2010. 1. szám » Deutsch Gábor: A Messing– rejtély – avagy a fekete varjú kalandos élete

Deutsch Gábor: A Messing– rejtély – avagy a fekete varjú kalandos élete

Az orosz televízió több részes izgalmas filmsorozatot mutatott be kiváló színészekkel a 20. század legnagyobbnak tartott parafenoménjáról, Wolf Messingről. A film nyomán az érdeklődés és a vita várakozáson felüli lett, az újságok teli lettek vele, a határok sem bizonyultak akadálynak; írtak róla még Amerikában is, magyar reagálást is talált az interneten az, aki keresett. Vassy Zoltán 2009. november 29-én megjelent cikkének címe: Nem félünk Wolf Messingtől! Nemigen tudjuk vagy értjük, miért kellene félni egy színpadon szereplő jóstól, akiről azóta dokumentumfilm is készült. Sokan írták, hogy miért is foglalkoznak vele annyiszor, hiszen kóklerokkal találkoztunk és találkozunk elégszer, akik kanalakat hajlítanak, nézőtérre beültetett emberek zsebébe „látnak”. Ismerünk és csodálunk fejszámoló művészt. Sőt, Messing is foglalkozott ezzel a műfajjal. Csakhogy. Már a Szentírás óv a jósoktól, a varázslóktól.
Nem az említett orosz-zsidó művész az egyetlen, akiről sokat beszéltek a maga korában. Szabó István ugyancsak hasonló témából készített nagyszerű filmet, vitatkoztak is rajta egy keveset, aztán elcsitult a figyelem. Mondhatnánk, ezúttal is így lesz, de valami elgondolkodtatja az embert.
Az Izvesztyija című lap akkor fiatal riportere a nagybeteg, súlyos műtéten átesett Messinggel interjút készített, amely addig ismeretlen önéletrajzi írását is megemlíti, amely fényt derített, ki mindenkivel találkozott élete során, ki kérte tanácsát, ki hallgatott rá, és mi lett a tanácsainak eredménye. A lelkes újságíró mindezt megírta, s Messing engedélyét akarta kérni a végleges szöveg megjelentetéséhez. A nagybetegnek nem akaródzott fogadni őt szenvedései miatt, ki is üzente: miért ez a nagy sietség? Húsz éven belül úgy sem jelenik meg ez a riport. Igaza volt. A publikálástól minden orgánum elzárkózott.
1995-ben az Izvesztyija közölni készült az írást, de a gazdasági-pénzügyi nehézség miatt már a lap puszta megjelentetése is veszélybe került. Az újságíró kétségbe esett. Egy azóta is ismeretlen menedzser segített finanszírozásával az utolsó néhány szám megjelenéséhez. A Messingről szóló írás nagy port kavart. Ezek szerint lehet, hogy egy ember előre látta háborúk, krízisek kitörését, és olykor elmaradását? Azaz egyetlen ember kifoghat a történelmen? Csaló, sarlatán, népbutító – kiáltották az egyik oldalon, rendkívüli egyéniség, a 20. század legnagyobb rejtélye – harsogták a másikon. Természetesen a bűvész nem varázsló, ő szórakoztat és nem titkolja, hogy csal. Gondoljunk Rodolfo szavajárására: csak a kezemet figyeljék, mert csalok! Ugyanis létezik olyan bűvész, aki mágikus erőnek tulajdonítja trükkjeit. Messing nem volt varázsló. Ő nem befolyásolta az eseményeket, hanem megjósolta és a megkezdett lépésekből következtetésket vont le. Szuggesztív egyéniségét dicsérték vagy átkozták, de nem vitatták.
Bármennyire furcsa, alapos meggondolás után arra kérem a Tisztelt Olvasót, inkább kísérje figyelemmel hősöm életútját.
