Kezdőlap » Remény » 2011. 3. szám » Zoltai Gusztáv beszéde a Cipőknél 2011. december 7-én

Zoltai Gusztáv beszéde a Cipőknél 2011. december 7-én

Zoltai Gusztáv beszéde a Cipőknél 2011. december 7-én
Tisztelt Emlékezők!

Ha e jelképes művészeti alkotással megszentelt helyen állunk, és itt a Duna-parton észak felé nézünk, a távolban a Margit-híd nemes vonalát látjuk. Amikor e folyami átjárót nemrég felújították, egyik pesti pilonjánál, a kavargó víz alatt, mélyen a kavicsmederbe ágyazva, emberi csontokat találtak.
A kiterjedt szakértői vizsgálat megállapította: a testi maradványok a második világháború vége felé kerültek a vízbe, és nem a híd náci felrobbantásakor. Aligha kellett nagy fantázia ahhoz, hogy megszülessen a következtetés: a nemzetközileg védett lipótvárosi házakban garázdálkodó nyilas gyilkosok lőtték vízbe a parton áldozataikat. A tetemeket aztán az erős és kavargó áramlat sodorta a híd lábához, ahol egészen pontosan hét tetem – némileg védetten is – mostanáig csonttá lényegülve megmaradt.
Ahogyan e különös szobor 2005-ös felavatásakor, úgy most is – és mindig – tisztelgünk a két alkotó, Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrász és Can (Dzsan) Togay Balázs Béla-díjas török származású filmrendező tehetsége előtt. Nem zseniális munkájukra vet rossz fényt, hogy jóformán minden évben meggyalázzák, megcsonkítják művüket: hol egy cipőt lopnak el a Duna-partról, hol disznólábat gyömöszölnek nyílásába, hol festékkel öntik le a felső részét.
A Jelkép azonban most is áll. Hirdeti az alkotás támogatóinak szilárdságát, az emlékezők eltökéltségét, hogy sohasem feledik el: mi történt itt 1944-ben.
Nem áltatjuk magunkat. A náci-nyilas eszme tovább él. Most ősszel is, Auschwitzban, otrombán randalírozott egy halottakat gyalázó és a hóhérokat dicsőítő magyar különítmény, és csaknem ugyanebben az időben Olaszliszkán vonult fel egy cigány-gyilkosságokon edződött banda, hogy most zsidókat fenyegessen Hitler-maszkkal és horogkeresztes kendőkkel.
Látjuk: a fertőzés gyorsan terjed. A beteg kór már elért hivatalokat is, intézményeket, ismert személyeket. És csak remélni merjük: terjedése előbb-utóbb megáll, kivált persze, ha teszünk is ellene komoly, eltökélt, összehangolt, bátor lépéseket.
Mert ha nem így lesz, a pestis, mint az a középkor éveiben történt, városokat, fél országokat pusztít el.
Sok gyönyörű templom ékesíti a Duna-part mindkét oldalát. Néhány röpke hét, és itt a karácsony. A karácsony, amikor a víz a hidak fölött megszólalnak a szebbnél szebb hangú harangok. Igen, hogy hírül adják egy szegény betlehemi kis zsidó fiú megszületését. Aki majd elhozza a benne őszintén hívők megigazult feltámadását.
Vajon mi lenne, ha egyszer valaki arra gondolna, azok a zsidó nők és férfiak, öregek és gyerekek, akiket nemtelen pestises kezek a Dunába lőttek, igazán méltók a feltámadásra? Mert még a csontvázuk is elakadt a Margit-híd pilonjában!
Pauer Gyula és Dzsan Togay megrendítő szobra segít. Az áldozatok a folyóban lelték kín-halálukat, de üres cipőjük örökké jelzi létezésüket. Vagyis feltámadva élnek itt közöttünk. Nem lehet őket csonkítással, festékkel megszégyeníteni! A Duna-parton is méltók a gyönyörű harangzúgásra.

Köszönöm, hogy meghallgattak!