Flesch István
Aki Isztambulból jött Babits Mihályt megoperálni
Az isztambuli menedék. Törökország a vészkorszakban. A Corvina Kiadó eddig két kitűnőkönyvet jelentetett meg Flesch István újságíró tollából. A Magyar Távirati Iroda külpolitikai újságírója jó ismerője a modern Törökországnak. Hézagpótló műve az „Atatürk és kora – Musztafa Kemal Atatürk függetlenségi háborúja és kormányzása” címmel 2004-ben jelent meg, „A Török Köztársaság története”című könyve 2007-ben. Most a vészkorszak törökországi eseményeiről írt érdekes, izgalmas, a magyar s ezen belül a magyar-zsidó olvasó számára fontos könyvet. Ebből idézünk alább egy jelentős fejezetet. Babits Mihályon 1938-ban gégedaganatot mutatott ki az alapos orvosi kivizsgálás. Ezt a betegséget akkor Európában egyetlen sebész vállalhatta megoperálni a siker reményében, dr. Rudolf Nissen német professzor. A nagynevű sebészanácik hatalomra jutása után elmenekült hazájából: Törökországba ment.
Nissen innen jött Budapestre, hogy megoperálja a kor legnagyobb magyar költőjét: Babits Mihályt.
Dr. Rudolf Nissen a náci uralom alá került hazájából már nyugat felé, az Egyesült Államokba tartott, amikor Zürichben elérte Schwartz Fülöp szükségközösségének értesítése a törökországi elhelyezkedés lehetőségéről, és ő Amerika helyett inkább ezt választotta. A biztos kezű sebész addigra már fényes pályát futott be. Berlinben rendkívüli egyetemi tanárként működött, és a Charité Kórházban első helyettese és kedvenc tanítványa volt a világhírű Ferdinand Sauerbruch professzornak, aki az általános, valamint a mellkas- és tüdősebészet egyik legnagyobb tekintélyének számított.
1933 márciusának végén főnökének ideiglenes külföldi távollétében Nissen megtagadta annak a felszólításnak a teljesítését, hogy tanácsolja „az önkéntes távozást” a kórház „nem árja” asszisztenseinek. Vele – állítólag Göring közbenjárására – kivételt tettek volna. A doktor a náci szóhasználatban „félvérnek” számított, és első világháborús önkéntesként súlyosan megsebesült, tüdőlövést kapott. Mégis amellett döntött, hogy elhagyja Németországot.
Sauerbruch sürgős hazatérte után igyekezett helyettesét maradásra bírni, mert remélte, hogy a dolgok „még jobbra fordulnak”. Ezért nem teljesítette annak kérését, hogy bocsássa el állásából, nehogy miatta a professzornak kellemetlenségei támadjanak. Ehelyett kétéves „tanulmányi szabadságra” küldte őt. Nissen az április 1-jei „zsidóbojkott” után egy nappal megrendítő levélben búcsúzott tőle. A bojkottot meghirdető kiáltványt az egész évszázadot beszennyező egyik leggyalázatosabb fércműnek nevezte. A személyes becsület ilyen mocskos megsértése mellett minden más elhalványul – írja. És éppen egy ilyen pillanatban szükséges elmondani, hogy mi minden volt számára atyai barátjának tartott professzora. Lényegében mindene, élete és munkája. A vele töltött idő szépsége és meghittsége, az elmúlt évek fénye bevilágít majd az elkövetkező esztendők sötétségébe is. De magától értetődik, hogy nem maradhat Németországban – fejezte be levelét.
Az 1920-ban végzett fiatal orvost Sauerbruch 1922-ben hívta meg maga mellé a müncheni egyetemi klinikára. Ügyeletesként az újonc operálta meg az 1923-as Hitler-puccs közben kitört tűzpárbaj több sebesültjét. 1926-ban ragyogó sikerrel védte meg doktori disszertációját. A következő esztendőben Sauerbruch, aki felismerte tanítványa kivételes szakmai adottságait, páratlan tehetségét, magával vitte őt kórházi helyettesének Berlinbe, ahol 1930-ban rendkívüli professzorrá is kineveztette. Nissen 1931-ben végezte a világon az első olyan műtétet, amelynek során sikerült a beteg egyik tüdőfelének teljes eltávolítása. Híres páciensei közé tartozott Max Liebermann festő és Kurt Tucholsky író.
Nissen feleségével és műtősnővérével érkezett Törökországba. 1933. október 1-jével kinevezték az isztambuli egyetem sebészprofesszorává és a sebészeti klinika vezetőjévé. 1935-ben szabadságának meghosszabbítását kérvényezte. Ezt Berlinben megtagadták, s lejártnak nyilvánították tanítási engedélyét. Mindeközben apósa Berlinben öngyilkos lett. Tiltakozott ugyanis az ellen, hogy ügyvédeket zsidó származásuk vagy politikai meggyőződésük miatt eltiltsanak foglalkozásuk gyakorlásától. Emiatt megfenyegették, hogy megvonják tőle a jegyzőséget. Tettével ezt előzte meg.