Wolf G. Messing 1899. szeptember 10-én született Góra Kalwaria kicsiny helységben, amely akkor a varsói régió orosz főkormányzósághoz tartozott, és 20 km-re volt található a lengyel fővárostól. Az igen szegény falut, főleg favágók lakták. Apja kertészként dolgozott. A fiú körül elég sok gond akadt. Éjszakánként alvajáróként járta a település utcáit. A rabbi tanácsolta, hogy az ajtó elé vízzel teli teknőt tegyenek, mert ha belelép, biztosan felébred. Az ínség és a fiúval való sok probléma arra késztette az apát, hogy a héder (kisiskola) helyett bennlakásos jesívába adja a gyereket. Wolfot tíz éves korában valami megmagyarázhatatlan érzés szökésre késztette. Felkapaszkodott a Berlinbe tartó vonatra. És itt történt az első meglepő esemény. A kalauz kiszúrta a rejtőzködni akaró gyereket, kérte a jegyét. A fiú egy kis papírdarabot vett fel a padlóról és adta át a jegykezelőnek, aki azt szó nélkül kilyukasztotta. Majd a fecnit visszaadta.
Berlinbe érkezett. Jiddisül jól beszélt, tehát nem kérdés, hogy a németet is megértette. Dolgozott mint kifutófiú, mosogatólegény egy étteremben, cipőpucoló, de előfordult, hogy nem kapott munkát, sőt koldulással sem jutott alamizsnához. Elbujt egy parkban és ott elaludt. A rendszeresen arra haladó járókelőknek feltűnt, hogy egy gyerek mozdulatlanul fekszik már napok óta ugyanabban a pózban a bokrok között. Értesítették a mentőket, azok megállapították a halált és bevitték a bonctani intézetbe. Már-már hozzákezdtek a boncoláshoz, amikor a törvényszéki főboncnok famulusa észrevette, hogy a fiú megmozdult, sőt kinyitotta a szemét! Értesítette a főnököt, bizonyos Abelt, aki maga is lengyel származású volt, és ő magához vette a gyereket. Később felléptette a cirkuszban, ahol üvegkoporsóba fektették, mint aki három napra valóban át tud menni a másvilágra, miközben nem mozdul, nem vesz magához sem kenyeret, sem vizet.
Valami suhanc egy alkalommal szurkálni kezdte, hogy ébredésre bírja. Gazdája ezután kivette a cirkuszból, taníttatta, de közben előadásokon is felléptette mint illuzionistát. Wolf kinek-kinek megmondta a jövőt, sőt hogy mi van a vendég vagy a néző táskájában, zsebében, sőt bonyolult matematikai feladatokat is megoldott. 1913-ban találkozott Sigmund Freuddal, aki először egyszerűen sarlatánnak nevezte. Azonban meglepődött, mert Wolf pontosan megmondta, mit őriz a zsebében. Egyesek szerint ennek az esetnek Einstein is tanúja volt. Mások szerint ez történelmileg lehetetlen, tehát a relativitás atyjával később találkozott Bécsben. Viszont megismerkedett egy Canalis nevű kártya- és kaszinóhőssel, akinek 50 ezer márka adósságát egy napon belül kellett megfizetnie, különben vége az életének. Könyörgött Messingnek, hogy kísérje el a kaszinóba. Ő nagy rimánkodásra igent mondott. Wolf – Canalis minden tiltakozása ellenére – a zsetont a zéró számra tette, amely csak nagyon ritkán jön be. Egekbe szökött az izgalom, amikor háromszor egymás után a nulla nyert. Canalis 80 ezer márkát kapott, amiből 30 ezret Wolfnak akart adni, de ő nem fogadta el. Sőt, a kaszinót mindig kerülte.
Azt mondják, egyik előadására Hitler is elment, akinek megjósolta, hogy kancellár lesz. Egyre előkelőbb helyeken lépett fel. Nem örült neki, de jóslata bevált; a náci szellem tért hódított Németországban. Abel kórboncnok, aki eredeti szakmájában immáron megbecsült professzorként tartott előadásokat, a megváltozott körülményekre tekintettel, visszatért Varsóba. Wolf menedzselését egy neves impresszárió, Zellmeister vette át.
