Kezdőlap » Remény » 2013. 3. szám » Hidvégi Máté: Scheiber Sándor

Hidvégi Máté: Scheiber Sándor

A Scheiber-bibliográfia gyöngyszemei

 

(Előadás a Magyar Tudományos Akadémián 2013. június 23-án az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) szervezésében a Scheiber Centenáriumi Év akadémiai felolvasó ülésén.)

 

Mondanivalóim végére jutottam. A gyűjtemény egykori tulajdonosához és névadójához illően, Kaufmann látnoki szavait idézem, amelyek – megvallom – mindannyiszor megindítanak: “S ha közzéteszik ezeket a kincseket, akkor kiderül, hogy nem tévedtem-e, s reményem nem volt alaptalan. Talán feltárulnak szemünk előtt olyan dolgok, amelyeket nem is mertünk sejteni … Korszakok múltán … szembesítvén az eredményeket buzdításommal, … meglátják, mik voltak az én álmaim.

A nyolcvan éve elhangzott jóslat teljes egészében bevált. Az élők megvénülnek, az álmok soha.

 

Scheiber Sándor e szavakkal fejezte be “A Kaufmann-geniza kutatása és jelentősége” című előadását 1976. szeptember 22-én a Magyar Tudományos Akadémia épületében (Folklór és tárgytörténet. Teljes kiadás. Budapest, 1996, p. 1355-1388). Mondhatjuk, visszajöttünk méltatni Őt: a humán tudományok egyik legnagyobb formátumú magyar tudósát. Amikor Schőner Alfréd rektor úr felkért, tartsak előadást ezen a rendezvényen, témámul a bibliográfiát választottam. Röviden megindokolom, miért.

Scheiber magyar nyelvű főműve, a Folklór és tárgytörténet második kötete függelékben tartalmazta a Szerző addig megjelent publikációinak jegyzékét, Scheiber Sándor irodalmi munkásságának bibliográfiája címmel, Dán Róbert (1936-1986) professzor összeállításában. Ezen első Scheiber-bibliográfia, amely 1142 publikációt sorolt fel, külön kiadványként is megjelent 1974-ben. A Folklór második, bővített kiadásában (1977) a bibliográfiai felsorolás az 1249. publikációig jutott. Az 1984-ben megjelent 3. kötet már az 1569. tétellel zárult.

Voigt Vilmos és Péter László professzorok már röviddel Scheiber halála után, felvetették egy kibővített, teljes és mutatókkal ellátott bibliográfia összeállításának szükségességét. Raj Tamás (1940-2010) főrabbi a Folklór és tárgytörténet ezerötszázhúsz oldalas reprint kiadásának (Makkabi Kiadó, Budapest, 1996) utószavában is utalt erre a feladatra: “A bibliográfiát – tagoltsága és az új adatok teljes hiánya miatt – más alkalommal szeretnénk bővített formában közölni.”

Mindezek ellenére a bibliográfia elkészítése – a feladatra vállalkozó szakember, idő és anyagi erőforrások hiányában – hosszú ideig vágyálom maradt. A 2004. év közepe táján megkeresett engem Scheiber Sándor özvegye, Bernáth Lívia (1921-2007) azzal a hírrel, hogy volna szakember, aki vállalkozna a Dán-féle Scheiber-bibliográfia kibővítésére, a Scheiber halála után megjelent anyagok összegyűjtésére, az anyag teljessé tételére. Barabás Györgyi bibliográfus, tudományos kutatóról volt szó, aki korábban, Scheibernével közösen jegyzett már egy módszertanilag hasonló megközelítést igénylő kiadványt (Magyar zsidó hírlapok és folyóiratok bibliográfiája searchworks.stanford.edu/view/3400654). A munkába később bekapcsolódott Tamar Nelson (1970-2010), magyar származású oxfordi klasszika-filológus is. Az angol fordítást ő készítette. Munkánk Scheiberné halálával megszakadt. Utaltam erre az Új Élet 2007. augusztus 1-i számában megjelent nekrológban (Scheiber Lili halálára): “… szinte haláláig dolgozott Barabás Györgyivel és e sorok írójával a Scheiber-bibliográfián.”

Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem a 2013. esztendőt “Scheiber Centenáriumi Év”-nek nyilvánította. Schőner Alfréd már 2012. márciusában beszélt nekem a Scheiber-centenárium méltó megünneplésének terveiről. Ekkor került szóba a Scheiber-bibliográfia megjelentetésének a kérdése is. Benyújtottam egy pályázatot, amely nem nyert. Amikor az elutasításról 2012. novemberében e-mailben tájékoztattam, Schőner professzor válaszában többek között így fogalmazott: “Elszomorít, hogy az arra hívatott “ítészek” nem tudják, ki volt a XX. század legnagyobb zsidó tudósa? Felháborodásomban felhívtam Feldmájer elnök urat, kérve a segítségét… Mindenképpen szeretném, ha a kötet az OR-ZSE neve alatt jelenne meg!!!… az Egyetemet is érintő súlyos financiális szankciók ellenére is megjelentetjük a Scheiber-bibliográfiát!” A történeti hűség kedvéért és megírásának különös helyszíne miatt egy másik e-mail-ből is idézek:

Dátum: 2013. január 1. Küldő: Schőner Alfréd; Tárgy: Kedves Máté! Rendhagyó levél az El Al-ról, útban Izrael felé….

Már a repülőgépen írom ezeket a sorokat. I-n segítségével, ha Erecbe érünk, e-mail-lel el is postázom. Írásom elsődleges célja a “bibliográfia” kérdése. Nagyon fontosnak tartom, hogy a Scheiber-bibliográfia az OR-ZSE kiadásában jelenjen meg! !!!!!!!! Tehát megismétlem a felajánlásomat: minden körülmény közepette előteremtem a publikációhoz szükséges anyagi fedezetet.”

Elmondom: a Scheiber-bibliográfia kötet nyomdában van és az idei, centenáriumi évben megjelenik az OR-ZSE kiadásában. Hogy egy több évtizedes művelődéstörténeti hiány betöltődjék.

*

 

Nem lehet Scheiber Sándor nyomtatásban megjelent munkásságáról – a Scheiber-bibliográfiáról – beszélni anélkül, hogy ne beszélnénk életművének arról a részéről, ami kiadatlan és arról, ami elveszett.

Scheiber naplója alkotja a kiadatlan anyag egyik részét. Levelek százairól van szó, amelyeket Scheiber New Yorkban élt öccsének, Lipótnak írt azért, hogy dokumentálja az életét. Az 1990-es évek elején Bernáth Líviával összeállítottunk egy kötetnyi válogatást ezekből a levelekből. Réz Pál lebeszélt a kiadásukról. (Később a Múlt és Jövő közölt néhány napló-levelet. 14(1): 113-117, 2003.)

A Magyar Tudományos Akadémia Scheiber-könyvtárában található Scheiber tudományos levelezése, amely szintén kiadatlan.

Vannak még kiadatlan Scheiber-beszédek.

Az elveszett munkásság egyik részét náci lovak taposták szét, amikor 1944-ben a németek lóistállónak használták a dunaföldvári rabbilak dolgozószobáját. Scheiber teljes magánkönyvtára, valamint kéziratai, köztük az angliai tanulmányútján írott jegyzetei és cédulái megsemmisültek.

A rabbiképzői péntek estéken Scheiber előadásokat tartott. Budapesten a szocializmus évtizedei alatt ezek a tanítások őrizték a zsidó öntudatot. Tudunk arról, hogy e péntek esti tanítások egy részét rejtve – értékmentési céllal – hangszalagra rögzítették.