A híres sebészorvos Törökországban számos korszerű műtéti technikát honosított meg, így ő hozta be az országba az első modern altatógépet. Nemcsak isztambuli klinikáján dolgozott, hanem beutazott anatóliai városokat és falvakat, ahol a legtöbb esetben ingyen végzett műtéteket, vagy orvosi személyzetet oktatott. A harmincas években ezért sok török hálából a Nissen utónevet adta gyermekének. Egynémely más kollégájához hasonlóan fontos feladatokat teljesített az ankarai kormány számára; szoros viszonyban állt a rendszer vezetőivel, s így mintegy felvételt nyert a „köztársaság arisztokráciájába”. Kezelt kormánytagokat és magas rangú katonatiszteket is, s baráti kapcsolatokat ápolt e kör több képviselőjével.
1938 januárjában kérés érkezett hozzá Magyarországról, hogy vállalja el egy műtét elvégzését Babits Mihályon. Előző év tavaszán állapították meg, hogy a nagy költőnek, a Nyugat szerkesztőjének gégeszűkületét – gyakran fuldokló köhögését és légszomját – daganat okozza. Nissent egy magyar orvos, Klopstock Róbert ajánlotta, aki korábban Berlinben a Sauerbruch-klinikán is dolgozott. Ennek alapján Basch Lóránt ügyvéd, a Baumgarten-alapítvány jogászkurátora – elnöke a költő volt – Kánya Kálmán külügyminiszter útján kapcsolatba lépett a sebésszel, aki vállalta az operációt, miután ehhez, illetve az eltávozáshoz megkapta az engedélyt a török közoktatási minisztertől.
Február 4-én Babitsot a zsidókórházban megröntgenezték, majd 5-én a János-szanatóriumban EKG-vizsgálatot végeztek. A mélyen vallásos, katolikus költő ezután a városmajori templomba ment, és Balázs-áldást kért. Február 8-án reggel Nissen több magyar professzorral konzíliumot tartott. Délután felkereste páciensét, és válaszolt a műtét kilátásait és várható lefolyását illető kérdéseire. Ezután a műtétre készülő költőt egy jezsuita pap meggyóntatta, majd másnap reggel megáldoztatta.
Az operáció február 10-én reggel kilenckor kezdődött, Nissen helyi érzéstelenítéssel végezte a műtétet, s negyed tizenegy tájban fejezte be. Ennek során a sebész bravúros beavatkozással eltávolította a légcső felső részére tapadó daganatot, és a szegycsont felső peremének magasságában kanül behelyezésére alkalmas ablakot képezett a légcső porcfalán. A sebész a költőnek rajzban magyarázta meg a műtét mibenlétét. Babits a kanülön át levegőhöz jutott, tisztelői is fellélegeztek. Április 7-én elhagyhatta a Park-szanatóriumot; közben Nissen javaslatára március 8-án elkezdték a röntgenbesugárzást. A szakszerű sugárkezelés után még Babitsnak volt ereje elutazni Itáliába, hogy 1940. március 30-án átvegye a Dante-fordításáért járó San Remó-i díjat. Az ünnepségen rövid, olasz nyelvű beszédet is mondott, de az út nagyon megviselte. 1941 tavaszán többször feküdt az esztergomi városi kórházban, ahol állandó orvosi segítségre szorult. Kétszer teljes némaságra volt ítélve: 1938. február 10-től március közepéig, majd 1940. október 12-től december 16-ig. Főleg ezekből az időkből valók a papírcsíkokra jegyzett „beszélgetőfüzetei”, amelyek Belia György gondozásában, bevezetőjével és jegyzeteivel 1980-ban jelentek meg. Babits 1941. március 3-án még megtartotta akadémiai székfoglalóját. Augusztus 4-én halt meg a budapesti Siesta-szanatóriumban.
Nissen 1969-ben megjelent visszaemlékezéseiben elismerően szól arról, hogy a műtét sima lefolyásához nagymértékben hozzájárult a neki asszisztáló Winternitz Arnold egyetemi tanárnak, az István Kórház főorvosának szakmai tudása. Megemlíti azt is, hogy az operáció utáni napon jelentéstételre magához kérette Horthy Miklós kormányzó. Jelen volt gróf Teleki Pál is, aki később kormányfőként öngyilkos lett. A találkozóról szóló állítást azonban aligha tartja hihetőnek Belia György. Szerinte ugyanis ennek nyoma volna a beszélgetőfüzetekben, hiszen Nissen még néhány napig Budapesten tartózkodott, többször meglátogatta Babitsot, s elképzelhetetlen, hogy ne említette volna neki a látogatást, ő pedig ezt bizonyára tudatta volna barátaival. A kiváló irodalomtörténész következtetése logikus, szinte cáfolhatatlan. Mégis feltolul a kérdés: annyi év után mi késztethette a világhírű sebészt arra, hogy eltérjen az igazságtól? Nissen azt írta, hogy a beszélgetés főképp betege körül forgott, akinek az volt a híre, hogy az egész földön megcsodált költő lehetett volna, ha a világ számára nem ismeretlen nyelven ír. Főképpen tehát a magyar költőfejedelem állapotáról érdeklődtek tőle.