A második világégés kitört. Tekintélyes közönség előtt egy anya, akinek aznap sorozták be a fiát, sírva kérte, mondja meg őszintén, mi vár rájuk. Bárhogyan integettek neki a függöny mögött, ő nem tudott ellenállni az ajkára toluló szavaknak, és elmondta, hogy kezdeti sikerek után súlyos lesz a vereség, s akik a háborút indították, nem kerülik el a felelősségre vonást. A kérdező nő gyereke is a harctéren marad. A nézőtéren zokogtak. A hangulat fenyegető lett. A pánik kitörését megakadályozandó, Zellmeister gyorsan a színpadra küldte Wolf partnerét. Az impresszárió rábeszélésére Wolffal még az éjszaka elhagyták Berlint. Göbbels, értesülve a történtekről, Canalist, aki időközben a Gestapo tisztje lett, bízta meg, hogy tartóztassa le Messinget. De a nácik csak a partnert találták a lakásban, aki nem tudta megmondani, hol van a kolléga, akit keresnek. Az elfogott artista nem élte túl a kínzásokat. Messing és az impresszárió a művész szülőfalujába, Gora Kalwariába érkezett régen nem látott családjához. Az apával már nem találkozhatott, legföljebb megjegyezte azt a jellegzetes fát, amelynek tövénél nyugodott. (Néhány életrajzíró szerint az apa Majdanekben, a haláltáborban halt meg egyik fiával együtt; a jellegzetes fa alatt a nagypapa nyugodott.) Az idillisztikus körülményeknek Lengyelország német lerohanása vetett véget. Canalis parancsot kapott Messing felkutatására. Wolfot egy vasutas rejtette el. Zellmeister az elhurcoltak között volt.
Wolf megkísérelte családját és impresszárióját megmenteni, de nem sikerült. Ő egy ablakon kiugorva, megsántulva, de megúszta a kalandot. Végül sok szörnyűség után Taskentbe került, onnan egy befolyásos segítője Moszkvába vitte. (Vita tárgya, hogy ez az illető Zellmeister volt-e vagy más.) Segítője, mindenesetre, a szovjet Filmharmónia igazgatója lett. Berija nem bízott Wolfban, elrendelte megfigyelését. Sztálin ravaszabb volt, hogy próbára tegye: üres papírlapot adott neki, hogy ezzel vegyen ki 150 ezer rubelt a bankból. Két kopót rendelt mellé, ezek a pénzintézethez kísérték Wolfot. Wolf erősen ránézett a pénztárosnőre, aki csak annyit kérdezett, hogy az egész összeget kéri-e? Pár perc múlva hozta a pénzt, amelyet Wolf az utcán adott át a kopóknak. Érdekes, hogy ezt az üres papír-motívumot valamennyi Messingról szóló írás megemlíti. Sztálin ezután magához hívatta, és tanácsot kért tőle. Közelednek a németek, maradjon-e Moszkvában, vagy menjen távolabbi helyre. Wolf válasza: a nácik nem foglalják el Moszkvát. Sztálin maradt a fővárosban, népszerűségét megerősítette. Sztálin fia, Jákov német fogságba került. A német hadvezetés cserét ajánlott fel: Paulus tábornagyért szabadon engedik a fiát. Sztálin tanácsot kért Wolftól. Ő csak annyit mondott: ha a csere nem jön létre, a fia meghal. Sztálin válasza: „egy tábornagyot nem adhatok egy közlegényért”. Jákov ugyan százados volt, de lehet, hogy Sztálin közlegénynek tekintette, mert hiszen fogságba esett, és ez számára megbocsájthatatlan bűn volt. Fia 1943-ban egy német táborban halt meg.