A főként magyar-zsidó anekdotakincs, amelynek Scheiber memóriája kiapadhatatlan forrása volt, a Mester halálával elveszett. Talán ennek a komplementer históriának a lejegyzése volt utolsó terve. Benedek Pál kérdezte erről Tel-Avivban: “Milyen könyvet szeretne még írni, professzor úr? – Életem folyamán nagyon sok anekdotát gyűjtöttem össze rabbikról, a Rabbiképző Intézetről, a magyar-zsidó szervezeti életről. Ha egyszer lesz egy nyugodt, békés nyaram, papírra vetem ezeket a történeteket. Kár volna, ha elvesznének. – Kicédulázta már a történeteket, illetve készített már vázlatot, professzor úr? – Még egy betűt sem írtam le, de bátran mondhatom, az anyag a fejemben van.” (Új Kelet 1984. augusztus 10.) Az elveszett munkásság lényegét megrázó naturalizmussal Scheiber özvegye, Bernáth Lili fogalmazta meg egyszer nekem. Azt mondta, azért vigasztalhatatlan, mert nem tud nem gondolni arra, hogy a férje agya – Lili szavaival: “az a zseniális agyvelő” – szétbomlott a földben és minden tudás és szellemi kincs, amit hordozott, semmivé lett. Azt is mondta, hogy ezt igazságtalanságnak érzi.

*

 

Scheiber Sándor tudományos munkásságát sokan méltatták. A tanulmányok és cikkek puszta felsorolása is meghaladná előadásom lehetséges terjedelmét. Gondoljunk például Scheiber külföldi akadémiai tagságaira, díszdoktori címeire: mindegyikkel járt egy vagy több laudáció. Talán a legszínvonalasabb méltatást Róla Hahn István akadémikus tartotta (Scheiber Sándor tudományos munkássága. In: Évkönyv 1983-1984. Szerk.: Scheiber Sándor. Magyar Izraeliták Országos Képviselete, Budapest, 1984. p. 3-12.). Ennek az 1983-ban elhangzott opponensi véleménynek az olvasásakor olyan érzésünk támad, mintha Hahn nem tudna addig meghalni, amíg ezt el nem mondta.

Előadását ezekkel a szavakkal zárta: „És ha most, az egész eddigi életmű alapján teszek a legjobb meggyőződéssel – és a debuisset pridem (= előbb kellett volna!)érzésével – javaslatot Scheiber Sándor számára a tudományokdoktora tudományos fokozat odaítélésére: ez a javaslat nemcsak (talán nem is elsősorban) az ő amúgy is vitathatatlan tudományos teljesítményének újabb méltánylását szolgálja, hanem a magyar tudományos közélet értékrendjének megszilárdítását is.”

*

 

Annak az itt-ott hallható legendának (mert ejtsünk szót erről is) -, miszerint Scheiber életművében nincs igazán jelentős alkotás, hanem sok jelentéktelen -, az eredetét Patai Raphael visszaemlékezésében (“I remember Sanyi”) találjuk. Patai elmondta, hogy amikor 1984. tavaszán utoljára találkoztak,

Scheiber – láthatóan betegen – azokról a terveiről kezdett beszélni, amik nem valósultak meg. “Úgy érzem – mondta -, hogy feldaraboltam a tudományos munkásságomat. Kis dolgok százairól írtam, megszámlálhatatlan kis témát jegyeztem le, elfecséreltem apró részletekre a tehetségem. Soha nem írtam meg egy nagy, mélyreható művet, mint amilyen például a te “The Jewish Mind”-od. Miről fognak emlékezni rám?”

Scheiber Sándornak legalább kétszer nem volt igaza. Az egyik eset, amit most idéztünk, hiszen több nagyterjedelmű és mélyreható művet írt. Közéjük tartoznak például a közreműködésével elkészült Monumenta Hungariae Judaica hatalmas kötetei, a Folklór és tárgytörténet háromkötetes és a Geniza studies 700 oldalas gyűjteménye! Utóbbi – amint arra Hahn is utalt – fontosságban egyenértékű az egyiptomi papirusz-kutatások nagy összefoglalóival. Scheiber is a “Geniza tanulmányok”-at tartotta főművének.

