Kezdőlap » Remény » 2012. 2. szám » Schweitzer József: Égbekiáltó

Schweitzer József: Égbekiáltó

 

Stein Anna csodálatos szobra a Margit-híd hídfőjénél

 

Az elemek: a tűz, a víz, a levegő és a föld mestere – állítja Gilbert Lascault, francia filozófus Stein Anna művészetéről. Kijelentése vonatkozhat az alkotások műfaji sokszínűségére éppúgy, mint az általa használt anyagok gazdagságára (ugyanazzal a lendülettel dolgozik olajjal, bronzzal, arannyal, kerámiával, üveggel és kristályokkal). Legfőképpen azonban átfogó látványvilágára értjük ezt, a totalitás iránti heroikus vágyát tükröző formáira és színvilágára. Művészetének témái is ebből az igényből születnek: az emberi civilizáció évezredes történetéből, mítoszok istenei, bibliai személyek, természetfeletti lények, angyalok, tündérek világából. „Stein Anna festészete, mint minden életmű, a múlt gyökereit, távoli tájak és idők újrafelfedezését hordozza magában. A tudat alatti emlékek harcban állnak az éppen tudatosodóval” – jellemezte művészetét Lucien Hervé.

Stein Anna rendkívül sokoldalú művész. Félévszázados pályafutása alatt számos stílusirányzat hatott egyéni formanyelvének kialakulására. Elsősorban festőművésznek vallja magát, de a szobrászatban elért eredményei is jelentősek. Keramikusi és ékszerkészítői munkássága világhírű. Szobrokat viszonylag későn, a nyolcvanas években kezdett alkotni, egy libanoni galéria bátorítására, aki látva az ékszereit, plasztikát rendelt tőle. Választott eszményképének, a barokkos lendületű posztmodern művészetet tartja, és ennek megfelelően nem izolálja, inkább egymáshoz láncolja az egyes művészeti ágakat.

Monumentális munkái közül a párizsi rue Navier lakóépületének nagyméretű nonfiguratív pannója emelkedik ki (1987). Műfaji kalandozásai vezették el ahhoz, hogy ne csak megfesse, de formálja is a fényt. A quimper-i Saint Corentin Katedrális üvegablakait 1993-ben készítette egy ferences szerzetes életét választva témául. A Margit-híd pesti hídfőjénél a nyilas terror áldozatainak emléket állító Égbekiáltó c. (1990) kerámialapokra festett alkotása a köztéri emlékművek izgalmas példája.

Számos csoportos kiállításon vett részt, elsősorban Franciaországban, Művei Magyarországon és külföldön egyaránt megtalálhatóak a köz- és magángyűjteményekben. Így a budapesti Szépművészeti Múzeum, a pécsi Janus Pannonius Múzeum, a New York-i Soros Gyűjtemény, a Musée de St. Maur vagy a svájci Musée de Interntional de l’Horlogerie is őrzi oevure-jének több darabját.

Első egyéni kiállítása 1968-ban volt az orléans-i kultúrházban, ezután négy kontinensen utaztak művei Párizstól Bombayig, New Yorktól Fokvárosig. A hazai közönség hosszú idő után a pécsi Janus Pannonius Múzeumban találkozhatott képeivel, ahol Martyn Ferenc méltatta. A Műcsarnok „Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek” 1982-es tárlatán is részt vett, majd 1986-ben a Magyar Nemzeti Galériában vitték közönség elé műveit. 1994-bn a budapesti Francia Intézet rendezett alkotásaiból kiállítást, 2005-ben az Artkatakomba.

Stein Anna 1936 áprilisában született Budapesten jómódú családban. A második világháború utolsó évében a fővárosban uralkodó kaotikus állapotok elől családjával Pécsre költözött, ahova „több emberöltőnyi gyökerek” vezették (a komlói szénbányászat megalapítója, Jánosi Engel Adolf a művész ükapja). A három nyugalomban eltöltött baranyai év után a család 1948-ban tért vissza Budapestre. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán Csanády András festőosztályába 1954-ben, tizennyolc évesen nyert felvételt. Hincz Gyula is tanította, akinek útmutatása számos fiatal művész pályáján vált mérvadóvá. Még ezekben az években került Kondor Bélával kapcsolatba, aki megértette vele a klasszikus művészet örökérvényűségét és annak a modern művészettel való rokonságát. Ettől kezdődően Stein Anna tudatosan kutatta a klasszikus művészet problémafelvetéseit.

