Kezdőlap » Remény » 2010. 1. szám » Szécsi József: Miász günájkósz ándrá – egy páli intelem

Szécsi József: Miász günájkósz ándrá – egy páli intelem

Szécsi József
vallásfilozófus, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára

Korai zsidó források
a pasztorális levelek „egyfeleségű” szövegeinek értelmezéséhez

A monogámia és a poligámia zsidó vallási joggyakorlatát korábban már elemeztük (Szécsi J.: A monogámia és a poligámia zsidó vallás joggyakorlata. Remény 2009. 12.évf. 1.sz.6-14. Budapest, 2009.). Jelen dolgozatunkban az újszövetségi iratokban szereplő ún. pasztorális levelekben, az első és második Timóteus és a Titusz levélben előforduló néhány szövegnek korabeli, más zsidó forrásokkal való egybevetése alapján készítettünk analízist és vontunk le következtetéseket.
A poligámia, a pátriárkák példáját tekintve, elfogadott és helyes volt1. A Tóra több rendelkezése értelmében ugyancsak törvényes volt a többnejűség2, sőt a levirátusi házasság esetében a Törvény általi követelményként volt érvényben3. Jézus korában is a zsidó vallási törvények és szokások alapján gyakorolták. Josephus Flavius kifejezésre juttatta azt a tényt, hogy egyidejűleg több asszonnyal élni egy házasságban, az nem más, mint a nép atyái a hagyományainak követése4. A Misná sorrendszerűen tárgyalja a kérdéskört. Egy átlagembernek kettőtől ötig terjedhet feleségei száma5; a királynak megengedett volt 18 asszonyt feleségül venni6. Régebbi háláchikus Midrás a Deutronomiumhoz (21,15) fordul7 azon esetben, ha valakinek nem csupán kettő, hanem négy felesége van8. Egy neves tekintély, Ráb (Kr.u. +247) azt tanácsolta, hogy ne vegyen a férfi két feleséget egymás mellé, de ha egy embernek két felesége van, akkor a saját személyes biztonsága érdekében még egy harmadikat is vegyen el feleségül9. Ezen korabeli utalásokat tekintve is feltételezhető az, hogy a többnejűség az újszövetségi időben, tehát az első században ritka jelenség lehetett. Az, hogy ez nem volt elterjedt életforma, arról maga az élet, annak napi problémái gondoskodtak. Egy sor elvi szempontot állítottak föl a zsidóság tanítói arra vonatkozóan, hogy aki négy feleséget vesz el, az gondolja át mindazt, ami egy férfiúra nézve kötelező, hogy feleségeit el tudja tartani. Ez rövid úton eltartási nehézségekhez vezethet, neki azonban táplálni (ti. ellátni – etetni, felruházni) kell őket10. Az otthon békéjének (slom bájit) fenntartása egy alapvető szempont a zsidó gondolkodásban, a két feleség léte azonban felveti a családi civódás, veszekedés problémáját.11
A többnejűség meglétére korai rabbinikus forrásokban kevés adatot találunk. Tudjuk, hogy pl. Nagy Heródesnek 10 felesége volt12.
Jeruzsálemben volt két papi család, akik közismertek voltak arról, hogy ők mellékfeleségektől, tehát többnejű házasságból származtak, amelyben a házas férfiú több feleséget vett el magának13.
Rabi Jósze ben Cháláftá (Kr.u. 150 körül) beszámol arról, hogy testvérének özvegyével levirátusi házasságra lépett, mely frigyből neki öt fia született. Nem egyértelmű a szövegekből az, hogy ezen levirátusi házasság előtt Rabi Jósze ben Cháláftá házas volt-e?14
A Jeruzsálemi Talmud elbeszéli egy ember levirátusi házasságát is, amikor is a férfi testvéreinek tizenkét özvegyével kötött házasságot15.
Két babiloni tekintély, Ráb (Kr.u. +247) és Rab Náchmán (Kr.u. 320) azt állították, hogy ha valaki (ti. egy nős férfi) a lakóhelyéről egy másik helyre elmegy, és ott tartózkodásának rövid idején belemegy egy házasságba (ti. feleségül vesz egy másik nőt is)16, ez egy olyan eljárás, amely kétségtelenül egy régebbi alapelv ellen vét, mely szerint senki ne tartson különböző helyiségekben feleségeket.
Csak nagyon ritkán olvashatunk arról, hogy a tanítók, bölcsek helytelenítik a többnejűséget17. A leginkább egyértelműen Rabbi Jehudá ben Báthirá fogalmazott (Kr.u. 100 körül)18.

Az „egyfeleségű”

A Bibliában a poligámia korán megjelenik (pl. Genesis 4,19–25 19). Az ókori Izraelben törvényesen elfogadott házassági formának számított. A törvénykönyvek is feltételezik a többnejűséget (Exodus 21,10 20; Deuteronomium 21,15) 21. A Deuteronomium (21,15) két feleséget magától értetődő dologként említi. A bibliai narratívák szerint olyan házasságokat is kötöttek, melyeket a későbbi mózesi törvények tiltottak, pl. Jákob két testvért vett el feleségül, holott ez a Leviticus (18:18)22 szerint tilos volt. A feleségek száma attól függött, hogy a férfi mennyire volt jómódú. A gazdagoknak, amilyen a király volt, sok feleségük volt (2Sámuel 5,13 23; 1Királyok 11,1–8)24.
