2013. 2. szám » Boksányi Nándor: Életképeim

Boksányi Nándor: Életképeim

RÉMÁLOM

(1944)
Fekete Béla, ex-házmester, verítékben fürödve ébredt hajnali álmából. Rémálom volt, mégpedig a legképtelenebb fajtából. Csak feküdt az ágyban remegő végtagokkal, próbált másra gondolni, de nem ment.

Előző este a kinevezését ünnepelte barátaival, verőlegénnyé léptették elő. Nagy sikert aratott már első nap, hogy a munkához seprűnyelet használt, akármit mondanak, csak számít a szakmai előélet. A mámoros est után kóválygó fejjel botorkált haza, jólesett néha megállni és az ég alján villódzó fényekben gyönyörködni. Tüzijáték a tiszteletemre, gondolta futólag, aztán hányt egyet az útmenti fa tövébe. Szinte ruhástól esett be az ágyba, de mégis nehezen aludt el, zúgtak a gondolatok a fejében, mint a harangok. Felidézte, ahogy a kis házmesterlakásból nemrég felköltöztek a harmadikra, egy gyönyörű, tágas, bútorozott lakásba. Valami zsidók laktak benne egykor, hirtelen elutaztak, rémlett, mintha neki is lett volna köze az ügyhöz. Lényegtelen, nem várt köszönetet, szeretett segíteni. Mindezt már álmában gondolta, de nem érzett különbséget. Munkát is talált, eleinte zsidó csoportokat kisért a Dunapartra, most pedig irodában dolgozott, legalábbis ezt mondta mindenkinek, mert végülis így volt. Barátokra is lelt a kollégák között, együtt jártak sörözni, meg focimeccsre, ahol a vonatok menetrendjéről kiabáltak vicces rigmusokat. Ez a része az álomnak kissé zavaros volt számára, nem értett a focihoz. Ezután kissé összekuszálódtak a dolgok, ágyúszót hallott, meg repülőket, nyilván a felesége horkolt mellette, de aztán eszébe jutott, hogy háború van. Ez nem aggasztotta túlságosan, mindenki tudta, hogy hamarosan bevetik a csodafegyvert.

Az álom egyre rémesebbé vált. A németek elvesztették a háborút, majd a zsidók kezdtek visszajönni, ami viszont nem volt olyan nagy baj, mert a pénz közben elértéktelenedett, és így volt kire fogni. Rendeztek is itt-ott néhány pogromot, úgy nézett ki, rendbe jönnek a dolgok. Nem így történt, megint zavaros lett minden, újra alkalmazták verőlegénynek, majd kitelepítették egy határmenti faluba, mert a házmester szemet vetett a lakására, és az a mocskos zsidó feljelentette. Azonban az sem tarott sokáig, kiderült, hogy valamikor ő is házmester volt, a pártba is belépett, és így, mint jó munkás-kádert, kinevezték a Köztisztasági Hivatal igazgatójának. Közben volt valami forradalom, amit nem értett, de amikor a kezébe nyomtak egy ronggyal bedugaszolt palackot, hazavitte, mert amúgyis kellett a benzin az öngyújtójába. Emiatt később nyolc év börtönre itélték, de ez nem érdekelte, álmában is érezte, hogy mindez abszurd, ilyen nem történhet meg a valóságban. Képtelenség, méghogy elveszítjük a háborút, meg hogy elértéktelenedik a pengő? Kizárt eset, gondolta, és a másik oldalára fordult.