A másik tévedése az volt, amikor tudósi mivoltát lekicsinyelte. A 70. születésnapján rendezett ünnepségen egy – azóta legendássá vált – lírai szépségű beszédet tartott (Summa vitae). Ekkor mondta: “Én nem vagyok nagy tudós, csak egyedül maradtam.” A mondat kizárólag félig igaz, mert nagy tudós volt és egyedül maradt.

Szemünkben ő volt a magyar-zsidó kultúra szimbóluma, és ezt valószínűleg ő is tudta. Schweitzer József visszaemlékezése szerint Scheiber kiválasztotta önmaga jelképét. Az 1956-os forradalom napjaiban Scheiberék otthona egy elég hangos, lövöldözésektől zaklatott hely közelében volt. Idézem Schweitzer professzort: “Ennek tudatában felhívtam Pécsről, s annyit mondottam, hallom, hogy életetek zaklatott. Lőwinger professzor úr tágas-napos lakásában bizonyára lenne hely számotokra, talán nekünk is. Scheiber persze megértette, miről van szó. Lőwinger professzor akkor már Izraelben lakott. Az én szavaimra Jehezkél próféta (Ezékiel. H.M.) egyik mondatának négy szavával felelt…. Utána másról kezdett beszélni, de én megértettem, mert ez a négy héber szó annyit jelentett: őrszemül rendeltelek Izrael háza mellé.

 

*

 

Megjelenő bibliográfiája az 1933-as esztendővel indul és a 2005. évvel zárul, azaz halála után még 20 évet ölel fel. 1972-ben Scheiber emlékbeszédet tartott a Nagyfuvaros utca zsinagógában. Édesapjáról beszélt. “Életművem az emlékének hódolat” – mondta. Bibliográfiájára így tekintünk.

Az anyag 1708 tételből áll. Ha az alkotói évek mentén ábrázoljuk a publikációk darabszámát – azokon belül a könyveket önállóan is –, Scheiber Sándor alkotóerejéről, alkotói teljesítményéről kapunk fenomenologikus képet. Az első tíz év teljesítménye nagyjából lineáris növekedésű. A magyarországi holokauszt idején a teljesítmény a megelőző év negyedére esik vissza, de nem nullára. A halál torkában is alkotott! A felszabadulás után azonnal nyolc- kilencszeres alkotói teljesítmény-növekedést látunk, és ez az évenkénti 40-45 darabos publikációs teljesítmény tart egyenletesen az 1950-es évek elejéig, amikor az értékek megfeleződnek. Scheiber alkotóereje csak az 1950-es évek végén áll vissza a megszokott értékre. Az 1960-as és az 1970-es évek első harmadának vége, második harmadának eleje teljesítmény-csökkenést mutat, ám ezektől eltekintve Scheiber alkotóereje az 1950-es évek végétől kezdődően egyenletesen magas (40-50 közlemény évente), és alig van olyan év, hogy ne jelenne meg egy vagy több könyve is. A legnagyobb teljesítményt az 1980-as években látjuk, vagyis Scheiber Sándor alkotóereje teljében halt meg. Valóban sok szellemi kincs szállt vele sírba. Az 1982. évben például átlagosan hatnaponta jelent meg egy-egy munkája.

Scheiber tudományos érdeklődésének főirányai közel egyenlően, kb. 15-15 százalékban részesednek a teljes életműből. Ilyenek: magyar irodalomtörténet- és tudomány; magyar rabbik élete és munkássága; genizakutatás és textológia; folklór és tárgytörténet; epigráfia, művészettörténet, régészet; magyar-zsidó történelem. Hangsúlyoznunk kell, hogy ezen területek tiszta szétválasztása Scheibernél megoldhatatlan, annyira sokrétűen közelít meg

