Kezdőlap » Remény » 2011. 1. szám » Szécsi József: Mózes és Áron alakja a hellenisztikus irodalomban 1. rész

Szécsi József: Mózes és Áron alakja a hellenisztikus irodalomban 1. rész

Szécsi József

vallásfilozófus

 

Mózes és Áron alakja a hellenisztikus irodalomban

és a Biblia utáni zsidó gondolkodásban I. rész

 

Kocsis Zoltánnak ajánlva1

 

Mózes

 

Mózes, héberül: Móse, a Septuagintában Moüszész, a zsidó nép vezetője, prófétája, és törvényadója volt az i.e. a XIII. sz. első felében. Isteni megbízást kapott, hogy vezesse ki az izraelitákat Egyiptomból, ezért 80 éves korától kezdve a 120 éves korában bekövetkezett haláláig vezette őket vándorlásuk idején, amíg megérkeztek Moáb pusztájába.

 

A hellenisztikus irodalomban

 

Az ősi kultúrák bölcseinek elfogadására irányuló zsidó-hellenisztikus tendencia egész sor erőltetett azonosítást hozott magával, így pl., Ízisz2–Éva, Serapis3–József, Atlasz4–Hénoch, Bel Kronos5–Nimród, Orpheus6–Dávid, Musaeos–Mózes, Zoroaster8–Ezékiel párokat azonosított. Mindez a zsidó kultúra hősi alakjainak attribútumához való civilizációs hozzájárulásban csúcsosodott ki. Így pl. Eupolemus9 számára – aki kronológiájában több mint 500 évvel a Trójai háború elé helyezte Mózest –, Mózes volt az első bölcs, valamint ő volt az első, aki az írást feltalálta a zsidóknak, akiktől aztán ezt átvették a föníciaiak, a föníciaiaktól pedig a görögök10. Artapanos11 szerint Mózes – akit Musaeos-szal és Hermes-Thot12-tal is azonosítottak – Orpheus tanítója volt, felfedezte az írás művészetét, és ő volt az első filozófus, és különböző békés és háborús gépeknek a feltalálója. Õ volt a felelős Egyiptom politikai szervezetének felállításáért is – miután 36 provinciára felosztotta Egyiptomot –, és ő volt a kezdeményezője az állat-kultusz bevezetésének Egyiptomba, melyre úgy tekintettek, mint az egyetlen lehetséges eszközre, mely megfékezi az egyiptomi tömegek állhatatlan jellemét13. A Pentateuchus legkorábbi filozófiai exegétája, Aristobulus14, úgy tartotta, hogy Homéros és Hesiodos műveiknek nagy részét Mózes könyveiből merítették, melyek Aristobulus szerint már jóval a Septuaginta előtt lefordították15. Alexandriai Philo fenntartja, hogy Herakleitos16 úgy kaparintotta meg az ellentétek teóriáját Mózestől, „mint egy tolvaj”17. Hasonlóképpen azt állítja, hogy a görög törvényhozók számos törvényt „lemásoltak” Mózes törvényeiből18. Alexandriai Philo szerint Mózes megelőzte Platón anyagból történő teremtéstanát azzal, hogy a Genesisben azt tanítja, hogy víz, sötétség és káosz volt mielőtt a világ létrejött19. Josephus Flavius szerint Mózes volt a legkorábbi törvényhozó a világ feljegyzései szerint. Úgy gondolta, hogy maga a „törvény” szó ismeretlen volt az ókori Görögországban20. Ezen túlmenően, mint Josephus Flavius írja: „különösen két ponton követte Platón a mi törvényhozónkat (Mózest). Előírta, mint a polgárok elsőrendű kötelességét, a törvények tanulmányozását, melyet szóról szóra, kívülről meg kellett tanulniuk, és elővigyázatossági intézkedéseket hozott, hogy megakadályozza az idegenek számára, hogy találomra keveredjenek velük.”21. „A mi legkorábbi utánzóink” – vonja le a következtetést Josephus Flavius, „a görög filozófusok voltak, akik bár látszólag saját országaik törvényeit tartották be, viselkedésükben és filozófiájukban Mózes tanítványai voltak.”22.

A pogány világban az egyetlen analógia a Mózes elsőségét állító feljegyzésekre Apameai Numenius23 híres mondata (i. u. II. sz.), aki a Héber Biblia allegorikus interpretációját vezette be a pogány világ számára24, miszerint Platón Mózes volt, aki görögül beszélt25. Alexandriai Philo azt is állította, hogy Mózes volt „a törvényadók legjobbika valamennyi országban”, és törvényei a legkiválóbbak voltak, melyek valóban Istentől jöttek. Ezt az a tény bizonyítja, hogy míg más törvényeket megszámlálhatatlan ok miatt módosítottak, Mózes törvényei szilárdak és mozdíthatatlanok maradtak. „Remélhetjük, hogy fenn is maradnak minden eljövendő kor számára…, mindaddig, amíg a Nap és a Hold, a menny és az univerzum létezni fog.”26.

