Kezdőlap » Remény » 2011. 3. szám » Zoltai Gusztáv tervezett beszéde

Zoltai Gusztáv tervezett beszéde

Zoltai Gusztáv tervezett beszéde

Cipők

Ha e jelképes művészeti alkotással megszentelt helyen állunk, és itt a Duna-parton észak felé nézünk, a távolban a Margit-híd nemes vonalát látjuk. Amikor e folyami átjárót nemrég felújították, egyik pesti pilonjánál, a kavargó víz alatt, mélyen a kavicsmederbe ágyazva, emberi csontokat találtak.
A második világháború vége felé kerültek a vízbe. A nemzetközileg védett lipótvárosi házakban garázdálkodó nyilas gyilkosok lőtték vízbe a parton áldozataikat. A tetemeket aztán az erős és kavargó áramlat sodorta a híd lábához, ahol egészen pontosan hét tetem – némileg védetten is – mostanáig csonttá lényegülve megmaradt.
Ahogyan e különös szobor 2005-ös felavatásakor, úgy most is – és mindig – tisztelgünk a két alkotó, Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrász és Can (Dzsan) Togay Balázs Béla-díjas török származású filmrendező tehetsége előtt. Nem zseniális munkájukra vet rossz fényt, hogy jóformán minden évben meggyalázzák, megcsonkítják művüket: hol egy cipőt lopnak el a Duna-partról, hol disznólábat gyömöszölnek nyílásába, hol festékkel öntik le a felső részét.
A Jelkép azonban most is áll. Hirdeti az emlékezők eltökéltségét, hogy sohasem feledik el: mi történt itt 1944-ben.
Nem áltatjuk magunkat. A náci-nyilas eszme tovább él.
Látjuk: A fertőzés gyorsan terjed. A beteg kór már elért hivatalokat is, intézményeket, ismert személyeket. És csak remélni merjük: terjedése előbb-utóbb megáll, kivált persze, ha teszünk is ellene komoly, eltökélt, összehangolt, bátor lépéseket.
Sok gyönyörű templom ékesíti a Duna-part mindkét oldalát. Néhány röpke hét, és itt a karácsony. A karácsony, amikor a víz, a hidak fölött megszólalnak a szebbnél szebb hangú harangok. Igen, hogy hírül adják egy szegény betlehemi kis zsidó fiú megszületését. Aki majd elhozza a benne őszintén hívők megigazult feltámadását.
Vajon mi lenne, ha egyszer valaki arra gondolna, azok a zsidó nők és férfiak, öregek és gyerekek, akiket nemtelen pestises kezek a Dunába lőttek, igazán méltók a feltámadásra? Mert még a csontvázuk is elakadt a Margit-híd pilonjában!
Pauer Gyula és Dzsan Togay megrendítő szobra segít. Az áldozatok a folyóban lelték kín-halálukat, de üres cipőjük örökké jelzi létezésüket. Vagyis feltámadva élnek itt közöttünk. Nem lehet őket csonkítással, festékkel megszégyeníteni! A Duna-parton is méltók a gyönyörű harangzúgásra.