Kezdőlap » Remény » 2011. 1. szám » Dr. Hasznos Judit: „A „szamizdattól” a saját kiadásig”

Dr. Hasznos Judit: „A „szamizdattól” a saját kiadásig”

Konrád György önképe és kivetítései: mi látható a „varázstükörben”?

Bevezetés

Az élet érdekes „véletleneket” produkál. Valószínűleg mindenkivel előfordult már, hogy szinte érthetetlen módon, bizonyos meghatározhatatlan rendszerességgel fel-felbukkannak, előkerülnek események, nevek, furcsának tetsző kapcsolatok az életében. Így vagyok én Konrád Györggyel. Mintha valami külső erő időnként elém lökné a róla szóló híreket, vegyem már észre, hogy nekem tennivalóm van velük. Most is ez történt, mielőtt ebbe a munkába belefogtam volna, nekiláttam összegyűjteni az anyagot a doktori disszertációmhoz. Úgy gondoltam, hogy az egyik író, akit a tanulmányomban szerepeltetni szeretnék, Konrád György lenne, de amikor utánanéztem az életrajzi adatainak, rá kellett döbbennem, hogy túl fiatal.1 Azt hittem, ezzel a megállapítással le is zártam a kérdést, de nem így történt. Ahányszor leültem a gép elé, minden alkalommal be-bevillant egy-egy utalás Konrád Györgyre, egy érdekesség, egy izgalmas megállapítás, egy véleménye, ami szakasztott ugyanaz volt, mint az enyém. Nem tehettem mást, mint „engedve az iránymutatásnak” elkezdtem összeállítani  az érdekes részleteket. Rövid időn belül hatalmas anyag gyűlt egybe. Fájó szívvel nézegettem, és arra gondoltam, milyen kár, hogy semmiképpen nem tudom Konrád Györgyöt a disszertációba becsempészni. Ekkor érkezett a doktori konferencia felhívása2. Kapva kaptam az alkalmon, már írtam volna a vázlatot, ha ebben nem akadályoznak az elém tornyosuló kérdések. Úgy rohantak felém, mint a nagyhasú esőfelhők a nyári zápor előtt: hogy is van ez? A „Jövőre veled Jeruzsálemben” most aktuális, vagy majd csak akkor, ha eljött a Masiah? CION mint hely egyenlő-e az államisággal? Ha visszatérés, akkor honnan, hova? Ha visszatérés, akkor mikor esedékes és mikor lehetséges? Ha visszatérés, akkor ki az, aki elment, és ki az aki visszatér, és vonatkozik-e ez a kérdés különösen azokra, akik hasonló helyzetből indulnak, mint én? Magyarországon élek, néha bizonytalan vagyok abban, hogy ki, milyen „mércével” mér engem, vagy egyáltalán olyan vagyok-e, mint amilyennek én gondolom magam? Mint kissé öregedő, szellemi munkából élő nőnek, vajon van-e még feladatom, vagy ha más megközelítésben nézem, mi a kötelezettségem, teljesítem-e, és megfelelő erkölcsi tartással és gondossággal teljesítem-e?  Nem tudom. És sok más kérdésre, amik lényegesen fontosabbak és összetettebbek, mint az én kis személyes kérdéseim, például arra, hogy mi az elvárás egy értelmiségivel szemben, vagy ki tekinthető zsidónak, vagy ki az igazi magyar, szintén nem tudom a tudományos elvárásokat kielégítő választ.

Abban a pillanatban, ahogy a „visszatérő” személyére vonatkozó  kérdéskör felbukkant, éreztem, hogy addig nem léphetek tovább, míg ezt a témát – a teljesség igénye nélkül – alaposabban körbe nem járom. Mivel a válaszok megadásához a saját tudásomat szerénynek találtam – rádöbbenve a láthatatlan iránymutatás okára , segítségül hívtam Konrád György műveit. Ahogy egyre mélyebbre ástam magam az alkotásokban, egyre szembetűnőbb volt, hogy ő sem zárta le önmagában ezeknek a fogalmaknak a meghatározásait, folyamatosan értelmezi saját magát: ki is ő voltaképpen? Hogyan is viszonyul a környezetéhez, a belső harcaihoz, a „menjek vagy maradjak?” kérdéshez, ezen belül is a visszatéréshez? Amit a műveiből kiválasztottam, az azért sem illik bele egy tudományosnak tekinthető értekezésbe, mert a választásaim nagyon szubjektívek: szeretem Konrád Györgyöt. Természetesen, ez egy egyoldalú, távoli érzelem, ami két forrásból táplálkozik, úgy jelenik meg egyrészt mint a végtelenségig féltő „anya”, aki a szárnyát próbálgató fiacskájáért aggódik, másrészt mint a gondokkal küzdő „leány”, aki a papához szalad jó tanácsért, és nagyon vágyik egy megerősítő ölelésre típusú érzéseknek a sajátos keveréke, azonban ahhoz, hogy képes legyek tárgyilagosan és csak a szakszerűségre figyelve dönteni, viszont túl sok. Nem mondok le az érzelmeimről a tudományosság érdekében. Nyilván szokatlan az is, hogy most, Konrád György életében foglalkozom a munkásságával, de tekintettel a téma sajátosságaira  nem áll módomban más forrás után nézni. Az előadás anyaga természetesen sokkal rövidebb volt, mint ami ebben az összeállításban szerepel, a lényeg mégis ugyanaz: Konrád György.

I.  Életrajz „pop up” adatokkal – csak a témához kapcsolva.

Konrád György nevét először a hetvenes évek végén hallottam egy családi beszélgetés során, ahol a Konrád György által sokat emlegetett Krassó Miklós3 mesélte, hogy sikerült találkozniuk. Akkor még nem értettem, miért számít ez eseménynek.

A felvilágosításra nem kellett sokat várni, 1982-83-ban egy nagyvállalatnál, melynek a sok márkajelzéses papírtermék használata miatt házinyomdája volt, jogtanácsosként dolgoztam, egyik szürke munkanapon azt a feladatot kaptam, hogy indítsak fegyelmi vizsgálatot egy fiatalember ellen, aki illegálisan használta a vállalat nyomdai eszközeit, ráadásul izgató tartalmú, mondták: „szamizdat” kiadvány sorozatos előállítására. A „szamizdat” szó nyelvi játékot tartalmaz, ami az én korosztályom számára egyértelmű: nekünk kötelező volt oroszul tanulni az általános és középiskolában, sőt bizonyos egyetemeken is. A „szamizdat” maga mozaikszó, aminek a fordítása lehet a „saját kiadó/kiadás” az orosz „izdatyelsztvo” (jelentése: kiadó) és a „szamoje” (jelentése: magáé) szavak összevonásából keletkezett, a velem egyidősek számára nem csak egy megtámadhatatlan nyelvi fricska a kor hatalmasságai felé, hanem egy sajátos politikai hozzáállást is jelent, ami a magyar – nagyrészt zsidó – értelmiség szűk körére volt jellemző 1976 és 1985 között.  Berendeltem a fegyelmi vétség elkövetőjét meghallgatásra, már akkor érdekesnek találtam, hogy a meghallgatáson a szakszervezeti bizottság titkára is részt akart venni. Sovány kisfiú jelent meg, aki egyáltalán semmiféle megbánást nem mutatott, sőt, inkább büszkélkedett a sikeres akcióval, mely szerint több példányt sikerült kinyomtatnia, ráadásul a vállalat papírjára. Kérdezgettem, hogy mit nyomtatott ki. Azt mondta: Konrád György egyik könyvé4. Miért volt fontos kinyomtatni feketén a könyvet, amikor ki lehetett volna adatni? – tettem fel a következő kérdést. Erre hamiskásan mosolygott, és azt mondta, „szeretné ő azt megérni”. A meghallgatás után megkérdeztem az szb. titkárt, hogy ő ismeri-e a művet, amire a srác hivatkozott, erre az szb. titkár cinkos pillantást vetett rám, és közölte, hogy ha jól viselkedek, az elkobzott példányokból én is kaphatok egyet, nem végleg, csak kölcsön, egy hétvégére. Bevallom, valami rendkívül fontos és természetesen halaszthatatlan randevú megakadályozott abban, hogy elolvassam a könyvet, belelapoztam és hétfőn annak rendje és módja szerint visszavittem. Kis idő múlva az ügyet még a határozathozatal előtt elvették tőlem; a randevúk sűrűsödtek, a művészi torna elfoglaltságaim sokasodtak – én is elkezdtem tanítani –, nem érdekeltek a fejlemények.

