Kezdőlap » Remény » 2011. 1. szám » Deutsch Gábor: A csoda itt volt, csoda, hogy volt

Deutsch Gábor: A csoda itt volt, csoda, hogy volt

Deutsch Gábor: A csoda itt volt, csoda, hogy volt

Generációs könyv

 

Megtekintve Sch. Kárpáti István könyvének címlapját és hátlapját – az elsőn a zsúfolt villamos, ahol a lépcsőn is lógnak, illetve a feljáró karjába kapaszkodnak, a hátlapon a jeges értékes portékájával látható –, nem kételkedünk, hogy generációs könyvet tartunk a kezünkben.

Nekem nosztalgia, a későbbi nemzedéknek ismeretbővítés vagy akár történelem.

Képzeljük hozzá: minden megálló egy csatatér, harc a boldogságért, a vágyálom csúcsa az ülőhely, de öröm a leszállás is, ami jószerével lehetetlen. Aki lábujjhegynyi helyet szerzett a lépcsőn, nem hagyja el olyan csekélységért, hogy valaki lelépjen a kocsiról. A jeges nagy úr volt. Hangjára megnyíltak ajtók, ablakok és vödörrel, vájdlinggal igyekeztek az utcasarokra, ahol a jégszekrénybe való, nyári romlástól védő, könnyen olvadó, hófehér szilárd vizet a lakásukba vihették. A modern világ frizsiderje leütötte a koronát az utca kiskirályának fejéről. Hihetetlenül (vagyis éppen ezért hihetően) eltalált fényképek dokumentálják a másik oldalon sorakozó rövid, de találó szöveget.

A dátumok is segítenek követni a kor emberét, ruházkodását, akár gondolatiságát, szokásait.

De miért „torzó” a könyv alcíme? A város ligeti elvarázsolt kastély tükre által felmutatott torz képet érezzük; a valóságot kicsinyítve-nagyítva. Az itt látható képek arányos méretűek és jellemzőek. A rejtélyt a könyv ajánlása világítja meg. „A tömegsírban (Reinsbergerfriedhof Bremen) nyugvó, soha nem ismert apának, Schachter Lászlónak ajánlom ezt a könyvet; legyen e könyv médium, amely édesapám lelkével találkozik. Torzó a torzónak.”

Tehát a korra érthető a minősítés, az embertelen vészkorszakra utal a Torzó 1.; az azt követő totalitárius rendszert nevezzük Torzó 2-nek. Sajnos, a Torzó 3-at már nem tudta ábrázolni a korán elhunyt szerző, pedig a demokratikus miegymásról bizonyára lett volna néhány keresetlen szava. Bár bizonyos eltelt idő azért szükséges a letisztult realitáshoz.

1948-as az első feljegyzés. Négyéves gyerek, kutyával játszik. A kutya megharapja, de később sem fél az ebektől. Ötéves, amikor csúfolják zsidóságáért. Ezen időből a kép régi gőzmozdonyokat idéz az emlékezetünkbe. Ontotta a füstöt, még ha vörös csillag díszelgett is rajta. De évekig utaztatta az embereket minden hajnalon és alkonyon a fekete vonaton (amely „elvitte a páromat”, hogy a korabeli sláger is jusson eszünkbe a látványtól). 1952-ben hivatalos írás igazolja: Kárpáti Áron örökbe fogadja Pistát. Bőrös volt, de inkább raktáros egy szagos bőrüzemben. 1954 Tejbüfé a Marx téren. A Nyugati oldalával szemben a Szent István körút (Lenin krt.) és a Váci út sarkán. Ott mérték a típusmenüket és a mindennapi túrós csuszát. 1955. csúfolják barátját, Hirschlert, a zsidósága miatt. Jó tanuló, stréber, megérdemli. De azért mégsem jó ez. 1955: láthatjuk a családot. 1956: aki nem tudja, mi az, megismerheti a snúrozást. Vissza 1955-höz. Pirovszky földrajztanár ötöst ír a füzetébe. A legjobb jegyet. Bár rövid ideig a hetes is szerepelhetett a bizonyítványban – szovjet mintára. A pedagógust így jellemezi: olyan Balázs-Samus volt. A mai olvasó, még ha középkorú is, felkapja a fejét. Hát ő meg ki? A Nemzeti Színház egykor igen nagy művésze. Lucifer szerepében láttam először. Az is maradt élete végéig. Arisztokratikus megjelenése, utánozhatatlan beszédstílusa a negatív hősök kategóriájába sorolta. Ez az áldott jó, pedáns ember, ha megjelent a színpadon, vagy a vásznon, már rosszat sejtettünk. Figyeltük a táskáját. Mikor veszi elő a robbanószert, hogy galibát okozzon? Alakíthatott hamisítatlan bajuszos munkást, vagy becsületes tisztviselőt, mi csak a táskáját figyeltük. Egy másik írásban a szerző az egyik lányt Nádassy Myrtillhez hasonlítja. Itt is a kérdés: ki volt ő? Egy fiatal színésznő, nagy kerek a világra csodálkozó szemekkel. Játszott és táncolt filmen és színpadon. Apja az Operaház neves balettmestereként vált ismertté. Lánya úgy tudjuk, külföldre távozott, nem hallottunk róla, így emlékünkben máig fiatal színésznő maradt.