Valójában – mondja Alexandriai Philo – „természetes, hogy amikor egy nép nem fejlődik, dolgaikat bizonyos mértékben felhő borítja, de ha friss kezdetet kívánnak elindítani egy jobb jövőért, minden nemzetnek jobb, ha eldobja ősi szokásait, és egyedül a mi törvényeink tisztelete felé fordul.”27 A zsidók hanyatló politikai szerencséjének dacára a Római Birodalom idején, alkalmanként a Mózes iránti csodálat jele megtalálható volt olyan íróknál, mint pl. Pseudo-Longinus28, aki magasztalón írt a nagy törvényhozó szárnyaló géniuszról29. Ezzel szemben Numenius30, Tacitus31, Galen32, Celsus33, Porphirius34 és Julianus35 azonban rendkívül kritikusak, sőt ellenségesek voltak Mózessel szemben.

 

Ókori támadások Mózes ellen

 

A legkorábbi, Mózesre vonatkozó görög utalások kedvezőek voltak. Abderai Hecataeus36 Mózest, mint a zsidó állam alapítóját mutatja be, Mózesnek tulajdonítva Palesztina elfoglalását, Jeruzsálem és a Templom építését. Hecataeus platonikus módon úgy magyarázta, hogy Mózes 12 törzsre osztotta népét, mert a 12 tökéletes szám, amely megfelel az év 12 hónapjának37. Megfigyelte a féltő gondoskodást a katonai kiképzésben, mellyel Mózes megpróbálta az ifjúságot erkölcsi visszafogottságra, és hősi kitartásra nevelni38.

Fontosabb ennél, hogy hangsúlyozta, hogy Mózes nem vezetett be képmásokat az istentiszteleten, hogy Istent ne lehessen antropomorf módon elképzelni, hiszen csak a mindent magában foglaló mennyeket, vagyis a kozmoszt lehet Istennel azonosítani. Apameai Posidonius39 hasonlóképpen hangsúlyozta, hogy Mózes nem imádott bálványokat, és Istent a természettel azonosította40.

Hamarosan azonban Mózes a zsidóellenes irodalom célpontjává vált. Abderai Hecataeus korábban megjegyezte, hogy Mózes olyan életformát kezdeményezett, mely az emberektől való elkülönülést, és az idegenek gyűlöletét bátorította. Az egyiptomi pap Manetho41 szerint Mózes Heliopolisz lázadó papja volt, akit Osarsiphnak hívtak42, és aki megparancsolta a zsidóknak, hogy mészárolják le Egyiptom szent állatait, majd a hikszoszok segítségével a kegyetlenség 13 éves uralmát teremtette meg az egyiptomiak felett, míg végül Amenhophis fáraó kiűzte őket43. Lysimachus44 azt írta, hogy Mózes úgy tanította a zsidókat, hogy ne mutassanak jóakaratot az emberek iránt, hogy mindig a legrosszabb tanácsokat adják, és romboljanak le az isteneknek szentelt minden templomot és oltárt, amit találnak45. Apollonius Molon46 azzal vádolta Mózest, hogy sarlatán és imposztor volt, aki a zsidóknak rossz törvényeket adott. Posidonius47 szerint amikor Antiochus Epiphanes belépett a Szentek Szentjébe, látta ott egy szakállas embernek a szobrát, aki szamáron lovagolt48, aki egy könyvet tartott a kezében. Ez volt Mózes, aki az egész emberiség elleni gyűlölet törvényeit adta át a zsidóknak49. Végül, Nicarchus50 azt írja, hogy Mózest Alphanak hívták – ami az Alexandriai Múzeum tagjainak borzalmas titulusa volt –, és valószínűleg a zsidó–hellenisztikus irodalomban Mózesre alkalmazták, mert leprás foltokat viselt az egész testén.

 

Az életrajz

 

A bibliai narratívában elszórtan található Mózesre vonatkozó életrajzi részletek jelentős mértékben kidolgozásra kerültek a zsidó-hellenisztikus irodalom jellegzetes stílusában. Demetrius (III. sz. vége), a „Júdea királyairól” c. művében a kusita asszonyt, akit Mózes feleségül vett51 Cippórával azonosította, állítva, hogy amennyire a nevekből következtetni lehet (a LXX felsorolja Dedan fiai között Ábrahám unokáját Ketura családjából, és Raguelt, aki Demetrius szerint Jetró apja volt), Cippóra hatodik generációs leszármazottja volt Ábrahám családjának. A Biblia szerint Ábrahám Ketura fiait „Kelet felé, a Kelet Országába” küldte52, amit Demetrius Kus földjeként azonosított. „Ezen az alapon jelentette ki Áron és Mirjam”, vonja le a következtetést Demetrius, „hogy Mózes kusita nőt vett feleségül”53. Mózes életének első részletes elbeszélése Artapanus54 „A zsidókról” c. munkájában található. Artapanus szerint a fáraó leánya, Merris55 meddő volt, ezért egy zsidó gyermeket adoptált, akit Mózesnek nevezett el. Merris férje, Chenephres, Memphis királya, féltékeny lett Mózesre, és megpróbált megszabadulni tőle úgy, hogy elégtelen háttérrel küldte egy etiópiaiak elleni küzdelembe. Itt tíz évnyi tartózkodása után az etiópiaiak annyira megkedvelték Mózest, hogy befolyására elfogadták és felvették a körülmetélés rítusát. Artapanus nem tudott semmit azonban Mózesnek az etióp király lányával folytatott románcáról, és arról, ahogy a lány elárulta neki a fővárost56. Artapanus verziója a bibliai történetre, mi szerint Mózes megölte az egyiptomit, hangsúlyozza, hogy az egyiptomi Mózes életére tört. Valójában csak az utolsó lehetőségként ölte meg Mózes az egyiptomi Chanethothest, hogy megmentse saját életét. Mózest népének kiszabadítására tett erőfeszítései börtönbe juttatták, de a vasak, melyek fogva tartották, csodálatos módon lehullottak, és a börtönkapuk maguktól kinyíltak57.