A sors fintora, hogy egy év múlva Konrád György „szomszédságába” költöztem, a Várhegy oldalában húzódó Szalag utcába, ahol többször összefutottam az egyik barátnőmmel, akivel a gimnázium óta voltam jóban, ő az Iskola utcában lakott. Szilveszterre készülődtünk. A barátnőm megkért, hogy segítsek neki vásárolni, ha jól emlékszem, valami speciális kenyeret kért nagyobb mennyiségben, azt mondta, hogy nagy buli lesz nála. Elég későre járt, mire hozzájutottam a kért mennyiséghez, két nagy cekkerrel a kezemben rohantam fel a barátnőmhöz, akinél már összegyűlt az ünnepi társaság. Érdekesnek találtam, hogy szokása ellenére nagyon sokáig babrált a kulcsával. Kérdeztem, hogy mi történt, mire ő suttogva mondta, hogy „itt van Konrád György, titokban jött haza”. Ha akarok kukucskáljak be az ajtórésen, és nézzem meg, de nagyon szépen megkér, hogy senkinek ne mondjam el a látottakat, mert mindenkinek baja lehet belőle, ha kitudódik, hogy mi történt itt ma. Benéztem a félig nyitott ajtón, egy kissé szomorkás, markáns arcú férfit láttam a kanapén ülve beszélgetni. Eszembe jutott a „szamizdatos” történet. Jé, ő lenne az? – kérdeztem. Becsuktam az ajtót, és szaladtam a dolgomra. Ott és akkor nem gondoltam, hogy erről az emberről szeretnék tanulmányt írni és előadást tartani 27 év múlva.

Ha Konrád György személyes adatait nézzük, semmiképpen nem hagyhatom figyelmen kívül a születési időpontját, Konrád György 1933. április 2-án látta meg a napvilágot Debrecenben. Mániám, hogy a számoknak – az ember sorsa, érdeklődése, kapcsolatai alakításában – hatalmas jelentőséget tulajdonítok, Konrád György pontosan két nap híján húsz évvel öregebb mint én, ugyanabban az 1933-as évben született, mint a mostanra már elvesztett – a személyiségem fejlődése és ápolása miatt is fontos – szeretett tanáraim Kármán György5 és dr. Popper Péter6 , legyen áldott az emlékük, akiktől oly sok mindent – tudást, gondolkodásmódot, szeretetet –  kaptam.  Mi ez, ha nem egy érdekes egybeesés?

Konrád György édesapja módos vaskereskedő Berettyóújfalun, édesanyja nagyváradi polgárlány, mindketten zsidó származásúak. Gyermekkora első évei a módosabb családokra jellemző békességben teltek: „Hosszú, oldalt felkunkorított hajjal, kantáros nadrágban kiléptem a nappali szobába, amelyben kék volt a bútorzat, és kék volt az asztalterítő is, innen nyílott az erkély, amelyre rásütött a nap, az asztalon már ott volt a kakaó és a túróspite.”7 Szinte idilli képet fest erről az időszakról. Saját családját azzal a kettősséggel jellemezte, ami abban az időben talán a legáltalánosabbnak volt mondható: „Felmenőim élték a maguk életét, magyar zsidó polgárok voltak. Az apám virilista volt, első adófizető a tizenkétezres nagyközségben, s mint ilyen, az úri kaszinónak is tagja, de nem ment el oda sosem. Apám üzletének a jobb oldali utcai ajtófélfájára ferdén oda volt szögezve a mezüze, egy gyöngyháztokba foglalt pergamenttekercs, amelyen kézzel írva a Semá, kezdetű főima állt. „Halld Izráel, az Örökkévaló egyetlen egy.” Õ van, más nincs. Semmiféle állat vagy ember alakú pogány istenség.

Alatta volt az ajtófélfára szögezve egy fémtáblácska, amely a történelmi Magyarországnak az 1914-es kontúrját mutatta, és ezen belül feketére festve az 1920-as, eredeti területének harminc százalékára csonkított Magyarországot, azzal a jelszóval: Nem, nem soha!  Annak jeléül, hogy ebbe a veszteségbe sohasem törődünk bele. A családtagok úgy képzelték, hogy ők egyszerre jó magyarok és jó zsidók.” 8A leíráson átüt az az érdekes és furcsa, teljes asszimilációnak nem mondható, inkább polgárosodásként jellemezhető állapot, ami az állam és a júdaista vallás szétválasztása után alakult ki a kilencszázas évek elején Magyarországon. A szekularizáció azonban ekkor még nem tudta gyökeresen megváltoztatni a valláshoz való viszonyt: „A családban és a templomban számon tartották azt a tényt, hogy ők kohaniták, kohenek, Áron és a frigyládát őrző főpapok leszármazottai. Anyai nagyapám is kohen volt, de ez a szerep apáról fiúra öröklődik. Csak a kohanitáknak van joga a frigyszekrényből kivenni, majd körülhordozni a tóratekercseket és megáldani a gyülekezetet.” 9 Konrád György a tanulmányait a helyi általános iskolában kezdte meg, érdekességként említi, hogy mivel nem kellett a délutánokat is tanulással tölteni a talmudiskolában, jobb erőnlétnek örvendett, mint kortársai. Mély barátság kötötte uinokatestvéréhez, Istvánhoz, akivel később a nehéz időket is együtt élték végig.

1944. májusában már folytak a deportálások, Konrád György és családja egy feljelentésnek köszönhette az életét. A feljelentést az egyik helybeli cukrászmester tette, azt állítva, hogy Konrád György édesapja a rádióján keresztül információkat juttat el az amerikaiaknak, ennek természetesen letartóztatás lett a következménye, és amikor Konrád György édesanyja reklamált a történtek miatt, őt is a férje mellé zárták. Így jutottak a szülők a Gestapo internálótáborába Auschwitz helyett. Konrád György a deportálást azért úszta meg, mert testvérével és két unokatestvérével együtt külön engedéllyel a budapesten élő rokonokhoz látogattak. Egy nappal később az útjuk nem a fővárosba vezetett volna.

1945. februárjában  Konrád György és testvére visszatért Berettyóújfaluba, az üres és összemocskolt családi házba. Rokonok fogadták be őket, újra jártak iskolába. Nem volt könnyű a helyzetük: „Sérült honvággyal érkeztem haza Budapestről a szülőfalumba, volt amiről nem lehetett beszélni. Az az egy év, mint egy csendhatár helyeződött közém és keresztény barátaim közé, mert ők abban az évben is normális gyerekek voltak, én pedig már nem voltam az.

