Kezdőlap » Remény » 2011. 2. szám » Halmos Sándor: Goldziher Ignác pályafutásának fontosabb állomásai

Halmos Sándor: Goldziher Ignác pályafutásának fontosabb állomásai

Halmos Sándor

Goldziher Ignác pályafutásának fontosabb állomásai

A legkorábbi adatok a Goldziher családdal kapcsolatosan a XVII. századra tehetők. A család ősei Hamburgból származnak, ami akkoriban szabad királyi város volt, és forgalmas kikötő. Dédnagyapja a XVIII. század elején házasság révén került a Mosón megyei Köpcsénybe. Nagyszülei szigorúan vallásos emberek voltak. Könyvtárának alapjait nagy részben nagyszüleinek köszönhette. Goldziher Ignác gyermekkorában nagyszüleiről nagy tisztelettel emlékezett meg, és később is, halálozási évfordulójukon a Misnát tanulmányozta. Ez az évek folyamán afféle családi hagyomány lett. Nevét anyai nagyapja, Jicchak Berger után kapta, aki minden szabadidejében a tanulást részesítette előnyben.
Az öröklött családi büszkeség, édesanyja szelíd, türelmes lénye, és édesapjának puritán, vallásos jelleme együttesen nevelték a gyermek Goldziher Ignácot igazságszeretőnek, könyörületesnek, és örökké hűséges tagjává a zsidó vallásközösségnek.
Az apai házba gyakran jöttek különféle emberek vendégségbe, a szegénytől a talmudtudósig mindenki helyet talált az asztalnál. A család szigorúan tartotta a zsidó vallás törvényeit, de távol állt tőlük a hivalkodás, vagy a más vallásúak lenézése. A kis Goldziher Ignác éppúgy játszhatott más vallású gyerekekkel, mint a zsidó gyerekekkel. Későbbi visszaemlékezéseiben úgy értékeli ezt e tényt, hogy ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy összehasonlító vallástudománnyal foglalkozzon, és még jobban megismerje saját vallásának minden részletét. Édesapja irányításával tanult, és kezdett el korán az irodalommal foglalkozni, mivel szerinte a vallásos irodalom adta az embereknek az erkölcsöt, és népünknek a Törvényt. Ötéves korában már Mózes Öt Könyvét tanulmányozta, nyolcévesen pedig a Talmud tanulmányozásába fogott. Édesapja, kereskedő lévén minden utazása alkalmával újabb és újabb könyvekkel lepte meg fiát. Könyvszeretete odáig ment, hogy a könyvekkel aludt. Az elemi iskolában kibővített héber nyelvoktatásban részesült, majd amikor 1859-ben befejezte az elemi iskolai tanulmányokat, a gimnáziumot már mint magántanuló folytatta: előbb Frank Leó, a későbbi budai hitközség titkára, majd Moses Wolf Freudenberg vezetésével. Utóbbi kora nagy hebraistájának számított, akinek fő erőssége a Tanach és a héber nyelvtan volt. A tanulás e nagy mesterrel nem volt könnyű, hiszen a délelőtti órák Mózes Öt Könyvének, Jób Könyvének és a Zsoltároknak a tanulmányozásából állt, délután pedig a hivatalos gimnáziumi anyag következett, majd öt óra után a Midrás-ra kellett összpontosítania. Ezek után nem meglepő, hogy szervezete nem bírta a túlhajszoltságot, ezért egy házi barát és orvos ügyelt folyamatosan egészségi állapotára. Félévente vizsgát tett a világi tantárgyakból a cisztercita kolostorban.
1863. július 3-án, Bálák szombatján tartotta meg barmicva beszédét, amelyben ünnepélyesen megfogadta, hogy vallásához mindig hű lesz. Az esemény olyan különleges volt, hogy a zsinagóga tele volt, vallástól függetlenül, tanárokkal, diákokkal, és Székesfehérvár lakóival.