A következő jelenetek meglehetősen unalmasak voltak, ismét házmester lett, és újra sepregetett a régi bolt előtt, amire azonban most az volt kiírva, hogy «Közért». Esténként egy világító dobozt néztek a feleségével, amiben mozgó képek ugráltak, hétvégén pedig kirándulni mentek valami préselt kartonból készült játékautóval. Seprés, dobozbámulás, kirándulás, így ment ez évekig, nem is volt olyan kellemetlen, amikor hirtelen összezavarodott minden. A rémálom igazi horrorrá változott. Megnyitották a határokat, új pártok alakultak, és ami a legrosszabb, szabad választásokat rendeztek. Fekete Bélának még egy párt is sok volt, pokolba kívánta az egészet még álmában is. Neki lett igaza, nem működött a dolog, hol az egyik párt jutott hatalomra, hol a másik, aztán megint az egyik, megint a másik, arra gondolt, hogy jó lenne már felébredni. Meglepődve vette észre, hogy ezen már ébren töpreng. Valami nagyon kezdte nyugtalanítani, mi van, ha mindez nem álom volt, hanem valóság? Mi van, ha tényleg eltelt hetven év, demokrácia van, és nincs már zsidókérdés?
Ennek sürgősen utána kellett járnia, bár annyira valószínűtlen az egész. Gyorsan felkelt, és borotválkozás közben bekapcsolta a rádiót, hogy meghallgassa a híreket. Kíváncsi volt, hogy mi van a fronton, legutóbb a jenkik is nagyon törtek előre. Kicsit aggasztotta, hogy az amerikai hadsereg már Afganisztában és Irakban jár, biztos volt benne, hogy a németek megállítják őket, de így is jó. Azért figyelt tovább. Gazdasági válság, tüntetések, háborúk, minden rendben, nyugtázta magában. Aztán arról szólt egy hír, hogy valaki indítványozta a zsidó származású képviselők összeírását. Ezt nem értette, úgy tudta, minden zsidót összeírtak. Egy elemző a bankok összeesküvéséről magyarázott, erről már olvasott egy jegyzőkönyvben. Beszámoltak egy tüntetésről egy Horthy-szoborral kapcsolatban, ezt ő is helytelenítette, végülis Horthy leállíttatta a deportálásokat, amikor még csak háromszázezer zsidót vittek el, igazán nem jár neki szobor. Egy zenész, valami gitáros-énekes, emigrálni akart az ország fasizálódása miatt, erről is hallott, Bartók a neve, ha jól emlékszik. A kultúrális hírekben szó volt még egy zsidó íróról, akit magyarnak néztek, meg egy magyar íróról, aki zsidózott.

Fekete Béla megnyugodott, nincs itt semmi baj, kicsit sokat ivott tegnap, ez minden.

KÉRELEM
Tisztelt Díjosztó Bizottság!

Alulírott B.N., írással foglalkozó magyar állampolgár, azzal a kéréssel fordulok a tisztelt Bizottsághoz, hogy számomra egy magas állami kitüntetést adományozni szíveskedjék. Az elismerés jellege lényegtelen, lehet művészeti, közéleti, vagy csak valamilyen kereszt, higyjék el, megérdemlem annyira, mint bárki más (ha választhatok, Táncsics-díjat szeretnék).

Érveim a következők:

Művészi tevékenységemmel már kora ifjúságom idején kitüntem társaim közül, amikor az általános iskola első osztályában a karácsonyi ünnepségen a «Mennyből az angyal» helyett a «Vett a Kóbi két kutyát» című hazafias dalt adtam elő saját kezdeményezésemre. Az előadás megosztotta a hallgatóságot, a judeo-bolsevik tanári terror azonnal megpróbált elhallgattatni, de én nem hagytam magam megtörni, csakazértis tovább üvöltöttem teli torokból, végig a folyosón az igazgatói irodáig, ahova mozgásomat korlátozva, fülemnél fogva vezettek. Előadói tevékenységemet pedagógiai érdemekkel is kiegészítettem, amennyiben később megtanítottam a dalt az egész osztálynak.

Elsők között voltam generációm tagjai között, aki lebiboldózta egy osztálytársát ötödikben, amikor az még nem volt szokás. A tett értékét ugyan némileg csökkenti, hogy fogalmam sem volt, mit jelent a kifejezés, de az azt követő verekedés igazolta, hogy helyes úton járok.

Gimnáziumi éveimben alapítottam meg első beatzenekaromat, akikkel már akkor hazafias dalokat dolgoztunk fel, amikor az Illésék még valami sárga rózsáról énekeltek. «Kóbi-blues» című slágerünket az egész b-osztály kórusban énekelte velünk a házibulikon.