Mózes pálcája Artapanus szerint minden egyiptomi templomban megtalálható volt, és hasonló volt a seistron-hoz58, vagy „kereplőhöz”, melyet az Ízisz-tiszteletnél alkalmaztak. A seistron segítségével emelte meg Ízisz a Nílus vizének szintjét, és ezért őt az Ízisz himnuszokban Seistrophrosnak nevezték. Artapanus két hagyományt említ a Vörös tengerre vonatkozóan, a Memphisből, és a Heliopolisból származót. A heliopolisi hagyomány követi a Bibliát, míg a memphisi azzal magyarázza az eseményt, hogy Mózes jól ismerte a területet, és megvárta az apályt59.

Végül az okot, amiért az egyiptomiak üldözték az izraelitákat Artapanus azzal magyarázta, hogy vissza kívánták szerezni a tulajdonukat, melyeket az izraeliták kölcsönöztek tőlük60. Hasonló magyarázatot ad Trogus Pompeius61, aki azonban azt mondja, hogy a zsidók ellopták az egyiptomiak szent eszközeit. Artapanus elbeszélése Mózes leírásával zárul: „Mózes, azt mondják, magas és pirospozsgás volt, hosszú fehér hajjal, és méltóságteljes megjelenéssel.”62 Ezékiel63, zsidó tragédiaíró művéből fennmaradt 269 sor, egy hosszú monológ Mózestől, melyben elbeszéli pályafutását egészen a Midiánba történő meneküléséig. Tartalmaz ezen felül egy párbeszédet egy álomról, melyben egy királyi személy égig érő trónra ülteti Mózest, és amelyről Mózes szemlét tart az égi sereg felett, akik térdre esnek, majd elvonulnak előtte, mialatt Mózes megszámlálja őket64. Alexandriai Philo a „De vita Mosis”-ban leírja Mózes négy funkcióját, mint királyt, törvényhozót, papot és prófétát. Míg Mózes törvényének híre eljutott az egész civilizált világba – írja –, magát az embert, amilyen valójában volt, csak kevesen ismerték. A görög tanult férfiak, valószínűleg irigységből, visszautasították, hogy emlékezetre méltónak kezeljék. Bár ebben az értekezésben nincs kísérlet a zsidóellenes irodalom cáfolatára, Alexandriai Philo a Hypothetica–ban65 utal arra a vádra, miszerint Mózes „egy imposztor és egy fecsegő sarlatán volt”. Úgy magyarázza az exodust, mint ami részben a zsidók túlszaporodásának következménye volt Egyiptomban66, valamint Istennek álmokban és víziókban adott revelációjának eredménye, hogy tovább menjenek.

Rámutat arra, hogy az izraeliták csodálata azon ember iránt, aki a törvényeket adta számukra, olyan nagy volt, hogy minden, ami neki jónak tűnt, számukra is az volt. Ezért, akár saját következtetéséből származott az, amit nekik mondott, akár valamilyen természetfeletti forrásból, mindent Istennek tulajdonítottak67. A „De vita Mosis”-ban Alexandirai Philo elmagyarázza, hogyan találta meg a gyermek Mózest a fáraó lánya. Állandó depressziós állapotban keseregve azon, hogy nem lehet gyermeke, aki követhetné apját a trónon, végül egy alkalommal összeomlott, és bár addig mindig saját lakrészében tartózkodott, elindult udvarhölgyeivel a folyó felé, ahol Mózest kitették. Mivel a kis Mózest a vízből húzták ki, a fáraó lánya Mózesnek nevezte el a gyermeket, utalva az egyiptomi nyelv víz szavára.

Ahogy Mózes növekedett szépségben és kedvességben, a fáraó leánya elhatározta, hogy saját fiának fogja hívni, hiszen méhe korábban megnagyobbodott, hogy azon keresztül születhessen meg saját fiaként. Tanítók érkeztek a fiúhoz Egyiptom különböző részeiről, sőt még Görögországból is. Rövid idő alatt azonban Mózes képességeivel túlszárnyalta őket. Elsajátította mind az egyiptomi és a görög oktatás legjavát.  Csak a léleknek élt, nem a testnek. Egyszerűen élt, megvetett minden luxust. Mózes pályafutásának kezdete pásztorként jó képzés, és egy megelőző gyakorlat volt a királyságra annak, aki az emberiség nyáját volt hivatott terelni. Mivel Mózes esküvel tagadta meg a gazdagság halmozását, Isten azzal jutalmazta meg, hogy az egész világot kezeibe adta. Ezért minden elem engedelmeskedett neki, mint mesterének, és meghajoltak parancsa előtt. Istennel való partneri kapcsolata felhatalmazta, hogy ugyanazt a címet viselje: „Mivel istennek, és az egész nemzet királyának nevezték, belépett a sötétségbe, ahol Isten volt, azaz a létező dolgok soha nem látott, láthatatlan, testetlen, archetipikus lényegébe.”68

