő megépítése (ez most a Gyógykórház fürdője), az új víztorony, a szivattyúház és a hűtőmedence felállítása is. Antal Jenő 1935-ben meghalt, a bérleti jog Antal Jenőnére és vejére, Breyer Imrére szállt. Az igazgatóság tagja lett Antal Jenőnén kívül lánya, Margit is, valamint a kitűnő fürdőorvos, Hegedűs Károly.
A zsidótörvények, ahogy a fiatal történész, Balogh István írja, érintette a hangulatot és az ott élő zsidók sorsát. Feladva a szállodát, a kereskedést, a hivatalokat, az ipart, sokan elköltöztek. Időközben munkaszolgálatra hívták be a férfiakat. A német megszállás után egyre több tiltó intézkedést vezettek be, bezárták a zsidó üzleteket, elrendelték a sárga csillag viselését. Pécsett május 9-én nyitották meg a gettót. Ide szállították a harkányiakat is. A baranyai zsidók Auschwitzba kerültek. Harkányba nem tértek vissza. Az egyetlen túlélő, Breyer Imre Bécsben vállalt hivatalt.
A zsinagóga telkét a MIOK 1950 körül eladta. Az épület állaga gyengének bizonyult, már előbb összeomlott; a helyén egy házban két üzlet áll. Az építők dicséretére legyen mondva, az épület eredeti fazonját, formáját is megőrizte. Az egyikben egy ideig biolabor működött; jelenleg üresen ásít. A másikban kitűnő villányi bor kapható, ízléses palackozásban. A gazda képviselője megjegyzi: a pince meglátogatása az igazi! Dávid udvariasan elutasította az invitálást, el is mondta az okát, a böjtöt, és hogy létezik kóser bor is… A férfi bólintott.
– Tudom – mondta –, évtizedekkel ezelőtt Pesten járva ittam kóser verpelétit; egész jó volt. Biztos, hogy szőlőből készült, amely különösen az ötvenes években bizonyára ritka csemegének számított.
A házhoz csatlakozó lakásrész immáron a régi, de nagyon szépen felújított, kívülről virágokkal borított épület.
Dávidékat eligazította a kortársa, hogyan jutnak a temetőhöz. Az autóbusz megállótól számított negyedik állomáson kell leszállni. Előbb található a gondosan ápolt bolgár sírkert, ugyanis a nácik ellen az ország azon részében a szovjetekkel szövetséges bolgár katonák harcoltak; sokan el is estek közülük. Emléküket egy múzeum is őrizte a település szívében. A rendszerváltás után némi vita zajlott, amelynek eredményeképpen megszüntették a múzeumot. A sírkert mögött áll a református temető, a katolikus temetőhöz menni kell egy jódarabot Pécs felé. A katolikus temető mögött egy csoportban, de el nem kerítve kb. 23 sír, néhány feltételezett domb látható. Ez a zsidó temető. A legtöbb sírkő nehezen olvasható, kidőlt. Többnek csak a kerete árválkodik. A sort egy név nélküli síremlék kezdi, amely alatt – a tájékoztatás szerint – Antal Jenő, az 1935-ben elhunyt bérlő tulajdonosa nyugszik. Végakarata szerint temették ide, de nem akarták, hogy felekezete ismertté váljon, ezért a névtelenség.
Mécseseket gyújtottak, elmondtak néhány zsoltárt. Visszafelé szerencséjük volt, nem vártak az autóbuszra. A kórháznál szálltak le, új ismerősük ott ült a padon. Az izületi és bőrbetegeket gyógyító kórházat Zsigmondi Vilmosról nevezték el; 1954-ben alapították. Azóta többször korszerűsítették. Dávid és ismerőse egymásnak idézték az emlékeket, hiszen húsz év alatt természetesen sok minden történt. Amikor Dávidék először látogattak a fürdőhelyre, többnyire szakszervezeti üdülők várták a vendégeket. Vagy barakkszerű faházak, a motel részben. A szakszervezeti üdülők különféle érdekeltségek, kft-k és magánszemélyek tulajdonába ment át. Lényegében csak a MÁV Gyógyház maradt a szakszervezet égisze alatt. Az oda beutaltak délelőtt kapják az egészségügyi ellátást, délután mehetnek a strandra. A fürdőt az ötvenes években államosították, most részvénytársaság. Versengett érte a megye és a nagyközség, végül 50-50 %-ban egyeztek meg az érdekeltséget és a felügyeletet illetően. Kezdetben a magyar vendégekkel magyarul, a jugoszlávokkal szerbül beszéltek; a fürdő és kórház személyzete értette mind a két nyelvet.
A délszláv háború idején tömegével jöttek horvátok, de szerbek is és szép számban bosnyákok. A boltokat és a vendéglátást lényegében átvették. Több szerb szót lehetett hallani itt, mint magyart. A vásárcsarnok és a piac telve volt óriási nyüzsgéssel. A kalasnyikovokat kilóra mérték. A községet övező árnyas erdőket nem volt tanácsos látogatni, mert az ember könnyen elvesztette a fejét.
E periódus után a németek fedezték fel maguknak a kénes vizű fürdőt, és a személyzet ismét megértette a nyelvüket. A jelenlegi válság idején kiegyensúlyozottabb a helyzet, mind a három nyelv hallatszik utcákon, a tereken, a boltokban, a fürdőben. De hirtelen felkapja a fejét mind a két férfi, kevéssé ismert nyelven diskurál anya és lánya. Dávid megérti, ez héber, azaz ivrit.
– Na, gazdagodunk – mondta az új ismerős. – Legalább több lesz a vendég.
Dávid hallotta, hogy egy magas, bajuszos úr, aki már évtizedek óta izraeli, de Magyarországon dolgozik, kínálja a Baranya megyei üdülőket, ecsetelve annak sok-sok előnyét. Dávid elgondolkodik. Meg is kérdi új barátját.
– Mi volna, ha ez az úr folyamatosan szervezhetne csoportokat. Csak speciális, kóser étkezdére volna szükség és imahelyre.
Az ismerős bólogat.
– Van itt sok üres helyiség.
– De hát a nyelv? – kérdezte Dávid. Hát az bizony kissé nehéz ügy, de látta a piacon a kínaiak árukkal teli pultjait. Azok is itt élnek, vásárolnak, járják a várost, s remekül boldogulnak. Dávid tovább aggodalmaskodott.
– Mit szólna a lakosság az izraeli turisztikához?
– A vendégekből él a város – válaszolta az ismerős. – A józan, rendes embereket, a fiatalabbakat aligha tévesztik meg az ordas eszmék. Nézze uram! – komorodott el a jószívű ismerős most először. – Ebben a percben azt mondom, ismerve a helyiek apraját-nagyját, és a környék tiszta levegőjét, hogy nem lesz itt semmi baj. De úgy látszik, az ördög néha megpróbálja felütni a fejét. Viszont szívből remélem: nem tör ki, és ha igen, nem talál magának talajt. És azt kívánom, hogy jövőre és évek múltán, amikor magukkal újra találkozom itt, ugyanezt mondhassam el.
Dávid hosszan utánanézett, ahogy a vele körülbelül azonos korú férfi befordult egy kapun.