Kezdőlap » Remény » 2010. 3. szám » A krónikás – Magén István

A krónikás – Magén István

Magén István

 

A krónikás

 

Gondolatok Deutsch Gábor könyvéhez

 

Deutsch Gábor új könyve, melynek teljes címe: Képeslapok a múltból (életek, történetek, zsinagógák, képeslapok), ez év júniusában jelent meg a Gabbiano Print Nyomda és Kiadó Kft-nél. Ez már az ötödik kötet a 2002-ben megjelent Ajtónyitás óta. Megállapíthatjuk, hogy az általa létrehozott (vagy jelentős mértékben tovább fejlesztett) műfaj, melyet Mezei András szavaival élve és verseinek bizonyos típusával rokonítva tényirodalomnak kell neveznünk, önálló műfajjá lett, különös ötvözete a dokumentatív és a novellisztikus esszének. A narratív elem túlhangsúlyozásával feldúsított dokumentum-novellákban, melyek mögött a valóság zsong, látszólag nincs helye a líraiságnak, a dolgok mérhetőek és hitelesíthetők, tanúsíthatók és igazolhatók. Földrajzilag Európa, antropológiailag európai emberek, európai kultúrák, időben a huszadik század, valójában azonban még nem létezett ilyen bestiális, barbár, kegyetlen kor ezen a bolygón.

Krónika a javából, melyet vérrel, sorsokkal és szenvedésekkel írtak. Száz és száz regény, ezer és ezer hősköltemény, vers, novella, csak író nincs, aki megírná őket. Csak a krónikás… A lélekbúvár, a kutató, a történetíró annak a végtelenített írásműnek profán részleteit írja, melynek egyik kötetét még Hilkijjá főpap találta meg Josiás király idejében… A krónikás hűséges és alázatos, hallgat és odafigyel, minden kis hangsúlynak jelentőséget tulajdonít, mert a metakommunikáció lelki rezdülésekre utal. Ezek a könyvek egyszer még a kutatás kézikönyvei lesznek. A jövő tudósai lapozgatnak majd bennük, mert olyan ismeretekre tehetnek szert a huszadikszázadbeliekről, melyeket egy „majdanvolt” kozmikus világ emberei sem korunk filmjeiben, sem hírlapjaiban, sem szépirodalmában nem lelhetnek. Dokumentumos pontosság, hűség, objektivitás és érzelem elegye keveredik Isten- és emberszeretettel.

Egyszerűek az írások csörgedeznek, mint a patak folynak, mint a Duna, a Tisza, de éppen napjaink a példa arra, hogy a legcsöndesebb vizek, és a legsekélyebb patakocskák is fortyogó, pusztító áradattá változhatnak akár pillanatok alatt. Ezek a „hétköznapi” események szüleink, nagyszüleink, dédszüleink történelmének dokumentumai, amennyiben a mi historiánk egyáltalán hétköznapi… Történetírásunk Európáéval egybeforrott időszaka, mint ahogyan a többi sem, semmiképpen sem az. Olyanok ezek az elbeszélések, mint amikor a nagypapa mesél az unokáinak, mint amikor az anya összeteszi a gyermeke kezét, hogy imára tanítsa. Ez a misztérium teszi különössé Deutsch írásait, melyek minden egyszerűségük mellett is heroikusak, „gövura” van bennük, hit, optimizmus és messzire tekintés. Aprólékos kimunkáltságuk, részletekbe vesző igényességük, realitásigényük marasztal, olvasásra késztet. A megfogalmazás mindig levegős, közérthető, és lényegre törő. Ezek a történetek, melyeket az író-krónikás úgy jegyez le a jövőnek, mint Baruch, vagy Josafat a történetíró, a holokausztról szólnak, gázkamráról, családok, közösségek megsemmisítéséről, milliók megsemmisítéséről, diaszpóráról és szenvedésről, kevés örömről, országalapításról, ezerszer is agyonütött emberek bátor újrakezdéséről és legyőzhetetlenségéről, halálról és újjászületésről, tisztességről és barátságról, még szerelemről is…

Egy város, egy történet, egy képeslap… A történeteket az élet írja. A krónikás csak itt, meg ott helyez el egy pontot, vesszőt, gondolatjelet… Észrevétlenül válogat, észrevétlenül szubjektív, észrevétlenül rangsorol. Ettől nyugodt felületű a Deutsch Gábor-féle irodalom, bíztató, örömet adó és mindenekelőtt pontos. Hiteles.

Évek teltek el az Ajtónyitás óta. Az ajtó nyitva áll, beléphet rajta bárki, úgy veszem észre be is lépnek, be is rendezkednek a zsidók barátságos világában, szétnéznek, élvezik a szabadságot, szeretettel viszonozzák a vendégszeretetet. Ezer szállal kapcsolódnak, mint ahogyan mi is százféle gyökérrel gyökerezünk bennük, barátainkká válnak. Nagy dolog az ajtónyitás művészete, melyet egy istenfélő, emberszeretetet árasztó lény sugall. Egy múltból érkezett, jövőbe tartó erő, látjuk, de nem ismerjük fel. Megpróbáljuk beazonosítani, de csak találgatunk. Elijáhu? Zuszja? Smuél Hákatán?

A könyvben bemutatott archív fotók és képeslapok, melyekről sok esetben nem is lehet tudni, hogy csak illusztrációk-e, vagy annál sokkal többek, Izsák

Gábor gazdag gyűjteményét reprezentálják.

Köszönet érte!