Kezdőlap » Remény » 2010. 2. szám » Utak, utak merre visztek? – Deutsch Gábor

Utak, utak merre visztek? – Deutsch Gábor

Deutsch Gábor

 

Utak, utak, merre visztek?*

A magyar zsidó ortodoxia neológia és status quo múltja, jelene és jövője

 

Szabadjon bevezetőként annyit mondani, hogy az ötvenes években gyakorta elmentünk barátaimmal, ismerőseimmel a Dohányba; vagy inkább sorra jártuk a zsidó templomokat a Vasvárit, a Kazinczyt… Kiszámoltuk, hogy kb. fél 11 – háromnegyed 11-kor kerül sor Katona József főrabbi beszédére. Olyankor vagy 20-25 percre megtelt a gyönyörű imacsarnok. A történelem vagy a politika nem állt meg a bejárat nagy kapujánál. Sok gond foglalkoztatta a hívőket, a hitsorsosokat. Egzisztenciális problémák, a kitelepítések réme, , de hogyan, maradni, de az is, mi lesz a vallással. Katona József rabbi politikáról soha nem beszélt. Intenzív erejű megszólalásai mégis bátorítást, vigaszt adtak a hallgatóinak. Szerencsésen megválasztott parabolái pontosan illettek az atmoszférához. Értett is belőle mindenki. Ami a vallást illeti, szinte szó szerint emlékszem egyik útmutatására. „Vannak nem sokan, de azért többen fiatalok, akik úgy gondolkodnak, elmegyek Sábátkor a templomba; illik szépen felöltözni és megborotválkozni, hogy a megjelenés tiszteletteljes legyen.  Ne tegyétek ezt! Zsidó férfiak a Szent Szombat bejövetele előtt borotválkozzatok. És másnap ne nyúljatok a borotvához, mert éppen így lesz tiszteletteljes a megjelenésetek.

És ezzel a mondattal érkeztem el az első tévedés feloldásához. Egy fiatal rabbi nemrég azt nyilatkozta: nem tudja, hogyan éltek azelőtt a neológ és a status quo ágazatához tartozó zsidók. Bár mi könyvekkel, cikkeinkkel eddig is igyekeztünk a félreértéseket eloszlatni. Ugyanis a neológia nem jelent vallástalanságot! Számos kóser húsbolt működött a háború előtt és még hosszabb ideig utána, a Síp utca felügyelete alatt, mondhatnánk minden vásárcsarnok közelében. A Klauzál téren, a Hunyadin, a Hold utcában, a Rákóczi téri csarnok mögött, a Dér Miksa utcában, a Lehel térhez közel a Csanády utcában, és a sor nem teljes. Ezek tönkrementek volna vevők nélkül. Számos kimagasló személyt ismertem, akik nehéz körülmények között is ragaszkodtak a kóser étkezéshez és a szombat megtartásához.

Apám a szaploncai Szpinker rabbi híve és távoli rokona volt, de anyám és nagymamám a Vasvári Pál u. 6-ban éppen a süllel – ami stílusosan ima- és tanház is volt egyszerre – szembe laktak, tehát oda jártak. Ezen imaház státuszáról majd még beszélünk. Mindenesetre olyan rabbik működtek ott, mint Wolf Szuszman és veje, Eppler Mór, akinek fia a jámboréletű Eppler Sándor hosszú évekig a Síp utca 12 – tehát a Pesti Izraelita Hitközség főtitkára volt.

Anyám a Hutter és Level Szappan és Illatszergyárban mint adminisztrátor dolgozott gyerekeinek születéséig. Számos kolléganőjét, barátnőjét ismertem, akikre a fenti jelző ráillett. Ha megkérdeztem volna, hogy tartják-e a szombatot, kóser házat vezetnek, vérig sértettem volna őket. Azt válaszolták volna, „természetesen zsidó vagyok”. Bár parókát nem viseltek, de sapkát vagy kendőt igen. Bizonyára olvastak könyvet, esetleg moziba, operába is jártak, de az nem lehetett kérdéses, hogy megőrzik a szombatot, és hogy milyen házat vezetnek.

A múlt idő, hogy a korábbi idők példáját hoztam fel, nem véletlen, mert most jön a ma emberének tévedése – természetesen általánosítás nélkül –, de hallottam már olyan kijelentéseket, hogy neológ zsidóként vagyok vallásos, péntekenként, ünnepenként templomba járok, jó zsidó vagyok, még ha szombaton közlekedési eszközöket is igénybe veszek. Ha csak a templomban van fejemen fejfedő, és az árakhoz igazodom a vásárlásnál, nem a hekserhez. Megtehetem, hiszen neológ vagyok.

