Kezdőlap » Remény » 2012. 3. szám » Flamm János: Zémann Dávid-csillaggal a nyakában

Flamm János: Zémann Dávid-csillaggal a nyakában

 

Zémann a kórházban töltött napok alatt úgy döntött: vállalja zsidóságát. Felkereste hát a kisváros főterén az ékszerészt. Ezüstláncot és a rávaló kis Dávid-csillagot akart vásárolni. Ez utóbbit, mivel a mester ilyen jelképet nem készletezett, csak harmadnapra fizethette ki. Otthon valamelyik komódfiókban rálelt az évtizedek óta őrzött és a költözésről költözésre vigyázott kis imakönyvére, illetve a bármicvóján viselt kipájára. A feledésre ítélt héber betűk nehezen keltek életre, de a péntek esti feladhatatlan dallamok segítették azonosítani a szavakat. Néhány hét elteltével pedig mint az iskolát kezdő kisdiák, ujjait a betűkre támasztva, szorítva Zémann – ha silabizálva is –, de ismét héberül olvasott! Az élmény felvillanyozta olyannyira, hogy igazgatói irodáját már nem csukta magára. A reggeli kávéját már együtt itta tanártársaival, akik örömmel fogadták az ismét derűs, toleráns főnöküket.

Eltelt az ősz első hónapja, de a nyár hadat üzenni látszott az elmúlásnak. Azon a napon is ilyen meleg volt, amikor sorra került a gimnáziumot megkezdő kisebbik fiának első szülői értekezlete. Zémann határozott tervvel sietett a találkozóra. A fiával folytatott beszélgetések alapján néhány javaslatát meg kívánta osztani D. tanár úrral még az értekezlet előtt, hátha hasznosíthatók lesznek a teljes szülői plénumon. Előbb érkezett, s kihívatta az osztályfőnököt a folyosóra.

Mint kiderült, ötlete kissé meglepte az egyébként fizika-matematika szakos, vele nagyjából egykorú, kopaszodó kollégát. Ugyanis az ilyen beszélgetésekre kizárólag a fogadó órák szolgáltak, a középiskola kissé merev rendje szerint. A tágas, patinás tanáriban kávézgató és a délelőtti órákat pihentető csevegéssel oldó tanerők közül D. tanár úr kelletlenül fáradt ki invitálására. Zémann mondanivalóját rezzenéstelen arccal tudomásul vette. Mindössze szeme mozgása árulta el, hogy Zémann kigombolt ingnyakában észlelte a kis ezüst medált.

A szülői értekezlet váratlan akcióval kezdődött. Az egymással is ismerkedő szülőket az osztályfőnök megkérte, hogy a családiasabb hangulat érdekében minden megjelent a gyermeke helyére üljön. Zémann szerint ezzel a hangulat inkább infantilizáltabb lett. Talán nem is véletlenül.

Ezek után D. tanár úr korrektül ismertette a tanév további rendjét, a rendtartást és minden szükséges tudnivalót, majd rögtönzött előadásában a szülő-gyermek kapcsolat fontosságára tért át. Az elmondottakban mintha visszaköszönt volna Zémann néhány folyosói javaslata, itt-ott bizonyos módosítással, néhol ironikusan túlfűszerezve.

A kora őszi langymelegben lassan levegőtlenné vált teremben Zémann figyelme is lankadt, ám egy pillanat alatt éberré lett. D. tanár úr a zsidó családok példáját ajánlott a tisztelt szülők figyelmébe, ahol kitüntetett, olykor túlzónak látszó érdeklődés mutatkozik az utódok iránt. Ez pedig igen hasznos, különösen a gyermekek sérülése idején, bár éppenséggel korlátozhatja a kibontakozó önállósodási törekvéseket.

A további elemző mondatok után Zémann már egyáltalán nem volt meggyőződve arról, hogy végül is követendő vagy éppen kerülendő az előadás elején néven nevezett családok példája. És mintha a szülőtársak orcáján is olyan jeleket látott, mint amilyenek kiülnek bárki ábrázatán, akinek beleütik az orrát – természetesen nevelési célzattal – a saját piszkába. Az előadás a szokásos kérdésekkel zárult: „Van-e valakinek az elhangzottakhoz bármi kérdése?” Kérdés nem lévén, véget ért a szülői értekezlet.

Zémann elgondolkozva tért meg otthonába. Elővette az imakönyvet, hogy elvégezze az aznapi olvasás gyakorlatát, de nem tudott szabadulni az imént szerzett érzéseitől. Várhatóan nehéz négy évnek nézhetett elébe imádott kisebbikje, annál is inkább, mert a tanár úr által okított két tárgy sem neki, sem fiának nem tartozott a kedvencei közé. És még egyet tudott biztosan: újra vállalt zsidóságának nem a héberül való folyékony olvasás lesz a legnehezebb próbatétele. D. tanár úr kétségtelen elengaciával megfogalmazott szavai is ezt erősítették meg