2009. 3. szám » Szincsok György: Dübörgő bakancsok

Szincsok György: Dübörgő bakancsok

Szincsok György

Dübörgő bakancsok

Dr. Benczúr Csaba megrázó könyvéről

Benczúr Csaba: Új, magyar horogkereszt című regényének jelentőségét ma még csak sejteni lehet, hiszen a hazai neonáci mozgalmak jellegét ilyen mélységekig feltáró szépirodalmi mű még nem született. A fiatal szerző az igazságszolgáltatásban dolgozik, de nem pusztán bírósági iratokból ismeri e mozgalmak felépítését, ideológiáját, és taktikáját. Az alábbi beszélgetésben Benczúr Csaba arról vall, miként látja közös jövőnket a szélsőségesek fenyegetéseinek árnyékában.

– Irodalmi műveknél ritkaság, hogy annyira aktuális, mint az ön regénye. Mennyi idő alatt írta meg a magyar neonáci mozgalmakról szóló regényét?
– A nálam lévő kézirat első oldalának tanúsága szerint 2005. június 11-től 2006. május 25-ig. Mintegy tizenegy hónap alatt készült el.
– Kitűnik a szövegből, hogy alaposan tanulmányozta a szélsőjobboldali szervezetek felépítését, retorikáját, taktikáját valamint azt az ideológiát, amelyre mindezek építkeznek. Honnan szerzett ennyi információt a könyvéhez?
– Úgynevezett „bizalmi ember” közvetítése révén személyesen találkoztam és beszélgettem olyan egykori mozgalmi tagokkal, akik valamikor az egyik prominens szélsőjobboldali szervezetben tevékenykedtek. Elmondták, hogy katonaruhát viseltek, meneteltek, rock koncertekre jártak. Harminc éves korukra „lehiggadtak” valamelyest, és ma már az egyik radikális jobboldali párt vezetőségi tagjai. A személyes találkozón túl beszereztem minden honi szakirodalmat – mindössze két könyvről tudok –, valamint rengeteg újságcikket és egyéb hírt összegyűjtöttem, s rendszeresen megtekintettem a weblapjaikat. A büntető igazságszolgáltatásban tevékenykedő kollégáim segítségének köszönhetően hozzáférhettem számos dokumentumhoz, és áttanulmányoztam több fővárosi büntető ügyiratot. Tanúvallomásokat, gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyveket, tárgyalási jegyzőkönyveket, ítéleteket olvastam el.
– A regény hőse fiatalember, aki egy szélsőséges csoporthoz sodródik. Néha vannak kétségei arról, hogy helyes-e, amit cselekszik, de egy ideig megnyugtató válaszokat ad magának. Ön szerint fontos volna, ha a társadalom nyilvánossága előtt kendőzetlenül beszélnénk azokról a ma még részben tabunak számító kérdésekről, mint a cigányság jövője Magyarországon, a zsidó származású emberek félelme az erősödő rasszizmustól, vagy a trianoni békeszerződés?
– Mindenképpen tisztáznunk kell a jelen és a múlt kényes, akár legkényesebb kérdéseit, mert feldolgozatlanok maradtak, és ezáltal alkalmasak arra, hogy bizonyos csoportok a maguk érdekeinek megfelelően, féligazságok kimondásával megtévesszék az embereket. A társadalom jelentős része még mindig hamis sztereotípiák alapján ítél meg embercsoportokat, és véleményem szerint sajnos a média sem lát tisztán meghatározott kérdésekben. A politikailag, származás és vallás szerint, kulturálisan széttagolt, széthasogatott társadalom a maga érzelmei, valóságos vagy vélt sérelmei alapján és intellektuális képességei szerint foglal állást ezekben a kérdésekben. Hangsúlyozom, az iskolának hatalmas szerepe volna a jövő nemzedékeinek helyes irányú nevelésében, a felnőtteket pedig az írott sajtó, a televízió és a rádió felhasználásával helyes irányba kellene terelni. Persze lehet, hogy illúzió a részemről a társadalmi nevelés, de valamit mindenképpen tenni kell, mert „nagy bumm” előtt a huszonnegyedik órában vagyunk.
– Regényében a romákat barnáknak, a szabadelvűeket kékeknek, a zsidókat dél-keletieknek hívják a szélsőségesek. Azért választotta ezt a megoldást, mert túlságosan rémisztő volt ennyi őrült vádat, sztereotípiát, vad tévhitet kötni ezekhez a csoportokhoz kötni, vagy más megfontolások vezérelték?
– Számoltam a regény szereplői által bírált, támadott rétegek fokozott érzékenységével. Senkit sem akartam megsérteni, ezért írtam át az elnevezéseket úgy, hogy azért mindenki értsen belőlük, de ne sérüljön a mondanivaló.
– Mire számít, milyen visszhangja lesz a könyvének, figyelembe véve, hogy a szélsőséges csoportok ennél kisebb „bűnökért” is megfenyegetik azokat, akik nem szimpatizálnak velük?
– Számítok támadásokra, bár inkább csupán verbális szinten. Még azt sem tartom kizártnak, hogy a célcsoportok félreértik a művet, afféle reklámként értelmezik, döntően a címe és a címlapon szereplő hatalmas horogkereszt miatt.
– Miként látja, fel lehet-e rázni a magyar társadalmat egy ilyen, szókimondó, lényegében dokumentarista regénnyel? Alkotása hátborzongató sikoly…
– A könyv nagy hatást gyakorolna az emberekre, ha megérdemelt nyilvánosságot kapna. Tudomásom szerint Magyarországon még senki sem írt szépirodalmi igényű regényt ebben a borzalmasan nehéz témában.
– Ön az igazságszolgáltatásnál dolgozik, így rálátása van e mozgalmak bírósági ügyeire is. Ön szerint mennyiben kellene változtatni a magyar joggyakorlaton, hogy a regényében leírt csoport ne működhessen, és gyarapodhasson szinte korlátok nélkül?
– A közelmúltig igaz volt, hogy a neonáci csoportok egy része elerőtlenedett, magától kimúlt anyagi támogatás és társadalmi tömegbázis híján. Más részük megváltozott névvel tovább működött. Előbb-utóbb azonban törölték az egyesületi formában működő szervezeteket, mert nagyon könnyű volt bizonyítani az alkotmányellenes célzatot. Ebből a szempontból, véleményem szerint, jól működik a jogalkalmazás a közigazgatási perekben. Azután más néven újjáalakulnak, és az egész kezdődik elölről. Egyedi büntetőügyekben persze lehet súlyosabb büntetéseket kiszabni, de minden ügy más és más. A Btk-beli törvényi tényállások súlyos büntetési tételeket tartalmaznak. Viszont nem merem tiszta lelkiismerettel állítani, hogy eléri a célját egy-egy hosszabb tartamú börtönbüntetés, mert a világnézeti fundamentalizmusra láthatóan nem hat a szigor. Komplex módon – következetes és kitartó nyomozásokkal, szükségszerűen kirótt büntetésekkel –, de leginkább jogon kívüli eszközökkel kell hatni. Itt arra gondolok, hogy egy olyan társadalomban, ahol a gazdaság rendben működik, és a fejekben is rend van, kevésbé érvényesülnek a neonáci mozgalmak. Ehhez azonban idő kell.