2009. 3. szám » Hrotkó Larissa: Nők kalitkában és kalitkán kívül

Hrotkó Larissa: Nők kalitkában és kalitkán kívül

Hrotkó Larissa

Nők kalitkában és kalitkán kívül

A szalonhölgyek, a talmudistanők és a cselédlányok

1. Egy új nőideál a változó zsidó társadalomban

Tény, hogy a felvilágosodás „sapere aude” (merjél bölcsnek lenni!) kanti felhívása a teljes embert, vagyis a férfiakat és a nőket egyaránt ösztönözte az önálló gondolkodásra, illetve az autoritások kritikus felülvizsgálatára. A nők élete azonban a Felvilágosodás világában is a tekintélyektől függött, mert az életvitelüket továbbra is a férfiak szabták meg.
A korai felvilágosodásra jellemző független, szabad nőtípust a polgárosodás folyamán felváltotta a passzív, illedelmes, érzékeny lelkületű nőideál, amely meglepően hamar nyerte meg a zsidó férfiak tetszését. Az ész és az értelem kategóriáit az érző női szív szimbóluma váltotta fel. A szépség és a jóság ebben a képben többet számított, mint a szaktudás, vagy az általános képzettség. Ez annál is inkább volt meglepő, mert a zsidó társadalom a nők munkájáról sohasem mondhatott le. Főleg, hogy a férfiak elsősorban a hagyományos zsidó kötelességekkel – azaz a Tóra és a Talmud tanulásával, illetve tanulmányozásával – foglalkoztak.
Ezért a keresztény kortársnőitől eltérően a zsidó nőket a felvilágosodás előtt csak a nyilvános vallásoktatásból és vallási funkciókból zárták ki, a gazdasági szférát a nők vezették. Ennek példáit az ősi askenáz területeken Franciaországban és Németországban, de Olaszországban is megtalálhatjuk.
Az európai polgárosodás erősödésével az ideális zsidónő képe mind jobban megközelítette a polgári világ ideálját, amely a nőt a családi kalitkába zárta. Ezt különböző történelmi, művészeti és pszichológiai érvekkel igyekezték megalapozni, így többek között a zsidó család idillikus képének hangsúlyozásával, ami ugyancsak hozzájárult a nők társadalmi kizárásához és a családi keretekbe való visszaszorításához. A nőket nem tekintették az alakulásban lévő kritikai nyilvánosság részének, ezért a zsidó felvilágosítók művelődési programja, amelyhez mindenek előtt a héber és a német nyelv tanulása tartozott, csak a férfiakat vette célba. A nőket a maszkilim csak ritkán és kizárólag németül tanították, az oktatás témái – mint például a háztartás, a gyermeknevelés, vagy a művészet – szorosan a polgári élethez tartoztak.
A zsidó felvilágosítók ambivalens tevékenységét, amellyel egyfelől a zsidó férfiakat emancipálták, de másfelől korlátozták a nők fejlődését, Mózes Mendelssohn példája is jól ábrázolja. Mendelssohn ugyan művelt mennyasszonyt kívánt magának, de semmiképp sem tudós nőt. Egyik levelében például kifogásolta, hogy Fromet Gugenheim (későbbi felesége) túl sokat olvas: „Ugyan mit is akar ezzel elérni? Tudós akar leni? Isten mentsen ettől! Némi mértéktartó olvasás illik egy nőhöz, de nem az olvasottság.” A hászkála férfi művelői – hasonlóan nem zsidó társaihoz – a női nevelés ügyét is maguknak tartották fenn.