Berija változatlanul nem bízott Wolfban. Egyszer magához rendelte, és egy hosszú listát tett elé. „Ezek a bűnei – mondta. – Egyszer kijelentette, hogy a gulágokért én vagyok a felelős.” „Lehet, hogy mondtam ilyesmit – válaszolta Messing –, viszont mivel jól tudom, hogy a gulágok nem léteznek, az állítást tréfának szántam.” Messing egy kis vodka mellett valóban panaszkodott az állapotokról legjobb barátjának, egy színésznek, akivel együtt lépett fel. A színész Majakovszkij verseket szavalt minden műsorában. Nem érti, mondta neki Wolf, hogy a szavai miként kerültek a KGB-hez. Iszogatás közben a színész sírva elárulta, hogy ő a megfigyelője, és a művész Fekete Varjú néven van nyilvántartva a megfigyelendők listáján. – De hiszen ez egy szép orosz dal – vigasztalta Wolf a zokogó férfit, de nem tudta partnerét jókedvre deríteni. A színész hazament és öngyilkos lett.
Messing lakásra gyűjtött, bankban levő pénzéről odafent tudtak. Felszólították: vegyen érte repülőgépet. Kell a háborúnak. Vett is, a gép pilótája Kovaljev örök jóbarátja lett. Majd felszólították, vegyen még egyet. De mi lesz a lakással? – kérdezte. Azt megkapja ajándékba a szovjet hatalomtól – mondták. Kapott is egy egyszobás lakást; ott élt a feleségével, Aida Rapoporttal.
A háború után Sztálin másik fia, Vaszilij katonatisztként egy jégkorong csapat tagja volt. Ebbéli minőségében akkor egy távol-keleti bajnokságon kellett volna mérkőzést játszania. Messing rohant Sztálinhoz, ne engedje a csapatot repülőgéppel, a gép le fog zuhanni, törölje a járatot. Sztálin hitt neki, meg nem is. Valamilyen katonai paranccsal messzire küldte, a csapat pedig elutazott a repülővel. És a gép lezuhant! A fiú felelősségre vonta Messinget, miért nem őt figyelmeztette a várható tragédiáról. – Az apád becsapott engem – válaszolta Wolf. – Megígérte, hogy a csapat vonattal megy, és a járatot is leállítják. Nem tette meg.
Sztálin halála után Messing rendkívül félt Berijától. Már zajlottak a zsidó orvosperek; volt is mitől tartania. Hogy neki személy szerint, esetleg lett volna köze Berija lebuktatásában, arról nincs adat. Amint írtuk, ő nem befolyásolta, hanem sokszor megérezte, olykor előre az eseményeket.
A kaszinó sztorinál és a banki epizódnál a kétségtelenül meglevő szuggesztivitása érvényesült. Egy másik jelenetet is érdemes leírni. Sztálin fia elvitte egy labdarúgó mérkőzésre. Az ellenfél rúgott egy gólt, a fiú kétségbeesetten hisztériázott. Wolf megnyugtatta, csapata 3:2-re nyerni fog. Ezután felállt és sietve elhagyta a stadiont. Mintha azt mondaná: az eredmény nem az én művem, az óhajt legfeljebb továbbítom.
Hruscsov hatalmának megerősítése után magához kérte Messinget, politikai konzultációt kért tőle. Eltávolítsa-e Sztálin holttestét a mauzóleumból? Wolf ilyesmire nem vállalkozott, mint mondta, ez nem az ő műfaja. Politikai nyilatkozatot még soha nem tett, és erre nem is kérték. Hruscsov nem tűrte az ellentmondást, szó szerint üvöltött, és kiutasította a helyiségből. Eltiltotta minden külföldi és belföldi szerepléstől. A filharmónia igazgatója, régi barátja titokban, falun szervezett számára fellépést. Fizetni nem tudtak, élelemmel honorálták produkcióját.