1866-68-ban azonban édesapja üzleti ügyei rosszra fordultak, ezért a családnak Pestre kellett költöznie az Iskola utca 44. számú házba, amelynek helyén később a Hazai Takarékpénztár állt. A család anyagi helyzete azonban folyamatosan romlott, és az ifjú Goldziher Ignác, mivel egy évre abba kellett hagynia a tanulást egészségügyi okokból, más lehetőségek után kutatott. Mivel házuk közel volt az Egyetemi Könyvtárhoz, a lehetőség adva volt, hogy az egyetemen vegyen órákat. Filozófiára és klasszika-filogiára iratkozott be, s rendszeresen látogatta az orientalisztikai előadásokat is. Olyan neves hazai professzorok (Télfy, Horváth Cirill, Riedl)1 lettek a tanárai, mint Vámbéry Ármin, aki ez időtájban lett az egyetem rektora. Goldziher Ignác az első tanítványok között volt, Gesenius héber szótárával, s némi szír betűismerettel kezdte meg a keleti nyelvek behatóbb tanulmányozását. Vámbéry Ármin korán felismerte az ifjú tehetségét és elhivatottságát, nagy szeretettel bánt vele. A tanítás anyaga a török és perzsa nyelvek voltak, amelyek ugyan nem feleltek meg Goldziher Ignác ifjúkori célkitűzéseinek, de feltételei voltak, hogy jártasságot szerezzen a keleti tudományokban. Az olvasmányok segítségével elsajátította, szinte autodidakta módon az arab nyelvet, 1866-ban pedig megjelent egy, a török chrestomatiából vett mesefordítás is, amelyet nem sokkal később ki is adott. Vámbéry Árminnak azonban komoly ellenfelei voltak, akik szélhámosnak tartották őt, és ez az ellenszenv hamarosan diákjára is kiterjedt. Viszont sok kiválósággal is megismerkedett, köztük Ballagi Mórral2 is, aki erejéhez mérten támogatott minden zsidó tehetséget. Rendelkezésére bocsátotta hatalmas méretű könyvtárát. Ezzel egy időben részt vett Brill Sámuel Löw3 rabbisági ülnök siurjain, ahol a Talmudot vizsgálták, és ezeken a
beszélgetéseken a rabbi feltárta széleskörű tudását, műveltségét, amely csak a pesti zsidóság számára maradhatott rejtve. Könyvtára nemcsak értékes, de ritka kiadványokkal és nyomtatványokkal is büszkélkedhetett, amelyből az ifjú diák megismerte a legfontosabb tankönyveket és forrásműveket. Mire az osztrák-porosz háborúnak vége lett, Goldziher Ignác egy kitűnő gimnáziumi bizonyítvánnyal, neves professzorok elismerő kollokviumi jegyeivel, és számos török útikönyvvel lett gazdagabb. Tanulmányaiban hatalmas előrehaladást tett, tekintélyre tett szert mint zsidó teológus, és elnyerte tudós emberek szeretetét. A Magyar Tudományos Akadémia kéziratait olvasgatta, dicsőséges szultánok híradásait és rendeleteit tanulmányozta, megküzdve a paleográfiai nehézségekkel.
1867-ben az érettségi vizsgára való felkészülés közben agyvelőgyulladást kapott, ezért egy évvel eltolódott a vizsga. Ebben az évben volt az iskolatársa Nordau Miksa, vagy ahogyan később a világban ismerté vált: Max Nordau.4
Kettejük levelezéséből kiderül, Nordau nagyon szerette volna, ha régi iskolatársa Palesztinában telepszik le. Goldziher Ignác azonban mindig kitért a lehetőség elől. Miért nem hagyta el hazáját? Naplója tanulmányozása után arra a következtetésre juthatunk, hogy nem húgának gyermekei voltak az akadályok, hiszen őket külföldről talán még jobban tudta volna támogatni. Összehasonlítva Spinozával – akinek világlátását alapvető kérdésekben osztotta, és aki elhagyta vallási közösségét 1656-ban –, Goldziher Ignác nem tudta volna elhagyni a maga régi vallási közösségét, megtagadni gyökereit. Szerinte a zsidóság vallás, nem etnográfiai fogalom. A judaizmus mint polgári szféra az első világháború előtt tipikus létezési forma volt. A háború után azonban már elfogadhatatlanná vált az erősödő antiszemitizmus légkörében.
