Kezdőlap » Remény » 2010. 2. szám » Búcsú – Kardos Péter

Búcsú – Kardos Péter

Kardos Péter

főrabbi

 

Búcsú

Sírnak a József körúti fák. Sírnak, mert a fák emlékeznek.

Õk láttak téged, ott, abból a sötét józsefvárosi házból naponta kijönni, és átmenni a másik oldalra, belépni – ahogy akkor neveztük – a rabbiszeminárium patinás épületébe.

A fák sírnak, a fák nem ismerik a próféta intelmét:

Ál tivchu bámész. Ne a halottat sirassátok, hanem saját magatokat!

Mert ti lettetek szegényebbek. Mert ahol ő van, ott már nincs szenvedés, fájdalom, betegség.

Gyászoló gyülekezet!

Már csak néhány hét választ el attól az estétől, amikor a szédert adó házigazda felölti halotti ruháját, és idézi Rábbi Elozor ben Ázárjo szavait.

Háré áni köven sivim sono. Íme, én már 70 éves vagyok… ezt mondja a bölcs, arra utalva, hogy mennyi mindent nem végzett még el, és mennyi tanulnivalója van még hátra…

Sivim sono – hetven év! A bibliai 70 esztendő. A zöchusz, az érdem. A jutalom, amit a halandó elérhet…

Tamás is elmondhatta volna: háré áni köven sivim sono, íme, 70 éves lettem – de nekem nincs tovább!

Tévedsz, egykori, fél évszázaddal előtti tanulótársam.

Igaz, már nem taníthatsz tovább. De tanítanak könyveid! Könyveid, amelyeken nemzedékek nőttek fel.

A Nagyfuvaros utcai népes talmud-tórától a Lauder-iskoláig.

De mindkét helyre kész, felkészült rabbiként érkeztél.

Talmud-tórák. A gyermekek rajongva vettek körül. Érezték: nemcsak szereted, de tiszteled is őket.

Ezek a gyermekek ma már felnőttek – nem egy közülük itt van most, egykori mestere koporsójánál. Az alefbésztől indítottad őket, s kézen fogva vezetted a nagy csapatot az ünnepeken át a zsidó hétköznapokig.

A zsidóság és Izrael szeretetét tőled örökölték.

Tőled hallották először a modern héber nyelvet. Tanévben és vakációban, vagy a szarvasi tábor elődjében, Füreden, hitükre büszke, öntudatos emberekké formáltad őket.

Te most elmentél, de a KÖNYVEK, a KÖNYVEID életre kelnek, és tanítanak tovább!

Első állomáshelyed Szeged volt. Nem kisebb rabbiegyéniség hagyományozta rád írásban a közösség vallási vezetését, mint a tragikusan fiatal korban eltávozott Schindler József.

70 év. Születésnapodat már a kórházban élted meg. DE MEGÉLTED, DE MEGADATOTT! Ezért hadd próbáljam vigasztalni családodat, tisztelőidet, barátaidat… és magamat. Gyász helyett a kegyelet, fájdalom helyett a hála és a köszönet érzése – ez kell, hogy a temetés után eluralkodjon a szívetekben és lelketekben. Hogy Isten eddig is megtartotta őt számotokra, számunkra.

Gyászoló gyülekezet!

Néhány hete ott függ falainkon egy tábla, az van ráírva: misenechnesz ádor, márbin böszimcho – jön ádár hónapja, sokasodik az öröm.

A magyar zsidóság legújabb kori történelmében nem Raj Tamás az első rabbi, aki ádár hónapjában távozik…

Reméljük és hisszük, hogy nem a próféta feddő szavai sújtanak bennünket intőn és figyelmeztetőn: örömötöket gyásszá változtatom!

Tamás, egykori tanulótársam! Egyedül maradtam eddig közös emlékeinkkel.

Hová lett az a József körúti lakás, amelynek óriási íróasztalánál együtt próbáltuk megfejteni a Jajre déót, a hilchajsz söchito törvényeit?

Hová lettek közös mestereink: Scheiber Sándor, Richtman Mózes, Szemere Samu?

Õk már az égi rabbiképzőben vannak – és most – 70 évesen – te is átiratkozol…

Életutad kerek volt. A sors szerető családdal kárpótolt minden sérelemért.

Indulj, Tamás, az Örök Bíró elé, hogy elvedd jutalmadat mindazért, amit a magyar zsidóságért tettél.

Pihenésed legyen békés és nyugodalmas.

Úgy legyen!

Ámen.