Uralkodóházak esetében a poligámia a hatalom és a gazdagság jele volt. Többfeleségű férfi volt pl. Jákób (Genesis 29,15), Ézsau (Genesis 36,1), Gedeon (Bírák 8,30) és a legtöbb király (2Sámuel 3,2: Dávid; 1Királyok 11,3: Salamon; 2Krónikák 11,21: Roboám; 2Krónikák 13,21: Abijjá; 2Krónikák 24,3: Jóás etc.). A fogság utáni zsidóságban is megmaradt a poligámia.

Bizonyos irányzatok azonban a monogám házasságideált képviselték és ellene voltak a poligámiának. Elsősorban a Genesis 1,27-re25 és a Deuteronomium 17,17-re26 hivatkoztak. Különösen a prófétai irodalom használta Isten és Izrael viszonyának ábrázolására a házasság képét. A prófétai teológia a monogám házasságot tekinthette ideális házasságnak (Izaiás 54,5 27; Jeremiás 2,2; 3,8 28; Ezékiel 16,7-14 29; Ózeás 2,3-4 30). Jézus a prófétai hagyomány vonalát követte, amikor az Genesis 1,27-re és a 2,24-re31 hivatkozva a házasságról beszélt (Máté 19,4)32. A Második Templom korában a poligámia és a válás élénken foglalkoztatták a zsidó jogtudományt és a közvéleményt.
A későbbi időből vannak adatok arra, hogy az egynejűséget tökéletesebbnek tartották a többnejűségnél. A Genesis 2,24 szövegét így értelmezhették (Tóbiás 8,6-7)33. A próféták az Örökkévaló és Izrael közti viszonyt a házassághoz hasonlították, mely egynejűséget tételez föl, nem jöhetett szóba az, hogy az Isten más népekkel, mint mellékfeleségekkel is házasságot, szövetséget kössön (Ózeás 2,18–22 34; Jeremiás 2,2; 3,8; Ezékiel 16,2.7; Izaiás 50,1; 54,5; 62,5)35. Így Istennek és Izraelnek szövetsége, másképpen házassága utalás lehet egy legfelsőbb példára, amely követendő. A főpap csak szüzet vehetett feleségül, elvált asszonyt, vagy özvegyet nem (Leviticus 21,13-15)36. A Példabeszédek 5,18; 31,10–31 37 és más hasonló szövegek, melyek a feleséggel való helyes életet dicsérik, egy feleségről szólnak, és nem polemizálnak a többnejűség kérdésével. Jézus korában a poligámia háttérbe szorulhatott.
Az Újszövetség nem reflektál a monogámia-poligámia kérdéskörére, de a monogám házasságot tartja szem előtt, amikor házasságtörés és válás témáját tárgyalja (Máté 5,32; 19,9)38. Nem hoz példákat a többnejűséggel kapcsolatban, és a levirátusi házasságot sem veti el. A bibliai Isten és népe viszonylathoz hasonlóan Jézusnak és egyházának a kapcsolatát is a monogám házasság fejezi ki (Efezusi 5,23 39; Jelenések 19,7 40).
A páli levelek korpuszában az ún. pasztorális levelek41, a két Timóteus és a Titusz levél, a bennük található 306 hapax legomenonnal bizonyára nem közvetlen páli eredetűek. Az első század második felében kialakuló görög-típusú egyházstruktúrát jelenítik meg, mely új egyházszervezeti forma azonban csak az első század fordulóján Antiochiai szent Ignác leveleiben nyeri el világos kontúrjait. Markáns része a leveleknek az erkölcsös, jó magaviseletű, jótettekkel teli élet, melyben kiemelkedően fontosnak tartja a szerző a gyülekezeti vezetők életvitelét. Az episzkoposz és a preszbüterosz még egymással felcserélhető címek, melyek a diakonosszal együtt azt az intést kapják Páltól, hogy csak akkor válasszák ki őket e feladatkörre, ha egyfeleségűek42.
Azon elvárás, hogy a püspöknek egy felesége legyen, számunkra magától értetődően esetleg azt jelenti, hogy csak egyszer házasodhat meg. Akkoriban ez azt jelenthette, hogy az episzkoposznak csak egy, tehát egyidejűleg csak egy feleséggel élhet házasságban. Úgy látszik, hogy az 1Timóteus 3,2 csupán a több feleséggel való egyidejű házasságot tiltotta. A szöveg felveti azt a kérdést, hogy ha ez csak a gyülekezeti elöljárók, tisztségviselők felé volt elvárás az egyfeleségű házasság, akkor ez az egyszerű hívek felé nem merült fel követelményként. Tehát az első keresztény közösségekben – ha elvétve is – de akadtak többnejűségben élők.