1868-ban sikeres érettségi vizsgát tett. Közben magánórákat is adott török nyelvből, és egyetemi felkészítéseket vállalt. Az érettségi vizsga azonban nem volt számottevő esemény az ifjú életében, hiszen már előtte is egyetemi hallgató volt. Az 1867/68-as év újabb barátokat hozott, köztük Bacher Vilmost5, akivel Brill rabbi talmudkollégiumán ismerkedett meg, és arab és szír nyelvet tanultak együtt. Goldziher Ignác igen fiatalon, 17-18 évesen kész volt arra, hogy szót emeljen a magyar zsidóság lelki romlása ellen, ez későbbi pályafutásában is
meghatározó maradt, szemben Bacher Vilmossal, aki – Goldziher szerint – hallgatagon tűrte a zsidóság lassú eltűnését. Nem sokkal az érettségi vizsga után, az új oktatási miniszter Eötvös József, a tanárok, elsősorban Vámbéry Ármin ajánlására, meghallgatáson fogadta az ifjú zsidó orientalistát, majd miután sikeresen vázolta terveit és elképzeléseit, elnyerte a berlini ösztöndíjat.
Az első berlini napok nem alakultak túl szerencsésen, a rengeteg ajánlólevél ellenére az előkelőségek némi szkepticizmussal fogadták a fiatal tudóst.
Hamarosan beiratkozott az egyetemre, ahol arab irodalommal kezdett foglalkozni. A kezdeti nehézségek után Steinschneider6 előadásait kezdte látogatni. Ő mutatta meg az arab irodalom lényegét, és az előadásai ösztönözték a fiatal magyar diákot, hogy életét kizárólag az arab-zsidó irodalomnak szentelje. Alaposan áttanulmányozta Chajjugot, Gannachot, Maimonidest. Az orientalisztikai és a zsidó tanulmányok késő éjszakába nyúltak. A kéthavonta kapott értékeléssel, amit Goldziher küldött Eötvös Józsefnek, kétségtelenül elégedett volt a miniszter, hiszen nem sokkal később felemelte ösztöndíját. A szír és arab kollégiumokon a nyelven kívül az iszlám irodalomba, történelembe és a mohamedán jogba is betekintést nyertek a diákok. Eötvös azonban kifejezetten kérte Goldzihert, minél hamarabb készítse el a doktori vizsgáját, hogy Pestre kerüljön tanítani. Emellett ókori történelmet és filozófiát kellett tanulnia. Filozófiai tanulmányaiban egy olyan kiváló tehetség segítette, mint Kármán Mór7. 1868-ban Bacher Vilmos által ismerkedett meg vele, és ez hatalmas lendületet adott a vallástörténeti fejlődésének.

Az aprólékos tanulás, angol, német és francia folyóiratok, könyvek átböngészése, hajnalig tartó tanulás 1870-ben meghozta eredményét, és Goldziher Ignác megszerezte doktori címét.
Az oktatási miniszter által szorgalmazott tanári állás Pesten azonban nehézségekbe ütközött. Goldziher lett volna a fakultás első zsidó docense, ez a tény azonban, és fiatal kora óriási ellenkezést váltott ki a tanári karból. Családja rettegett attól, hogy a professzori katedra elnyerésének hallgatólagos feltétele a zsidóság elhagyása lesz.
A hazaérkezés előtt még egy szemesztert eltöltött Lipcsében, ahol egyiptológiát tanult. Majd Leydenbe utazott, ahol nagyon sok híres professzorral sikerült megismerkednie, és talán először tapasztalta, hogy az ősi rituális hagyományok betartása kellemetlenségeket is okozhat. Hiszen egy – nem kóser főzetű – vacsora meghívás lemondása egy feltörekvő ifjú tudós életében igen jelentős lehet. A holland teológiai iskolát teljes mértékben meg akarta ismerni, így ideje nagy részét a keleti tudományok nyelvtörténeti kézirataival töltötte. Emellett összegyűjtötte a könyvtár arab judaicáit, és mindent kivonatolt, amelyek ezekhez kötődtek. Leydenben a munkásságának középpontjába az iszlám széles körű tanulmányozása került, és a teológiai és vallástörténeti szemelvények csak előtanulmányok lettek ahhoz, hogy a mohamedanizmus hogyan váljék kritikai kutatásának tárgyává.