„Miért szeretem a hazámat?” Ez volt a házi dolgozat címe 1945 márciusában. Azt kellene írni, hogy szeretem? De ez nem ilyen egyszerű. Engem a hazám meg akart ölni, azt hiszem. Volt már olyan eset, hogy a szülő meg akarta ölni a gyerekét. De ha nem a hazám akar megölni, hanem csak néhány ember, akkor már csak azt szeretném tudni, hogy miben különbözik az én hazám azokétól, akik ezeket a dolgokat elrendelték és végrehajtották. Õk is a hazáról beszéltek, és nem is keveset. Ha én is a haza része vagyok, akkor a hazának része az is, ami velem a tavalyi évzáróvizsga óta történt. Ezt azonban ebben a dolgozatban nem tudtam elbeszélni.”10

Konrád György ekkor tizenkét éves, szüleiről csak a deportálásból visszatérők elbeszéléseiből tudhat. A felügyelet nélkül maradt gyerekek először Nagyváradra, majd Bukarestbe kerültek, tehetősebb rokonokhoz, csak a szülők szerencsés hazaérkezése után maradhattak újra Berettyóújfalun. Konrád György ekkor magántanuló, ezt követően 1946-ban fiatalabbik unokatestvérével együtt a Debreceni Református Főgimnázium tanulója. Kollégista, ahol időnként konfliktusai támadtak a tanulótársaival is és azokkal a diákokkal is, akik a kisebbik unokatestvérét bántalmazták. Fejlett igazásgérzéke és szókimondó természete a későbbiekben is sok bonyodalmat okozott az életében: „Észrevettem, hogy indulatokat keltek, ha bármilyen emberi ügybe beleavatkozom. Ha nem úgy viselkedem, mint egy hallgatag kínai, még a családomon belül is megbántok valakit.”11 Ezzel nincs egyedül, kos is, zsidó is, okos is…

1947-ben testvére után költözött Budapestre, a Madách Imre gimnázium tanulója lett, itt érettségizett 1951-ben. Egyetemi tanulmányait csak 1953-ban kezdhette meg, a befejezéséhez kellett tanára és barátja Lukács György hathatós segítsége, mert politikai tartalmú véleménnyilvánításai miatt többször is eltávolították az egyetemről. Időközben édesapját „államosították”, a szülők a Budapesten tanuló gyerekeik után költöztek. 1956 nyarán veszi át Konrád György a magyar irodalom szakos diplomáját, résztvesz az „OSE”12 megmozdulásaiban, mégsem megy el testvérével és unokatestvérével nyugatra a nyitott határokon keresztül.

„A biblia hősei közül Jeremiás története különösen tetszett, hogy tudja előre, mi lesz, megjósolja a bukást, az övéi meg is kínozzák emiatt, de mikor viszik a többieket, csak azt kéri a győzőtől, hogy a romokon sirathassa a városát, a népét.

„Nem akartam ügyes lenni. Közönséges egyszerű életet akartam. Ugyanezeket a lépcsőházakat és eszpresszókat. azt, ami eddig is volt. Ha el is mennek százezrek, még mindig maradnak itt milliók. Ha elmentek a barátaim, a szeretőim, majd lesznek mások, a könyvek itt vannak, az égbolt is itt van, az erkély is, ahonnan a Dunára látni, és a túloldalon a budai hegyek.”13  Ugyancsak kitér az aliázás lehetősége elől is, ezt részletesebben később említeném.

1956 után lassan-lassan bekövetkezik egy sajátos változás a magyar társadalomban, amit Pataki Ferenc – aki maga is részt vett a Petőfi kör szervezésében „A tömegek évszázada” című könyvében így határoz meg: „Ma már tudjuk, 1957. május 1-je egy hallgatag alku kiindulópontja lett, „Hagyjatok bennünket élni és gyarapodni”, mi pedig tudomásul vesszük a „tabukat”- valahogy  így hangzott az alku tétje.

Ennek a hallgatag alkunak a tömeglélektani alapzatán nyugodott az egész Kádár-rendszer. Hiszen végül is lehetett szerény biztonságban élni és gyarapodni a tábor „legvidámabb barakkjában”. Ezt a megállapodást kitűnő érzékkel jelentette vissza a társadalomnak a jól ismert Kádár-féle jelszó: „Aki nincs ellenünk, az velünk van.”14 Konrád György nem tette magáévá ennek a hallgatólagos kiegyezésnek a feltételeit, a művei sok borsot törtek az egykori apparátus tagjainak orra alá, őróla elmondhatjuk, hogy a 3T15-ből reá kifejezetten a harmadik, a „Tiltott” vonatkozott. Első könyve, „A látogató” még megjelenhetett 1969-ben, a „Városalapító” azonban  teljes terjedelemben szamizdatként látott először napvilágot, mint ahogy ezt a személyes élményekről szóló részben említettem.

A munkám főcímének második része egy másik „saját kiadásra” utal. Konrád György 1965-től a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet tudományos munkatársaként a Magyar Tudományos Akadémia szociológiai kutatócsoportjának tagjával, Szelényi Ivánnal együttműködve végzett szociológiai kutatásokat.16 A közös munkából barátság lett, sajátos társadalomelméleti szempontjaik összegzéséből született Konrád György és Szelényi Iván: „Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz”17 című műve, melynek kapcsán fogalmazódott meg a cím második fele, mert ezt a könyvet magyar nyelven Szelényi Iván saját kiadásában lehetett olvasni 1978-ban. Viszont ehhez Ausztráliában kellett letelepednie. Magyarországon 1989-ig kellett várni arra, hogy az addig „Tiltott”-ként számontartott mű megjelenhessen.

A Konrád-Szelényi páros munkáit nem csak az államhatalom ítélte meg negatívan, de ebben az időben újra fellángoltak a „népi–urbánus” viták, amiben Konrádék az urbánus vonalat képviselték. Olyan hatékonyan, hogy azt neves építészünk a mai napig nem bocsájtotta meg nekik. Sem a vitával, sem a hullámveréseivel nem kívánok foglalkozni, annyit jegyeznék meg, hogy nem könnyű helyzet, ha az embert minden oldalról támadják.

1974-ben az akkori hatalom Konrád Györgynek is felajánlotta, hogy távozhat az országból. De ő megint nem élt az elé tárulkozó lehetőséggel, kalandvágyból itthon maradt. „Jutalmul” bevonták az útlevelét, és több évig nem hagyhatta el az országot.

Az utazási tilalom lejárta megnyitotta Konrád György előtt a nagyvilág kapuit, Németországban és Amerikában várták különböző megbízatások, de járt többször Izraelben is. Mindig mindenhonnan visszatért Magyarországra. Alapítója volt a Szabad Demokraták Szövetségének, szóvivője a Demokratikus Chartának, párttagsága ugyan megszűnt, de azóta is számtalan írása jelent meg, melyben közéleti – politikai kérdéseket feszeget. 1988. óta megszűnt a publikálási tilalom, művei immár a magyar irodalom részévé válhattak. Konrád György „soklakisága” újabb helyszínnel bővült 1991-ben. A „vidéki ház” több művében szerepel. Az utóbbi évtizedben kiadott munkái között több az önéletrajzi alapú visszatekintés és az identitáskeresés, Konrád György is bajlódik azzal, hogy gyermekeinek a „kik vagyunk mi?” kérdésre olyan választ adhasson, amivel ő is egyetért: „Egy bizonyos korszakukban vagy talán periodikusan az identitások láthatólag megrészegítenek. Látunk folytonosan képeket, ilyen vagy olyan nemzeti vagy törzsi sokaságot őrjöngő állapotban. Az identitás retorikája tömegmámort okozhat, ha a társadalom éppen valahogy másképpen szeretné látni önmagát, sokkal szebbnek, mint amilyen. Ha viszont nem is olyan csúf, akkor minek a részegség?

A monoidentitás elvi lehetetlenség, önmagunkat sem tudjuk ideológiai erőszak nélkül egyetlen identitásra redukálni. Éppen az átélő képesség teremti meg a plurális személyiséget, akinek énjei folyamatosan vitáznak és alkudoznak egymással.

A legtöbb valóságos identitás nemhogy nem zárja ki egymást, hanem éppenséggel úgy tartoznak össze egymással, mint jó szövegben a szavak. Ezek adják összetartozás-élményeinket, ezektől melegszik fel a lelkünk. Nehéz időkben, nagy nyomás alatt együtt kiállni és egymásba karolni egy kissé szoborszerűen, igen, annak is megvan a szépsége. Van, amikor egy egész ország együtt tud érezni.”18 Van még itt tennivaló, bőven.

