Kezdőlap » Remény » 2010. 1. szám » Schöner Alfréd: Vízesés a sivatagban*

Schöner Alfréd: Vízesés a sivatagban*

Benedek István Gábor fordítása: Énekek Éneke

Kedves Barátaim!

Igaza van a latin mondásnak: habent sua fata libelli, a könyveknek meg van a maguk sorsa. A héber világlátás, ezt a gondolatot kiszínesíti. Idézem: Hákol Táluj BeMázál „Minden a szerencse függvénye”
Még a könyvek kiadása, publikálása is, hiszen Benedek István Gábor Énekek Éneke, azaz Sir HáSirim kötetének remek fordítása is évtizedeken keresztül a fiók mélyén pihent. És kiadásra várt.
A zsidó hagyomány szerint Salamon, Izrael második királya igen összetett személyiség volt. Életének szinte minden eseménye rögzítődött a hagyományban. A Szentírásban, vagy a posztbiblikus irodalomban. A talmudban, adott esetben a poszttalmudi literatúrában Az elmúlt évszázadokban, talán még az utolsó évszázadban is gazdagodott.
Emlékszem, az ötvenes évek legvégén, amikor a budapesti héderbe, majd jesivába jártam a pesti jesíva rabbijai – ahogy mi hívtuk – a „rebbék” spontán módon exegetálták a szöveget. Akkor nagyobb részt még nem tudtuk, hogy ilyen esetekben a saját érzéseiket és gondolataikat is belevihették, a költői szövegbe.
Salamon királyt a zsidó hagyomány olyan költőnek tartja, akinek élete három szakaszra oszlik, és mindegyikhez kötődik egy fennkölt irodalmi produktum. Fiatal korának úgymond irodalmi remeke a „Sir HáSirim” az „Énekek Éneke”, amely Benedek István Gábor fordításában napvilágot látott. Ha javasolhatnám – a minden elismerést és köszönetet megérdemlő – Wesley János Kiadónak, hogy a második kiadásban a kötet egyik oldalára az eredeti héber szöveget, a másik oldalára a veretes magyar fordítást helyezze. Ez a szellemi produktum még a mostanit is felülmúlhatná, különleges filológiai-spirituális élmény lenne.
Amikor Salamon király már érett, bölcs ember, tartja a hagyomány, akkor írja meg Mislé Slomo-t, azaz Salamon példabeszédei című gnoma-gyűjteményét. Ekkor egy érett gondolkodó, tapasztalatokkal áthatott, de ereje teljében lévő személyiség fogalmazza meg az életről, a világról vallott – divatos kifejezéssel élve azt mondhatnám – ars poetica-ját.