2. A szalonhölgyek

Ám mégis éppen a nők járultak döntően a zsidóság 18-19. századi szellemi felszabadulásához. Olyanak, mint Fromet Mendelssohn (1737-1812), vagy Fannyi von Arnstein (1757-1818) és Henriette de Lemos/Herz (1764-1847), akik a zsidó „saloniéres” (szalonhölgyek) köréhez tartoztak.
A korabeli zsidó szalonok társadalmi és intellektuális ragyogása elfelejtteti velünk, hogy ezek a nők a zsidó társadalomban inkább kivételt képeztek. Többségük gazdag családból származott, és magán úton ragyogó műveltséget szerzett a nyelvek, a zene, az irodalom és a szépművészetek terén. Ezzel szemben a hagyományos zsidó tantárgyakból a hölgyek alig kaptak oktatást.
Az első zsidó szalonok Berlinben alakultak, és ezek közül legendás volt Rachel Levin/Varnhagen (1771-1833) köre. De híres volt Fanny Itzig/von Arnstein és Cecilie Itzig/Wulff/von Eskeles bécsi szalonja is. Itzig nővérek egyébként komoly társadalmi és diplomáciai szerepet játszottak a Bécsi kongresszus (1815) idején.
A zsidó szalonokban ideiglenesen megszűntek a társadalmi korlátok a nemesek és a nem-nemesek, a zsidók és a nem-zsidók között. Ezáltal mélyebb kapcsolatok is alakultak ki a zsidó szalonhölgyek és a többnyire nemes keresztény vendégeik között, aminek nem ritkán egy válás, illetve újabb házasságkötés volt a vége. Saloniéres egy társadalmi rétegként élték meg a modernkor egyik jellemző konfliktusát, amely az egyéni emancipáció és a zsidó népcsoporthoz való ragaszkodás kettősségéből származott. A szalonhölgyek többsége meg volt győződve, hogy az egyéni megvalósulása a zsidó keretek között nem lehetséges, ezért a zsidóságból való kitérésre szánták el magukat. A kitérések száma olyan nagy volt, hogy már-már járványméreteket öltött. A zsidó társadalom kénytelen volt végre komolyan felfigyelni a nők művelődési igényeire. David Friedländer, a zsidó felvilágosodás második generációjának jeles képviselője, aki egyéb tisztségeken kívül a „Szulamit” című újság (1806-1848) tudós kiadója is volt, 1787-1788-ban éppen egy héber nyelvű folyóiratban lépett fel a nők vallásoktatása érdekében. Friedländer hangsúlyozta, hogy a vallásoktatás jót fog tenni az észbeli képességek fejlesztésének és megismerteti a hölgyekkel a kötelességeket, amelyeket nekik is, mint „az emberiség nem kevésbé fontos felének” teljesíteniük kell.

