Kezdőlap » Remény » 2010. 2. szám » Szerb kórusmű a Razglednicákra – Orbán Györgyi

Szerb kórusmű a Razglednicákra – Orbán Györgyi

Orbán Györgyi   

 

Szerb kórusmű a Razglednicákra

 

Milica Paranosic szerb zeneszerző már 15 éve a New York-i Juilliard Akadémia zeneszerzés tanára, de mostanában gyakran hazajár édesanyjához Belgrádba. Ott talált rá két és fél éve Szentgyörgyi Klára, a belgrádi magyar nagykövetség oktatási és kulturális szakdiplomatája, aki ismerte korábbi műveit; ő kérte föl, zenésítsen meg egy maga választotta Radnóti-verset a költő születésének 100. évfordulójára.

– Klára megismertette velem Radnóti Miklóst, a költőt és az embert – idézte föl a kezdeteket a zeneszerző. – Beszélt a kelet-szerbiai Bor fölött, a hegyekben kialakított náci munkatáborról is, és a bori külszíni rézbányáról, ahol a megszálló németek és magyarok zsidó munkaszolgálatosokat dolgoztattak. Minderről addig nem tudtam semmit, az iskolában sem tanították, hogy Szerbiában lágerek voltak zsidó rabokkal. Klára a kezembe adta Radnóti Miklós Strmom stazom (Meredek út) című kétnyelvű kötetét, amely 25 versét tartalmazza Ács Károly, Bori Imre és Aleksandar Tisma válogatásában, Danilo Kis fordításában. Tanulmányozni kezdtem a könyvet, amely a Forum újvidéki (Novi Sad) kiadó jelentetett meg.

– A költő utolsó verseit, a Razglednicákat választottam. Mélyen megráztak, annyira megérintettek, hogy nem is tudtam másra gondolni, mint erre a négy Razglednicára (képeslap), s egyfolytában hallottam belülről a sorokat, hogy Bulgáriából vastag, vad ágyúszó gurul… vagy azt, hogy Az ökrök száján véres nyál csorog… Sokat töprengtem azon, hogyan kellene ezeknek a verseknek megszólalniuk. Egy idő után egyértelművé vált, hogy vokális művet írok, Danilo Kis szerb fordításában a kórus énekli a szöveget, és lesznek szólisták, önálló hangszerek. Megtartottam a magyar szöveget magyar előadóval, mert el akartam kerülni a rossz kiejtés kockázatát – beszélt a munkafolyamatról.

Elárulta, hogy New Yorkban egy magyar származású muzsikus barátja magnóra mondta neki Radnóti utolsó verseit, és utána nagyon sokszor meghallgatta a fölvételt, hogy érezze a versek lüktetését magyarul.

A szerb komponista sem tud arról, hogy ezeket a Radnóti verseket bárki megzenésítette volna Magyarországon vagy Szerbiában, így tehát ő az első, aki ezt megtette. Tavaly Borban, a Radnóti ünnepségen volt a szerbiai ősbemutató, Budapesten pedig az Europoetica fesztivál záróeseményeként a Bakáts téri templomban, a zeneszerző  jelenlétében hangzott el – magyarországi ősbemutatóként – a mű. A belgrádi zeneakadémia kórusa énekelt szólistákkal, három tanára ütőhangszeren, gordonkán és fagotton játszott, és Mészáros Gábor, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művésze pedig magyarul mondta el a Razglednicákat. A népi siratóénekekhez hasonló, szlávos dallamvilágú, hátborzongatóan gyönyörű művet hallhatott a budapesti bemutató közönsége.

– Hogy nem csak egyszerű kórusművet írtam, jelzi: munkásságom sokszínű, mert a zeneszerzés, a tanítás mellett konceptuális, multimédiás performance-ot is csinálok. Afrikában önkéntes voltam, Belgrádban a Partizan focimeccseire járok, és a szurkolók dalait is fölhasználom munkáimban – részletezte a hátteret a komponista.

Most vagy soha

Egyelőre, de nem örökre New Yorkban marad, mert fantasztikus keverék ez az amerikai város; vonz mindenkit. Bár nem szeret sokáig egy helyben lenni, mert kíváncsi, hogy mi van a világban – máshol, ugyanakkor. Azt elismeri, hogy New York elég nagy falat.

– Szeretem a saját kultúrámat, de kíváncsian vonzódom a másokéhoz is, így New Yorkban együtt dolgozom uruguayi, mexikói, trinidadi, olasz és iráni művészekkel. Szép munkáim vannak, iskolákat, kisegyütteseket hoztam létre, de ismét Afrikába készülök – jegyezte meg.

– Inspirál a kultúrák sokszínűsége, és szeretem a kicsiket tanítani. Ezért mentem önkéntes angol tanítónak tavaly Ghána egyik, 2000 lakost számláló falujába, Kopeyiába, ahol csak 10 éve van iskola, áram meg alig. A gyerekeknek az angol nyelv mellett megtanítottam a számítógép használatát, és azt is, hogyan kell komputeren zenét szerezni. A tanítás után, délutánonként tánc-, ének- és zeneórákra jártam. Fejemben és kezemben gazdagon megrakodva érkeztem vissza Ghánából New Yorkba, és most új művön dolgozom – közölte.

Milica Paranosic 1968-ban született Belgrádban. A zeneakadémián Srdjan Hofman volt a tanára. Õ volt az, aki bevitte az európai avantgárdot a zeneszerzői tantervbe. Milica továbbtanulni ment New Yorkba, a Juilliard Akadémiára, és ott maradt tanítani. Édesapja neurológus és pszichiáter, aki a belgrádi Partizan kosárlabdacsapat orvosa volt. Milica már kisgyermekként járt vele előbb a kosár-, majd a focimeccsekre.

– Ha hosszabban időzök Belgrádban, a fivéremmel elmegyek a Partizan meccseire. Szeretek mérkőzésekre járni, mert a környezet olyan „most vagy soha”, és ez izgatóbb, mint a saját fellépéseim feszültsége. Ügyetlen vagyok, még a labdát sem tudom megfogni, de a nézőtér és a labdarúgás viszonya lenyűgöz; olyan, mint egy multimédiás előadás. A szurkolók egy csoportjával interneten tartom a kapcsolatot. Figyelik a munkámat, jobban tudják, mikor van koncertem vagy jelenik meg új lemezem, mint a zeneértő közönség. A klub himnuszát és a szurkolók dalait pedig más összefüggésben, de beépítem a munkáimba – összegezte futballrajongásának történetét a komponista.

A fiatal zeneszerzőnő Szerbián és az Egyesült Államokon kívül föllépett Svájcban, Romániában, Belgiumban, Macedóniában, Oroszországban, Ausztráliában és Spanyolországban. Több lemezét, legutóbb, 2010-ben a Give to grow címűt az oroszországi székhelyű Electroshock Rekords adta ki.