Az 1956-os forradalmat követően Párizsban, az École des Beaux-Arts-on folytatta tanulmányait. Itt Bonnard, Vuillard és Vallotton barátja, az elsősorban monumentális kubista képeiről ismert Jean Souverbie és Jean Aujaume voltak a mesterei. E korai periódusát – Bissiére és Pollock hatására – a lírai-absztrakt kifejezésmóddal való kísérletezés jellemezte. Souverbie-nél ismerkedett meg a Brancusi köréhez tartozó, később az Európai Iskolával is kiállító Étienne Hajduval, aki ráébresztette, hogy a valósi műalkotás létrehozásához nemcsak tanulmányok szükségesek: az alkotó gyakorlatnak élettapasztalatokon kell nyugodnia.

Párizs már a 19. század közepétől Európa kulturális központjává vált. Jelentőségét az avantgárd születése tovább erősítette, melynek nyomán a magyar művészeti emigráció fellegvára lett. A második világháború utána nemzetközi művészeti élet súlypontja a tengerentúlra tevődött át. A francia főváros azonban megmaradt Európa szívének. Stein Anna azok közé tartozik, aki végleg az itt érezhető impulzusokhoz kötötte művészetét, és a pezsgő kulturális életben a magyar művészet egyik követe lett. Az 1938 óta Párizsban tartózkodó Rozsda Endrével, Szenes Árpáddal és a román származású szürrealista festővel, Victor Braunerrel került kapcsolatba. 1958-ban házasodott, szobrász férjével sokáig dolgoztak együtt az általuk alapított ötvösműhelyben. A festészettel ekkor sem hagyott fel, ezen alkotói periódusának stílusát a geometrikus és lírai absztrakció jellemezte.

Picasso 1973-as halálával az absztrakt művészet több évtizedes korszaka látszott lezárulni. Stein Anna is új utakat keresett. Olaszországi élményeiből táplálkozva a barokk művészet lendülete ragadta magával, s alapvetően megváltoztatta ábrázolásmódját. Stílusa ekkor nyert igazán egyéni színezetet.

Az olasz barokk szó jelentése: különös, nyakatekert, szokatlan. A képzőművészeti formanyelvében nagy hangsúlyt fektetett a mozgalmasságra. A természetet, a világot állandó változásként ragadta meg, de emellett az állandóság iránti vágy, a rendszerezés vágya is jellemezte. Jellemző a törés, a nyugtalanság, a szenvedélyek lángolása. Stein Anna festményeit ennek megfelelően a dús drapériák, a térben lebegő figurák, a mozgás, a színárnyalatok gazdagsága jellemzi. Művei a színfoltok kavargó-örvénylő kontrasztjaira, a hideg és meleg színek együttes használatára épülnek. Mintha lelke mélyéről törne fel a vonzalom a realitás és irrealitás határainak tapasztalata iránt.

Stein Anna velencei látogatása során fedezte fel a különös érzések és metafizikus hangulatok festőjét: Tintorettót. A klasszikus mester művészetéhet drámai ecsetkezelése, alakjainak festői kidolgozatlansága, a lezáratlanság, a kimozdulás képzetei társulnak. Így őrzik képei belső szabadságukat, melynek révén a szemlélő saját gondolkodásmódjának megfelelően értelmezheti azokat. Ez a képhasználat jellemzi a posztmodern kultúrát is, melyben Stein Anna egyéni formanyelvére lelt.

Torday Alíz szerint „minden vonatkozik rá, ami a barokkot jellemzi: a formák látványos gazdagsága, a mozgalmasság, a vonalak lendülete, a hideg és meleg színek drámai ellentéte, a szabálytalan, átlós szerkesztés, az ég kékjének elővillanása. Csak annyira geometrikus, amennyire az egy épület kontúrjainak megsejtetéséhez szükséges. Csak annyira figurális, hogy lendületes alakjainak törekvését, céljait megértsük. Nem modernül barokk, hanem barokkosan modern, abszolút világi festészetet produkál. Önmagáról egyik külföldi interjújában Stein Anna a következőképpen vallott: „hosszú évek kutatásának eredményeképp alakult ki egyéni stílusom, a „kortárs barokk”, melyet a 60-as évek absztrakt festészete és az olasz barokk ösztönzött, de a szobraim esetében a közép-európai formanyelv is közrejátszott.”