Hollandiai útjáról hazatérve a professzori állásnak immáron nem voltak ellenzői, így Goldziher hamarosan megtarthatta első próbaelőadását. Karrierjének alakulását negatívan befolyásolta az a tény, hogy Eötvös József 1871-ben meghalt, és utódja korántsem volt olyan lelkes híve Goldziher Ignácnak mint elődje. Goldziher igen kritikusan ítélte meg korának politikusait, köztük Trefort Ágostot, aki – véleménye szerint – külföldi folyóiratokból próbálta megreformálni a magyar szellemi életet. Véleménye nem volt pozitív a magyar tudományos életről sem, lehangoló képet festett a kor szellemi állapotáról. Ebben az időben tett eleget annak a tudományos felkérésnek, amelyben a bécsi Akadémia számára írt tanulmányokat és értekezéseket az arab nyelvészet tárgyköréből.
1873-ban az a váratlan meglepetés érte Goldziher Ignácot, hogy kiküldetést nyert Egyiptomba és Szíriába ezen országok nyelveinek tanulmányozása céljából. Naplója és feljegyzése alapján ez az időszak volt a legszebb tudományos pályafutásában, és ez adott erőt neki oly sok éven át. Utazása hosszú, de csodálatos volt, a kétnapos dunai hajózáson kívül nyolc napot töltött Konstantinápolyban, itt érte jom kipur napja is. Arab nyelvtudása, amelyet még soha nem próbált ki az adott nyelvterületen, nagy diadalt aratott. Bejrúti tartózkodása jó előkészítés volt
damaszkuszi érkezéséhez. Bejrútban megismerkedett dr. Schwarz-cal, aki később a Rotschild kórház katonaorvosa lett Jeruzsálemben, és aki gondoskodó szeretettel vette körül damaszkuszi hetei alatt. Elhatározta, hogy tagjává válik a muzulmán tudósok körének, behatóan megismerkedik a muzulmán kultúrával, és feltérképezi azokat az erőket, amelyek az iszlám hatalmas térnyerését előmozdították.
Korán tanulás közben ismerkedett meg a későbbi damaszkuszi katonai kormányzóval, akinek vendégszeretetét nyolc teljes napig élvezhette. Ennek az ismeretségnek köszönhette, hogy megismerte Muhammed ad-Dahabi sejket, aki tudós családból származott, és aki mindenhová vitte magával a fiatal zsidó tudóst, aki ebben az időszakban a helyi szokásnak engedve felvette jó barátja arab nevét – persze nem hivatalosan –, a Duhabi nevet. A ramadán idejére rengeteg meghívást kapott, ahol művelt és vallásos emberek vették körül, akik szívesen válaszolgattak minden kérdésére. Kávéházakban mesemondókat, a dervishelyeken dikreket hallgatott. A ramadán idején mozgalmas, élénk éjszakákon át kóborolt az utcákon. Elhatározta, hogy a tudományos könyvek és régi, poros iratok helyett az emberekkel fog megismerkedni, kocsmákba és bazárokba járt, hogy az egyszerű emberekkel is beszélgessen és megismerje mindennapjaikat.
Megérkezése után nem sokkal felkereste a zsidó negyedet, de mindvégig misszionáriusnak tekintették, és csak kényszerűségből látták vendégül. Nekik azonban jó okuk volt feltételezni, hogy a jövevény misszionárius, hiszen az arab országokban nagyon keményen próbálták meg őket átcsábítani abba a keresztény vallásba, amely kitalálta a vérvádakat, és legjobbjait hurcolta kínpadra az évszázadok folyamán. Damaszkuszban ismerte meg többek között
Landberg grófot, akinek belast, arab alapismereteket tanított. Damaszkusz a birodalom azon kevés nagyvárosai közé tartozott, ahol az iszlám által alig befolyásolt arabok voltak többségben. A prófétai hagyományoktól elszakadtak, és mindent megtettek, hogy a szent városok jelentőségét csökkentsék. Erre azért volt szükség, mert a várost alapító Moávija és családja egyáltalán nem volt szimpatikus az iszlámhívők szemében.
A szíriai fővárosban kitörő tífuszjárvány hatására fiatal tudósunk jobbnak látta, ha elhagyja a szeretett várost, és felkeresi Jeruzsálemet és Kelet-Jordániát. Haifa, majd Petach Tikva után, december elsején érkezett Jeruzsálembe, ahol rendhagyó módon részt vett a Szent-Sír templomban tartott misén. Goldziher Ignác számára azonban kellemetlen élményt nyújtott a város, nem osztotta a későbbi izraeli költő Amos Oz8 csodálatát a városról. Igaz, eltelt vagy száz év a két benyomás között.