Másként viszonyul kérdéskörünkhöz egy analóg, hasonló hely, az 1Timóteus 5,9: „Az özvegyek sorába csak olyant kell választani, aki legalább hatvan éves, aki csak egyetlen férfi felesége volt.”43 A poliandria, a szó eredeti értelmében véve, ami olyan házasságot jelent, melyben egy asszonynak egyidejűleg több törvényes férje van, Izraelben ilyen sohasem volt, sem elvben sem gyakorlatban. Ilyen esetre az 1Timóteus 5,9 nem vonatkoztatható. Utalhat azonban az 1Timóteus 5,9 a poliandria egy rejtett formájára, amikor is egy törvényesen elvált asszony csakhamar egy új házasságba ment bele, és rövid idővel ezután ismét egy elválás és újraházasodás, kétszer és háromszor és négyszer megköttetett. Talán a poliandria e rejtett formája ellen irányulhat az 1Timóteus 5,9 verse.

A monogámia kezdete

Az a szemlélet, hogy a „miász günájkósz ándrá” – egy feleségű férfi (1Timóteus 3,2) ugyanazt jelentené, mint az „enósz andrósz güné” – egy férfi felesége (1Timóteus 5,9), csak akkor helyes, ha mindkét nemre ugyanolyan házasságjog vonatkozna.
A bibliai megfogalmazás szerint Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, ketten egy testté lesznek, mely kapcsolatot ember szét ne válassza. Amikor többnejűségről olvasunk a Biblia lapjain, nem merül fel kérdésként az, hogy ez a második vagy több feleség esetében ne ugyanígy lenne. Az ókori és későbbi zsidó gondolkodás és joggyakorlat komolyan foglalkozott a többnejűség kérdésével, mely egyértelműen a monogámia irányába mozdult el. A főpap kiemelt vezető, erkölcsi tekintély volt, rá házassági-törvényi szigorítások vonatkoztak. Ugyanezt a szemléletet alkalmazta Pál a püspök-presbiter-diakónus házassági szabályaival kapcsolatban is, mely házassági elvárások nem jelentkeztek a hívek vonatkozásában. A Leviticus 21,15 szerint a főpapra azért érvényesek különleges szabályok „hogy nemzetsége törzsét össze ne keverje nemzete köznépével, mert én, az Úr, szentséget kívánok tőle.” Tehát a vallási vezetőnek szentnek, kiemelt erkölcsi tekintélynek kell lenni. Pál ezen szentség-törvényt jelenítheti meg az episzkoposz-preszbüterosz-diakonosz „egyfeleségű” elvárás-rendelkezésében.
A kereszténység az egynejűséget törvényre emelte, egyedül a mormonok azok, akik a poligámiát istennek tetsző dolognak tartják. A XVI. században az anabaptisták gyakorolták. A Korán a poligámiát megengedi. Az iszlámban a négy feleség engedélyezése számunkra a Talmud négy feleségről szóló szövegeit idézi. Mohamed voltaképpen redukálta a többnejűség számait, tehát a négy feleség a házasság intézményének szigorítását jelenti az iszlámban.
A kezdeti keresztény gyülekezetekben tehát lehettek többnejűségben élők, nyilván elsődlegesen azok között, akik ezen életformával együtt fogadták el Jézust messiásnak. A Második Szentély pusztulása és az első század fordulója közti időben azonban mereven a monogám házasság irányába tolódhattak el a keresztény családok életformái, hiszen utána ez kérdésként fel sem merül már a századforduló után.
Ha Hillél, Sámmáj és Gámáliel az időszámításunk kezdetének időszakában meghatározó zsidó tanítói tekintélyek voltak, akkor ugyanezt a szerepkört, magatartásformát gyakorolhatta Pál is az induló Jézust követők világában. Hillél és Sámmáj két magatartásformát valósított meg és gyakorolt tanítási szinten, egy enyhébbet és egy szigorúbbat, egy liberálisabbat és egy ortodox vonalat. Ez a gyakorlat általában mindig jelentkezett, amikor valami még mozgalmi, kialakuló stádiumban volt és van, később valamilyen ötvözetben, vagy kizárásos alapon egy irányt vett fel. Pál tanításai, vallásfilozófiája, teológiája, gyakorlati etikája, életmódra, életformára vonatkozó meglátásai, tanácsai vagy elvárásai meghatározóak voltak a korai kereszténységben és egészen napjainkig. Ha lett volna Pál mellett egy Hillél, tehát egy mérsékeltebb irányzat, vagy valamilyen más hasonló nagy tekintélyű és hatású személyiség az első század közepén, akkor ez színesítette volna a kor és a későbbi kereszténység világlátását és magatartását. Pálnál találkozunk olyan mondatokkal, hogy ez az ő véleménye és tanácsa, tehát nem Jézus rendelkezése. Ha lett volna egy másik erős tanítói személyiség, talán ő más, vagy más irányú elvárásokat is megfogalmazott volna. Péternek nem maradtak fenn olyan markáns, nagy ívű és egyéni hangvételt tükröző vallási írásai és a napi életre vonatkozó elvárásai, mint Pálnak. A pasztorális levelekben – 1-2 Timóteus, Titusz – olvassuk, hogy az episzkoposz, a preszbüterosz, a diakonosz egyfeleségű legyen. Ez az ő nézete volt.