II. Konrád György önképe. A Konrád-permutáció tartalmi elemzése

Ki is Konrád György voltaképpen? A nyilvánosság számára láthatóvá tett személyisége meghatározásához természetesen az írásain keresztül juthatunk el. Õ saját magát három szóval jellemzi, ha megnézzük a három szó variációs lehetőségeit, az alábbi táblázatot kapjuk:

magyar            zsidó               értelmiségi

zsidó               magyar            értelmiségi

értelmiségi       magyar            zsidó

értelmiségi       zsidó               magyar

zsidó               értelmiségi       magyar

magyar            értelmiségi       zsidó

Ha kölcsönvesszük a matematikai szakkifejezést, nevezhetjük az összeállítást Konrád-permutáció19-nak. A szavak helye – akár csak a matematikában a számok helyiértéke – jelentés-különbséget hordoz, kérdés: vajon a hat felsorolt variáció közül melyiket érezhetjük Konrád Györgyhöz legközelebb állónak? Mint ahogy mondtam, ő maga is játszik – átvitt értelemben – a helyiértékekkel: „Van Magyarországon, főképpen Budapesten körülbelül százezer zsidó – nem igazán közösség, nem igazán nemzetiség, nem igazán etnikum. Lehetne állítani, hogy a magyar nép része, és lehetne tagadni is ezt. Lehetne állítani, hogy a zsidó nép része, és lehetne tagadni is ezt. Lehetne azt is mondani, hogy magyar zsidók, ahogyan  azt is lehetne mondani, hogy zsidó magyarok.”20 Ahhoz, hogy a Konrád Györgyre legjellemzőbb változatot választhassuk, meg kell határozni, hogy a három szóból melyiket tekintsük főnévnek, és a jelzőként fennmaradó másik két szó milyen sorrendben álljon egymás után. Az itt ismertetett okfejtés nevezhető szubjektívnek, az elmélkedés tűnhet esszéisztikusnak, lehet, hogy Konrád György sem értene egyet a logikai következtetésekkel, mégis egy biztos: én ezt olvastam ki az ő írásaiból, emellett nekem komoly örömet szerzett, hogy számos helyen a saját nézeteimhez közelálló szemlélettel találkoztam.

A főnevet kiválasztani és jelzők helyét kellő gondossággal meghatározni csak akkor vagyunk képesek ha tudjuk, hogy Konrád György mit tekint a három szó tartalmának.

Először Konrád György „zsidó” szóval kapcsolatos álláspontját vizsgálnám, megállapítható, hogy Konrád György egyértelműen vállalja zsidóságát, nem szétválasztva a fogalmat származásra és vallásra – bár az utóbbinak nem igazán aktív gyakorlója –, hanem egységes egésznek, alap-meghatározottságnak tekinti saját zsidóságát. Ennek több helyen hangot is ad, én a legszemélyesebbnek ezt az idézetet vélem: „Csúfolódhatom, alakoskodhatom, borzadozhatok hitsorsosaimtól, nem számít, zsidó maradok. Használhatjuk minden más nép nyelvét, lehetünk bármely állam polgárai, kitérhetünk, asszimilálódhatunk, összeköthetjük más kultúrcsaládokkal a magunkét, lehetek keresztény, muzulmán, buddhista, kommunista, mindegy. Eljön az óra, amikor rálátok magamban a bújócskázó zsidóra.”21

Ugyanakkor Konrád György a zsidóságát két oldalról közelíti meg: egyrészt az egyén és az őt körülvevő társadalom egymáshoz való viszonylatában, ezt nevezem külső viszonynak, ennek legfontosabb eleme szerinte a kívülállás: „Beszélhet akármilyen nyelven, éljen bárhol és bármilyen szokások szerint: a zsidónak valahogy nem sikerül tartósan elfelejtenie azt, hogy ő zsidó. A zsidók különállása akkor is megmarad, ha ugyanúgy és ugyanabban a kultúrában élnek, mint keresztény barátaik. A zsidó származás mindig drámaibb annál, hogysem csupán színezője legyen egy ember kultúrális hátterének. Nem  vagyok zsidó, csak zsidó származású, mondja egy zsidó – keresztény társaságban. Mint egy orosz származású francia vagy német származású magyar. Nem vagyok vallásos – folytatja – nem beszélek sem héberül, se jiddisül, nem akarom megkülönböztetni magamat a többi embertől.

A háta mögött zsidónak mondják. Ha másért nem, a tárgyi igazság és a nyelvi könnyebbség kedvéért. Nem várhatja, hogy a többiek alkalmazkodjanak a tévhitéhez önmagáról.

Ha vállalja a zsidóságát, akkor inkább a különbözőségét vállalja, mint a közösségét a többi zsidóval. A kívülállást elveszíteni nem lehet. Ez a lényegünk.”22 A megfogalmazás a Sartre-i meghatározáshoz áll közel, melynek értelmében a kiszemeltnek nem is kell tudnia a saját zsidóságáról, akkor is akként lesz beleszorítva a zsidó sorsba, mint bárki más, ha a környezete zsidóként tartja számon; ugyanakkor túl is megy rajta, miszerint az adott többségi társadalomtól való, akár teljes-, akár részleges-, akár csekély mértékű elkülönítettség annak, aki saját zsidósága tudatában van, nem kerülhető el.

A másik megközelítés a zsidósága a saját önmeghatározása szempontjából, ezt nevezem belső viszonynak. „Ha elolvasod az Ószövetséget, megérted, hogy a legnagyobb érték a fennmaradás, a zsidóként való fennmaradás. A zsidó transzcendencia nem más, mint ennek a kényelmetlenségnek az elvállalása.

A zsidóként való fennmaradás kötelessége egyértelmű a fokozott létezés igényével.

Az Istennel terhelt létezés: ez a zsidók adománya és csapása. Innen a radikalizmus, amely átlendíti a zsidókat az adott valóság határain, és kiugrasztja őket a konszenzusból a saját közösségükön belül is. Zsidó az, aki nemcsak egyszerűen lenni akar, hanem az I-tentől rendelt kötelességének a teljesítéseképpen akar lenni.”23 Ezt a megközelítést szeretném kiegészíteni a saját álláspontommal, mely szerint zsidónak lenni sors és nem állapot. Sors azért, mert nem lehet sem felvenni sem levetni. Ha valaki úgy gondolja, hogy többé nem akar egy bizonyos országban élni, és annak az országnak az állampolgára lenni, elköltözhet máshová, megtanulhat egy másik nyelvet, ha nem is tökéletesen, de használhatóan, kérhet másik állampolgárságot, és még azt sem kell megmondania, hogy honnan jött. Ha fel akarja cserélni a szellemi munkát fizikaira, vagy a fizikait szellemire, ennek sincs semmi más akadálya, csak a benne rejlő képességek korlátja. Aki zsidó, a zsidóságával sem egyiket, sem másikat nem teheti meg. A zsidó mindenütt zsidó marad, mert a külső viszonyban elmondottak szerint a környezet zsidóként tartja számon, vagy fél attól, hogy a környezet megtudja, hogy ő zsidó, persze, minél erősebben tagad, annál gyanúsabb, ez beleégetődik a személyiségébe, belső viszonnyá válik, akár tiltakozik ellene, akár elfogadja. Ennek tükrében értelmezve a Konrád-idézetet, az utolsó mondat tartalmazza azokat a kulcsszavakat, amik számomra egyértelműen bizonyítják a zsidó szó főnév-jellegét, megismétlem: „zsidó az, aki Istentől rendelt kötelességének teljesítéseként akar lenni.” Ebben elvitathatatlanul benne van a létezés morális tartalma iránti elkötelezettség és a szándék a megfelelő teljesítésre.

Nyilván egyformán fontos mind a külső, mind a belső meghatározás, én azonban az utóbbit tartom lényegesebbnek, mert szilárd, megmásíthatatlan belső alapról indulva sokkal könnyebb más, sokszor sok bizonytalansági elemet tartalmazó kérdésben dönteni, mint megfelelő alap hiányában, ettől válik a zsidó szó a cselekvés alanyává, ezért lehet csak FÕNÉV-nek tekinteni. Ez a döntés meghatározza a szó helyzetét és ettől kezdve a permutációból két változat áll rendelkezésünkre, mintkettőben a zsidó szó szerepel főnévként a harmadik helyen.