egy-egy témát. Például a “Mikszáth Kálmán és a keleti folklore” címmel 1949-ben a szegedi Tudományegyetemen tartott egyetemi magántanári székfoglaló előadását magáénak tudhatja a magyar irodalomtudomány, az orientalisztika, a néprajz, azon belül is a tárgytörténet, a judaisztika, a művelődéstörténet – nem is sorolom tovább a területeket. Scheiber minden alkotása komplex a tudományszak szempontjából, mert polihisztor volt. Fontosnak tartom elmondani azt is, hogy jóllehet Scheiberre valóban jellemző volt a sokoldalúság, de soha nem volt eklektikus. Bravurosan asszociált és könnyedén mozgott a tudományterületek között, sőt, lírai alkat is volt és a humora mellett tele volt fájdalommal is, de ha írt, vagy beszélt, azt tudósként tette. Nem találunk nála hibát. Sem stílusban, sem adatban.

Scheibernek a magyar rabbikról, kántorokról, hitközségi szereplőkről, a Rabbiképző tanárairól szóló publikációi mennyiségi összehasonlítása kirajzolja szellemi, lelki kötődésbeli preferenciáit. Felsorolom azokat a neveket, akikről legalább négy publikáció íródott. Löw Immánuel: 33, Goldziher Ignác: 21, Heller Bernát: 16, Hevesi Simon: 7, Kaufmann Dávid: 6. Blau Lajos: 5, Grünvald Fülöp 5, Patai Raphael:5, Richtmann Mózes: 5, Pollák Miksa: 5, Schreiner Márton: 5, Bacher Vilmos: 4, Löw Lipót: 4. E névsor önmagáért beszél, és megerősíti Komoróczy Géza professzor megállapítását: Scheiber “fénylő csillagai” Heller, Löw és Goldziher voltak. (Ld.: Komoróczy Géza: Scheiber Sándor magyar-zsidó történelme. In: Scheiber Sándor emlékezete. Bp., 2013, p. 151-163.).

A Scheiber-bibliográfia szerint Scheiber Sándor számára a magyar-zsidó személyiségek közül Löw Immánuel volt a legfontosabb. Ő volt az, akihez mérte magát. A kilencvenéves Löwöt két publikációban köszöntötte, és őt bízták meg (főként Heller Bernát) a Löw-emlékkönyv szerkesztésével. 1944. nyarán találkozott a Kasztner-féle mentőakció révén a deportálásból kimentett Löwvel. Ő temette, exhumálta és újratemette. Fenntartotta a Löw-kultuszt. Ezzel megőrizte a zsidó kultúrát Szegeden. Rekonstruálta és összefogva, egy kötetben kiadta Löw utolsó – de már meg nem jelent – két könyvét (Fauna und Mineralien der Juden). A Mineralien kézirat-anyagának nagy része megsemmisült, amikor a nácik Löw kéziratait kidobták szegedi lakása ablakán, és az udvaron áztatta őket az eső és betemette a hó. Otthoni dolgozószobája bejáratához függesztette Löw általa megfestetett olajképét. Beszédei is, különösen a rabbiképzői évnyitók, Löw hatásáról tanúskodnak.

Hasonlóan tanulságos megnéznünk a magyar irodalom szereplői Scheiber-féle preferencia-listáját. Arany János: 61, Kiss József: 21, Mikszáth Kálmán: 18, Ady Endre: 16, József Attila: 14, Bornemissza Péter: 10, Vajda János: 7, Eötvös József:7, Petőfi Sándor: 6, Babits Mihály: 5, Juhász Gyula: 6, Móricz Zsigmond: 4. Természetesen nem azonos a jelentősége egy nagylélegzetű publikációnak és egy rövidebb újságcikknek. A fenti lista nem tesz a kettő között különbséget. Ám még ha ezzel a korrekciós szándékkal nézzük is a listát, csak egyetlen cserét lehet megtenni: József Attila kerül a 4. helyre.