A Tízparancsolat az ókori Kelet intelemirodalmához tartozik, tehát nem parancsok, hanem intelmek, elvárások, tanácsok. Később már parancsként szerepelnek. A zsidóság ún. lex naurálisa, természettörvénye, vagy szívbe írt törvénye volt és van az ún. 7 noéi törvény, melyet a nemzsidóknak is be kell tartani, és akkor ugyanúgy az Eljövendő Világ részesei lesznek, mint a zsidók, akiknek a teljes Tórát be kell tartani, a 613 parancsolattal együtt. Ezen noéi alaptörvényeket szabták meg tulajdonképpen a kereszténységet felvevőknek törvényi minimumként. A zsidó gondolkodás az ismert bibliai koroktól kezdődően pluralisztikus. A kereszténység sem egy teljesen homogén egységes egész. Kétezer éves történelme folyamán sokféle teológiai irány feszült egymásnak vagy élt békében egymás mellett.
Pál azért lehetett meghatározó személyisége az induló kereszténységnek, mert nem volt más hasonló nagy vallási tekintély mellette. Jézus tanítványi köre nem magasan kvalifikált zsidó tanítókból állt, hanem galileai szegénylegényekből. Jézus után nem maradt egyetlen sor sem, Pálnak pedig volt rabbinikus műveltsége, intelligens, az adott gondolkodási készletet napi szinten felhasználni és alakítani tudó készsége. Személye, tanítása így meghatározó lett.

Lábjegyzet

Genesis 16,2: Azt mondta Sárai Ábrámnak: »Íme, az én méhemet bezárta az Úr, hogy ne szüljek. Menj be hát a szolgálómhoz, hátha legalább az ő révén nyerek gyermeket!« Ábrám hallgatott Sárai szavára.
Genesis 25,6: a mellékfeleségek fiait pedig megajándékozta, s még életében elküldte fia, Izsák mellől a Keleti vidékre.
Genesis 29,23.28: (23) Este aztán bevitte hozzá Leát, a lányát, ő pedig bement hozzá. (28) Beletörődött tehát abba, amit apósa akart. Letöltötte a hét esztendőt, aztán feleségül vette Ráchelt is.
Genesis 30,4.9: (4) Feleségül adta tehát neki Bilhát, aki, (9) Amikor Lea látta, hogy ő nem szül, odaadta a férjének szolgálóját, Zilpát.
Genesis 37,2: Jákob nemzetségtörténete a következő. József tizenhét esztendős korában, még mint ifjú, a nyájat legeltette testvéreivel. Bilhának és Zilpának, apja feleségeinek fiai mellett volt. Egyszer valami igen nagy vétek miatt bevádolta testvéreit apjánál.
Genesis 46,10: Simeon fiai: Jámuel, Jámin, Áhod, Jákin, Szohár és Saul, a kánaáni asszony fia.
Bírák 8,30: Hetven olyan fia volt, aki az ő ágyékából származott, mert több felesége volt.
2 Exodus 21,8.10: (8) Ha nem talál tetszésre a gazdája szeme előtt, akié lett, akkor engedje meg, hogy kiváltsák! Ahhoz azonban nincs joga, hogy idegen embernek eladja, mert igazságtalanul bánt vele. (10) Ha az második asszonyt vesz magának, akkor se tagadja meg tőle az ételt, a ruházatot és a házastársi jogot.
Deuteronomium 21,15: Ha valakinek két felesége van, egy kedves meg egy gyűlölt, s azok fiúkat szülnek tőle, s a gyűlöltnek a fia lesz az elsőszülött.
3 Deuteronomium 25,5: Ha a fivérek együtt laknak, s az egyik közülük meghal a nélkül, hogy fia lenne, akkor az elhunytnak a felesége ne menjen máshoz feleségül, hanem férjének fivére vegye el és támasszon utódot fivérének.
4 Josephus Flavius: Antiquitates Iudaicae 17,1,2; De bello Iudaico 1,24,2.
5 Jevámót 4,11: Ha négy testvér négy asszonnyal köt házasságot, és gyermek nélkül halnak meg, akkor a legidősebb testvér (a túlélő testvérek között), ha ő akarja, ezek az asszonyok vele mindnyájan, mint sógorral megházasodhatnak, a jog ezt biztosítja. – Ha az egyiknek (ti. az egyik testvérnek), akinek két felesége volt
(ugyanebben az időben) és meghalt, úgy (ti. az életben maradt testvér) megszabadul a sógorházasság végrehajtásától vagy sarulehúzással (ti. az életben maradt) feleségek egyikétől (vagyis az életben maradt testvér az elhalálozott testvérének csak egyik özvegyét kell feleségül vennie.).
Jevámót 16,1: Ha egy asszony, akinek a férje a mellékfeleségével egy távoli országba elutazott, és onnét kapott egy jelentést, hogy „A te férjed meghalt!”, akkor ő nem házasodhat meg, és nem köthet sógorházasságot sem, amíg ő (ti. az otthonmaradt asszony) bizonyosan nem tudja azt, hogy az a mellékfeleség terhes-e (ti. csak akkor esik el a sógorházasság kötelezettségétől, és csak ezzel nyeri el szabadságát, hogy mással megházasodhasson).
Ketubbót 10,1: Ha valaki két feleséggel volt házas (egyidejűleg) és meghalt, úgy megelőzi az első felség (az öröklési igényével) a másodikat, az örökségben az első a másodiknak az örökösödését.