Következik a két jelző értelmezése. A sorrendet megpróbáltam érzelmeket nem tartalmazó szempont segítségével megállapítani, ezért azt a kronológia határozza meg. Ennek a feltételnek megfelelve vegyük előre a magyar jelzőt, tekintettel arra, hogy magyarnak születünk, értelmiségivé csak később válunk.

Arra válaszolni, hogy „ki a magyar”, legalább annyira bonyolult, mint a „ki a zsidó” kérdésre, csak éppen a megközelítés más. A különbség a helyzetből adódik, a magyarok a befogadó népesség. (Ha poénkodni akarnék, feltehetném a kérdést, hogy nem minősül-e a magyarság a saját államában kisebbségnek?) Hiába igyekeztem felfedezni valamilyen forrást, ami a „ki a magyar” kérdésre aggálytalan választ ad, vagy csak teljesen sablonos meghatározásokra, mint például „a magyarok a Kárpát medence területén élő nép”  vagy érzelmileg túlfűtött írásokra bukkantam, ahol azt próbálták elmagyarázni, hogy a magyarok miért fejlettebbek genetikailag, mint a többi nép szülöttei. Nem tehetek mást, mint előveszem a jogászi meghatározást, jogi értelemben mindenki magyar, aki magyar állampolgár.

Konrád György nem próbálkozik a magyar szó tartalmának meghatározásával, a jelzőt szinte helyhatározó értelemben használja: magyar, mert itt született, magyar, mert itt járt iskolába, itt volt először szerelmes, itt születtek és élnek a gyermekei, és magyar, mert magyarul ír.  A 2010-es választások után némi szkepticizmussal szemléli az eseményeket: „Nem nagy öröm, hogy nem osztozom a magyarok többségének a hangulatában, mert akárhogy is, ez az én országom is. Gyanítom, hogy akármilyen kedélyváltozással, de ebben a városban és falun fogok köszönni a szembejövő ismerősöknek.”24 írja a Népszabadságban. Kérdezhetnénk, ha elégedetlen az itteni helyzettel, miért nem aliázik?

A válasz az idézetben van: „Sehol sem keresek magamnak misztikus anyaöl-hazát. Azt, hogy köztem és a többiek között távolság van, nemhogy tragikusnak, de még elszomorítónak sem tartom. Még eddig bárhol voltam, mindenütt találtam magamnak alkalmas beszélgetőtársakat.”25 Konrád György semmiképpen sem akar mindenáron magyar lenni. A jövőjét csak akkor tudja Magyarországon elképzelni, ha a szocialista időkben visszafojtott, a rendszerváltás óta fokozatosan erősödő, általa „népi antiszemitizmus”-nak nevezett irányvonal nem változik át „politikai antiszemitizmus”-sá. Nyilvánvalóan fájdalmas döntés lenne, ha menni kellene, de Konrád György szerint ez nem csak az egyik fél döntése. Fontos ez a kérdésfelvetés egy olyan időpontban, amikor megjelenik egy szándék, ami az alaptörvénynek számító Alkotmányban szeretné rögzíteni, hogy Magyarország egy „keresztény” állam, és annak, aki nem keresztény – ne adj Isten ateista –, annak vigyázzba kell vágnia magát és tisztelegve szalutálnia a keresztény kurzus intézkedéseinek tudomásul vételénél, függetlenül azok értelmes vagy netán értelmetlen voltától.

Minden gond ellenére Konrád György kötődik a saját magyarságához: „A magyar népnek is fia vagyok, a magyarok világában telt az életem, a felmenőim magyar zsidók. Sem az állampolgárságomon, sem az anyanyelvemen, sem a vallásomon sem a családi származásomon nem tudok és nem is akarok változtatni. A legkézenfekvőbb így elfogadnom magamat ezzel a mérsékelt bonyolultsággal.”26 Meg tudom érteni, az ember képes látni maga körül a környezet szépségét és a belőle sugárzó jót akkor is, ha az nem igazán barátságos, élvezni lehet a jó kapcsolatokat és helyzeteket, csupán arra kell ügyelni, mikor fordul át vészhelyzetté, tudni azt, hogy mikor nem fontos engedelmesen beállni a sorba. Akár szereti a környezete Konrád Györgyöt, akár támadja, ő élete végéig bírálni fogja azt, amit Magyarországon antidemokratikusnak tart, és támogatni azt, amit demokratikusnak szeretne látni. Merő hazaszeretetből.

A következő, amit meg kell határozni az az „értelmiségi” fogalma. A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint „A társadalomnak szellemi munkával foglalkozó, magasabb végzettségű, műveltebb rétege.”27  Ez a meghatározás elég szűkszavúan fogalmaz, de akkor sem leszünk sokkal okosabbak, ha a Wikipédiához fordulunk meghatározásért, szerinte az értelmiségi: „általános értelemben szellemi pályán dolgozó embert jelent.”28  Tovább kutatva a meghatározásra vonatkozó elméleteket, felbukkan egy liberalista (újfajta megközelítés, nem azonos a liberálissal) értelmezés, mely szerint az értelmiség a Nyugat demokratikus jóléti társadalmaiban az aktuális hatalom kiszolgálója ezért az író felelőssé teszi az értelmiséget a jelenlegi társadalmi helyzetért. A cikk érdekessége, hogy már 2007-ben felhívja az olvasók figyelmét a közelgő gazdasági válságra.29 Sokkal komolyabb értelmezést nyújt egy keresztény megfogalmazás, mely szerint „az értelmiségi rendszerezett tudással rendelkező ember, olyan valaki, aki Isten képmásaként (meg)érteni szándékozó szellemi természetű személy.30 És ezzel eljutottunk az életrajzi adatok között már említett, Konrád György és Szelényi Iván: „Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz”31 című művéhez, mely 1974-ben egy szociológiai felmérés alapján a kor terminológiájával készült, ezért a szövegezést nevetségesnek is tekinthetjük,  de ha ügyesen olvasunk a sorok között, akkor érdekesen fájó aktualitásokra ébredhetünk.

Konrádék nem hivatkozhattak polgári forrásokra, csak olyan művekre, melyek e korszakban engedélyezettek, ezért Marxon, Gramscin keresztül jutnak arra a megállapításra, hogy az értelmiség a korszak társadalmi osztályaihoz kapcsolódva szolgálja ki az adott osztály érdekeit. Ezt a meghatározást bővítve Durkheimen keresztül eljutnak Mannheimig: „Azzal, hogy Mannheim az értelmiség legkiválóbbjait hajlamos a tiszta transzcendencia hordozóinak feltüntetni, jóllehet empirikus leírásában Marx intencióival egyezően artikulálta tovább Marx gondolatmenetét, végül is alternatív javaslatával az utópikus tudásról radikálisan elvetette azt, ehhez ugyanis föl kellett tételeznie a tudásnak olyan szféráját, amely már független a társadalmi részérdekektől.”32 A funkciójából eredően egyértelmű az értelmiség kultúra-alkotó szerepe, hiszen minden társadalmi formációnak – azon belül adott csoportnak – bizonyos szinten szüksége van magyarázatra az élet kialakulására, fejlődésére és különösen értelmére vonatkozóan, minden társadalmi rendnek szüksége van etikára, erkölcsre, jogrendszerre, és minden olyan intézményre, ami  kizárja azt, hogy a természetes kiválasztódás határozza meg az életfeltételeket, és ezért a társadalmi együttéléshez elengedhetetlenül szükségesek, és ezeket mind – legyen az teokratikus vagy szekularizált berendezkedésű társadalom, – mindig az adott kor értelmisége alkotja meg, ez az értelmiség elvitathatatlan transzcendens feladata. Freud ugyanezt a jelenséget „kulturális felettes én”-nek nevezi, ami felelős a társadalmi együttélés megfelelő kialakításáért: „A kulturális felettes én kialakította ideáljait és érvényesíti követelményeit. Utóbbiak közül azokat, melyek az emberek egymáshoz fűződő viszonyát érintik, mint etikát foglaltuk össze. Ennek az etikának minden időben a legnagyobb értéket tulajdonították, mintha éppen tőle várnának különösen fontos teljesítményeket. És valóban az a szempont, amely felé az etika fordul, könnyen felismerhetően, minden kultúra legsebezhetőbb pontja. Az etikát tehát mint egy terápiás kísérletet kell felfognunk, mint egy olyan igyekezetet, hogy a felettes én parancsával érjük el azt, ami más kulturális munkával eladdig nem volt elérhető. Már tudjuk, itt az a kérdés, hogy a kultúra legnagyobb akadályát, az emberek alkati hajlamát az egymás elleni agressziórahogyan lehet elhárítani, és éppen ezért különösen érdekessé válik a kulturális felettes én parancsolatai közül valószínűleg az a legújabb parancs: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”33  kérdés, ebben az esetben azonos-e a kulturális felettes én működésének tartalma a transzcendens kultúrateremtési feladattal?