Tanulmányaim befejezése után irodalmi pályára léptem, verseskötetet adtam ki «Fekete és tarka, avagy Kóbi és a két kutya balladája» címmel. A címadó vers hamar nagy népszerűségre tett szert a «Talponálló» irodalmi kör estjein. Később egy szavalókórus előadásában sportrendezvények népszerű műsorszáma lett.

Az irodalom mellett állatbaráti tevékenységet is folytattam, amennyiben fajtamentő egyesületet hoztam létre a fekete kutyák védelmében. Mozgalmat indítottam, hogy tiltsák be a fekete és a tarka kutyák együtt történő megvásárlásának lehetőségét, és ezzel elejét lehessen venni a Kóbi-féle üzérek aljas tevékenységének. A «Fekete kutya» fajvédő egyesület gondosan ügyel arra, hogy a nem fekete színű kutyákat, és azok között is különösen a tarkákat távol tartsa a feketéktől, különös tekintettel a csonkolt farkúakra.

A rendszerváltás különösen nehéz feladat elé állította fajtamentő egyesületünket. A globalizáció szabad kezet biztosított a Kóbi-féle karvalyoknak, akik immár ideológiai támogatást is kaptak a fekete és a tarka kutyákkal való együttes kereskedéséhez. Sőt, ha valakinek nincs elég pénze két kutya megvételéhez, akkor devizahitelt ajánlottak fel azzal a feltétellel, hogy nem egyforma kutyákat vesz az illető. Egy fekete és egy tarka kutya esetén külön kedvezményes kamat is járt, aminek kevesen tudtak ellenállni. Ilyen aljasok ezek.

Közéleti tevékenységemet ma egy népszerű irodalmi lap hasábjain fejtem ki, aminek legfőbb célkitűzése, hogy megakadályozza a tarka kutyák szemérmetlen elterjedését hazánkban. Titkosszolgálati információk szerint, ha Kóbi hazájában elfogy a kutyaeledel, akkor az összes tarka kutyát ide akarják áttelepíteni, pedig sehol sem szeretik már őket.

Jelenleg egy nagyobb szabású rockoperán dolgozom, ami egy nagy ívű történelmi tablóban mutatja be, hogy hogyan szivárogtak be hazánkba már honfoglaló őseinkkel a tarka kutyák, amikor egy Kóbi nevű kabar harcos két egyforma kutya helyett egy feketét és egy tarkát hozott magával.

Az állami kitüntetésre való igényem további alátámasztására közlöm, hogy a tarka kutyák mellett utálom még a zsidókat, a cigányokat, a melegeket, az idegeneket – különösen a színesbőrűeket -, a kommunistákat, a liberálisokat, a demokratákat, a jobboldaliakat, a baloldaliakat és általában mindenkit.

Úgy érzem, fentiek tökéletesen indokolják elismerésemet, ennél kevesebbért is kapnak manapság díjakat, legfeljebb ne tájékoztassák a minisztert, aki aláirja az engedélyt, így majd hivatkozhat arra, hogy ő nem tudott semmiről, és akkor már úgysem tudja visszavonni.

BLACK DOGS

Nagygyűlés
– Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Üdvözlöm önöket a hagyományörző, az izzig-vérig magyar Black Dogs Egylet megalakulásának alkalmából. Társaságunk célja az egyszínűség védelme a tarkasággal szemben, amit az idegenszívűek hoznak közénk. Mindenki ismeri Kóbi, a kutyakufár történetét, aki nem volt hajlandó két egyforma kutyát venni, hanem a fekete mellett ragaszkodott hozzá, hogy a másik tarka legyen. Ez elfogadhatatlan a rendet szerető emberek számára, összevisszaságot és káoszt teremt a világban. Most pedig fogadják szeretettel mozgalmunk vezetőjét, Fekete Bélát, állami díjas táltost, a Tulipintyó horrormetálmatyóblúzbend frontemberét, az örökbecsű Kóbi-blues szerzőjét.

