2012. 2. szám » Boksányi Nándor: Barhesziáda – Eszter könyve

Boksányi Nándor: Barhesziáda – Eszter könyve

Gondolat-morzsák Rubin Eszter könyvéről

 

„Száz zsidó egy sorba’, mennek a templomba” – énekelte a kis Eszter az iskolában tanult gúnydalt, és ennél semmi nem tudná jobban kifejezni annak a kornak a tudathasadását (zsidók a templomba!), amiben nevelkedett. Egy egész nemzedék nőtt fel úgy, hogy fogalma sem volt, hogy zsidók is vannak a világon, gyakran még a zsidók sem. A szülők felejteni akartak, és óvni gyerekeiket annak a szörnyűségnek még az emlékétől is, amit ők átéltek (nicht for dem Kind), a rendszer pedig a nép ópiumának minősítette a vallást, még a párttitkárok is csak titokban mertek templomba járni. Szerencsére a baráti jóakarat nem engedett feledni. Eszternek vidám gyerekdalt tanítottak a libasorba’ masírozó zsidókról, más gyerekeket kedvesen „bibsi”-nek becéztek pajtásai (bár fogalmuk sem volt, mit jelent a szó, csak hallották valahol), így a szülők kénytelenek voltak felvilágosítani őket arról hogy kik is ők valójában. Csak a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy a keresztény gyerekeknek a lakásokban titokban szervezett hittanórákon Ádámról és Éváról, Noéról, Lóthról, Mózesről, Dávidról és Góliátról meséltek kedvcsinálónak (személyes élmény), nem csoda, hogy teljes volt a káosz a fejekben. Aztán lassan tisztulni kezdett a kép, a húsvétról kiderült, hogy nemcsak a nyúlról szól, ahogy a karácsony sem csak az ajándékokról, bár itt meg is állt a dolog, a zsidó-keresztény kultúra még nem vált teljesen ketté. Egy csónakban, illetve, inkább egy bárkában eveztünk akkoriban (nem is ment állandóan jobbra-balra, igaz, előre se nagyon).

Rubin Eszter azt mondta könyve bemutatóján, hogy valójában Istent kereste, még ha ez nem is nyilvánvaló. Szerintem az. Isten a teremtéskor szétosztotta a lelkét, csak össze kell gyűjteni a darabokat. Legjobb a családdal kezdeni, rokonlelkekben a legkönnyebb felismerni. Gyűlnek a morzsák, összeállnak falattá, ebéddé, paprikás krumplivá, húslevessé, töltött marhává, palacsintává, héjában sült krumplivá. Lassan felfedezzük, hogy tartozunk valahová, ami nemcsak a család, hanem a gyökerek, amik mélyebbre érnek, mint Mátyás országa, és legvégén, a végtelenben, ott van Isten (aki nem érti, hogy lehet Isten egyszerre a lelkekben és a végtelenben is, annak nem is érdemes magyarázni). Egy falat a papa kedvéért, egy falat a mama kedvéért…, tömték a gyereket finomfőzelékkel, de a dolgok nem így működnek. Magunknak kell felfedeznünk az ízeket, és magunknak kell eldöntenünk, hogy mi finom, és mi nem. Előbb-utóbb összeáll a menü, és az ízek nem csalnak. Egy kis só, egy kis bors, egy kis paprika, egy kis lélek. Így lett Eszter kiváló szakácsnő (is).

A barhesznek filozófiája is van (kalács-filozófia). Kezdetben van a tészta. Egy darab massza, amiben minden ott van, ami a barheszben, mégsem barhesz, Nyilván meg lehetne sütni úgy is, talán az íze is ugyanolyan lenne, de senkinek nem jutna eszébe barhesznek nevezni. A darabok teszik azzá, amik egymásba fonódnak. Az emberek, ha az alapanyagot nézzük, szintén egy „tésztából” (porból?) vannak gyúrva. Önmagukban is emberek, de úgy épp az „emberség” hiányzik belőlük. Az egymásba fonódás a lényeg, ez is egyik tanulsága a könyvnek.

Végül zavarban is vagyok. Falom Rubin Eszter „Barhesz”-ét, és nem tudom eldönteni szakácskönyvet olvasok, vagy családregényt. Vagy mindkettőt. Vagy egyiket sem. Vagy egy könyvet egy szerelmes szakácsnőről és családjáról. Valójában nincs jelentősége. Van benne erotika, gyerekszáj-humor, receptek, anekdoták, sőt néha még komoly dolgok is, és jól megférnek egymással. A szöveg pillekönnyű (többnyire), egzotikus ízekkel, és jó adag humorral fűszerezve. Ínyenccsemege.

U.i.: külföldön a tejfölt kiválóan helyettesíti a „lait acidulé” (német nyelvterületen: Sauermilch).