Néhány részlet még ide tartozik Josephus Flavius Mózes elbeszéléséből69. A fáraó rendeletet hozott, hogy írástudójuk tanácsára a héberek minden fiúgyermekét fojtsák meg. A jóslat szerint a születendő gyermek, ha életben hagyják, majd megalázza Egyiptomot, és felmagasztalja Izraelt. Mózes könnyű születése megkímélte anyját az éles fájdalmaktól, és megmentette őt, hogy a figyelő egyiptomi bábák felfedezzék. A gyermek nagysága és szépsége elbűvölte Thermuthis hercegnőt, aki megtalálta őt a Nílusban. Mivel a gyermek visszautasította minden egyiptomi szoptatós dajka keblét, anyját alkalmazták, hogy szoptassa. Mózes koraérettsége már játékaiban megmutatkozott. Midőn a hercegnő az újszülöttet apjának karjaiba helyezte, a fáraó, hogy kedvezzen lányának, diadémját a gyermek fejére helyezte, de Mózes letépte azt, a földre vetette, és megtaposta. Az egyiptomiak ezt rossz jelnek tekintették, és a szent írástudó, aki megjósolta születését, megpróbálta megölni. Thermuthis azonban gyorsabb volt nála, és elvitte a gyermeket tőle. Josephus Flavius, akit hellenisztikus környezete magával ragadott, azt mondja, hogy miután átkelt a Vörös tengeren, Mózes hexameterben komponált himnuszt Istennek.

Megemlítendő még Pseudo-Philo „Liber Antiquitatum Biblicarum” c. munkája (i.u. I. sz,). A mű szerint Mózes körülmetélten született70. A fáraó leánya azért ment le fürödni a Nílusban a meghatározott időben, mert álmot látott. Mielőtt Mózes széttörte a kőtáblákat, rájuk tekintett, és látta, hogy nincs írás rajtuk. Az ok, amiért nem léphetett be az Ígéret Földjére az volt, hogy meg legyen kímélve a bálványok látványától, melyek félrevezetik a népet. Mózes Isten kezeiben halt meg, aki személyesen temette el71. Halálának napján a mennyei istendicséret abbamaradt, ami sem az előtt, sem az után soha nem történt meg.

 

Az apokaliptikus hagyományban

 

A „Mózes mennybemenetele” c. hellenisztikus apokrif irat szerint72, Mózest a világ teremtése előtt felkészítették arra, hogy közvetítője legyen az Isten népével kötött szövetségének73. Nem volt egyetlen hely sem méltó arra, hogy sírja helyét jelölje, mivel síremléke a felkelő naptól a lenyugvó napig terjedt74. Mózesnek népével való kapcsolata nem szűnt meg halálával, mivel Isten kijelölte őt arra, hogy közbenjárója legyen népének a spirituális világban is. Ebben a műben van Mihály angyalnak és a Sátánnak a vitája is Mózes temetéséről. A Sátán ellenzi Mihálynak Mózes eltemetésére szóló megbízatását azon az alapon, hogy ő az anyagvilág ura. Erre az érvre Mihály angyal így fel: „Az Örökkévaló utasítson rendre téged, mivel Isten lelke teremtette a világot és az emberiséget.” Más szóval, a Sátán Istennek adja Mózes lelkét, de követeli testét, mint saját kizárólagos területét. A szerző Mihály szavain keresztül visszautasítja ezt a gnosztikus dualizmust, hangsúlyozva, hogy Isten ura testnek és léleknek egyaránt, mivel ő mindenek teremtője75. Utalnunk kell itt a Mózessel és Ezrával, a „második Mózessel” kapcsolatos apokaliptikus tradícióra. A Mózes mennybemenetele c. iratban Mózes titkos könyveket ad át Józsuénak, melyeket meg kell őriznie, és el kell rejtenie „a bűnbánat napjáig, a látogatásig, amikor az ÚR meglátogat majd téged a végső napok beteljesülésekor”76.

A Jubileumok könyve szintén elbeszéli azt, hogy Mózes előtt a Szinájon felfedetett a jövendő, melyben megmutatták neki a történelem minden eseményét, a múltat és a jövendőt egyaránt77. Ezzel össze lehet hasonlítani a 2Ezdrás (LXX) 14. fejezetét, ahol Ezra (Ezdrás), a „második Mózes”, isteni kinyilatkoztatásból megkapta az Írás 24 kanonikus könyvét, melyet nyilvánossá kell tennie, és az apokaliptikus tradíció 70 könyvét, melyet titokban kell tartania.