Életének utolsó szakaszában – így szól a hagyomány – Kohelet néven levonja az élet konklúzióját. Tépelődő bölcsességet árasztanak szavai. Talán úgy gondolta, hogy az utókornak érdemes lenne ebben is elmerülni!
Ha a salamoni életutat, ha szabad ezt a kifejezést használni, irodalmi életpályát, akarná az ember analizálni, akkor e három kötetnek az egymással való összevetése, egymás utáni tanulása és tanítása gazdagabbá tehetné tudásunkat!
Kedves István, ha Neked is ajánlhatnék egy újabb „programot”, lefordíthatnád nekünk Mislé könyvét, majd Koheletet is, azzal a gyönyörű szép magyarsággal, amellyel Te rendelkezel, és amelyet manapság már nagyon kevesen tudnak.
Benedek István Gábor előszavában beszél a scheiberi időkről. Komoróczy professzor is ezt tette itt e könyvbemutatón. Mindannyiunk számára, akik Scheiber tanítványai voltunk a mai napig fontos a tudós óriás spirituális hagyatéka, kinek szelleme áthatja a magyarországi és a nemzetközi judaisztikával, hebraisztikával foglalkozó emberek, kutatók gondolkodását. A scheiberi életpályának nagyon-nagyon fontos szakasza volt az ötvenes évek utolsó egynéhány esztendeje.
BIG, a műfordító előszavából idézek:
„Igazgatónk módjával adta a dicséretet: a mércét magának is túl magasra állította. Öntevékeny fordításomra csak jóval később tért vissza. „Majd az Évkönyvben leközöljük” – mondta, de rögtön hozzátette: „Csiszolgass rajta.” Az Évkönyv akkoriban nem, és még sokáig nem jelent meg. (E korszakot követően 197O-ben látott napvilágot, az egykori IMIT Évkönyvek nyomán a MIOK Évkönyv. Sch. A.). Magam is megváltam az intézettől, de a hexameteres fordítás nem merült feledésbe. Ehhez hozzájárult, hogy Dán Róbert tanulótársam, 1964-ben, a pécsi Jelenkorban közzétette a maga szép fordítását…”
Pista! Nagyon nagy örömömre szolgál, hogy megemlítetted kedves és szertetett, és ma már – azt kell mondani – méltatlanul elfelejtett nagyszerű barátunkat, Dán Róbertet, akit alig ötven éves korában de facto ereje, fiatalsága teljében ragadott el a gyilkos kór. Az ELTÉ-n volt akkor a Könyvtártudományi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. A mai napig nem tudjuk pótolni a hiányát.
Szerzőnk a fordítás előszavában más helyütt így ír a Rabbiképző ötvenes évek végi szellemi vibrálásáról, hiszen a scheiberi Sir HáSirim fordítási bravúrt, annotáció áradatot, kultúr- és eszmetörténeti kavalkádot más spirituális élmények is gazdagították:
„Elképesztő világ nyílt meg a húsz év körüli diákok előtt, a lenyűgöző versek hatása alól senki nem vonhatta ki magát. És mert akkoriban Benoschofsky Imre óráin – többek között – az Iliásszal és az Odüsszeiával ismerkedtünk, számomra kézenfekvőnek tetszett, hogy Scheiber Sándorhoz a kötelező vizsgadolgozat mellé benyújtsam a mű fordítását – hexameterben. Tudtommal mindmáig ez az Énekek Énekének, egyetlen teljes hexameter fordítása.”
Jómagam tíz esztendővel később, amikor többek között Beer Ivánnal, Csulóval, Landival, Balla Imrével, Zucker Istvánnal, Silber Ivánnal koptattuk az Alma Mater padjait, kiszélesedett a pedagógiai „csoda”. Scheiber és Beno mellett egy harmadik óriás is tanított – többek között – bennünket: Szemere Samu.
A modernkori, a XX. századi magyar filozófiatörténet egyik kiemelkedő alakja volt ő nemcsak általános és zsidó filozófiatörténetet tanított nekünk, hanem Hamlet szemináriumot is vezetett. Fél éven keresztül analizálta a shakespeari drámát. Mondatról mondatra fűzött a darabhoz inter- és transzdiszciplináris magyarázatokat. Megismétlődött tehát az imént említett korszak. „Dor Holéch Vedor Bá”, hogy klasszikus textust idézzünk, az egyik nemzedék a másik után ugyanígy ismerte meg, s vitte tovább a hagyományt.
Komoróczy professzor úr az Énekek Éneke fordításának bevezetésében lenyűgözően szól a „Profán és szent ének” multidiszciplináris kapcsolatairól, hol mikor, milyen más világirodalmi remekekbe, jelenik meg ez az összetett motívumsorozatában. Szabadjon néhány adalékot fűzni grandiózus gondolataihoz. Hiszen a Sir HáSirim sok-sok motívummal fűződik a zsidó tradícióhoz.
Példaképpen említeném meg a hatodik fejezet harmadik versében található gyönyörű szöveg részt:
„Kedvesemé vagyok én
És ő is vágyik utánam.”
Ennek a négy szónak a kezdő betűi: Álef , Lámed, Váv, Lámed.
Összeolvasva ezeket, a bütüket, kirajzolódik a szó: „elul” azaz egy kora őszi hónap név. Amikor hodes elul köszönt be, közelednek a Nagyünnepek, akkor a mi neológ hagyományokat őrző szemináriumunkban is ez a vezérlő mondat. Transzcendentális kapcsolat a Mindenható és Izráel között. Szent a szövetség, amely Isten és a választott népe, Izráel között megköttetett.