A fenti megfogalmazás újabb kérdést vetett fel: mit tekintenek Konrádék  transzcendenciának? Vallástudománnyal foglalkozó közegben nem kell magyaráznom, hogy mit tekintünk annak, Konrádék megfogalmazása ettől kissé eltérő: „Az a kérdés tehát, hogy különböző korok tudásából mit tekintünk transzcendensnek, attól függ, hogy kik, honnan nézik azt. Ugyancsak a tudásnak különböző korokban más és más kulturális jelentése lehet: minősülhet egyszer transzcendensnek, máskor nemcsak történetileg meghatározott, de a múló idővel egyszersmind értékét vesztő tudásnak. Ezzel az értelmiségi tevékenység transzcendens elemeinek meglétét nem tagadni, csupán relativizálni kívánjuk. Azt is állítjuk továbbá, hogy ez a kérdés: mikor, milyen tudást tekintenek transzcendensnek, mindig a kor érdekviszonyaiból, s azon belül különösképpen az értelmiségnek a társadalmi struktúrában elfoglalt pozíciójából kiindulva értelmezhető.”34 Ez az értelmezés elvezet minket az értelmiségre jellemző másik fogalomkörig, az értelmiség történeti meghatározottságáig, ami logikus következménye az értelmiségre háruló feladatoknak: kultúra nem létezik történelembe ágyazottság nélkül. Az értelmiségi értékteremtés is meghatározott történelmi viszonyok között, mindig az adott korszak lehetőségeinek korlátai között valósul meg. Az időrendben egymást követő módozatokat Konrádék tételesen végigvezették egészen az aktuális egyház kiszolgálásától a könyv megírásáig terjedő időben jellemző társadalmi rendszerek sajátosságainak feltüntetésével. Konrádék időbeli elhatárolásai érdekes módon egyeznek a liberalista forrás korszak-meghatározásaival.

Az adott társadalmi berendezkedéshez és a  kultúrához való viszonya alapján a Konrád-Szelényi páros két különböző rétegre osztja az értelmiséget: technokráciára, melyet a mindenkori hatalom kiszolgálójának tart és marginális értelmiségre, mely a saját normarendszerére alapozva fordul szembe a mindenkori hatalommal. A kor szellemének megfelelően hosszasan taglalja a szerzőpáros a két  értelmiségi csoport viszonyulását az akkori ideológiai csapásirányt kijelölő pártstruktúrához, és a különböző megnyilvánulásokra érkező reakciókat. A rendszerváltással aktualitását veszíthette volna az esszének ez a része, ha az értelmiségre jellemző feladatok gyökeresen megváltoztak volna, ezzel szemben én úgy gondolom, hogy az értelmiségi szerepvállalás kettősségének meghatározását a jelen időszakra is fenn kell tartani.

Az eltelt 36 év mindenképpen szükségessé teszi, hogy a két értelmiségi réteg elnevezésén változtassunk, szerintem ma  a technokrácia nem tekinthető egyértelműen a rendszer csatlósának és a humán értelmiség köreiben is sokan vannak azok, akik a hatalomhoz törleszkednek, ezért javaslom, hogy a két értelmiségi kört nevezzük „kiszolgáló” és „meghatározó” értelmiségnek. Kiszolgáló értelmiségnek tekintem – Konrádék szempontjai alapján – az értelmiségnek azt a rétegét, amely jobb megélhetést vagy nagyobb anyagi előnyöket remélve képes olyan ideológiai indokokat előállítani, amelyek egysíkú politikai érdekeket támogatnak, szemben a plurális köznépi akarattal. Ez az értelmiségi csoport hangadóként lép fel minden olyan színtéren, ahol a megjelenésre felkérik, és válogatás nélkül alkalmaz szellemi befolyásoló eszközöket az őt alkalmazó irányzat céljainak eléréséhez, függetlenül annak morális alapjától és következményeitől. Ez a réteg bármilyen végzettséggel rendelkezik is, nem saját maga dönt a saját erkölcsi tartásáról, hanem felveszi annak a csoportnak az attitűdjeit, amelyiknek a kiszolgálójává vált. Mint Konrádék az általuk technokrata értelmiségnek nevezetteknél megállapították, ugyanúgy a kiszolgáló értelmiségi csoport tagjai is gyakran váltogatják a véleményüket, és nem vállalják a döntéseik következményeit, mert az aktuális irányzat sohasem válik a személyiségük belső részévé.

A másik kategória szerintem a meghatározó értelmiség, aki saját normarendszerrel rendelkezik, ezt fenntartja abban az esetben is, ha ez akár politikai, akár gazdasági összetűzésekhez vezet. Ez a csoport a Konrád – Szelényi páros művében a marginális értelmiség elnevezést viseli, ami az akkori politikai rendnek megfelelően a társadalom szélén élő, az igazságtalannak és antidemokratikusnak tartott rendszerrel nem azonosuló értelmiségi csoportot jelölte. Meg kell jegyeznem, hogy az éppen hatalmon levő rendszer ma sem tűri jobban a kritikát és az erkölcsi kifogásokat, mint a korábbiak, az erkölcsi tartással rendelkező liberális és demokrácia-párti értelmiségiek ma is „marginalizálódnak”. Miért különbözik a meghatározó értelmiség a kiszolgáló értelmiségtől? Mert a meghatározó értelmiség a saját kulturális rendszerében hordozza azt a transzcendens kapcsolatot, ami a történelem és hagyomány alávetettségében megteremti az emberi mibenlét aktuális erkölcsi és jogi kereteit. Meghatározó értelmiséginek lenni nemcsak feladat, hanem „a példa ragadós” elv alapján egy életen át tartó folyamatos kötelezettség is. Erre nagyon jó példa Konrád György egész élete: sohasem rejtette véka alá az adott politikai renszerről alkotott véleményét és ezt a mai napig gyakorolja.

A meghatározó értelmiségi szerepkört további két részre bontanám: Mint Konrádék elméletében olvashattuk, az értelmiség a létező transzcendens feladatát a történelmi meghatározottsága diktálta keretek között látja el. Ezen belül azt a tudását mely a transzcendens feladat ellátásának eszköze két részből állítja össze

statikus részből:  ez az alap-tudás a rögzült információk összessége, melyet befolyásol  Konrád György magyarsága és zsidósága;

ebből a magyarság a magyar történelem eseményeinek sora, amit az iskolai kánon és azok a hétköznapi események, amiket a felmenők megéltek vagy elmeséltek, közvetít a Magyarországon élők számára;

a zsidóságot a „hagyomány lánca” közvetíti, magát a júdaista alapot, ami önmagában a történelembe ágyazottság, de nem csupán és kizárólag az aktuális rendszerre alkalmazható „történelmi precedensek” összessége, hanem sokkal több annál: hatezer év tapasztalatát hordozó precedensrendszer, a teremtéstől napjainkig.

dinamikus részből: ez az alap-tudás megélése és hétköznapi alkalmazása a saját személyiségén és empatikus készségén keresztül, ennek szintén alapeleme Konrád György magyarsága és zsidósága;

Magyarul ír, Magyarországot nem hagyta el, féltő szeretettel szemléli az eseményeket és felemeli a szavát azokban az ügyekben, melyek Magyarország demokratikus rendjét zavarják.