Ez az utóbbi mondat, korrekcióra szorul. Amit az egész tesz, az az ő dolga. Lelkiismereti kérdés. De a cselekedet magyarázata téves. Nincs ortodox Tóra és nincs neológ Tóra. Nem láttam olyan szabálygyűjteményt, amelyre az volna írva, hogy ilyen vagy olyan irányzatokhoz tartozóknak szólna, és ha valaki mondjuk a templom lépcsőjén zsebreteszi sapkáját, és rágyújt egy cigarettára, az rossz hírét kelti a mögötte lévő templomnak és gyülekezetének!

Hadd szóljunk az irányzatok kialakulásáról. Hirschler Ignác világhírű szemorvos, az Eötvös József által kezdeményezett egységet akaró 1868-as kongresszus elnöke hibát követett el, pedig az előkészületek során ő hangoztatta, hogy ideológiai kérdéssel nem foglalkoznak. Mégis a Hitőr Egylet tagjainak érdeklődésére, hogy elfogadják-e Joszef Káró szabálygyűjteményét, úgy válaszolt: minden jelenlévő közösség küldötte a Mózesi hagyományok alapján tevékenykedik. A Talmudot, a szóbeli tant és a szabálygyűjteményt nem említette, ezért 46 küldött elhagyta a termet. Lényegében ők voltak, akik később megalakították az ortodoxiát. A bentmaradottak közül is többen csatlakoztak hozzájuk. Akik a tanácskozás – tehát a Kongresszus – határozatára igent mondtak, a későbbiek során a kongresszusiak címét viselték.

Tehát most már két irányzatról beszéltünk, az ortodox és a kongresszusiak. –Ezek szerint neológ szervezet nem létezik? Hiszen beszélünk róla, sőt hallottam, akik mondták, mivel új hangot jelent, legyenek rá büszkék. De bármilyen érdekes, hivatalosan nem létezik. Ugyanis nem találunk olyan iratot, amelyen szerepelne, hogy felvették volna ezt a nevet. Mások illették őket így, és később belenyugodtak. A Hitőr Egylet tagjai hosszú vita után, de elfogadták az ortodox elnevezést. A vitázó Méir Perles nagykárolyi rabbi fenntartását hangoztatta, mert az ortodox nevet már más vallás (görög-keleti) használta. Jelentése: helyeshitű. Helyette az ortoprax megnevezést ajánlotta, amely helyes gyakorlatot jelent. Közösségének többsége ezt nem fogadta el, ezért az ő működése idején nem csatlakozott városuk zsidósága egyik hitközséghez sem. Az ortodox szó az 1849-es emancipációs törvény részletes szövegében található.

Az ortodoxok alatt a konzervatívakat értették; természetesen a szó mai jelentése más. A „reformhajtók” jóval tovább mentek azon a határon, amelyen a kultusztemplom vagy a kórustemplom jellege rendelkezett. Háromtagú rabbi-bizottság, Schváb Léb, Lőw Lipót, és Zippser Máyer megvont egy határvonalat, amelyhez a felek tartották is magukat. Beszéltek óhitről, újhitűről, végül a két megnevezés vált ismertté. Tulajdonképpen Kazinczytól vették át e kifejezéseket. A nyelvújítás idején neológusoknak nevezték, akik elfogadták az újításokat és ortológusoknak, akik ellenezték. A reformerek Horn Ede vezetésével alakítottak gyülekezetet a Király utcában a szabadságharc idején, de ez is tiszavirág-életűnek bizonyult. Az a kategória, hogy neológ, tartalmaz bizonyos színárnyalatot, mégis, ha lehet, nem használom, nem mintha lekicsinylő volna, hanem mert megfoghatatlan. Ugyanis ha egy külföldit megkérdezek, ugyan mondja már meg, mit ért e szón, felsorolja az ismérveket: ahol orgona szól, vegyes kórus énekel, a bima elől van, az elválasztás férfiak és nők között nem szabályos, ornátust visel rabbi és kántor. Ez a leírás pontos is, és vonatkozik a nagy múltú Dohány templomra, és Magyarországon még mindig létezik legalább három olyan imacsarnok, amelyekre ez a felsorolás érvényes. De akkor miként nevezzük a több mint 20 vagy 30 imaházat, amely a Síp utcához tartozik, viszont a fenti ismérvek nincsenek meg? A bima középen van, az elválasztás szabályos, az imarend is pontosan olyan, mint bármelyik sülben. A kérdés az, miként is nevezzelek hát? Utóbb status quonak mondanak néhány imaházat. Valami megkülönböztetés valóban szükséges, csakhogy a status quo eredetileg azt jelenti, hogy nem csatlakozik egyik hitközséghez sem, a kongresszusi állapot visszaállítását szorgalmazza. A legkülönbözőbb okokból. Méir Perlesről már beszéltünk. Jeremijáhu Lőw, aki Sátoraljaújhelyen a hászid udvarok helyett visszaállította az áskenáz rítust, bár a kongresszuson hangos szószólója volt a konzervatívoknak, közösségét, egységét megóvandó nem csatlakozott hitközséghez. A hászidok sem voltak egységesek a kérdésben. Volt, aki felhánytorgatta, hogy Sábtáj Cvihez, az álmessiáshoz hasonlították őket az ortodoxok, és most, mint mondták, nem kérnek abból, hogy beretvált pestiek irányítása alá kerüljenek.