Komoróczy professzor úr kötetünk előszavában rámutat az Énekek Éneke és a Peszách közötti összefüggésre. Kiegészítésképpen megemlítem: szfárádi közösségekben, a zsinagógában olvassák fel a Sir HáSirimet. Nem könyvből. Úgy, mint máskor a háftárákat, hanem ugyanúgy, mint a Megillát, Eszter könyvét, tekercsből.
A zsidó hagyomány egyik drámai eseménysora a földi lét egyik utolsó mozzanata, a táhárá. Az eseményt felejthetetlen lírával érzékelteti Hajnal Anna, a Tiszta, tiszta, tiszta… című költeményében. (MIOK Évkönyv, 197O. pp. 65-73) Az elmúlás pillanatát követő legdrámaiabb szakasz, amikor még a halott temetetlen, és a táhárá, a halott mosdatás, azaz a halott utolsó útra való felkészítése történik. Ekkor Sir HáSirim versét kell e „szent munkával” foglalkozó embereknek recitálnia. E szokás is valami szavakkal kifejezhetetlent, egészen különleges misztériumot rejt magában.
1991-ben, Jeruzsálemben éltem családommal. Ott vészeltem át az Öböl- háborút. 1991. január 16-án támadta meg Irak Izraelt. Életemben először találkoztam a halálfélelem fogalmával. De facto halálfélelem. A rádió bemondta éjjel tizenegy óra harminc perc körül, hogy hét perc múlva rakéta becsapódás lesz Izraelben. Akkor már kilőtték az első scud-ot. Két gyerekemmel és a feleségemmel egy 12 négyzetméteres beton szobába bezárva.
Jön a rakéta?
Hova csapódik be?
És lesz atomfegyver?
Lesz benne biológiai fegyver?
Ha egyedül vagyok, akkor is féltem volna. De ott volt mellettem a feleségem és a két kiskorú gyermekem. Elborzadtam.
Első sábeszkor, első szombaton mikor végre talán néhány órára ki lehetett menni, a lakásunktól nem messze lévő, Irakból alijázott zsidók alapította, zsinagógában imádkoztam. A szombatköszöntő L’chá Dodi előtt egymásra néztek a zsinagóga hívei, és együtt mondták el a Sir HáSirim szövegét. Felejthetetlenül fájdalmas dallammal. Énekelték kétszázan, háromszázan, négyszázan.
Együtt.
Elmondhatatlan ellentmondást éreztem. Irakból valamikor kivándorolt zsidó emberek énekeltek az élet igenléséről, a szépségről. És akkor a XX. század végén ugyanarról a helyről, Irakból 70 rakéta vágódott be arra a földre ahol a Tóra adatott Izraelnek, az egész világnak. Furcsa ellentmondása a történelemnek. De tudom, hogy a Sir HáSirim, minden rakétánál, fegyvernél erősebb. Hol lesznek már diktátorok, diktatórikus hatalmak, amikor a zsinagógákban még fel-felcsendül:
„Sir HáSirim áser LiSlomo. Jisákéni MiNisikot Pihu ki Tovim Dadechá MiJájin..”
Utolsó gondolatom, amelyet szeretnék megosztani Önökkel, kedves Barátaim: köszönet Benedek István Gábornak. Kicsit elfogult vagyok BIG-gel, hiszen nemcsak kiváló újságíró, ragyogó szerkesztő, de tehetséges tollú író, fordító is. Minden mondata külön élmény. Kívánom, hogy tudásodból mennél többet adj számunkra, a héber és magyar kultúra szerelmeseinek.
Nagy szerencse, hogy Németh Árpád kiváló grafikust választottad. Gyönyörűek a kiegészítő illusztrációk. Illenek e remekműhöz.
Szeretném megköszönni a Wesley Kiadónak a nagy ívű segítséget, a kötet megjelentetését.
Hölgyeim és Uraim!
A modern kori T’nach kiadások egyik patinás kötetéből, amelynek alapját a Keter Árám Cubá képezi (Keter Jerusálájim, T’nach HáUniverszitá HáIvrit BiJerusálájim, Jeruzsálem, 2004. második kiadás), idézem a Sir HáSirim I. fejezetének 14. mondatát:
„Ciprusfürt Én Gediből a szerelmem.”
Önök közül, aki már volt Izraelben vajon járt-e Én Gedi-ben? Én Gedi a világ egyik legmélyebben fekvő települése. Kb. 400 méterrel a tengerszint alatt. Az oktató, kutató embernek ez a hely egy különös misztérium, mert légvonalban 40, vagy 50 km távolságra fekszik Qumrántól, a modernkori kutatás egyik legfontosabb bázisától. Amikor Erecben vagyok, akkor mindig elmegyek abba az irányba. Megnézni a qumráni barlangok nyomát, vagy éppen az ottani állandó kiállítást.
Vagy lemegyek Én Gedibe. Én Gedi különösen kedves számomra. Ott van, a modern ember számára, az egyik legnagyobb természeti csoda. A sivatag, a homok- és sziklavilág kellős közepén ott dübörög egy négy egységből álló vízesés. 400-450 méter mélyen a tengerszintje alatt, vízesést láthat az ember. Ha ott áll a hívő lélek, és érzi azt a gyönyörűen sugárzó vízözönt és a szivárvány ezer apró kis darabját, érzékeli, hogy mit jelent a sivatagban a vízesés!
A sivatagban mit jelent az áldott víz?
A magyarországi könyvkiadás sivatagában fel-felcsillan a zuhatag.
Áldott vízesés, amely megtermékenyít, gazdagabbá tesz.
BIG kötete – azt hiszem – vízesés a sivatagban.

* Elhangzott a WJF dísztermében Benedek István Gábor Énekek Éneke fordításának könyvbemutatóján