 

A mágus

 

A pogány irodalomban Mózes, érthető módon, ritkán kerül elő, mégpedig mágusként. Apameai Numenius például úgy mutatja be, mint nagy varázslót, nagyobbat, mint riválisai Iannes és Iambres78, mivel Mózes imái hatékonyabbak voltak, mint azokéi79. Ezen túlmenően, néhány mágikus papiruszon Mózes úgy jelenik meg, mint akinek Isten misztériumokat adott át80. Megemlítendő, hogy néhány qumráni töredéken titkos asztrológiai tanításokat tulajdonítottak Mózesnek.

 

Rabbinikus források

 

A zsidó hagyományban jellegzetes ambivalencia figyelhető meg Mózes személyiségével kapcsolatban. Egyrészről, Mózes a legnagyobb a zsidó tanítók sorában, hatalommal bíró rendelkező személyiség, az ember, akivel Isten „szemtől szemben” beszél, a közvetítő Isten és ember között, a próféták mestere, ő kapja meg Istentől az emberiség számára szánt törvényeket. Másrészről viszont a legnagyobb gondossággal figyel a hagyomány arra, hogy ne tulajdonítson semmilyen isteni vagy félisteni erőt Mózesnek. Mózes egy ember, emberi hibákkal és emberi bukásokkal. Törekedtek arra, hogy minden „személyi kultuszt” elvessenek, még ha az illető személy olyan kimagasló valaki is, mint Mózes. A judaizmus nem „mózes-izmus”, hanem a zsidó nép vallása. Isten, és nem Mózes adja az Tóráját népének, Izraelnek. Vannak zsidó gondolkodók azonban, akik – nyilvánvalóan a keresztények Jézus-értelmezésének, illetve az iszlám Mohamed-értelmezésének hatására – felértékelik Mózes szerepét úgy, hogy a vallás körülötte összpontosuljon. Az ellenkező tendencia azonban ugyanilyen jelentős. Éppen azért, mert a kereszténység és az iszlám egy személy körül összpontosul, a zsidó gondolkodók kijelentik, hogy a judaizmus, ezekkel ellentétben, nem jelöl ki egy személyt, még egy Mózest sem, aki a hit középpontja lenne. A probléma hangsúlyozása különbözik a szerint, hogy a korszakokban, melyekben Mózes szerepét tárgyalták, milyen erős kihívásokkal kellett szembenézniük.  Érezték az igényt Mózes felsőbbrendűségének állítására, de egyszersmind megtagadtak tőle bármilyen isteni megtiszteltetést.

A Talmud korának bölcsei, Rav (Abba Aricha) és Samuel (a nehardeai akadémia vezetője) mondták, hogy a megértésnek 50 kapuja létezik a világban, mely mind kinyílt Mózes előtt, egy kivételével. Amivel mondva van: „Csak kevéssé tetted őt (Mózest) kisebbé az angyaloknál.” (Zsoltár 8,6)81. A próféták mindegyike úgy látta Istent, mint amikor az ember homályos tükörbe tekint, de Mózes úgy, mint amikor tiszta tükörbe tekint82. Amikor Mózes megszületett, az egész házat fény töltötte be83. Mózes olyan kedves, gyengéd és figyelmes volt a bárányok iránt, amikor Jetró nyáját őrizte, hogy Isten Izrael pásztorává tette84. Mózes számára az a nagy tulajdonság, mint az istenfélelem, rendkívül könnyen elérhető volt85. Rabbi Jochánán86 mondta: „A Szent, áldott legyen Õ, Isteni Jelenlétét csak azon nyugtatja, aki erős, gazdag, bölcs és szelíd, és Mózes rendelkezett mindezekkel a tulajdonságokkal.”87. Egy álláspont szerint Mózes valójában nem halt meg, hanem most is Isten előtt áll, és neki szolgál, ahogyan azt a Szináj hegyén tette88. Mózes igaz ember volt élete kezdetétől a végéig, miként Áron is az volt89. Itt, ahogy a rabbinikus irodalomban gyakran, Mózes dicsérete Áronéval párosul. Mózes és Áron alázata nagyobb volt Ábraháménál, hiszen Ábrahám úgy beszélt magáról, mint hamuról és porról90, míg Mózes és Áron kijelentették, hogy ők semmik91. Az egész világ csak Mózes és Áron érdemén létezik92. Az ilyen és hasonló mondatok jellemzik a rabbinikus irodalmat, ti. hogy a végsőkig elmennek Mózes dicséretében. Jóllehet más bibliai hősök esetében is van dicséret, és néhányszor Áron is osztozik Mózes dicsőségében.

 

Lábjegyzetek

 

1.  2010. január 16-án bemutatásra került Budapesten, a Művészetek Palotájában Arnold Schönberg: Mózes és Áron c. operája. Kocsis Zoltán írta meg a mű harmadik felvonását. – Az előadás elhangzott Baptista Teológiai Akadémián a Magyar Tudomány Ünnepe Konferencián, 2010. nov. 26-án.

2 Ízisz (ókori egyiptomi nyelven: Iszet vagy Aszet) az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb istensége, anyaistennő, a varázslás, a termékenység, a víz és szél, a tengerhajózás istennője, a nőiesség és a hűség szimbóluma, Ozirisz felesége, Hórusz anyja.