Ketubbót 10,4: Ha valaki három asszonnyal házasodott meg és meghalt, és a házasságlevél az egynek 100 zuz-t, a másiknak 200 zuz-t és a harmadiknak 300 zuz-t határozott meg, nekik (hagyatékul) csak 100 zuz áll rendelkezésükre, vagyis egyenlő módon részesülnek (ti. az örökségből).
(A zuz: Egy zuz súlya, 96 szem árpa súlyával egyenlő. A dinárt általánosa négy zuznak tekintették, tekintet nélkül arra, hogy tiszta ezüst volt-e, vagy a (talmudi) korszakban használatos pénzérméről volt szó. A dinárok alatt azt az érmét értették, ami a talmudi korban általánosan használt volt: hét rész rézből és egy rész ezüstből állt. Így egy szelá (négy dinár értékű pénzérme) fél zuz [tiszta] ezüstöt tartalmazott.
Ketubbót 10,5: Ha valakinek négy felesége van és meghal, akkor az első (jogi igényével) megelőzi a másodikat, a második a harmadikat, a harmadik a negyediket…
Kiddusin 2,6: Ha valaki (egyidőben) két feleséggel egybekel, aminek az értéke (ti. az eljegyzéskor a vőlegény részéről adandó ajándék értéke csak) egy peruta volt (a legkisebb váltópénz)…, akkor az eljegyzés nem érvényes. (Az egyidejű eljegyzés két nővel megengedhető, csupán az asszonynak adandó eljegyzési tárgynak legalább egy peruta értéket kell képviselni, de két asszony esetében egy peruta kevés, így az eljegyzés érvénytelen volt.)
Kiddusin 2,7: Egyszer öt nővel történt meg az – akik között volt két nővér is -, hogy egy férfi teliszedett egy kosár fügét… és azt mondta: Nézzétek, legyetek ti ezen kosár által eljegyezve! Egyik közülük (ti. az öt nő közül) átvette a kosarat mindnyájuk részére (mivel ez volt az eljegyzés). A bölcsek azonban felvilágosították őket: A nővérek nem lettek eljegyezve (mivel a törvény tiltja az egyidejű házasságot két nővérrel: Leviticus 18,18; valamint az eljegyzés a három asszonnyal is érvénytelen.)
Leviticus 18,18: De feleségül se végy senkit az ő leánytestvére mellé, hogy ellenkezés ne legyen, ha felfeded ő mellette amannak szemérmét az ő életében.
Bechórót 8,4
Keritót 3,7
Baraita Gittin 34b
6 Szánhedrin 2,4: A királynak nem kell sok feleséget elvennie (Deuteronomium 17,17), hanem (csak) 18-at. Szifrá Deuteronomium 17,17 § 159 (105b)
Szánhedrin 4,5; 21a. Az utóbbi helyeken a királyt 24, sőt 48 asszony illeti meg.
7 Deuteronomium 21,15: Ha valakinek két felesége van, egy kedves meg egy gyűlölt, s azok fiúkat szülnek tőle, s a gyűlöltnek a fia lesz az elsőszülött.
8 Szifrá Deuteronomium 21,15 § 215 (113a): „Ha egy férfinek két felesége van” Deuteronomium 21,15. Itt csak két asszonyról hallok; honnan, honnét lenne sok? Az Írás azt tanítja: „asszonyok”.
– A bigámia kérdéséhez II.Rábbán Gámáliél (Kr.u. 90 körül) mondott egy példázatot (Ávódá Zárá 55a)
9 Peszáchim 113a: Ráb (Kr.u. +247) mondta Ráb Ászinak: Ne végy magadnak két feleséget; ha azonban elveszel kettőt, akkor végy egy harmadikat is (ketten tudnak közösen ellened cselekedni, a harmadik azonban feléd hajlik és biztosan megsúgja azt, amit ellened a másik kettő tervez). Másként hangzik Rábász tanácsa (Kr.u. +352) Jevámót 63b: Nagyon dühös az asszony a házasságlevélre (hogy nem lehet őt elbocsátani azon ok miatt), amikor egy mellékfeleség kerül az ő oldalára! Akkor az emberek azt mondják: Te a társnőiden keresztül (ti. a mellékfeleségek által), és nem a tüskés bozóton át (fog egy csúf-rossz asszony megjavulni-megszépülni).
10 Jevámót 65a: Rábá (Kr.u. +352) mondta: Egy férfinek szabad több feleséget is az (ti. az ő első feleségéhez) elvenni, de csak akkor, ha képes őket táplálni.
11 Targum Rút 4,6: A Messiás mondta: Nem változtatok azon szokáson, hogy ha valakinek egy felesége van, nincs megengedve az, hogy mellé egy másikat is elvegyen. Ez otthoni veszekedéshez vezet, és a birtok (ti. egzisztencia) tönkremeneteléhez. Számodra az lenne a megoldás, ha egyáltalán nem volna feleséged, így nem tudom (e szokást, ti. hogy egy felesége lehet egy férfinek) feloldani.
Bechórót 32b: Res Lakis (Kr.u. 250 körül) mondta: Izráel közössége mondja az Isten előtt: Világnak Ura, ha egy férfi egy asszonyt az első felesége mellé elvesz, visszaemlékszik első cselekedetére, Te azonban elhagysz és elfelejtesz engem (Izaiás 49,14: Azt mondta Sion: Elhagyott engem az Úr, és Uram megfeledkezett rólam.).