Kérdezte a szerző az édesanyját, miért hívják őt Pistának? Mert a kormányzó repülőszerencsétlenségben – vagy merényletben? – meghalt fiát is úgy hívták. Igen mondja a fiú, de egy körülmetélt Ábrohom Jánkob Smüél minek köszönheti ezt a nevet? Népszerű volt és kedves a kormányzó fia – válaszolt az anyja. Egyébként a fiú a zsidóságát nem tudta titkolni, bár próbálta. Egy barátja jött fel a lakására, a levélszekrényből kikapott minden irományt, ne legyen árulkodó jel. De amikor a szobába értek, meglátta a sublóton az előtte való nap érkezett Új Életet.

Megtudjuk, hogy a villamoson szolgált (vagy uralkodott) a kalauz vagy a kalauznő. Az IKKA-ról sem feledkezett meg a szerző. Itt a külföldről érkező rokoni segítség révén –utalványából – máshol nem kapható holmikat, élelmiszert pl. nyugati szardíniát is lehetett beszerezni.

Magáról szűkszavúan ír. „Voltam ez is, az is”. Tehát vezető és vezetett is. Nem csodálkozom, szeretett iskola mellé járni, jegyei sem voltak szín ötösök, de jó szeme vitathatatlan. Elképzelhető, hogy a vallási szabályokat betartotta. Nagyszülei mindenesetre valószínűleg, ezért evett a nagyapa minden péntek este „fiiinom húslevest”. Olyat, amilyet még életében soha.

Az utolsó bejegyzés 1990-ből való, és az egyesületek, utcák kacskaringós névváltozásait írja le. Andrássy út – hány nevet viselt, míg újra Andrássy lett. Szenzációs fényképek, szellemes és jellemző szöveg sikert ígérnek. Igazi generációs könyv. Javasolhatjuk jó szívvel a fiatalságnak okulásul? Nem tehetem meg, a nyelvezete miatt. Talán nem is olvastam még ilyen könyvet, melynek ennyire nyers volna a nyelvezete. Mondhatnánk, ez a realitás. A finomkodás képmutatás. Mint negyvenhét évig üzemben dolgozó ember, nyugodtan mondhatom, ez nem realitás. A munkások azt mondták volna, mi csak elviseljük ezt a hangot, de a gépek nem. És nem akarjuk növelni az állásidőt. Aki kalapáccsal az ujjára ütött, nem mondta, hogy köszönöm szépen. De a sima beszéd szövege nem volt ennyire bárdolatlan. Sőt. Elhatárolódtak attól, aki így próbált diskurálni. Lehet, hogy a könyv azt kívánja bizonyítani, a zsidók ebben sem különböznek másoktól. Ez igaz, de a zsidóknál ennyire nyers nyelvezettel ritkán találkoztunk. Illyés Gyula mondta néhány ennél szelídebb példát idézve: ha valaki így beszélne otthonában, karjánál fogva vezetné ki. Nem a külső, hanem a belső cenzornak kell a mértéket megérezni. A baj az, hogy a jeles szerző sajnos már nem él. Ha élne, vitáznék vele. Meghamisítani nem lehet a leírtakat. Nem tehetek mást, őszinte sajnálatomra csak 18 éven felülieknek ajánlom olvasmánynak jó szívvel ezt a rendkívül értékes könyvet.

Azért köszönjük meg Sch. Kárpáti Istvánnak, hogy megírta!