A Vasvári Pál utcában a pozsonyi bölcs iskolájából kikerült a város másik szófér dinasztiájának sarja, Wolf Szuszmann rabbi, akinek nevéhez a betegeket gyámolító Bikur Holim megalakítása fűződik. Õ kérdést intézett mesteréhez: mivel közössége tragédiának tartja a megosztást, amely szembeállíthat apát és fiút, testvért testvérrel, legföljebb anyagilag el tudják tartani magukat, ezért nem csatlakoztak hitközséghez. Magától kérdezte: maradjon tisztségében vagy menjen? Ktáv Szófér, a bölcs fia maradásra bíztatta, mert különben a szemináriumot végzett rabbik kerülnek a közösség élére. Ennek ellenére mind a két oldalról erős támadások érték. Máhárám Schik, halk szavú huszti rabbi, aki a kongresszus alatt inkább a háttérből irányított, ezúttal nem kímélte a hangját. A status quot még veszélyesebbnek tartotta, mint a kongresszusiakat, mert szerinte megszegték a „ne maradj tétlen felebarátod vérénél” parancsát. Deborára hivatkozott, aki felsorolta azon törzseket, akik nem vettek részt a Sziszera elleni küzdelemben. A vádaskodások felőrölték Szuszmann erejét. Visszavonult Pozsonyba. Jóllehet még évtizedekig élt, de nem vállalt rabbi-állást. Bár előzőleg szolgált több helyen, de a sírkövére csak annyit íratott, hogy a Vasvári Pál utcai templom rabbija. Ellene a támadások akkor csitultak, amikor a nagy tekintélyű Koppel Reich, a Kazinczy utcai rabbi, leányát Wolf Szuszmann fiához feleségül adta.

Furcsa dolgok is akadtak. Például Beregszászon 1883-ban Slomó Schreibert a pozsonyi bölcs unokáját választották rabbinak. A 20. század elején, a húszas években halt meg, halála után viszont a hitközség a vejét szándékozott rabbinak megválasztani. A hászidok ezt élesen ellenezték. Tiltakozásukat nem vették figyelembe, ezért önálló hitközséget alakítottak. Mivel a hatóságok szerint két ortodox hitközség nem lehet egyazon városban (bár Galántán erre is volt példa), a hászidok neológként jegyezték be magukat. Strámlis, kaftános, fehér harisnyás neológok kissé szokatlannak tűntek, de a vallástörténet ezt is feljegyezte.

A status quo-nak számító kilék nem akartak szövetségre lépni, mert úgy érezték, akkor háromfelé szakad a szövet. Õk pedig a kettészakadást is sajnálták, sokallták. 1928-ban Debrecenben mégis megalakult a status quo község, amelyhez 23 vidéki közösség csatlakozott. Lépésüket számos körülmény indokolta. Sok helyen az ortodoxok megtagadták tőlük a kóser hússal való ellátást, ők pedig a neológoktól nem akartak vásárolni, hiszen attól tartottak, oda sorolják őket. A hatósággal való tárgyalásuk is akadályozva volt. Bernstein Béla nyíregyházi rabbi és történész – Mózes öt könyvének és Háftáráinak fordítója – ugyanakkor ideológiát is megfogalmazott. „Nem vagyunk neológok, mert ők a haladást ugyan szolgálják, de a hagyományokat hanyagolják, de nem vagyunk ortodoxok, mert ők a hagyományt ápolják, de a haladást nem követik.”

