Kezdőlap » Remény » 2013. 3. szám » Gara Imre: A 70. Magyar Holokauszt Emlékév

Gara Imre: A 70. Magyar Holokauszt Emlékév

A 2014-es év a holokauszt 70. évfordulója lesz.

Magyarország méltó módon kíván megemlékezni erről a nemzeti tragédiáról. A kormány átfogó és részletes rendezvény-sorozatot kíván lebonyolítani, a megalakult Holokauszt Emlékbizottság közreműködésével. Amikor a Miniszterelnökség Államtitkársága kérésére a programról véleményt mondhattam, nyilvánvaló lett számomra a magam kettős érintettsége. Az 1944-es időszak, megsemmisítő nyilas-náci gépezetének pillanatnyi üzemzavara, pontosabban a véletlenek sorozata túlélőjeként, az elgázosításra ítélt gyermeknemzedékből, ma már idősödő orvos, aki az érelmeszesedés kutatójaként hasonlóságot vél felfedezni az arterioszklerózis és az antiszemitizmus között.

Tükörsima érbelhártyával és előítéletektől mentesen születünk, de idővel kóros felrakódások épülnek be az artériákba, ugyanakkor kóros gondolatok fészkelik be magukat az agyunkba. Ezek megjelenése szoros összefüggést mutat testi és szellemi táplálkozásunkkal. Sorsunk korán eldől, mert bizonyos évek után az elváltozások már alig korrigálhatók. A hasonlat a holokauszt-évre annyiban feltétlenül érvényes,hogy az emlékezésen túlmutatva a megelőzést szolgálja.

A folyamatosság csak 2004-től számítható. A gátakat a későbbi Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalanság című regénye sem tudta feltörni 1975-ös megjelenésével.

Nálunk a 60.évforduló volt az első! Ekkor került, végre, az országos nyilvánosság előtt kimondásra – Schweitzer József főrabbi szavaival – a Dohány utcai templomban, a kormány tagjainak jelenlétében, hogy ”a gyilkosok ugyan elpusztultak,de a Gonosz újra köztünk van”- kitétel.

Az állami szinten is megerősített 60.évforduló felrázta az erre érzékeny közösségeket. A történelmi egyházakat legmagasabb szinten képviselő testület,a Magyarországi Keresztények – Zsidók Tanácsa elnöksége 2005. április 26-án napirendre tűzte a kérdést. Ez az ökumenikus csúcstestület elfogadta „ A magyarországi antiszemitizmus megnyilvánulásának figyelőszolgálata” címen általam, és ehhez csatlakozóan „Az Európai Megfigyelő Központ kérdései az antiszemitizmus megnyilvánulásairól” címmel Tamás Bertalan főtitkár által benyújtott előterjesztéseinket.

A keresztény egyházi vezetők példaadása új korszak beköszöntésének ígérete volt, ami sok keresztény honfitársunk lelkiismeretének megtisztulásához és a hazai zsidóság elvesztett lelki megnyugvásához is elvezethetett volna.

Ekkor vált csak világossá, hogy a magyar társadalommal korábban nem értették meg felelősségét a vészkorszakért és azt sem,hogy az milyen lelki defektust okozott a túlélőkben.és azok utódaiban. Ennek hiányában az érzékenység indokolatlan túlérzékenységnek,a sérelmek enyhítését célzó tettek jogtalan előnynek tűnhettek fel.

Ez a fajta gondolkodásmód azóta gyökeret is eresztett. Visszájukra fordultak a holokauszt megemlékezések, amelyek fő üzenete éppenhogy a társadalmi szembesítés. Pedig erre éppen és elsősorban a magyar társadalomnak van szüksége, nem pedig a zsidóságnak. Számunkra a megemlékezés – ha némi megnyugvással szolgál is -, csak feltépi lelki sebeinket. Cserébe szeretnénk valami eredményt is látni a hazai társadalmi tudat átalakulásában!

Gyors eredményre,tudjuk, nem számíthatunk. A seelisbergi konferencia (1947) nemzet-

közileg garantált ígérethalmaza is elporladt már! Kételyeink ezért is „időtállóak”.

Vajon megértik-e honfitársaink az aktuális emlékév célkitűzéseit? Vajon a program tartalmi össze-

tevői és a közlésükre alkalmazott módszerek hatékonyak lesznek-e? A kommunikáció elvezet-e a probléma lényegi megértéséig? És a megértés ténye valójában eljut-e az elfogadásig?

