Kezdőlap » Remény » 2009. 3. szám » Schranez Rebeka: Keleti ízek

Schranez Rebeka: Keleti ízek

Schranez Rebeka

Keleti ízek
Polgár Ernő író, dramaturg, irodalomszervező, szerkesztő, a Szépírók Társaságának tagja
Interjúnk vele készült

– Úgy tudom nem rég tért vissza indiai útjáról. Milyen új benyomásai vannak, hiszen többször járt már ebben a hatalmas, érdekes országban?
– India kacér, szeszélyes nő. Ha vele vagy: elviselhetetlen! De az ember mégis újra és újra meglátogatja. Sokszor mondtam már: soha többet nem megyek oda. De miután hazaérek, már vágyom vissza… Ez megfoghatatlan kapcsolat a Kelettel és a régi kultúrákkal. India valamiféle békés és szelíd, befelé forduló ország. Sosem indított agresszív háborút mások ellen. Sokat olvasnak, elmélyültek. Véleményem szerint rengeteget lehet tanulni tőlük. Ha az ember nagyon messzire megy térben és időben, sokkal jobban láthatja a saját kultúráját országát, és vallását is.
– Honnan ered az India iránti vonzalma?
– Legelőször Ceylon-szigetén, Sri Lankán találkoztam ezzel a kultúrával, tengerészként. A Madách színház tagja voltam, bölcsészdiplomával rendelkeztem, és a Színművészeti Egyetem dramaturg szakos hallgatója voltam, mikor Ádám Ottó, nagyszerű mesterem elengedett tengerésznek. Nagyon nehéz volt útlevélhez jutni, utazni. Akkor még 21 óriási hajója volt Magyarországnak, amelyek Hamburgból vagy Amszterdamból indultak. Hosszújáratú hajóra kerültem, mellyel a világ különböző pontjaira juthattam el, pl.: az Atlanti-óceánra, Gibraltárra, a Földközi-tengerre, a Vörös-tengerre. Ceylonon is tartózkodtunk egy hétig, épp akkor zajlott egy kisebb vallási háború az iszlám hitűek és a hinduk között. Mesterségesen táplálták ezt az ellentétet. Ez volt az első alkalom, mikor a hindu kultúra megérintett. De igazat adtam Goldziher Ignácnak, a világhírű iszlamistának. Őmindkét vallást egyformán fontosnak tartotta, nem tett közöttük minőségi vagy erkölcsi különbséget. Goldzihertől tanultam meg Ibn Khaldún, a híres iszlám bölcs igazságát. Azt mondta: „Hogyha tudást akarsz szerezni, utaznod kell!”.
Nem ez volt az első találkozásom más országokkal és kultúrákkal. Először 1975-ben kaptam útlevelet, és egy nyugat-európai körutat tehettem. Jártam Angliában, Franciaországban. Így, volt már egyfajta rálátásom a világra, amikor elkezdtem a keleti utazásaimat. Szerintem olvasásból kevesebb tudást és tapasztalatot lehet szerezni, mintha be is járja valaki a szóban forgó helyeket. Jövőre Szingapúrba és Balira szeretnék újra eljutni.
– Ön szerint miként hasznosíthatnánk mi, érdeklődő emberek az indiaiak életfilozófiáját?
– A legfontosabb talán az, hogy ott hisznek az emberek. Rendkívül sok kárt okozott nálunk az elmúlt évszázadban, hogy az emberek elfordultak az Örökkévalótól, a vallástól, a hittől. Önmaguk felé fordultak, önzőek és hitetlenek lettek. Az, hogy valaki hívő, az nagyon sokat számít a másik emberhez való hozzáállásában is. A becsület, a másik ember tisztelete fontos valamennyiünk számára. Úgy érzem, hogy az itteni emberekből valami elveszett…
– Lát-e hasonlóságokat és olyan jeleket, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy a hinduizmus hatott vagy hathatott a zsidó vallásra?
– Az utazó, aki először találkozik Indiában Dávid-csillagot viselő emberekkel, nem tudja eldönteni, hogy zsidókat lát-e vagy sem. Mivel a sárga Mogen David ősi szanszkrit jelkép is. A Védákban már említik; fontos szimbólum. Ugyanez a helyzet a szvasztikával is, melyet Hitler használt fel. De a náci jel szárai az ellenkező irányból indulnak ki. Sok házon látható, áldást, szerencsét hoz. Másik példa, hogy az indiai és kínai mitológiában is szerepel az Özönvíz, nemcsak Noé történetében. De nem tudnám megmondani, hogy melyik volt előbb. Hatások biztosan érték a sémi kultúrát.
– Milyen könyvön dolgozik most?
– Készülő könyvem címe: „Zsidók, kotródjatok el!”. Hogy csalódjanak az antiszemiták: az előszóban fontos alcím is áll: „Száműzetés Babilonba”. A történelem folyamán, azóta rengetegszer kiáltották ugyanezt…