Politikai indok is szerepet játszott.  A felsőházban képviseltette magát az ortodoxia Koppel Reich révén, és a neológia a szegedi Lőw rabbi által, de úgy gondolták, hogy Bernstein Bélát harmadiknak is be lehet juttatni a felsőházba. Ez a kísérlet nem sikerült. A budapesti templomok, bár több közülük magukat látták el, mint a Vasvári vagy a Hunyadi, nem követték a vidékiek példáját. Minden ellenkező híreszteléssel szemben, amely a Rumbach zsinagógát status qou főtemplomnak titulálja, ki kell mindenkit ábrándítanunk. Ezt a csodálatos imapalotát azok kezdeményezték, akik a Pesti Izraelita Hitközséghez tartoztak, de az „orgonás” Dohányt nem fogadták el imahelyül. Jakov Katzot idézve, a Pesti Izraelita Hitközség ortodox templomot létesített a számukra. Nem ment könnyen. Nem volt sem pénz, sem akarat. Amikor ugyanis az ortodoxok komolyan kezdtek gondolni önálló imaház építésére – mondjuk a Kazinczy utcában –, de hogy át ne menjenek hozzájuk a vallást következetesen tartó hívek, mégis felépítették a Rumbach utcai reprezentatív épületet. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a Síp utca mindig is figyelembe vette a templomok építésénél a hívők vallási igényét. Ennek megfelelően épült a Csáky utcai (ma Hegedűs Gyula), a Nagyfuvaros utcai, a Páva utcai zsinagóga és mások…

Nagy kérdés, hogy a status quo „semleges” állapotot jelent-e – ami valószínű – vagy közbensőt az ortodox és neológ között? Fischer Benjamin, aki negyven évig szolgált mint főrabbi a Rumbachban, e kérdésre úgy reagált, hogy ő személy szerint tagja az Országos Rabbikarnak, de olyan értelemben status quo, hogy tragédiának tartja a zsidóság megosztását. És bízik benne, hogy eljön az idő, amikor ez az állapot megszűnik. Ezért üdvözölte az ötvenes évek kényszerű politikai döntését. Mert mint mondta: 1944-ben a vagonok nem válogattak; vitték a legkülönbözőbb irányzatú, sőt a vallást nem tartó zsidókat is… Szellemileg a Raphael Hirsch és Hildescheimer vonalát követte, akiket talán röviden modern ortodoxoknak nevezhetünk. Nézetük „im derech erec”, a föld útjával kell haladni, mely a világi műveltséget sem zárja ki. Természetesen a Tóra az első, de például Hildescheimer Kismartonban jesiva hallgatóinak maga oktatta a matematikát. Érdekes, hogy nemrég éppen erről beszélgettünk egy nálam idősebb úrral, akivel reggelenként együtt utazunk szomszédom kocsiján a Dessewffy utcai zsinagógába. A bácsi kijelentette, hogy az említettek neológok voltak. Hiába mondtam, hogy éppen ők helyeselték a kongresszuson a szétválást, amelyet Németországban másképpen oldottak meg. Neológok voltak – harsogta az idős férfi. Elképedtem, hiszen én sem zárom ki a világi műveltséget, még könyvet is veszek a kezembe; ezek szerint én is?… 74 év kellett ahhoz, hogy megtudjam, ki vagyok. Az vígasztal, hogy ha számba veszem a Kazinczyban, a Dessewffyben, aVisegrádiban a híveket, a törzstagokat, többnyire velem egyívású embert látok; a skatulyák nem sokat érnek.

Manapság sok minden megváltozott. Például az is, hogy a rendszerváltás idején a Mazsihisz – igen helyesen – felvette szervezeti szabályzatába (a rabbik kezdeményezésére), hogy a Sulhan Áruh szabálygyűjtemény alapján áll. Kárpátaljáról jó hagyományokat hozó emberek jöttek át, s lakásukhoz közeli zsinagógába járnak még akkor is, ha az a Síp utcához tartozik, mert közlekedési eszközt nem akarnak igénybe venni. De nagyon sokat hoztak az ódon falak közé a hagyományaikból, amelyekkel zsinagógájuk gazdagabb lett általa. Természetesen nemcsak a falak, hanem azon imaház szellemisége is.