Az akadályok már most is jól láthatók. Ezek egy része elméleti alapon nyugszik. Egyes kutatók a tévtanokra való fogékonyságot az emberiség örökletes genetikai kódjával is összefüggésbe hozzák. A szociológia pedig vallja,hogy az előítéletek mélyen gyökereznek és az újabb ismeretek hatására sem változnak. Az előítélettől megfertőzött csoport véleményét pedig rendszerint semmibe veszik már az előítéletes csoportok.

Az a „híc et nunc” – az itt és most – kiinduló pontja sem kedvező. A „70. holokauszt-év” országos rendezvényeit, minden bizonnyal, antiszemita megnyilvánulásoktól sem mentes és ezeket bőven taglaló közbeszédtől övezett légkörben kell majd szervezni, lefolytatni. Az Emlékbizottság megalakulásának internetes visszhangja már előrevetíti a várható neonáci reakciókat. Ez a félelem és a kiszámítható reakció könnyen megsemmisítheti az Emlékév minden szellemi és anyagi erőfeszítéseit.

Aggodalomra ad okot,hogy az Emlékév társadalmi beágyazódását akadályozó ellenállás megszüntetésére nincs nevesített eszköze a kormányprogramnak. Az elismerésre méltó törvénykezés mellet félő, hogy önmagában nem lesz elegendő visszatartó ereje a 2013. július 1-én életbe lépő új Büntető Törvénykönyvnek, ami kellő súllyal bünteti majd a közösség elleni uszító (332. paragrafus) beszédet, ami tagadja vagy jelentéktelen színben tünteti fel a holokausztot (333.paragrafus), illetve az Alaptörvény negyedik módosítása sem, ami alkotmányos alapot teremt a gyűlöletbeszéd szankcionálására azzal, hogy bünteti a „faji vagy vallási közösségek méltóságának megsértését”. A jogi alapozás megtörtént, erre már fel lehetne „húzni” a védőfalat; azt az eszközrendszert, ami monitorozza a hazai rasszizmus napi tüneteit. Ez gyors és hatékony válaszadásra is képes; követi a bekövetkezett változásokat. Így nemcsak az Emlékév eredményessége javítható, hanem a kormányzati intézkedés-csomagé is.

Az emlékéven túlmutató eszközrendszerrel egyértelműen közelebb jutunk a hazai antiszemitizmushoz kapcsolódó itthoni és nemzetközi aggodalmak eloszlatásához. Így a 70. Holokauszt Emlékév nemcsak kerek évszámú megemlékezés lehet, hanem elindíthatja az elüszkösödött nemzeti seb kitisztításának és begyógyításának hosszú folyamatát is.

Ebben mindannyiunknak van tennivalója, mégpedig annak beismerésével,hogy: „….a munkát nem te fejezed be, de nem vonhatod ki magad alóla”. Ez rabbi Tarfon mondata, a Misna Avót c. fejezetéből. Körülbelül az időszámítás kezdete után mintegy húsz (tévedés ne essék: húsz) évvel!

 

 

NÉVJEGY:

 

GARA IMRE c. egyetemi tanár

Végzettsége: orvos

Szakterületei:szívgyógyászat,rehabilitáció,egészségmegőrzés,népegészségügy

Civil szféra: Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság

volt elnöke, Füst Milán Páholy volt alelnöke, Nemzeti

Egészségügyi Tanács volt alelnöke, MTK Sakkszakosztály

elnöke, Keresztény-Zsidó Tanács antiszemitizmus elleni

programjának résztvevője

 

Díjak: Magyar Televízió Nívó-díj,Semmelweis-díj

Gyerekek: Anita/1983/,Tícia /1984/, sakkolimpikonok

Publikációi: Kardiovaszkuláris krízisek (szerkesztette: Gara Imre; Medicina Könyvkiadó

Vállalat, 1985.)

Meg kell a szívnek szakadni? (Medicina Könyvkiadó Zrt; 1993.)

A szívinfarktus megelőzése (Tények, hitek, távlatok; Agroinform Kiadó, 2004.)

Továbbá: több, mint száz hazai és külföldi szakcikk szerzője