Megéli a zsidó történelembe ágyazottságot, nem tud elmenekülni, kibújni az alól afeladat alól, hogy valamilyen szinten ne közvetítse a hagyományokat, ne gondolkozzon róla, ne foglalkozzon vele, vagy ne állítsa, hogy „A zsidóság az én értelmezésemben a gondolkodás személyes szabadságának az imperatívusát jelenti”35 Ez nem vallásosságot jelent, hanem tudást egy valamiről, ami a zsidóság belső megélésének a része: nem kell egyetérteni, illene ugyan betartani, de ha mégsem, akkor elég, ha tudom, hogy létezik, és beszélek a létezéséről.

Konrád György íróként – ami vitathatatlanul értelmiségi tevékenység – kivette a részét a transzcendens feladat végrehajtásából, művei ott sorakoznak a polcainkon, vagy a számítógépeinken. Én az ő írásait gondolatébresztőként használom, szerencsére az alapvető nézeteinkben nagyon sok közös értékítélet és elem található, így a továbbgondolás szinte önkéntelenül arra késztet, hogy tovább kutassak a műveiben, hátha úgy járok, mint már sok esetben előfordult, hogy azt hittem, hogy én találtam ki valamit, egy két nappal később örömmel fedeztem fel valamelyik Konrád műben. Ugyanazt, ugyanúgy. Ezek a rácsodálkozások mindig megnyugtatnak. Jó tudni, hogy a nézeteimmel nem vagyok egyedül. Jó érzés, hogy egy láthatatlan kapocs köt valakihez, aki meghatározó alakja a magyar-értelmiségi-zsidó gondolkodási modellnek és érzésvilágnak. Gyerekkorunkban többször kellett példaképet választani, akkoriban nehezen válaszoltam őszintén a kérdésre, kit is tekintek annak. Ma gyorsan felelnék a kérdezőnek: Konrád Györgyöt példaképemnek tekintem. Példaképem a kulturális feladat-megoldásaiért és példakép, mert szilárd erkölcsi alapon folyamatosan megújulva gondolkozik önmagáról és az őt körülvevő világról.

Remélem, a fenti elemzésekkel sikerült egyértelművé tenni a Konrád-permutáció Konrád Györgyre legjellemzőbb változatát: Konrád György magyar értelmiségi zsidó.

Jelen esetben tekintsünk úgy a megadott három elemre, mint amelyek a permutáció szerinti összekapcsolással értelmezési szempontból egymás szerves részeivé váltak, és kizárják, hogy Konrád Györgyöt bármelyik elem fontosságát és súlyát a többiek rovására megnövelve monoidentitású személyiségként értékeljük. Ez a többpólusú személyiségből adódó egyensúly nagyon fontos azért, mert ez kényszeríti rá Konrád Györgyöt – gondolom minden hasonló helyzetben levő sorstársával együtt – az állandó figyelemre, a változások követésére és a feladatok rugalmas továbbgondolására, így egy magyar értelmiségi zsidónak kötelessége saját transzcendens meghatározottsága segítségével a történelembe vetetten magyarázatot adni az élet számos területén – így a masiah-várás kérdésében is. Ezt Konrád György is megteszi, amikor kijelenti, hogy az is lehetséges, hogy a messiás már itt volt, csak mi nem vettük észre. „Van, aki azt mondja, hogy mindenkit meglátogat és egy-egy pillanatra megszáll a Messiás. Van, aki azt mondja, hogy az a messiás a szamáron sohasem jön el. Lehet, hogy vonaton jön, és senki sem várja a pályaudvaron.”36 De azt sem tartja kizártnak Konrád György, hogy még várnunk kell: „Majd jön talán egy nap, amikor az ablakunk alatt elsuhan a Messiás és nyomában felgyorsul a történelem. Akkor megélednek a lelkek, furcsa találkozások sűrűsödnek, megpattan a rutin, és minden nap új tanulságot hoz. Akkor a diákok olyan szorosan összekarolnak, hogy már nem lehet őket szépszerével szétválasztani. Az egész várost betöltő mosoly elnyeli a fenyegetődzést.

Majd jön talán egy nap, amikor a tanulók gyorsuló előmenetelről tesznek tanubizonyságot az emberi iskola fő tantárgyában: egymás megértésében.

Az ismeretlen Messiás pedig, aki kopott táskájával bandukol a Körúton, nem nézi, hogy akinek a homlokát megérinti, az zsidó, keresztény avagy muzulmán-e, csak azt nézi, hogy mi van a tekintetében.”37 Én is egy ilyen Messiást szeretnék. Hozzátehetjük: nem kizárt, hogy mindenkiben van egy aprócska darab a Messiásból –  egy kvantum, egy atom, egy molekula vagy több –, mindegy, a Messiás akkor jön el, ha minden darabkája összegyűlt; ez azonban csak teljes egység – mindenkinek mindenki általi elfogadása – esetén lehetséges. Ez valószínűleg gyakorlatilag kizárt. A Talmud is ezt mondja: A „Masiah” a bűnök miatt nem jön el, mégis bíznunk kell benne. Miért kellene bíznunk valamiben, aminek a bekövetkezése majdnem kizárt? Mert ez a bizalom határozza meg a Konrád permutációból kiválasztott sor szerint a reánk háruló transzcendentális feladatainkat, amelyben Konrád György szerint a zsidóság hármas pólusa jelenik meg: a szekuláris individualizmus, amivel a meghatározott helyen- adott esetben Magyarországon vagyunk kötelesek gazdagítani a környező és egyetemes kultúrát, a nemzeti modernizáció, melynek célja a magát megvédeni képes szuverén zsidó nemzetállam léte, és a transzcendencia, aminek a zsidóként való létezésben elkötelezettjei vagyunk.38 Ez a hármas pólus maga az örök szövetség. Az a szövetség, mely mindenkinek megmutatja a saját helyét a világban és láthatóvá teszi azokat a feladatokat, melyeket akkor is meg kell valósítania, ha a feladat nem éppen kedvére való, vagy netán nyűgnek, tehernek érzi. Ebben a folyamatban a hagyomány szellemében, a kultúra, mint szelíd erő alkalmazásával értelmiségiként képviseljük azt az etikai iránymutatást, ami megszabadít azoktól a negatívumoktól, amik nem engedik egyesülni a transzcendencia apró részecskéit egy hatalmas és végtelen egésszé, és ezzel zárják ki a Messiás eljövetelét. Súlyos és felelősségteljes feladat, különösen egy olyan világban, melyben a könnyebb út választására számtalan csábító lehetőség áll rendelkezésre, és hatalmas esélye van a tévedésnek is.

Ha elfogadjuk Konrád György nézetét a plurális személyiség szükségességéről, ha a transzcendens feladat megoldásának módját minden értelmiségi zsidó – esetleg éppen Magyarországon – a saját egyéniségének megfelelően kidolgozza saját maga számára és meg is valósítja, akkor senki sem mondhatja, hogy a zsidók miatt nem jön el a Messiás. Vajon, hányan gondolták ezt végig tudatosan? Vagy talán már sokan tudják, hogy a teljesség szükségszerű a Messiás eljöveteléhez? Ha mindenki, akire a Konrád-permutáció nem minden részlete igaz, de a transzcendens feladat megvalósításának részese kíván lenni és ennek megfelelően igyekszik a saját permutációját úgy kialakítani, hogy az más érdekeit nem sérti és saját erkölcsi előírásainak is megfelel, akkor előfordulhat, hogy valamennyi darabka a megfelelő helyre gyűlik össze, és tényleg eljön a Messiás. Úgy, ahogy Konrád György megírta. Ha megyek a Körúton, erősen figyelem a szembejövőket.

Források:

Konrád György – Szelényi Iván: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz Gondolat Budapest 1989.