Egyértelműen kimutatható: a Bibliográfia szerint Scheiber számára Arany János volt a legfontosabb. Nem csak a magyar irodalom alakjai között, de mindenki között. Arany még Löw-öt is “megelőzi” – ha szabad így fogalmaznom.

Csak egyvalakiről tudok, aki ezt a tényt tisztán felismerte. Staller Tamás professzorra gondolok, akit az elmúlt évben veszítettünk el. “Az Országos Rabbiképző Intézet története” című előadásában különös, a korábbi “kánon”- tól eltérő hangot ütött meg: “A létező szocializmus először harsány ateizmusával, később csöndes vallásellenességével és kultúraiszonyatával regnál. Scheiber ebben az atmoszférában képes arra, hogy a Rabbiképzőt nem kizárólag rabbikat kibocsátó intézményként tartja fönn, de a péntek esti legendás onegh sabbatjaival ide vonzza a budapesti zsidó értelmiséget is. …

Scheiber professzor tudományos munkássága rendkívül gazdag. … Az itthoni kulturális vezetés és a tudományos élet nem nagyon figyelt rá, pedig talán a legnagyobb Arany-kutató élt itt hetvenkét éves koráig, 1985-ig.” (www.or-zse.hu/resp/orzsetort-staller.htm)

Remélem, elhiszik nekem, hogy nagyon izgalmas olvasmány a Scheiber-bibliográfia és annak minden vonatkozása és összefüggése.

Talán nem mindenki tudja, hogy mi mindenen volt túl, amikor a tudományos főművének tekintett geniza kutatásairól beszélt ebben a házban. Abban az évben, 1976-ban Scheibert hónapokon át hetente beidézték a rendőrségre kihallgatásra. Beidézték a rabbi-növendékeket is. Scheiberrel úgy bántak és beszéltek, mint egy bűnözővel. Az akkori idők egyik leghíresebb ügyvédje – egynapos gondolkodási idő után – nem vállalta el Scheiber védelmét. A zsidó hitközség vezetősége elhárította Lili kérését, hogy tegyenek valamit, különben a férje belehal ebbe az

ügybe. Az ÁEH szintén hárított, arra hivatkozva, hogy másik tárca ügyében nem illetékesek. Lili – baráti segítséggel – felvetette férjét a budapesti János Kórház (ma Szent János Kórház) sebészeti osztályára fekvőbetegnek, mert a folyamatos megaláztatástól Scheibernek egyre sűrűbben voltak éjszakai eperohamai, és a kihallgatást vezető rendőrtiszt azzal fenyegetőzött, hogy eperoham ide, eperoham oda, Scheibert elővezetteti.

Lili – egyik kolléganője családtagja rendőrségi kapcsolatai révén – megtudta, hogy férje ellen koncepciós pert készítettek elő, és ez ellen nem tehetnek semmit. Lili egymaga szembefordult a rendszerrel. Levelet írt, amelyben megfenyegette a hatóságot, hogy az egész ügyet eljuttatja a nemzetközi sajtóhoz és világbotrányt csinál. A történetbe, a hónapokon át tartó megaláztatásba Scheiber lelkileg majdnem belerokkant.

Rákbetegségének eredendő okát ebben látom. Ám életművében – a Bibliográfiában – hiába keresem ennek a korszaknak a nyomát. Dolgozott, írt, mintha mi sem történt volna. A következő évben vette át – hatalmas tömeg jelenlétében – a Jewish Theological Seminary of America díszdoktori (Doctor of Hebrew Letters, honoris causa) oklevelét New Yorkban. Diplomaosztás volt, sokakat avattak akkor doktorrá, rabbivá, átadtak díszdoktori okleveleket is.

Amikor elhangzott a Scheiber név, egyszerre az egész tömeg felállt: az emberek tapsolni kezdtek, és szűnni nem akaró ováció tört ki. Ezzel, a Scheiber Sándornak szóló „standing ovation”-nal fejezem be előadásomat. Köszönöm, hogy meghallgattak.