Kezdőlap » Remény » 2010. 2. szám » Az első száz év – Handi Péter

Az első száz év – Handi Péter

Handi Péter

 

Az első száz év

(Egy figyelemre méltó könyvről)

 

A huszadik század önéletrajzírói nem szenvednek témahiányban. Különösen, ha Közép-Európában születtek, és élték életüket – ha ugyan hagyták őket. A közismert kínai átok, miszerint „Kívánom, hogy érdekes időkben élj!”, ezen a tájon valóban nyomatékkal bír. Ennek következtében az újkori memoár-irodalomban természetesen nem ritkaság a szenvedések, üldöztetések, jogfosztások, öldöklések és a diktatúrák által az emberekre mért csapások taglalása, egy folyamatos szenvedéstörténet egyénenkénti rögzítése.

Méhes Vera pedagógus, a Montessori pedagógiai módszertan jelentős magyarországi alakja kilencven esztendő magasából határozott úgy, hogy beszámol életéről egy háromszáz oldal terjedelmű beszélgetés formájában. A beszélgetőtárs, Boreczky Ágnes által könyvformába öntött önéletrajz a Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg ez év márciusában, és ezt követte az idei könyvhétre a második kiadás. A „Majdnem száz év” címen megjelent emlékezésfolyam elsősorban azért jelentős, mert a húszas évektől kezdődően egészen napjainkig terjedő korszak jól ismert veszélyei és buktatói között elvezet a hasznosság, az értelmes lét ösvényeire. Azt mutatja meg, hogy a tragédiák és társadalmi adverzitások útvesztőiben is lehetséges egy humán hivatás fonalának követése, s lényegileg ebben különbözik a korszakról szóló egyéb memoároktól.

Méhes Verát – Vera nénit – már kislány korától kezdve kimutathatóan a tanítás, a hátrányokkal küzdő fiataloknak az értelmes létbe és műveltségbe való emelése foglalkoztatta. Jómódú zsidó polgári család szülötteként egyaránt tapasztalta a tehetősség privilégiumait és a családon kívüli társadalom szociális egyenetlenségeit. Eme utóbbi helyzet változtatta szocialistává a szó eredeti, még politikamentes értelmében, és vonult végig piros fonálként pedagógusi pályáján.

A könyv első része végigvezet a fiatal lány életében alakuló aspektusokon, az asszimiláció útvesztőin a Handelsmann- és Roth-családok egymásba fonódó gyökereiből kinőtt terebélyes fa érdekes ágazatain, az iskolaéveken, az óvónői, pedagógusi hivatás „szakmává érésén”, a Montessori oktatási módszer elsajátításán és továbbfejlesztésén. A szerelem és a boldogan indult házasság Gombosi György művészettörténésszel sajnálatosan rövid életű; a fasizálódó Magyarország megkülönböztető törvényei, a nyilas uralom Méhes Vera férjét is az Auschwitzba tartó marhavagonba tuszkolják, ahonnan sohasem tér vissza. Az állapotos fiatalasszony a rémkorszak vérözönében bujkálva szüli meg kislányát, miután a család számos tagját ugyancsak elveszítette. A felszabadulás után bekapcsolódik a megújhodó ország vérkeringésébe, a korszak, a kezdetben ideális jeleket mutató rendszer mellé szegődik, mint megannyi jóhiszemű ember azokban az időkben. Második házassága Balázs Béla egyetemi tanárhoz közel hozza a felsőoktatáshoz. Második kislánya születik, az oktatásügy keretében jelentős pozíciókba kerül. Az óvodai nevelésről az évek folyamán nyolc könyvet ír. 1974-ben nyugdíjba vonul, de nem tétlenségbe: a mai napig szerkeszti a „Montessori Műhely”-t, kilencven évesen is mestere a szövegszerkesztőnek, élénk kapcsolatban áll tanítványaival, gyermekeivel, az unokákkal.

Mindez persze dióhéjnyi áttekintés az élet főbb állomásairól, az esszencia azonban az elbeszélés áradatában érvényesül, a narratíva részleteiben, enyhe klisével élve: „a könyv letehetetlenségében”. Méhes Vera a hosszú élet folyamán számos olyan alakkal került kapcsolatba – némelyekkel barátságba –, akik jelentős nyomot hagytak maguk után az irodalom, a művészet és tudomány területén. A könyv bővelkedik e nevekben, nem öncélúan, hanem egy-egy epizód kapcsán, ahogyan az elbeszélő a magyar értelmiség területein mozog. Ugyancsak nagy és élvezetes értéke a „Majdnem száz év”-nek az a korrajz, ami különösen a múlt század elejének etikettjét taglalja, a polgárság szokásait, az asszimilálódni kész zsidóság társadalmi mozgásterét. S aztán az apróbb, életünkkel azonosítható részletek: a lakásváltoztatások, a politika beleszólásai az életvitelbe, az utazások és az értelmiségi lét élményei, s nem utolsó sorban a mesélő őszinte tárulkozása, a cselekedetek mögötti kérdésekre megkísérelt magyarázatok. Azok az olvasók, akik eme egymást váltó korszakok tanúi voltak, minden bizonnyal számtalan olyan helyszínre, élethelyzetre, eseményre találnak a könyvben, melyekben maguk is részt vettek.

A tetszetős és úgyszólván izgalmas könyv vizuális élvezetéhez nyolcoldalnyi fényképanyag kapcsolódik.