3 Sarapis, egyiptomi isten, kinek képét, a monda szerint, Ptolemaios Lagi uralkodása alatt a pontuis Sinopéból Alexandriába vitték, ahol azután kultuszának főhelye támadt. Nem tudni, hogy mi szolgáltatott okot erre a mitoszra, mert valósággal S. nem idegen istenség, hanem már II. Ramses korában nagy tiszteletben állott, és egyiptomi neve: Osar-Apisz (azaz Osiris-Apis), az Orisisszé vált szent Apis bikát jelenti, aki Ré napisten helyébe a görög-egyiptomi Ptolemaiosok birodalmának nemzeti istensége lett. Valamint az egyiptomiak S.-t Rével és Osirisszel azonosították, ugy a görögök Heliosszal, Zeusszel és Hadesszel.

4 Atlasz a görög mitológiában a titánok leszármazottja, az óriás, aki a vállán tartja az égboltot. Iapetosz titán és Klümené tengeri istennő gyermeke, Prométheusz, Epimétheusz és Menoitiosz testvére. Õ a Heszperiszek és a Pleiaszok atyja, és gyakran őt tartják az elsüllyedt Atlantisz első királyának is. Részt vett a titánok lázadásában az olümposzi istenek ellen, amikor megostromolta a mennyeket. Az istenek csak nehezen tudtak győzni, így Zeusz büntetésül Atlaszt arra kárhoztatta, hogy örökké vállain tartsa az égboltot.

5 Kronosz Zeusz apja görög mitológiában (Kronosz = Cronus). Római megfelelője Saturnus. Uranosz és Gaia gyermeke, a tizenkét titán legfiatalabbja. Az olümposzi istenek egyik atyja. Amikor a föld világra hozta az óriás titánokat, Uranosz megrémült látványuktól, de legfőképpen megijedt gyermekei erejétől és hatalmasságától. Így az ég azt mondta Gaiának, hogy rútságuk miatt a Tartaroszban fognak élni. A föld mélyén azonban nagyon keserves az élet, és a szerető anya, Gaia egyre nehezebben viselte, hogy a titánoknak ilyen sanyarú sorsot szánt apjuk. Egy nap megelégelte Uranosz kegyetlenségét, és elhatározta, hogy bosszút áll rajta. Gaia úgy gondolta, hogy az ég istene fájdalmat okoz neki azzal, hogy teherbe ejti, majd szinte összes gyermekét a föld mélyére száműzi. Így aztán azt remélte, hogy szeretője jobb belátásra tér, ha megfosztja férfiasságától.

6 Orpheusz trák származású legendás dalnok a görög mitológiában. Õt tartották a líra feltalálójának vagy tökéletesítőjének. A zenéjével lecsillapította a vadállatokat, táncra indította a sziklákat, megállította a folyókat. Héthúrú lantján állítólag olyan harmóniákat volt képes megszólaltatni, amely megindította az alvilág őreit is. Értette a természet nyelvét, tudott beszélni az állatokkal. Úgy tartják, hogy ő tanította meg az emberiséget az orvoslásra, írásra és földművelésre.

7 Muszaiosz, Musaios, Musaeus (i.u. V. sz. második fele) görög költő. A források grammatikusnak nevezik, s talán azonos a Prokópiosz levelezésében előforduló Muszaiosszal. Életéről egyébként semmi bizonyosat nem tudunk, egyes feltételezések szerint maga a Muszaiosz név is csupán egy felvett álnév, utalás a mitikus dalnokra. Neve alatt egyetlen költemény maradt fenn, a „Ta kata Héró kai Leandron” (Héró és Leandrosz története) című 343 soros vers, amely a Hellészpontosz (a mai Dardanellák) innenső és túlsó partján lakó címszereplők titkos és tragikus végű szerelméről szól: hogyan ismerkedtek meg, hogyan vallottak szerelmet egymásnak, hogyan úszott át Leandrosz minden este kedveséhez a tengerszoroson, hogyan fulladt vízbe egy viharos éjszakán s hogyan halt utána Héró. A téma maga nem új, már a római aranykor költői is utalnak rá, sőt Ovidius meg is verselte (Heroides 17-18).

8 Zarathusztra (görögül Zóroasztrész, perzsa illetve óperzsa nyelven Zartost, illetve Zarathustra; Baktria/Sistan/Urmia,  i.e. 628. – i.e. 551) iráni pap, a zoroasztrizmus prófétája. Zarathusztra a Szpitama család sarjaként született, az ókori Perzsia területén, valahol az Oxus folyó partján. Születésének és munkásságának idejével kapcsolatban számos nézet található. Vallási források az időpontot i. e. 6000 és 600 közé teszik, a kutatók azonban jelentősen szűkítik a szóba jöhető periódust. Mary Boyce szerint a Zarathusztra írásaiban található utalások alapján munkásságának időszaka i. e. 1700 és 1500 közé tehető. Más kutatók szerint, történeti források alapján ez az időszak az i. e. VI. századra esik

9 Eupolemosz a legkorábbi hellenisztikus kori zsidó történész, akinek a munkája öt töredékben maradt meg (esetleg hat) Caesareai Eusebius: Praeparatio Evangelica c. művében idézetek. Ugyancsak idézi Alexandriai Kelemen  Polihisztor és Stromata c. műveiben.