Palesztinai látogatása után a következő állomás Kairó volt, amely elé nagy várakozással tekintett. Első benyomásai a moszkitókról és az ablaka alatt elkövetett gyilkosságokról szóltak. A konzulátus arab-török levelezését végző szír tolmácsánál, Zarifánál betekintést nyert a hivatalos levelezésbe, feljegyzéseket készített, és ezzel segített neki a hivatalos teendőket ellátásában. Kairói tartózkodása alatt ismerte meg Abd al-Habik Sejk Szadat-al, aki Kairó leggazdagabb embere volt, és aki, világfi lévén, gazdag könyvtárat tartott fenn, amelyet Goldziher rendelkezésére bocsátott. Háromhetes kairói tartózkodás után ismerkedett meg Riyad pasával, aki jóban volt az oktatásügyi miniszterrel, és az ifjú zsidó tudós, nyelvész, ismeretei nagyon mély benyomást tettek rá, ezért felajánlotta: maradjon Egyiptomban. Ezt Goldziher persze nem fogadhatta el, ezért azt kérte tőle, segítse őt abban, hogy részt vehessen az Azhar mecset óráin. Ez szinte lehetetlen kérés volt, hiszen ott csak muzulmán tanulhatott. Száz évvel ezelőtt egy ilyen mélyen vallásos moszlim iskolába bekerülni a csodával volt határos. Ebben a kérdésben a mufti döntött. A mufti részletesen kikérdezte a muzulmán jogból, nyelvészetből, és a többórás kihallgatás után Goldziher kezébe vehette a mufti engedélyét, amellyel megkezdhette szabályos látogatásait az Azharon. Gondolkodása teljesen az iszlám felé fordult, lelkileg is kötődni kezdett Mohamed hitvallásához. Sikerült egyszer a pénteki istentiszteleten is részt vennie, ezt azonban csak titokban tehette, hiszen ezeken a napokon szigorúan csak muzulmán hitűek látogathatták a mecsetet.
Nem sokkal később szomorú hírt kapott Magyarországról, édesanyja súlyosan megbetegedett, ezért úgy döntött, végleg elhagyja a csodás Keletet. Valószínűleg ekkor még nem tudta, hogy életének ez a periódusa felejthetetlen és maradandó nyomokat hagy a munkásságán, és ez lesz életének fundamentuma az elkövetkező években.
A hosszú várakozás időszaka kezdődött el munkájában. Miniszteri ígérgetések közepette adta ki az Agypten in Bild und Wort című műben megjelent „Az én Iszlámom” című dolgozatot ígéretét, mely szerint soha nem fog részletesen beszámolni az Azharon folytatott tanulmányokról, örök érvényűnek tartotta.
A hazai magyar viszonyok nem kedveztek a fiatal tudósnak; sorozatos félreértések, gáncsvetések akadályozták professzori kinevezését. A nehéz helyzetben Kohn Sámuel barátsága és segítsége sokat nyomott latba nemcsak a magánszférában, de tudományos pályafutásában egyaránt.
1876-ban a zsidó közösség felkérte, vállalja el a hitközségi titkári tisztséget. Ebben a korban a zsidók azt, aki pénzért vállal valamilyen tisztséget, mélyen alárendelt személynek tekintették. Nemcsak a munka minőségével, hanem a bánásmóddal is éreztették a lebecsülésüket, és tudatosították ezt benne. Szinte elképzelhetetlen, hogy az a fiatalember, aki Leydenben, Kairóban a legfelsőbb tudóskörökben forgott, a legelőkelőbb helyeken tűnt fel, számtalan publikációja jelent meg, saját hazájában mégis ismeretlen maradt. Naplójában hűen és érzékenyen tükrözi a korabeli viszonyokat. „Mi Magyarországon az úgynevezett kongresszusi zsidóság: “felekezet”, hitvallás nélkül. A vallás az utolsó, ami a zsidót zsidóvá teszi: azért zsidó, mert nem keresztény szülőktől született.”9
1876 és 1883 közötti időszakban, noha a hazai viszonyok nem kedveztek tudományos munkásságának, tolla alatt mégis számos vallástörténeti munka született meg. Szorgalmas volt az anyaggyűjtésben és a feldolgozásban egyaránt. A monotonizmus megelőzésére angol szakirodalommal is kezdett foglakozni, és lelkesen gyűjtötte az útleírásokat is. Tudományos munkát azonban csak szabadidejében tudott vállalni, erre tökéletesek voltak a nyári szünidők. 1876 nyarán készült az akadémiai székfoglalóra írt tanulmány is „A spanyolországi arabok helye az iszlám történetében, összehasonlítva a keleti arabokéval.” Ez a mű az Akadémiai Értekezésekben jelent meg, érdekessége, hogy csak magyarul, így az a külföldi orientalisztika kedvelők számára teljesen ismeretlen maradt. Később több cikksorozat jelent meg többek között a mohamedán vitairodalomról, és az egyiptomi népdalokról. Az 1883-as év méltó befejezése volt a VI. Orientalista Kongresszuson való részvétele, amelyre Vámbéry Ármin ösztönzésére ment el.