3. Egy újkori talmudistanő

Kétségtelen, hogy Magyarországon kevésbé ismert Rachel Luzzatto/Morpurgo (1790-1817) úgyszintén a hászkála gyermeke volt. Ám Rachel Luzzatto felvilágosodásának egyéni útja valószínűleg még szokatlanabb volt, mint a zsidó szalonhölgyeké.
Minden hebraista jól ismeri Sámuel Dávid Luzzatto, az arámi és a héber grammatikák szerzőjének nevét. Unokatestvére – Rachel Luzzatto – ritka tünemény volt az európai zsidóság életében, sőt valószínűleg máig is az marad. Ugyanis a zsidó tudományokban és a héber nyelv területén olyan magas szintű tudással bírt, amely egy sorba helyezte őt korának legjobb zsidó tudósaival. Ami Rachel Luzzatto-t vonzotta, a tradicionális zsidó női társadalom számára teljesen haszontalan volt. Családjának férfitagjai társaságában tanulta a Szentírást, a Talmudot és olvasta a zsidó szerzők erkölcstanításait. Sámuel Dávid Luzzattoval együtt tanulmányozta, illetve feldolgozta a héber nyelvtant és a héber irodalmi hagyatékot. Érdeklődési köréből a kabbalát sem zárta ki, ami unokatestvére felvilágosult ízlésének már egyáltalán nem felelt meg. Rachel mégis folytatta a kabbala tanulmányozását, kiegészítve ilyen módon nemcsak a talmudisták, de a zsidó misztikusok sorát is.
Eltekintve a zsidó vallástudományok mély művelésétől, Rachel Luzzatto élete látszólag semmiben sem különbözött a korabeli olaszországi zsidó nők köznapjaitól. Rachel aktívan vett részt a gazdasági életben, ugyanis családjának más tagjaival együtt esztergályosként dolgozott a családi vállalkozásban. De a felnőtt életét egy férfi iránti vonzalom határozta meg. Az életrajzírók ezt a történetet jócskán kiszínezték ugyan, de tény, hogy Rachel Luzzatto nem volt hajlandó olyan férfihez menni feleségül, akit családja szemelt ki számára, hanem szíve választottjának adta kezét. Ez annyira ellentmondott a jámbor és szófogadó polgári zsidó nő ideáljának, hogy az akkoriban 16 éves Sámuel Dávid Luzzatto egy héber szonettben kifogásolta a nála 10 évvel idősebb unokatestvére viselkedését. Egy mesterien megírt költői válaszában Rachel – megtartva a héber vers retorikáját és Dávid Luzzatto szonettjének formáját – kifejtette, hogy csak azzal a férfivel tudna együtt élni, akit ő maga választott ki.
Sokkal később, amikor Rachel már négygyermekes családanya volt, ezt a poétikus levelezésüket Sámuel Dávid Luzzatto elküldte a Bécsben megjelenő „Kokhve Itzchak” (Izsák csillagai) című újságnak, amely a héber irodalom ápolásának szentelte működését. Versei nyilvánosságra hozatala felbátorította a költőnőt tehetségének fejlesztésére. 1847 és 1861 között több mint 20 további verset jelenített meg az „Izsák csillagaiban.” Műveinek messianisztikus motívumai utalnak arra, hogy a kabbala tanulmányozásával nem hagyott fel. Számára a judaizmus egyben a felvilágosodott nő vallása is volt. (Megjegyzem, hogy a judaizmus költői kifejezése nem kizárólagos női forma: Gabirol és Juda Halevi, sőt Szaádja gáon is verses formában foglalták össze zsidófilozófiai és vallástani téziseiket. A témák, amelyek Rachel Luzzatto misztikai gondolkodásának középpontjában álltak, később Rosenzweig és Buber munkáit is jellemezték.