10 Eusebius, Praeparatio Evangelica 9,26

11 Artapanos (i.e. II. sz. második fele) görög nyelvű zsidó történetíró. Egyiptomban, Alexandriában élt. Műveit csupán közvetve ismerjük, Alekszandrosz Polüisztór közvetítésével Euszebiosz idézeteiből. Õ írta „Peri Iudaión” (A zsidókról) című művet, amelyben a Tórából merített érvekkel azt kívánta bebizonyítani, hogy az egyiptomi kultúra zsidó, közelebbről mózesi forrásokra vezethető vissza.

12 Hermes Trismegistos a régi egyiptomiaknál az egyik nevezetes istenség, Tehut. vagy Thot, görög neve. A művészeti ibiszmadár alakjában ábrázolja, vagy ember alakban ibiszfejjel. Mint ilyen ő a hold istensége, az időszámításé, mely a hold járásán fordul meg, nemkülönben a mérésé és mértéké is. Az utóbbi alapon az idők folyamában (mint ez a papiruszokból kiderül) ő válik a világrend, a mindenségben uralkodó beosztás és célszerűségi istenszeme képviselőjévé. Védője és ura a törvényeknek, istene a szellemi hatalomnak, rendezője az istentiszteleti szertartásoknak és legfőbb ellenőre minden tudománynak és művészetnek, kinek az egyiptomiak nem csupán az írás feltalálását tulajdonítják, hanem azt is, ami az összes tudományok alapelveit és elemeit is képezi.

13 Eusebius: Historia Ecclesiae 9,27

14 Arisztobülosz a Paneas (kb. i.e 160) hellenisztikus zsidó filozófus, a peripatetikus iskola képviselője, bár ő is használja a platóni és a pitagoraszi elveket. Egyike volt a legkorábbi a zsidó alexandriai filozófusoknak, akiknek célja az volt összeegyeztetni a görög filozófiát és Szentírást.

15 Eusebius: Historia Ecclesiae 13,12

16 Hérakleitos Ephesus  (i.e. 535-475) egy Szókratész előtti görög filozófus, az őslakos Ephesus, Ionia, partján a Kis-Ázsia. Hérakleitos a híres tana a változás, hogy központi szerepet tölt be a világegyetem, ahogy a híres mondás: „Nem tudunk kétszer belépni ugyanabba a folyóba.” Hitt az ellentétek egységében, amely kimondja, hogy „az út felfelé és lefelé egy és ugyanaz”.

17 Alexandriai Philo: Quaestiones et Solutiones in Genesin 4,152

18 Alexandriai Philo: Specialibus Legibus 4,61

19 Alexandriai Philo: De Providentia; Justinus Mártír (103-165): Apologia 1,59

20 Josephus Flavius: Apion 2,154

21 Josephus Flavius: Apion 2,154

22 Josephus Flavius: Apion 2,281

23 Apameai Numenius (görög: Numéniosz hó eksz Apámejász) görög filozófus. Apameában, Szíriában élt, a II.sz. második felében A neopitagorizmus és neoplatonizmus előfutára volt.

24 Apamea-i Numenius: Töredékek 19 és 32

25 Apamea-i Numenius: Töredék 10

26 Alexandriai Philo: De Vita Mosis 12.

27 Alexandriai Philo: De Vita Mosis 44.

28 Pszeudo-Longinosz, Pseudo-Longinos, Pseudo-Longinus (I.sz.)), a „Peri hüpszusz” (A fenségről) címen hiányosan ránk maradt esztétikai mű szerzőjének tudományos elnevezése. A szöveghagyomány az írást Dionüsziosz vagy Longinosz művének mondja, így a XIX. századig Longinoszt tartották a munka szerzőjének, mígnem bebizonyosodott, hogy e szerzőnév téves, a mű jóval korábbi. Ezután többen Dionüsziosz Halikarnasszeusz szerzőségét valószínűsítették,

29 Pseudo-Longinus:  Peri hüpszusz 9,9 (A fenségről) – I.sz.

30 Numenius, a platonista filozófus a II. században, jelentős hatással volt a későbbi platonizmusra, leginkább Plotinosra (III.sz.).

31 Tacitus Cornelius, római történetíró, (i.u. 55/56.–117/120). Kora politikai életének tevékeny résztvevője volt: 97-ben consul, majd később Asia római tartomány kormányzója volt.

32 Claudius Aelius Galenus  (129-199/217). A görög ganénósz szó nyugodt-at jelent, ez lett nevének jelzője. Ismertebb neve: Galen a Pergamon (ma Bergama – Törökország) kiemelkedő római, görög eredetű orvos, sebész, filozófus.

33 Celsus (görög : Kelszosz) II.sz. görög filozófus a korai kereszténység nagy ellenfele. Ismert munkája: Az igaz szó (Lógosz áléthész)

34 Porphüriosz, Porphyrios, Porphyrius (Batanea, Szíria, i.u. 232 – Róma, i.u. 304) görög újplatonikus filozófus.

35 Flavius Claudius Iulianus (331 Konstantinápoly – 363 Tigris folyó, Maranga). 361-363 között császárként uralkodott a Római Birodalomban. Iulianust „Apostata” (Hitehagyott”) melléknévvel tartja számon a keresztény hagyomány, mert császárrá történő kikiáltását követően (360) nyíltan felhagyott a kereszténység gyakorlásával, és a hagyományos görög-római vallásokat ápolta és pártfogolta, melyeket szerinte a Jamblikhosz-féle újplatonizmus hozott közös nevezőre.