1883-ban amikor visszatért a kongresszusról, merőben új helyzet fogadta a hitközségnél. A tiszaeszlári események után a hitközség jóval erősebb és befolyásosabb elnököt keresett, amelyet Warhmann Mór személyében talált meg. Ez az időszak Goldziher Ignác számára kellemetlen volt. Egyik sem volt megelégedve a másikkal, és a tudós érzékeny lelke kevésbé tudta feldolgozni a megaláztatásokat. Családi életében is sok gond nyomasztotta. Húgával szinte egy időben hunyt el szeretett édesanyja. A régi gyerekkori barátságok eltűntek, például Bacher Vilmos, a régi családi barát, aki mellesleg unokahúgának férje is volt, de szerencsére a külföldi utak, kongresszusok sok új barátot hoztak, amelyek ellensúlyozták a száraz magyar tudományos életet. Landberg gróf, akit Szíriában ismert meg, és aki Stockholmban viszonozta neki mindazt a figyelmet, szívességet, amit Goldziher Ignác még Szíriában adott.
Abban az időben, amikor ezek a változások történtek, számottevő tudományos munkára nem futotta erejéből. Néhány rövidebb értekezés készült el, például „A mohamedán jog eredete” vagy a „Palesztina-kutatásról” című esszé is, amelyek a Budapesti Szemlében jelentek meg. A tudományoknak szánt rövid időt az arab filológiára, történelemre és az iszlám tanulmányozására fordította. Nagyobb volumenű munka a kétkötetes „Mohammedanische Studien”, amely jelzi, hogy tudósunk ezekben az években szinte kizárólagosan csak az iszlám tudománnyal foglalkozott. 1885-ben meghívást kapott a prágai egyetemre, amelyet elutasított. A Bécsben rendezett Orientalisztikai Kongresszuson viszont megjelent, és noha tudta, hogy a bécsiek „csak” az arab jog egyoldalú tudósának tartják, ez az utazás rávilágított, hogy az írásait ki kell adatnia német nyelven. Hosszas halogatás és tárgyalások után. Hallében megkezdődtek a nyomdai munkálatok. A kötet még ugyanebben az évben megjelent, és a
legszigorúbb kritikusok elismerését is kivívta.
1889-ben a Stockholmi Orientalista Kongresszus kárpótolta hazánk el nem ismert kutatóját. Stockholmban Landberg vendége volt, majd bemutatták őt a svéd királynak, II. Oszkárnak. Ennek az eseménynek a jelentősége óriási. A király leplezetlen rokonszenvvel fordult felé, és bejelentette, hogy munkássága elismerésének jutalmául a kongresszus legnagyobb kitüntetését, a nagy aranyérmet fogja neki adományozni. Szeptember 2-án elérkezett a pillanat, amikor a magyar zsidó arabista átvehette a svéd király kezéből azt a kitüntetést, amely a legnagyobb elismerést jelentette.
A kongresszus után nagy lelkesedéssel kezdett neki Hadith10 tanulmányainak rendszerezéséhez, amelynek érdekessége, hogy az iszlám dokumentumait kapcsolatba hozta olyan ellentétes nézetekkel, áramlatokkal, amelyekből megszületett az egységes vallás.
1894-ben az egyetem dékánja előterjesztette kinevezését címzetes rendes egyetemi tanárrá. A 60-dik születésnapjára üdvözlő levelek sokaságát kapta. A zsidó hitközségek között a pesti neológ tagozat bölcs távollétével tűnt ki.