12 Heródes 10 feleségéből kilencről van Josephus Flaviusnál egy feljegyzés: (Antiquitates Iudaicae 17,1,3).
13 Jevámót 15b: Én (Rabbi Jehósuá, Kr.u. 90 körül) igazolom felétek két nagy jeruzsálemi családról, Ceboim házának családjára vonatkozóan, aki Akhmai házából való, és Qufái házának családjára vonatkozóan, aki ben Mekosestől származik, hogy ők mellékfeleségek utódai voltak (ti. gyermekei) és, hogy a főpaphoz tartoztak és az oltárszolgálatot látták el. – A nevek megtalálhatók a párhuzamos helyeken: Jevámót 1,10 és Jeruzsálemi Talmud Jevámót 1,3a.
14 Jeruzsálemi Talmud Jevámót 1,2b.9: Rabbi ben Cháláftá (Kr.u. 150 körül) volt a testvérének feleségével levirátusi házasságban, és öt szántást szántott (ti. házaséletet élt) melyből öt ütetvénye származott (ti. 5 fia született).
Hasonló kérdést tárgyaló szövegek: Sábbát 118b; Genesis Rabba 85 (54c).
15 Jeruzsálemi Talmud Jevámót 4,6b,35: Volt egyszer 13 testvér, akik közül 12 gyermek nélkül halt meg. Elmentek (ti. a 12 özvegy) és követelték a rabbi előtt (Jehudá I. Kr.u. +217 ?), hogy számára (ti. a túlélő testvér részére) a levirátusi házasságot engedélyezze. A rabbi ezt mondta neki (ti. a férfinek): Menj, kösd meg a levirátusi házasságot! Ő ezt válaszolta: Nincs rá lehetőségem (ti. anyagi az ellátásukra). Ekkor kijelentették (ti. az özvegyek) egymás és mások felé is, hogy: Az én hónapomat magamnak akarom (ti. az év 12 hónapjából számomra megítélni az egyik hónapot), melyben a táplálékomról én gondoskodok. Ő mondta (ti. a túlélő testvér): Ki gondoskodik az ellátásotokról, ha az egy csatának van a hónapja? A rabbi azt mondta: Én fogok gondoskodni majd róluk a csata hónapjában. Ezután imádkozott értük és ők eltávoztak. Három év múlva eljöttek (ti. a rabbihoz). 36 gyermeket hoztak, jöttek és felálltak a rabbi háza előtt. A férj bement és jelezte neki (ti. a
rabbinak): Itt kint üdvözölni kíván téged a gyermekek falva. A rabbi kinézett az ablakon és látta őket. Ezt mondta nekik: Mi a kérésetek? Ők ezt válaszolták: Kérjük, add nekünk (ti. a táplálékot) a csata hónapjára valót. Ekkor ő (ti. a rabbi) odaadta nekik a csata hónapjára valót (ti. a táplálékot).
16 Jómá 18b=Jevámót 37b
17 Midrás Sámuel 1 § 7 (23a): Neki két felesége volt: 1Sámuel 1,2 („Két felesége volt, az egyiket Annának, a másikat Fenennának hívták. Fenennának voltak gyermekei, Annának viszont nem voltak gyermekei.”)…. Rabbi Lévi (Kr.u. 300 körül) mondta Rabbi Chámá ben Chánina (Kr.u. 260 körül) nevében: Az Írás kezdődik az ő dicséretével (Elkáná 1Sámuel 1,1: „Volt egy Ramátaim-Szófímból, Efraim hegységéről való ember, akit Elkánának hívtak.”) és aztán megemlíti az ő nehézségét (ugyanis, hogy két felesége volt). A Pesziktá Rábbá-ban 43 (181b) mondja Rabbi Jóná (Kr.u. 350 körül) a rabbik nevében (Kr.u. 217 körül): – Jevámót 65a: Rabbi Ammi (Kr.u. 300 körül) mondta: ….Én mondom: Ha valaki egy másik asszonyt vesz el felesége asszonyt mellé, az bocsássa el (az első felséget válólevéllel) és fizesse ki, amit a házassági szerződés előír.
18 Ávót d’Rabbi Nátán: Rabbi Jehúdá ben Báthirá (Kr.u. 100 körül) mondta: Jób így gondolkodott (31,2): „És mi a jutalmam Istentől felülről, s örökrészem a Mindenhatótól a magasságból?” (ti. tekintettel a házasságra). Ha az első ember tudta volna, hogy neki 10 felesége lehet, akkor Isten adott volna neki. Ő azonban csak azt tudta, hogy neki csak egy feleség adatik. Ezért legyen nekem is elegendő egy asszony, amely az én részem!
19 Genesis 4,17-19: (17) Káin aztán megismerte feleségét, s az fogant, és megszülte Hénokot. Majd várost épített, s azt elnevezte a fia nevéről Hénoknak. (18) Hénok aztán nemzette Irádot, Irád pedig nemzette Mehujaélt, Mehujaél pedig nemzette Matuzsálemet, Matuzsálem pedig nemzette Lámeket. (4,19) Ez két feleséget vett: az egyiknek a neve Áda, a másiknak a neve Cilla.
