Kezdőlap » Remény » 2013. 2. szám » Villányi András 65 éves

Villányi András 65 éves

Akár jelképes is lehetne ez a mondat: Scheiber Sándor asztalánál ösmertem meg. Fiatal művészként fotózta a középkorú tudóst és rabbit, s talán akkor fogalmazódott meg benne a gondolat: végigfényképezi az igazgató úr életét. Ezt a fogadalmat később megtoldotta: a XX. század hatvanas éveitől mindmáig a magyar zsidóság hű krónikása lett. Ott volt minden nagy és kis eseményen. Ünnepélyes alkalmakkor készített felvételeket, megörökített születést, esküvőt, temetést. Tőle és általa tudjuk: milyen volt az ortodoxia élete 1970-ben, és milyen a neológia arculata 1980-ban. Villányi egyszerre volt riporter, a történések – ezáltal a történelem – megörökítője; hírvivő a tegnapi zsidó világból a jövőre. Voltak kiállításai, gyönyörű albumai és nyilván: lesznek is még. Kiemelkedő személyiség és nagyszerű jelenség. Morénu. Mester.

Köszöntjük őt 65. születésnapján, mint a magyar zsidóság kiemelkedő alakját. Személyesen is örülünk, hogy barátunk és lelkes társunk a lap megjelenésétől mindmáig.

Együtt köszöntjük őt feleségével, Zsuzsával és Villányi Benjámin fiával, aki kántor, előimádkozó és diplomás közgazdász, mellesleg e szám egyik cikkének szerzője.