4. A cselédlányok

A felvilágosodás, a haszkala működése Berlin és Bécs légtéréből – kissé megkésve ugyan, ám mégis – elérte Pest-Budát is. A késés viszonylagos lehetett, hiszen a kelet-európai emancipációnak sajátos, eddig még nem elég feltárt vonásai is lehettek.
Budán 1819-ben jelentek meg Mózes Mendelssohn művei, amelyeket az egyes pesti zsidók az üzleti-rokoni kapcsolatok révén már eddig is bizonyára ismertek. De sem a zsidó szalonok, sem a szalonhölgyek Magyarországon – Bécs közelsége ellenére, vagy talán éppen emiatt – nem terjedtek el.
A gyorsan polgárosodó pesti zsidóság első adóösszeírásaiban női nevekkel szinte nem is találkozunk. Név szerint csak azok szerepeltek, akik önállóan fizettek, illetve tartoztak megfizetni valamilyen adófajtát. Többségük özvegy volt. Az 1827-es adóösszeírásban már a családtagokat, sőt a családot kiszolgáló személyzetet is összeírták. A feleségek eredeti családi nevűk nélkül szerepeltek a listán. Ám a cselédlányokat nevük és családi nevük feltüntetésével írták össze.
Prof. dr. Monika Richarz, a berlini kutatócsoport történésznője, a zsidó cselédek sorsáról írt cikkében1 részleteket idézett egy német utazó 1801-es beszámolójából. Az utazó rosszállóan, sőt lenézően nyilatkozott azokról a fiatal nőkről, akik csoportosan gyalog vonultak végig Németország útjain, hogy a nagyvárosokban munkát találjanak. Az egyik ilyen csoportot az utazó először cigányoknak nézte, holott keresztény és zsidó cselédlányokból verődött össze. A sorok írójának2 nem voltak rózsás elképzelései a lányok jövőjét illetően..
Hogy a vidékről felkerülő zsidónők vajon ugyanilyen módon jutottak Pestre (mint Rudolf Glanz történetében(, nem tudjuk. Ismerve a magyarországi viszonyokat valószínűbbnek tűnik, hogy itt a munkaerő közvetítésében a családi ismeretségek játszottak döntő szerepet. De tény, hogy az 1827-es zsidó adóösszeírás 985 családi fóliója közül 163 nő szerepelt név szerint, mint adófizető, amelyből 58 fő cselédlány és mintegy 45 szakácsnő volt. Csak mintegy 30 női adófizetőt nevezhetünk vállalkozónak, akik közül legtöbben házalói, vagy kiskereskedői szakmát űztek. Szépszámmal akadt koldusnő is, és némelyik adót is fizetett. Az iparűző vállalkozókkal – mint például Tettinger Teresia kóser pálinkakereskedővel, Ber Teresia koserpékkel, vagy Abraham Regina, illetve Wolf Regina vendéglősnőkkel – csak ritkán találkoztunk az iratokban.
A zsidó cselédek élete még nehezebb lehetett, mint a keresztény kolleganőké. Legtöbbjük ugyanis minden szükséges engedély nélkül húzódott meg a lakhatási tartózkodással rendelkező (vagy azokra éppen váró) zsidó családoknál. Ezt a helyzetet Pesten tovább nehezítette, hogy a vidékről felkerült zsidó cselédlányok csak jiddisül tudtak.
Az 1830. utáni anyakönyvi kivonatok alapján sikerült feltárni a pesti zsidó társadalmon belül kialakult hajadon anyák rétegét.3 A németországi zsidóságtól eltérően, amely elutasította a hajadon anyákat, Pesten ők továbbra is a közösségen belül maradhattak. Sőt olyan esetről is tudunk, amikor a másik zsidó közösségből érkezett hajadon anyát egy pesti zsidó család befogadta és alkalmazta. Persze, előfordulhat, hogy ez a gazdákat még durvább kizsákmányolásra serkentette.

5. Összefoglalás: A sokarcú társadalom

A nemi szerepek (gender) szemszögéből a társadalom sohasem homogén. A zsidóság sem csupán a férfiakból áll, ezért a korszakalkotó események hatása is más-más lehetett. Hogy a felvilágosodás és az emancipáció korát a különböző európai országok zsidósága nem egyszerre és nem azonos módon élte meg, erről a történészek már régen megállapodtak. A felvilágosodás, illetve a hászkála zsidó nőkre gyakorolt hatásáról nem igen esett szó.
Az európai polgárosodás, amelynek célja a társadalmi jobbítás volt, a zsidó társadalom női rétege számára nem a felszabadulást, hanem a további korlátozásokat jelentette. Ugyanis a zsidó emancipációs mozgalom vezetői a nőket és a zsidóság alsó rétegét kirekesztették a héber nyelvű oktatásból, és csak vonakodva egyeztek bele, hogy a nők tanulhassák az irodalmi német nyelvet. A nők elhanyagolt tanításának és vallásnevelésének következményeként elszaporodtak a 19. századi kikeresztelkedések.
Végül azt is láthattuk, hogy noha a vallási tanulás nem volt jellemző a zsidó társadalom női rétegére, mégis szinte minden generációban voltak nők, akik számára a zsidó vallástudományok nagy értéket jelentettek. Ezek a nők tudásukban nemcsak egyenlők voltak a férfiakkal, de – előnyükre – mindig megtaláltak sajátos utakat a judaizmusban, táplálkozva annak mélységeiből és hozzájárulva fejlődéséhez.
Távolról nézem az örök dombokat,
Pompás virágokkal borítva felszínük,
Egy pillanat alatt, mint a sas, a magasban szárnyalok,
Addig emelve fejem, míg meg nem látom a napot.
Menny! Kiáradásod mily csodás,
Fuvallat suhan végig színeden,
Feltárul a hely, hol a szabadság örökké honol.
Ki az, ki elmondhatná, mily édes ez!
(Rachel Luzzatto verse Bacsó Beáta fordításában)