20 Exodus 21,10: Ha az második asszonyt vesz magának, akkor se tagadja meg tőle az ételt, a ruházatot és a házastársi jogot.
21 Deuteronomium 21,15: Ha valakinek két felesége van, egy kedves meg egy gyűlölt, s azok fiúkat szülnek tőle, s a gyűlöltnek a fia lesz az elsőszülött.
22 Leviticus 18,18: Feleséged nővérét társfeleségül el ne vedd mellé és szemérmét fel ne fedd az ő életében.
23 2 Sámuel 5,13: Jeruzsálemben, miután Hebronból odaköltözött, Dávid még vett magának mellékfeleségeket és feleségeket, s így még születtek Dávidnak fiai és lányai.
24 1Királyok 11,1-3: (1) Salamon király azonban sok idegen nőt szeretett meg: a fáraó lányán kívül moabita, ammonita, edomita, szidoni és hetita nőket, (2) azok közül a népek közül való nőket, amelyek felől azt mondta az Úr Izrael fiainak: »Ne menjetek be lányaikhoz, s közülük se menjen be senki sem a ti lányaitokhoz, mert bizonnyal elfordítják szíveteket, hogy az ő isteneiket kövessétek.« Ezekhez ragaszkodott Salamon forró szerelemmel. (3) Hétszáz királynői rangban levő felesége és háromszáz mellékfelesége volt és feleségei elfordították szívét az Úrtól.
25 Genesis 1,27: Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.
26 Deuteronomium 17,17: Ne legyen neki nagyon sok felesége, hogy magukhoz ne édesgessék szívét, se mérhetetlen mennyiségű ezüstje s aranya.
27 Izaiás 54,5 Mert a te alkotód a férjed: Seregek Ura az ő neve; és Izrael Szentje a megváltód: az egész föld Istenének hívják őt.
28 Jeremiás 2,2: Menj, és kiáltsd Jeruzsálem fülébe: Így szól az Úr: Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, jegyességed idejének szeretetére; amikor utánam jöttél a pusztában, a be nem vetett földön.
Jeremiás 3,8: Látta, hogy éppen azért, mert házasságtörést követett el az elpártolt Izrael, elbocsátottam őt, és válólevelet adtam neki; mégsem félt nővére, a hűtlen Júda, hanem elment, és ő is paráználkodott.
29 Ezékile 16,2.7.: (2) Emberfia, add tudtára Jeruzsálemnek az ő utálatosságait…(7) Megsokasítottalak, mint a mező füvét, és te megsokasodtál, megnőttél, fejlődésnek indultál és eljutottál az asszonyi szépséghez; emlőd megduzzadt és szőrzeted kinőtt; de meztelen voltál és szégyenkeztél…
30 Ózeás 2,3-4: (3) Mondjátok majd fivéreiteknek: „Én népem„! és nővéreiteknek: „Van irgalom„! (4) Szálljatok perbe anyátokkal, szálljatok vele perbe, mert ő nem feleségem nekem, és én nem vagyok férje neki. Távolítsa el paráznaságának jeleit arcáról és házasságtöréseinek jelvényeit emlői közül,
31 Genesis 2,24: Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek.
32 Máté 19,4-5: (4) Ő ezt felelte: Nem olvastátok, hogy Aki kezdettől fogva teremtett, férfinak és nőnek alkotta őket? (Genesis 1,27) Aztán így folytatta: (5) Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz (Genesis 2,24).
33 Tóbiás 8,6-7: (6) Te alkottad Ádámot és segítőtársul adtad neki Évát, és kettőjüktől származik az emberi nem. Azt mondtad, nem jó az embernek egyedül lenni: Alkossunk neki hozzá hasonló segítőtársat. (7) Én most nem élvezetvágyból veszem el nővéremet, hanem tiszta szándékkal. Engedd, hogy irgalmat találjak és találjon ő is, és egészségben öregedjünk meg mindketten.
34 Ózeás 2,18-22: (18) Akkor majd — mondja az Úr -„Férjem”-nek hív ő engem, és nem mond többé „Baál”-nak. (19) És én eltűntetem a Baálok nevét szájából, és nem említik többé nevüket. (20) Azon a napon majd szövetséget kötök kedvükért a mező vadjával, az ég madarával s a föld csúszó-mászójával. És kipusztítom az íjat, a kardot és a háborút az országból, és nyugodalmas álmot adok nekik. (21) És eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel, (22) eljegyezlek magamnak hűséggel, és ismerni fogod az Urat.
35 Izaiás 50,1: Így szól az Úr: Hol van anyátok válólevele, amellyel elbocsátottam őt? Vagy ki az én hitelezőm, akinek eladtalak titeket? Íme, bűneitek miatt adtalak el titeket, és vétkeitek miatt bocsátottam el anyátokat. Iz Izaiás 62,5: Mert ahogy feleségül veszi az ifjú a szüzet, úgy vesz feleségül a te fölépítőd; és ahogy örül a vőlegény a menyasszonynak, úgy örül majd neked Istened.