Vallom, hogy a magyarországi nagy rabbik, akik poros, apró falvakban rangos jesívákat vezettek, és sajnos több kiváló művük magyarul még nem jelent meg, semmivel sem voltak kisebbek, kevesebbek, mint litván vagy lengyel kollegáik. A belzi rabbi az első világháború után hangoztatta, ha majd újra lesz nagybíróság – szán hedrin –, akkor abba számos magyarországi rabbi foglal majd helyet. Mojse Moskovits, a Hollán utcai bölcs fogalmazta meg hasonlóan gondolatát, de azt is, hogy a múlt megismerése a jövő záloga.

Külföldön a hagyományok megőrzésére talán több gondot fordítanak, mint mi magunk. Pápa, Nyírtass, Munkács, Debrecen, Szatmár temploma és közössége, iskolája virágzik – Amerikában, Kanadában, Izraelben. Mi szívesen vesszük a külföldiek segítségét, de nagy feladatunk megőrizni a magyarországi hagyományokat, rítusokat, dallamokat. Ugyanakkor jó látni érdeklődő fiatalokat, akik intézményeikbe, mint az OR-ZSE vagy a Dob u. 35. kolelja járnak, ahol jó szót hallanak, de éppen a jó szóért megfordulnak a Visegrádi utcában, a Király utcában, a Vasvári Pál utcában. Ennek eredménye is látszik, például az omerszámlálás idején, hogy a rabbi jelöltek kivétel nélkül, saját elhatározásukból borotválatlanul vettek részt az órákon. A pozitívumokat is észre kell venni, nemcsak árgus szemekkel az esetleges negatívumokon szörnyülködni.

Én műhelynek szoktam nevezni az oktatási helyeket, ahol vallási ismereteket tanulnak, s minden iskolának megvan a jótékony hatása. Vannak érdeklődők, akik a kezdeményezésekkel megismerkednek. Ezt csak helyeselni lehet, és támogatni kell. Azért vállaltam el, hogy tekintélyes tudósok mellett szerény hangomat hallassam, mert megszólítva érzem magam a „Beszéld el fiadnak” parancsával. Csakhogy olyan parancs is írva van, hogy „Kérdezd véneidet, és ők elmondják nektek”. Tehát a minket követő nemzedéknek kérdezni és szavainkat figyelni kell. Mi láttuk, hogyan, miként lesz a cicuskából ragadozó tigris. Figyelmeztetni kell azért, hogy a szörnyű múlt meg ne ismétlődjön. A states quo kifejezés azt jelenti, hogy az egységet kell szorgalmazni. Ahány zsinagóga, annyi szellemiség, ez rendben is van. Az erő aprózása a szervezetek számának szaporításában és egymás ellen hangolásában keresendő. Hogy nálunk mi hasznos és mi haszontalan, azt talán mégis csak mi tudjuk a legjobban. Aki ezt elengedi a füle mellett, nem biztos, hogy helyesen cselekszik. Mi vigyáztunk a legnehezebb időkben is arra, hogy a tűz ki ne aludjon, mert a vallásunk nélkül nincs zsidóság! Az ellenkezője mese. Keleti szomszédaink közül azért itt a legszámottevőbb a zsidók száma, mert maradtak még nyitott templomaink, ahol este-reggel el lehet mondani a kádist.

Tegnap volt Lág bajmer. Amikor a járvány megszűnt, amikor az addig viaskodó tanítványok egyetértettek és tisztelték egymást. A pilpul tanulási módszer is, és nem veszekedés. Régen falvainkban sok hászid udvar működött. A városokban hászid stíbülök – lakástemplomok – szolgáltak, várták híveiket. Elődeink ismerték a belzi, a szánzi, a vizsnyeci, a szaploncai (szpinker), a geri, a munkácsi, a csortkovi mozgalmakat. Felmenőink dicséretére váljon, hogy a bölcsek mentésében részt vállaltak. Szefárdok imádkoztak Kelet-Magyarország számos falvában és kisvárosában. Hagyományukat meg kell védeni! Nyugat- és Közép-Magyarország településein, valamint a fővárosban áskenáz hagyományok szerint fohászkodtak. Ezt is kötelességünk megvédeni! A tévedéseket nem szabad elhallgatni, mert nagy a tét. A magyarországi zsidóság mája és holnapja! Ezért érdemes a fogalmakat tisztázni.

 

 

Lábjegyzet

* Elhangzott a Dohány utcai Zsinagóga 150. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi tudományos konferencián