Összegzés

Goldziher Ignác páratlan munkássága fénysugarat jelentett a kor Kelet kutatói számára az iszlám útvesztőjében, és napjainkban egy magára valamit is adó orientalista nem hagyhatja figyelmen kívül kutatásait; széles perspektívát nyújt mindenki számára, aki az arab kultúrát és civilizációt meg akarja ismerni.
2011-ben Európában 41 millió az iszlámhívők száma, és a prognózisok szerint 2030-ban a világ népességének 26 %-a lesz iszlámhívő. Magyarországon ma 40 ezer körüli létszámmal számolnak.
Dr. Goldziher Ignácot a Magyar Tudományos Akadémia oszlopcsarnokából – előtte Arany Jánost érte e megtiszteltetés – temették 1921. december 15-én zsidó szertartás szerint.
Sírkövén a XXXIII. Zsoltárnak verse – amelyet ő választott –, s amelyet dr. Kaufmann Dávid főrabbi búcsúztatásakor is idézett – saját fordításban: „Még ha a halál árnyék-völgyében járok is, nem félek a rossztól, mert Te velem vagy.”
Holló u. 4. szám alatti lakásán, Budapesten Sebestyén Károly disztichonja olvasható:
„Éjt, napot itt munkált, kutatott nagy bölcse Keletnek,
Itt értek csöndben lángesze nagy művei.
S míg neve tündöklőn, hódítva bejárta a földet,
Önmaga holtig hűn megmaradt e rögön.”
Székesfehérvárott lévő szülői házán – amely a XIII. században épült – Bory Jenő reliefje
látható.
Az örökség óriási. Fia – Goldziher Károly – édesapja hagyatékát és teljes levelezését –
13700 levél 1650 személytől – a Magyar Tudományos Akadémiának adta. Ez a hagyaték feldolgozatlan, nyilvánosságra nem került.
Dr. Goldziher Ignác értéke, hogy a Koránt és a szunnát azért értette meg az előtte járóknál jobban, mert a zsidó írott és szóbeli tanokon nevelkedett.

Lábjegyzetek

1. Télfy Iván: 1816-1898 klasszika- filológus
Horváth Cirill: 1804-1884 fílozófíatörténész
Riedl Szende: 1831-1873 germanista
2. Ballagi Mór: 1815-1891 teológus, nyelvész
3. Brill Sámuel Löw: 1814-1897 rabbi
4. Max Nordau: 1849-1923. Budapesten a Dohány utcában született, orvos, publicista, európai hírű író, aki HerzI
Tivadarral a cionizmus megalapítója. A természettudományos képzettségű pragmatikusan gondolkodó Nordau
az, aki világosan látta a gyakorlati megvalósítás lehetőségeit. Kivételes szónoki képességekkel rendelkezett,
mindig magával ragadta a hallgatóságot. Publicisztikai és irodalmi munkáságából is kiemelkedik az 1902-ben
napvilágot látott „ Der Zionismus” című könyve. Levelezésük a Jewish Social Studies XVIII (1956) számában
található.
5. Bacher Vilmos: 1850-1913 rabbi
6. Moritz Steinschneider: 1816-1907 orientalista
7. Kármán Mór: 1843-1915 reformpedagógus, szintén Eötvös József miniszter által vett részt külföldi tanuImányutakon
8. Amos Oz : 1939-ben született Jeruzsálemben, Izrael legismertebb írója, műveit számos nyelvre lefordították,
1992-ben a Német könyvkereskedők a Béke-díjával tüntették ki.
„ Jeruzsálem más volt. Tagadása volt a fehérre meszelt blokkházakból álló lakónegyedeknek, távolságot tartott a
partvidék citrusültetvényeitől, a cserjékkel övezett kertektől… Az égbolt is másképpen kéklett nyáron
Jeruzsálem felett. Nem olyan volt, mint a partvidék és a Sáron – síkság fehérlő, porba vesző ege.”
9. Goldziher Ignác: Napló, 115. old.
10. Hadith: Mohamedtől származó mondások, amelyeket a Korán nem tartalmaz, ezeknek eredeti neve hadisz,
amely újságot, hírt jelent. A körülbelül 600.000 hagyománymondatot tartalmazó gyűjteményből kellett a
hiteleseket kiválogatni. Fontos volt tudni, hogy kik voltak azok a férfiak, akiknek láncolatán át visszavezethető
volt egészen a prófétáig. A leghíresebb hagyomány gyűjtemény az al-Buhari, amely 810-870 körül keletkezett,