Az 1990-es évek közel-keleti fegyveres konfliktusai, különösen az Öböl-háború az asszír-babiloni művészetre irányította figyelmét. Ekkor születtek többek között a Vénusz fürdése, a Háború és béke, illetve az Arkangyal és Sibylla című alkotásai. „Számomra a festmény látványból eredő esemény. Érzéki, érzelmi, értelmi és pszichológiai tényezők hordozója. Nem hirtelenkedő, gyors kifejezés – bár ennek szerepe lehet –, hanem hosszú érlelés eredménye. Némely képem éveket követelt, míg végre érettnek, késznek érezhettem. Olyan kifejezési forma létrehozására vágyom, amelyen az alkotás motívumai dinamikusan működnek, anélkül, hogy zárt rendszerben mozognának” – vallja ars poeticájában.

Az indiai kultúra szintén megjelenik festészetében. A Bombayban rendezett kiállításán készült interjúban India változatos festői koloritjáról beszélt, amely mélyen megérintette. Hasonló revelációval fogadta az 1994-ben helyreállított Sixtus kápolna freskóinak intenzív színvilágát. A kilencvenes évek közepén szóletett alkotásaiban saját bevallása szerint is kendőzetlenül a reneszánsz művészet nagyjaira, Michelangelo és Raffaello munkáira emlékezett. E periódusára az impresszionisták is hatással voltak, különösen Claude Monet pannóinak üde színei ihlették meg.

Szobrainak anyaga túlnyomórészt bronz, gyakran arannyal díszítve. Egyedi ékszerei, melyek „bijoux-sculptures”-ként ismertek, a legnagyobb természetességgel alkalmazzák saját dinamikus festői formakincsét. Bronzba öntött szobrai is a festményeken megformált figurákkal, drapériákkal rokon alakzatok. Színek helyett az arany felületen megcsillanó fény és az árnyék kontrasztja teszi élővé az alakokat. Legfőbb jellemzőjük a lendület, az izgatott, nyugtalan pillanatnyiság. A pozitív-negatív formák játékára épülnek. A részletek aprólékos kidolgozása helyett azok elhagyásával, hiányával termet egészet. Mindez feltételezi az irracionális érzékelés folyamatát, amely a művészetben különösen nagy jelentőségű. Ezt a befogadói attitűdöt értelmezi, e mentén halad mindmáig Stein Anna „összművészeti” munkássága.

 

(Mottó)

Elhangzott Budapesten 2012. május 24-én délután az Égbekiáltó emlékműnél Stein Anna alkotásánál

 

Tisztelt Gyülekezet!

Gyengélkedésem miatt nem tudok eleget tenni annak a megtisztelő felkérésnek, hogy ez emlékmű előtt egyik kifejezője lehessek múlhatatlan gyászunknak a bennünket ért tömegkatasztrófa felett.

A nyilas rémuralom áldozatainak eme megszentelt emlékhelyén tisztelettel adózunk az emlékmű életre hívója és a mostani emlékünnepség megszervezője Stain Anna művésznő, kedves batárunk előtt.

A művészi alkotás, az Égbekiáltó rémtett, s az égbekiáltó fájdalom kifejezése.

Itt állunk Lipótváros egyik jeles helyén.

Jeles helyén annak a városrésznek, mely hatalmas zsidó lakosságot mondhatott többek között a magáénak. S ma is jelentős része lakik itt a mi gyülekezetünknek.

Kiváltképpen az itt többször megforduló hittestvérek figyelmébe merem ajánlani, amit bizonyára úgy is megtesznek, hogy járás-kelésük közepette, szánjanak néhány percet az emlékezésnek, a gyönyörű emlékmű előtt. Ezt vagyok bátor kérni, itt elhaladó polgártársaink irányában is. Én elhiszem, hogy aki maga, s ezek vannak egyre kevesebben, vagy családtagjai útján nem ment át azokon a retteneteken, amelyre ez az emlékmű is emlékezetet, szinte értetlenül áll az emlékmű és általában a deportáció borzalmait megörökítő emlékművek előtt. Értetlenül áll, és azt gondolja, hogy valóban mindez, amiről az írások, az emlékezések, a könyvek szólnak, mindez valóban megtörtént?

Igen, mindnyájan, akik a szemtanúkból megmaradtunk, esküvel bizonyíthatjuk, hogy minden rettenet valóság volt, és nem utólagos képzelet szülötte.

A halálmenetek itt, a Duna parton az ördögi gonoszság, kitalált borzalmak. Kötelességünk a múltra emlékeznünk, s a jelenben minden tekintetben emberhez, az egyistenhit szerint az istenorca hordozójához méltó módon és emberséggel élni. És cselekedni az élet minden területén.

Ebben a gondolatban köszöntöm tisztelettel Mindannyiukat.

Schweitzer József