De vajon semmiképpen sem lehetséges, hogy Horthy – oldalán az angol orientációjú későbbi miniszterelnökkel – tájékozódni kívánt más kérdések felől is? Egy világlátott, a németországi viszonyokat is jól ismerő, Törökországban is számos fontos kapcsolattal rendelkező orvosprofesszortól. Egy olyan időpontban, amidőn vészesen közeledett Ausztria bekebelezése, a magyarországi első zsidótörvény bevezetése, Horthy németországi látogatása, és egyre jobban elmélyült a Szudéta-vidék körüli válság. Nissen mindenképpen sokat tudott és látott. Megfordult – Törökországból kiutazva – nemzetközi orvoskongresszusokon, tanulmányi utat tett többek között az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban. Sőt úton Amerikába, 1937-ben megállt egyszer Németországban is. Nem lehetséges, hogy budapesti vendéglátói titoktartást kértek tőle találkozójukat illetően? Persze lehet, hogy mindez csak feltételezés.
1939-ben Nissen családjával áttelepedett az Egyesült Államokba, és New Yorkban ambuláns betegek számára sebészeti magánpraxist nyitott. A brooklyni zsidókórházban nagyobb műtéteket is végezhetett, s tanított a Long Island-i orvosi egyetemen. 1944-ben amerikai állampolgár lett. A háború után, 1946-ban katedrát ajánlottak fel számára a hamburgi egyetemen, de az ajánlatot elutasította. Mint válaszlevelében írta, a Németországban történtek után nem érezné magát eléggé tárgyilagosnak ahhoz, hogy bizalomteljes és gyümölcsöző együttműködést tudjon kialakítani olyan tanítványokkal, akik életük legfogékonyabb korszakában, egy évtizeden át ki voltak téve a náci méreg hatásának.
1948-ban újra elutasította az egyetem ajánlatát, de ugyanabban évben meglátogatta régi hazáját, és találkozott szeretett egykori mentorával, Sauerbruchhal. Soha nem tört pálcát nyilvánosan professzora felett, aki a náci korszakban igen ellentmondásos szerepet vállalt. Bár idegenkedett a náciktól és antiszemitizmusuktól, javukra írta a versailles-i szerződés igazságtalanságainak felszámolására és a Németország becsületének helyreállítására irányuló politikájukat. A hitleri hatalom, amelyről Sauerbruch több nyilatkozatában elismeréssel szólott, kitüntetésekkel halmozta el, s magas pozíciókba emelte. De szomszédja és barátja volt a nácik által munkatilalommal sújtott Max Liebermann német zsidó festő, aki nagyszerű portrét is készített róla. Amikor utóbbi 1935-ben meghalt, Sauerbruch és fia ama kevesek közé tartozott, akik utolsó útjára kísérték a temetőben.
Nissen 1951-ben elfogadta a bázeli egyetem meghívását a sebészeti tanszék vezetésére. Ott tanított 1967-ig. 1963-ban részt vett a berlini sebészeti társaság fennállásának 75. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken; Kelet- és Nyugat-Berlinben egyaránt ott volt a hivatalos megemlékező ülésen, s mindkét helyen ugyanazt az előadást tartotta meg. A sebész dilemmája című témához szólt hozzá 1964-ben az NDK sebészeti társaságának tagjai előtt. Ez a sebészeti klinikának ugyanabban az előadótermében történt, ahol több mint harminc évvel korábban utolsó előadását tartotta Németországban… 1966-ban a berlini Humboldt Egyetem, 1973-ban pedig az ankarai Hacettepe Egyetem díszdoktorává avatta.
Amikor a hamburgi egyetem harmadszor is próbálkozott Nissen meghívásával, válaszában emlékeztetett arra, hogy a háború utáni első németországi tartózkodása idején, 1948-ban még félreismerhetetlen volt az az óhaj, hogy kigyomlálják a náci gondolkodást. Ez a helyzet azonban 1952 óta megváltozott – írta. A legtöbbjüket, akiket felfüggesztettek, a „nácitalanítási eljárás” befejezése után visszahelyezték állásukba. Sőt, Göttingenben megjelent egy vitairat, amelyben sajnálkoznak az 1945 után náci múltjuk miatt „üldözött” értelmiségiek sorsán, ellenben egy szóra sem érdemesítik azokat, akiket 1933 óta elkergettek. Mint írja, ilyen bánkódó sebészekkel legfeljebb kongresszusokon találkozna, tudományos viták során, semmiképpen sem azonban tanszéki kollégákként, fiatal orvosok képzése közben… Rudolf Nissen 1981. január 22-én hunyt el a Bázel melletti Riehenben.