36 Abderai Hecataeus (vagy Theos ) görög történész és szkeptikus filozófus (IV. sz.)

37 Platon: Leges 745b–d; Respublica 546b

38 Diodorus 40,3

39 Apameai Posidonius (135-51) görög filozófus, történész és tudós.

40 Strabo 16,35

41 Manethón vagy latinosan Manetho (Szebennütosz, Egyiptom, i.e. III. sz. közepe) ókori egyiptomi pap, történetíró.

42 Chaeremon és Josephus Flavius: Contra Apionem 1,32

43 Josephus Flavius: Contra Apionem 1,228

44 Lysimach (görög : Lysimachos 360-281) macedón tisztviselő volt és diadochus.

45 Josephus Flavius: Contra Apionem 1,309

46 Apollonius Molon (Molon; görög : Ápollóniosz hó Mólon), görög szónok , ie.70-ig. A zsidóságot hevesen támadta.

47 Posidonius (Poszejdoniosz) jelentése: Poseidon (135-51) görög  sztoikus filozófus, politikus, csillagász  geográfus, történész. Korának legnagyobb polihisztora volt.

48 Tacitus: Historiae 5,3

49 Diodorus 34,1.3

50 Nicarchus görög költő (I.sz.)

51 Numeri 12,1

52 Genesis 25,6

53 Eusebius: Historia Ecclesiastica 9,29

54 Artapanus Alexandriai zsidó történész, Alexandriában élet, II.sz. Mózest társítja Hermesz-szel , illetve Thot-tal  (Énoch).

55 Josephus Flavius: Antiquitates Iudaicae 2,224 Thermuthis-ként nevezi meg

56 Josephus Flavius: Antiquitates Iudaicae 2,252 Demetriushoz és Ezékielhez, a költőhöz hasonlóan, ő is Cippórával azonosította a kusita asszonyt, akit Mózes nőül vett

57 vö. a bebörtönzött isten, Dionysus tapasztalataival Euripides: A Bacchanaliák 600

58 seistron: egy ütős eszköz az ókori Egyiptomban, suméroknál, és Rómában. Álló fémrúd vagy hurok kapcsolódtak egy fém keretben

59 Josephus Flavius: Antiquitates Iudaicae 2,341–49

60 Alexandiriai Philo: De Vita Mosis 1,141

61 Pompeius Trogus (i.e. I. sz.– i.u. I. sz.) Római történetíró. Az Augustus korabeli történetírásnak egészen egyedülálló alakja volt, aki 44 könyvből álló „Historiae Philippicae” (Történelem Philipposz óta) című művében szembefordult az addigi, jobbára Róma-centrikus annalista hagyománnyal.

62 Eusebius: Historia Ecclesiastica 9,27

63 Ezékiel: költő, vagy más néven a „Ezékiel a tragédiaíró”, zsidó drámaíró volt Művét, az ún. a Exagoge, vagy kivezető, elveszett, idézetek maradtak fenn Eusebius, Epiphanius és Alexandriai Kelemen műveiben.

64 Megtaláljuk még egy igen fontos madárnak, valószínűleg a főnixnek részletes leírását Elimnél.

65 Alexandriai Philo: Hypothetica 355

66 Tacitus: Historiae 5,4

67 Tacitus: Historiae 357

68 Alexandriai Philo: De Vita Mosis 201; Bölcsesség 19,6

69 Josephus Flavius: Antiquitates Iudaicae 2,201

70 Szótá 12a; Exodus Rabba 1,20

71 Deuteronomium Rabba 11,10

72 az Assumptio Mosis egy i.u. I századi, talán farizeus szerző műve

73 Mózes mennybemenetele 1,14; 3,12

74 Mózes mennybemenetele 11,8

75 CHARLES,R.H.: Apocrypha, 2 (1897) 105–7.

76 Mózes mennybemenetele 1,18

77 Mózes mennybemenetele 1,26

78 A fáraó két legendás varázslója. 2Timóteus 3,8: „Ahogy Jannész és Jambrész ellene szegültek Mózesnek, úgy szegülnek ellene ezek is az igazságnak, mert bomlott elméjű, megbízhatatlan hitű emberek.”. Exodus 7,10: „Bement tehát Mózes és Áron a fáraóhoz, és úgy tettek, ahogy az Úr megparancsolta. Áron odadobta a botot a fáraó és szolgái elé, és az kígyóvá változott.”

79 Apameai Numenius: Töredékek 18-19

80 PREISENDANZ,K.:  Papyri Graecae Magicae 2,87

81 Nedárim 38a

82 Jevámót 49b

83 Szótá 12a

84 Exodus Rabba 2:2

85 Beráchót 33b

86 Jochánán ben Zákkáj (+90) egyike a Második Templom zsidó bölcseinek, a tannáknak.

87 Nedárim 38a

88 Szótá 13b

89 Megillá  11a

90 Genesis 18:27

91Exodus 16:8

92Chullin 89a