De robbanásszerűen érkezett a Karib-szigeteki válság. Az SzKP Politikai Bizottságának tagjai, egységesen, komolyan vették az amerikai fenyegetőzést, a szovjet rakéták kivonását Kubából kényszerű, de helyes megoldásnak tartották. A kivételt Hruscsov jelentette, makacsul hangoztatta, ilyen nagyhatalom, mint a Szovjetunió, nem hátrálhat meg, vonuljanak vissza az Egyesült Államok hajói. Hruscsov, látva a többiek egységét, a leszavazástól tartva elfogadta, hogy meg kell hallgatni Messinget. Elküldtek érte. Wolf szeretett felesége nemrég halt meg, alig 57 évesen, a gyász megviselte. Rádiót nem hallgatott, újságot nem olvasott, nem is tudta miről van szó. Nem is szívesen foglalt állást. Hruscsov tájékoztatta a politikai helyzetről. Messing mélyen gondolkodott, hosszú percekig némán ült, majd halkan annyit mondott: még ebben az órában cselekedni kell, az amerikai hajók elindultak, és ha bizonyos távolságba érnek, tüzelnek. Vagyis háború lesz. Hruscsov még abban az órában bejelentette a kubai rakéták kivonását. Az amerikai hajók visszafordultak. Hruscsovot, mint a béke megteremtőjét ünnepelte a világ. Hálából megünnepelték a művész pályafutásának 50. évfordulóját. Hruscsov a szünetben meg is kérdezte Wolfot, mi a kívánsága. – Szeretnék Lengyelországba utazni – válaszolta. Az engedélyt megkapta, útra kelt szülőfalujába, ahol már nem éltek zsidók. A keresztény temető mögött, mint nálunk Magyarországon, a fűvel, gazzal benőtt sírkövek éppenhogy látszottak, de Messing a jellegzetes fáról megismerte felmenői sírkövét. Úgy érezte, otthon van újra.
A történet itt tulajdonképpen véget ért. Ezután a nyilvánosság előtt keveset szerepelt. A nagybeteg művész 1971-ben megkapta a Szovjetunió Népművésze kitüntetést. Ezután adta meg a később közölt interjút az Izvesztyijának, s jelent meg önéletrajza. A világsajtó is felfigyelt rá, de a publikációk zöme jószerével csak frázisokat tartalmaztak. Wolf Messing 1974-ben halt meg, felesége mellé temették, a Vosztrjakovszkoje temető 38. parcellájába. Ennek a temetőnek van zsidó része is az internet szerint. 12 évig nem állítottak sírkövet, barátai összefogása hozott eredményt.
A nyolcvanas évek végén Amerikában jelent meg könyv róla, Tatjana Lurgin tollából. Azóta, különösen újabban, többen igyekeztek megfejteni a Messing-rejtélyt. Szabadjon a többiektől eltérő választ adni. Nem csak 36 igaz ember hordozza vállán a világ bajait. A kiválasztott tehetségek is hasonlóak. Wolf ilyen kiválasztott volt. Ott született azon a tájon, ahol számos híres rabbi dinasztia nőtt fel. Figyelmeztetés ez minden népnek, embernek, aki, amely bűnt készül elkövetni. Vagy olyan vezetőt választ, aki pusztulásba viszi ellenfeleit, és közben nem kíméli az övéit sem. Messing örökölte a csodarabbik áldását, képességei nem mindig magyarázhatóak egyszerűen. Lehet, hogy amikor tíz éves korában késztetést érzett arra, hogy elhagyja szülőföldjét, és elment Germániába, talán hallotta a szót, amikor felkapaszkodott a vonatra: – „Menj Ninivébe, nagy ott a baj, megáradt a gonoszság.”
Minden Ninivébe eljut a figyelmeztetés, és ez kiterjeszti a felelősséget. Természetszerű, hogy e feladathoz szükség volt a különleges helyzetre és egy talányos képességű Wolf Messingre, vagy ahogyan a háta mögött elnevezték, a Fekete Varjúra. Nem volt ő próféta, esendő lény maradt. De ha kérdezték, legtöbbször válaszolt. Ha hallgattak rá, véres eseményeket akadályozott meg. Szava károgásnak tűnt a süket füleknek, de áldott orvosság volt a szó, ha figyeltek rá, és szavait megfogadták. Biztos ez a következtetés? Nem, de legalább logikus.