36 Leviticus 21,13-15: (13) Szűz lányt vegyen feleségül, (14) özvegyet, eltaszítottat, becstelent vagy parázna nőt el ne vegyen, hanem csak népéből való hajadon leányt, (15) hogy nemzetsége törzsét össze ne keverje nemzete köznépével, mert én, az Úr, szentséget kívánok tőle.«
37 Példabeszédek 5,18: Áldott legyen a forrásod, és vigadj ifjúkorod feleségével!
Példabeszédek 31,10: Derék asszonyt ki talál? Becse a korallokét messze meghaladja!…
38 Máté 5,32: Én viszont azt mondom nektek, hogy mindaz, aki elbocsátja feleségét – kivéve a paráznaság esetét -, házasságtörővé teszi, és aki elbocsátott nővel összeházasodik, házasságot tör.
Máté 19,9: Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznaság miatt -, és mást vesz el, házasságot tör.
39 Efezusi 5,23
mert a férfi feje az asszonynak, amint Krisztus is feje az egyháznak; ő a test üdvözítője.
40 Jelenések 19,7: Örvendezzünk és vigadjunk, és adjuk meg neki a dicsőséget, mert eljött a Bárány menyegzője és a jegyese felkészült!
41 A „pasztorális levél” elnevezés már Aquinói Szt Tamásnál jelentkezik, de elterjedtté csak 1755-től vált Paul Anton teológus révén.
42 1Timóteus 3,2
43 1Timóteus 5,9

Bibliográfia

BARTH, K.: Der Roemerbrief (1929)
BARTHA T. szerk.: Keresztyén bibliai lexikon. Budapest (1993)
BARTON, J.-MUDDIMAN, J.: The Oxford Bible Commentary (2001)
BENJAMIN: Polygamy. in. Encyclopaedia Judaica CD-ROM (1992)
BLACK, M.: The Scrolls and Christian Origins (1961)
BORNKAMM, G.: Paulus (1969)
BRUCE, F.F.-Haberman, J.-Peli, P.H.: Perushim. In. Encyclopaedia Judaica CD-ROM (1992)
BUBER, M.: Zwei Glaubensweisen (1950)
Ben-CHORIN, S.: Paulus (1970)
DAVIES, W. D.: Paul and the Rabbinic Judaism (1952)
EPSTEIN, L.M.: Marriage Laws in the Bible and the Talmud (1942)
FALK,Z.: Jewish Matrimonial Law in Middle Ages (1966) 1–34.
FLUSSER, D.: Saul of Tarsus – Encyclopaedia Judaica CD-ROM (1992)
GINZBERG, L.:Perushim ve-Hiddushim ba-Yerushalmi, 1 (1941)
GUTTMANN, J.: Beitraege zur Geschichte der Philosophie des Mittelalters. (1911)
GUTTMANN,M.: Zur Einleitung in die Halacha, 1 (1909)
HAAG, H.szerk.: Bibliai Lexikon Budapest (1989)
HERR, M.D.: Monogamy. in. Encyclopaedia Judaica CD-ROM (1992)
HOFFMANN, D.: Ha-Mishnah ha-Rishonah (1913)
HOLTZ, G.: Die Pastoralbriefe (1972) 76.
JAKOBOVITS. I.: Encyclopaedia Judaica CD-ROM (1992)
KLAUSNER, J.: From Jesus to Paul (1943)
KNOX, W. L.: St. Paul (1932)
LOEW,L.: in: Ben Chananja, 3. 1860, 317–29, 529–39, 657–67; 4. 1861, 111–5, 257–9, 271–3. – reprint L. Loew: Gesammelte Schriften, 3. (1893) 33–86.
NEUFELD, E.: Ancient Hebrew Marriage Laws (1944)
NOCK, A. D.: St. Paul (1955)
MONTGOMERY, J.A.: Aramaic Incantation Texts from Nippur (1913)
MROUYA, H.S.: Les Esséniens (1959)
PINES, S.: The Jewish Christians of the Early Centuries of Christianity According to a New Source (1966)
RABINOWITZ, L.I.: Betulah. In the Talmud and Halakhah. in: JQR, 58. (1967/68) 152–60.
ROSENTHAL, F.: in: Jubelschrift… Hildesheimer (1890) 37–53.
PREUSS, J.: Biblisch-talmudische Medizin (1923) 558–61.
SAFRAI, S.: Bet Shammai; Hillel, school of; Shammaites – Encyclopaedia Judaica CD-ROM (1992)
SANDMEL, S.: The Genius of Paul (1958)
SHALOM, M.P.: Betulah. Encyclopaedia Judaica CD-ROM (1992)
SIMON, M.:Jewish Sects at the Time of Jesus (1967)
STEINMANN, J.: St. John the Baptist and the Desert Tradition (1958)
STRACK, H.L.- BILLRBECK, P.: Kommentar zum Neuen Testament aus Talmud und Midrasch. München (1926) 3.köt.647-650.
STRECKER, G.: Das Judenchristentum in den Pseudoklementinen (1958)
SCHOEPS, H. J.: Theologie und Geschichte des Judenchristentums (1949)
SCHWARZ, A.: Die Erleichterungen der Schammaiten und die Erschwerungen der Hilleliten (1893)
SCHWEITZER, A.: Paul and his Interpreters (1912)
THOMAS, J.: Le mouvement baptiste en Palestine et Syrie (1935)
VAJDA, G.: La théologie ascétique de Bahya ibn Paquda. (1947)