A hátsó sorokban egy fiatalokból álló csoport hangosan kiabálni kezdett:

– Mocskos zsidók, mocskos zsidók…, megy a vonat Auschwitzba… !

– Hé, figyejj má bameg, azt hiszem eltévesztettük a címet, ez nem a komcsik gyűlése.

– Ja, nekem is gyanús volt, hogy sehol egy nyugdíjas. Na menjünk innen, nem azért fizetnek minket, hogy szórakozásból kiabáljunk.

A rövid incidens nem zavarta meg a hangulatot, sőt, a sajtó munkatársai még örültek is a jó anyagnak, és szorgalmasan filmeztek kameráikkal. Az esemény zavartalanságát biztosító rendőrök nem láttak okot a közbelépésre. Vigyázniuk kellett, mert legutóbb is csak problémájuk volt, amikor megvertek néhány újságírót. Aztán Fekete Béla lépett a mikrofon elé.

– Köszöntöm a megjelent rajongókat, köszöntöm a rend és a fekete kutyák híveit. Örülök, hogy ennyien eljöttek, mert ez azt bizonyítja, hogy mozgalmunk valós társadalmi igényt elégít ki. A kormánynak le kell mondania!

A rajongók, akik azt hitték, hogy egy Tulipintyó-koncertre jöttek, csalódottan indultak volna haza, de az időközben felsorakozott lovasrendőrök minden utat lezártak.

– Válság van, válság és rendetlenség, ami mögött az idegenek által működtetett kutyaeledel-maffia áll. Megmondta ezt a mi hősünk is, az a polgármester, aki nemrég lenyilazott egy tarka kutyát. Genetikai vizsgálatok bizonyítják, hogy a tarka kutyák többet esznek, mint a feketék. Ezért ragaszkodnak a Kóbi-félék az ilyen kutyákhoz, mert cinkosaik így több kutyaeledelt tudnak eladni. Kérek mindenkit, hogy küzdjünk együtt a pénzéhes kufárok ellen. Az erről szóló dalom megtalálható legújabb lemezemen, amit a gyűlés után megvehetnek a szinpad melletti standnál. Ugyanitt pólók is kaphatók az együttes fényképével, és aki kettőt vesz, az a harmadikat kedvezményes áron kapja. A pólók természetesen csakis fekete színben kaphatók, mert mi nem a levegőbe beszélünk.

A fiatalok kezdték unni a dolgot, ezért provokációból rázendítettek a Boci-boci tarka című dalra. Fekete Béla egy pillanatra megdermedt.

– Tessék, itt a példa, hogy hová vezet a tarkaság. A fiatalok el akarnak menni a hazájukból. Tejet akarnak! A tarka tehén persze nem ad tejet, ezért a fiatalok elmennek lakni oda, ahol kapni.

Nem nehéz kitalálni, hogy kik állnak emögött az akció mögött. Hol van a tejjel-mézzel folyó Kánaán? Itt az ideje, hogy megvizsgáljuk a kérdést nemzetbiztonsági szempontból.

A fiatalok nem értették miről van szó, ezért tüntetni kezdtek a röghözkötés ellen. – Oda megyünk lakni, ahol tejet kapni! – skandálták teli torokból.

Szerencsére hamar megunták, így folytatódhatott a gyűlés.

– Örömmel jelenthetem, hogy mozgalmunk az egyszínű állatokért nem egyedülálló. Amerikában néger testvéreink «Black Panthers» néven a fekete párducokért folytatnak hasonló küzdelmet. Az ottani Kóbik sem alhatnak nyugodtan.

– Béla, azt hiszem, valami nem stimmel, a négerek nem állatvédők, hanem ők maguk a feketék.
– Mi van? A négerek feketék? Mint a cigányok?

– Még náluk is feketébbek.

– Ez biztos? Egyáltalán nincsenek fehér négerek?

– Talán az albínók…

– Az baj, az albánokat sem szeretem. Úgy tűnik egyedül maradtunk…, és a pólók sem fogynak.