Kezdőlap » Remény » 2009. 3. szám » Faragó Vera: Baumhorn Lipót, a zsinagóga építő

Faragó Vera: Baumhorn Lipót, a zsinagóga építő

Faragó Vera

Baumhorn Lipót, a zsinagóga építő

Az 1860-ban Kisbéren született Baumhorn a dualizmus, az Osztrák-Magyar Monarchia gyermeke, annak a pozitív történelmi kornak a szülötte, amely nyitottságával, kihívásaival, gazdasági-kulturális fejlődésével hihetetlen érvényesülési lehetőségeket biztosított a magyar zsidóságnak.
Baumhorn bécsi műegyetemi éveit követően 12 évet töltött Lechner Ödön és Pártos Gyula legendás, iskolateremtő tervező-irodájában, ahol életre szóló tapasztalatokat és impulzusokat szerzett. Lechnerék az akadémikus jellegű irányzattal szemben a magyar szecesszió és a népművészet által ihletett, akkor merészen modernnek számító, ún. nemzeti stílus kialakításán fáradoztak. Baumhorn gazdag életműve minden egyes alkotásával, minden általa tervezett bankkal, iskolával, bérpalotával és zsinagógával e sajátos és rendkívül dekoratív eklektikus komponálási móddal azonosult, amelyhez keleties, nem ritkán reneszánsz, barokk vagy szecessziós ornamentika társult. Ezek Lechner Ödön nyomán Baumhorn Lipót építészeti stílusának meghatározó jegyei. Gyönyörű szecessziós templomok fűződnek a nevéhez.
Baumhorn tervezett bankot Szegeden, iskolát Temesváron és Budapesten, bérpalotákat Budapesten, de életműve súlypontját az a 40 zsinagóga és szertartási épület jelenti, amelynek első számú specialistájává lett egész Európában. Ilyen lenyűgöző számú és magas művészi színvonalú életművet csak nagyon kevesen mutathatnak fel. Ő a legújabb kori zsinagógaépítészet (és nemcsak Magyarországon) kétségtelenül legjelentősebb újító építész egyénisége is.
Baumhorn e bonyolult, lüktető, nagy kihívásokkal teli korban mind művészi vonatkozásban, mind vállalkozói mivoltát tekintve kitűnően tájékozódott. Jól ráérzett a századvég neológ zsidóságának igényére, amelynek az olyan nagyszerű elődök, mint a Dohány utcai zsinagógát építő Ludwig Förster és a Rumbach zsinagógát megálmodó fiatal Ottó Wagner stílusa már nem felelt meg. Ez a zsidóság Monarchia-szerte egyéni arculatú, individuális motívumokkal díszített, látványos zsinagógát akart, – orgonazenével és bimával. Még az ortodox gyülekezetek is komoly érdeklődést mutattak a legújabb építészeti törekvések iránt.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez az emancipált, asszimilált, sikeres zsidó polgárság nem csupán megrendelője, de beruházója és mecénása is volt a századforduló zsinagógaépítészetének. Baumhorn nagyszerűen ráérzett e sokféle szándékot és igényt képviselő zsidó közösség ízlésére és elvárásaira. A nagy versenyből rendkívüli képességeinek köszönhetően emelkedett ki.
A Baumhorn által épített 22 önálló és megannyi felújított, bővített zsinagóga közül kiemelkedik az 1895-ben épült fiumei zsinagóga, ahol már markánsan jelentkeznek a Baumhorni templomépítészet formajegyei. A nagybecskereki, a temesvári, a szolnoki zsinagóga után 1903-ban avatják fel „a világ legszebb zsinagógája” névvel illetett „fantasztikusan káprázatos” szegedi zsinagógát, amelynek „megannyi bonyolult részletétől megszédül a fej és elakad a lélegzet”. A belső kiképzés koncepciójában és a megannyi részlet kidolgozásában is a korszak leghaladóbb rabbija, Lőw Emmanuel volt Baumhorn ikonográfiai társszerzője. A szegedihez hasonlóan monumentálisra tervezett lipótvárosi zsinagóga-pályázata, sajnos a fiókban maradt.
Baumhornnak azok a lesikerültebb és legkorszerűbb alkotásai, ahol a sajátos hatást az épület nagy tömegében megjelenő tipikus keleti gyökerű díszítőmotívumok adják. Ennek jegyében épült a ceglédi, az újvidéki, a losonci, a gyöngyösi és a mi Aréna úti zsinagógánk, amelyet pontosan 100 évvel ezelőtt 1909. szeptember 3-án adtak át. Ez a zsinagóga viszonylag kis mérete ellenére is monumentális hatást kelt. Sajátos homlokzatformálásával őrzi a Lechner iskola jegyeit, de már letisztultabb formavilágával Baumhorn későbbi zsinagógáinak karakterét idézi.
Az I. világháborút követő korszellem, Trianon sokkja, a Horthy-rendszer kifejezetten antiszemita légköre nem jelentett törést Baumhorn pályájában. Ellenkezőleg: a trianoni Magyarországtól elszakított városokban a zsidóság magyar identitásúnak vallja magát, a magyarsággal vállal sorsközösséget, magyar nyelvű marad, és templomainak építésekor is magyarországi tervezőt, gyakran éppen Baumhorn Lipótot hívja.
A késői Baumhorn-alkotások közül kiemelkedik a gyöngyösi és a Páva utcai zsinagóga, amely szokatlan megoldásaival, monumentalitásával, részleteinek finom kidolgozásával csak a 30 évvel korábbi szegedi zsinagógához mérhető. Utolsó vállalkozása a Bethlen téri zsinagóga kibővítése és átépítése volt; ezt már vejével, Somogyi Györggyel együtt építette.
Magyarországon nem volt kristályéjszaka, a zsinagógákat nem gyújtották fel, Baumhorn zsinagógái is többnyire túlélték a háborút. Elárvult, omló templomaival a megfogyatkozott zsidóság nemigen tudott mit kezdeni. Zsinagógái közül többet az elmúlt húsz évben bontottak el, vagy robbantottak fel (Makón és Kaposváron), vagy nyugodtan mondhatjuk méltatlan módon hasznosítanak. A Dózsa György úti zsinagógát és a ceglédit edzőteremnek használják, a gyönyörű gyöngyösi zsinagóga ma bútoráruház, a losonci zsinagóga egy szlovák lakótelep közepén romosodik.
Baumhorn Lipót életművével mostohán bánt a történelem. Az évforduló figyelmének egyik célja és értelme, hogy felhívjuk a figyelmet Baumhorn életműve nagy részének méltatlan és tarthatatlan állapotára. Pedig életműve – elsősorban zsinagógái – különleges értéket képviselnek, nem csak szakrális szempontból, hanem magyar nemzeti és összművészeti szempontból is. A zsinagógaépítő Baumhorn a magyar századforduló szecessziós építészetének kimagasló alakja volt.

(Elhangzott a Dózsa György úti zsinagóga fennállásának 100. évfordulóján 2009. szeptember 3-án)