Konrád György: A láthatatlan hang zsidó tárgyú elmélkedések

dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=1&docId=588&secId=52242&limit=10&pageSet=1

Konrád György: Elutazás és hazatérés Budapest Noran 2001.  dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=1&docId=952&secId=92114&limit=10&pageSet=1

Konrád György: Fenn a hegyen napfogyatkozáskor

dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=1&docId=646&secId=60271&limit=10&pageSet=1

Konrád György: Gibt es eine gute Deportation Erzwungene Wege – Flucht und Vertreibung im Europa des 20. Jahrhunderts

erzwungenewege.z-g-v.de/ausstellung/reden/konrad.htm

Konrád György: Demokratúra? Népszabadságonline 2010. június 26. nol.hu/belfold/20100626-demokratura_

A magyarországi zsidó asszimiláció Fenyves Katalin történésszel J Győri László készített interjút Élet és irodalom 2010. július 30. www.es.hu/index.php?view=doc;25963

Konrád György: Lázadás  nol.hu/archivum/archiv-491297

Konrád György: A közép tágulása dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000000037&secId=0000003228&mainContent=true&mode=html#WORD_1_1

 

 

Lábjegyzetek

 

[1] A disszertációban olyan személyek szerepelnek, akik 1944-ben az akkori előírásoknak megfelelően nagykorúak voltak. (munkacím: Nagyné Dr. Hasznos Judit: „Menni vagy maradni” ez itt a kérdés. A disszertáció benyújtás előtt áll, jelenleg nem publikus)

2 A Magyar Tudomány Ünnepe 2010 alkalmából szervezett RENDEZVÉNYSOROZATBAN 2010. november. 2-án Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem Oktogonális Termében (1084 Budapest, Bérkocsis utca 2) tartott doktorandusi tudományos konferenciája CION – VISSZATÉRÉSEK címmel.

3 Krassó Miklós (Budapest 1930 november 29. (ma lenne 80 éves l`z) London 1986 január 10. filozófus, politológus, tevékenyen részt vett az OSE eseményeiben, börtön várt volna rá, inkább elment. A BBC rádió tudósítója volt, a 70-es évek végétől néha hazajött Magyarországra Magyar Életrajzi lexikon 1000-1990 forrás: Sárközy Mátyás K.M. halálára Irodalmi Újság 1986. 2. szám. Dinamikus természetű ember volt. mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/08785.htm

4 Konrád György: A városalapító 1977-ben megjelent ugyan a Magvető kiadónál, de ez nem ugyanaz, mint amit ifjabb Rajk Lászlóék szamizdatként kiadtak.

5 Kármán György (z’’l)orgonaművész 1933. március 7. – 2008. május 15. az OR-ZSE Liturgiatörténeti Tanszék vezetője címzetes egyetemi tanár

6 Dr. Popper Péter (z’’l) népszerű pszichológus – író 1933. november 19. – 2010. április 16. az OR-ZSE-n valláspszichológiát oktatott, többek között szellemi vezetője volt egy meghatározott érdeklődésű csoportnak, aminek én is tagja voltam.

7 Konrád György: Elutazás és hazatérés Önéletrajzi regény 2002. 2. oldal dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=1&docId=952&secId=92114&limit=10&pageSet=1

8 Konrád György: Elutazás és hazatérés Önéletrajzi regény 2002. 6. oldal

9 Konrád György: Elutazás és hazatérés Önéletrajzi regény 2002. 7. oldal

10 Konrád György: Elutazás és hazatérés Önéletrajzi regény 2002. 36. oldal

11 Konrád György: Fenn a hegyen napfogyatkozáskor Önéletrajzi regény 2003. 4. oldal dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=1&docId=646&secId=60271&limit=10&pageSet=1

12 1956-ot az én gyerekkoromban még „Októberi Sajnálatos Események”-nek nevezték, szerintem ez a legpolitikamentesebb elnevezése, én ezt használom, ennek a rövidítése az „OSE”

13 Konrád György: Fenn a hegyen napfogyatkozáskor Önéletrajzi regény 2003. 50. oldal

14 Pataki Ferenc: A tömegek évszázada Bevezetés a tömeglélektanba OSIRIS kiadó Budapest 1998. 138. oldal

15 „Támogatott, Tűrt, Tiltott” Acél György által kialakított minősítési kategóriák, a köznyelvben 3T-ként ismert

16 Konrád György: életrajzi adatok összeállította Balikó Helga 2008 www.konradgyorgy.hu/eletrajz.php

17 Konrád György Szelényi Iván: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz Gondolat 1989. Az „első” kiadásból, ami három gépelt példányt jelentett, kettőt a rendőrség foglalt le, izgatás bűncselekményének megvalósítására hivatkozással. Az „izgatás” bűncselekmény egy sajátos szocialista találmány volt, az valósította meg, aki a fennálló rendszer ellen szólt és ezt legalább 8 ember – nem kellett egyszerre egy helyen lenniük – hallotta, látta, olvasta. A bűncselekmény büntetési tétele kettő évtől nyolc évig terjedő, börtönben letöltendő szabadságvesztés volt, nekem sikerült vele egykori főügyészünket – aki köztudottan félt a hölgyektől – nagyon feldühíteni, mert azt mertem mondani, hogy a szexuális izgatásnak nagyobb büntetőjogi hangsúlyt kellene kapnia, mint a politikainak, mert „súlyosabbak” a következményei, láttam, hogy egy pillanatig fontolgatja, hogy kirúgasson-e az egyetemről, de aztán szerencsére letett róla, adott egy kettes alát és elengedett.

18 Konrád György: A közép tágulása Gondolkodás Európáról A megértés stratégiája 29. oldal dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000000037&secId=0000003228&mainContent=true&mode=html#WORD_1_1

19 a permutáció szó alapértelmezésben: elemek minden lehetséges sorrendjének rendszere, matematikában: a halmaz bijektív leképezése önmagára vetítve, értékkészletén és értelmezési tartományán keresztül.

20 Konrád György: A láthatatlan hang Zsidó tárgyú elmélkedések Magyar-zsidó számvetés 1989. 24. oldal dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=1&docId=588&secId=52242&limit=10&pageSet=1

21 Konrád György: A láthatatlan hang Zsidó tárgyú elmélkedések Az önvédelem etikája 1985. 6. oldal

22 Konrád György: A láthatatlan hang Zsidó tárgyú elmélkedések Jeruzsálemi gondolatok 1986. 10. oldal

23 Konrád György: A láthatatlan hang Zsidó tárgyú elmélkedések Jeruzsálemi gondolatok 1986. 11. oldal

24 Konrád György: Demokratúra? Népszabadság 2010 június 26. nol.hu/belfold/20100626demokratura_

25 Konrád György: A láthatatlan hang Zsidó tárgyú elmélkedések Jeruzsálemi gondolatok 1986. 13. oldal

26 Konrád György: A láthatatlan hang Zsidó tárgyú elmélkedések Peregrináció 1995. 74. oldal

27 Magyar Értelmező Kéziszótár

28 Wikipédia hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89rtelmis%C3%A9g

29 Hans Hermann Hoppe: A természetes elit, az értelmiség és az állam Libertarius cikkek 2007. április 3.

libertarius.info/naturalelites

30 Osztie Zoltán: (a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöke) Mi az értelmiség? Ki az értelmiségi (művelt

ember)?  www.keesz.hu/system/files/files/jel/2007_01/3-4.pdf

31 Konrád György Szelényi Iván: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz Gondolat 1989.

32 Konrád György Szelényi Iván: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz Gondolat 1989. 24. oldal

33 Sigmund Freud: Esszék Gondolat kiadó 1982. Rossz közérzet a kultúrában 402 – 403 oldal

34 Konrád György Szelényi Iván: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz Gondolat 1989 41. oldal

35 Konrád György: A láthatatlan hang Zsidó tárgyú elmélkedések Jeruzsálemi gondolatok1986. 13. oldal

36 Konrád György: A láthatatlan hang Zsidó tárgyú elmélkedések Jeruzsálemi gondolatok 1986. 11. oldal

37 Konrád György: A láthatatlan hang Zsidó tárgyú elmélkedések Az önvédelem etikája 1985. 10. oldal

38 Konrád György: A láthatatlan hang Zsidó tárgyú elmélkedések Zsidók hármas útja 1995. 81. oldal