Kezdőlap » Remény » 2014. 1. szám » Dr. Hargittai István: Hetvenéves fehér folt

Dr. Hargittai István: Hetvenéves fehér folt

 

(Megjelent a Magyar Tudomány 2013./? számában)

A magyar zsidóság deportálásának közelgő hetvenedik évfordulója kölcsönöz időszerűséget ennek az írásnak, melynek eredete egy Hargittai Magdolnával közös, Budapesti séták a tudomány körül című könyvprojekt. Ebben a tudománnyal kapcsolatos budapesti látható emlékeket gyűjtjük össze nyolc fejezetben – szobrokat, emléktáblákat és épületeket. A tudományt tágan értelmezzük, nemcsak a felfedező tudományt értjük rajta, hanem a mérnökséget, a feltalálást, a gyógyítást és az oktatást is. Könyvünk utolsó, nyolcadik fejezetét a holokauszt magyar tudományossághoz kötődő áldozatai emlékének szenteljük. A jelen írás főleg ennek a fejezetnek a nyomán készült, de illusztrációs anyagából itt csak két képet idézünk.

Budapesten megrendítő emlékművek tisztelegnek általában a magyar holokauszt áldozatai előtt. Ilyen például a Wesselényi utcai emlékmű (Varga Imre alkotása) a Dohány utcai zsinagóga mögött, vagy ilyen a Magyar Tudományos Akadémia székházától csak néhány lépésnyire található Cipők a Duna-parton emlékmű (Pauler Gyula alkotása), amely a nyilasok által a Dunába lőtt zsidó áldozatok emlékének tiszteleg.

Sajnos nagyon keveset tudunk az ország tudományos veszteségeiről a holokausztban. Írásunk címében a „fehér folt” arra utal, hogy a Magyar Tudományos Akadémia még nem mérte föl ezeket a veszteségeket. Ez az írás az emlékezésen túl szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy vannak tennivalók a múlt ezen szegmensének feltárásában.

A magyar nácik, a nyilasok 1944. október 15-én vették át a hatalmat a lemondásra kényszerített Horthy Miklóstól. Addigra, Horthy országlása alatt már több százezer főleg vidéki zsidót deportáltak, elsősorban Auschwitzba, ahol nagy többségüket megölték. A haláltáborokban és Budapesten meggyilkoltak között ott voltak a tudomány emberei is. Néhányukról részletesebben szólok, hogy az ismertebb statisztikákon túl egyéni sorsokat is lássunk.

A gyógyszergyáros üzletember-gyógyszerész Richter Gedeon (1872-1944) asszimilált zsidó földbirtokos családba született. A család Gyöngyös közelében, Ecséden élt. Richter a gimnázium befejezése előtt abbahagyta tanulmányait, és egy gyöngyösi gyógyszertárban kezdett dolgozni. Ebben az időben rendelték el, hogy a gyógyszerészek egyetemi végzettségűek legyenek, és ezért Richter befejezte a gimnáziumot, majd elvégezte a budapesti tudományegyetemet. Ezután két évet dolgozott gyógyszertárakban, hogy gyakorlatra tegyen szert. Négy évet töltött Olaszországban, Németországban, Franciaországban és Angliában, és miután pénzzé tette a családi birtokot, huszonkilenc éves korában gyógyszertárat vásárolt. Richter egykori Sas Patikája helyén ma is gyógyszertár működik a IX. kerületben az Üllői út és Márton utca sarkán. Richter gyógyszerészként találta meg igazi hivatását, és hamarosan hozzálátott a független magyar gyógyszergyártás megvalósításához.

Munkáját nehezítette, hogy a gyógyszergyártást és forgalmazást még nem szabályozták törvények, de hamarosan ezek is megjelentek, részben éppen Richter tevékenységének hatására. Richter az ún. hiánybetegségek kezelésére fordított figyelmet, és állati szervekből kivont hatóanyagokra alapozta ún. organoterápiás készítményeit. Laboratóriumában kutatási részleget fejlesztett ki, és 1902-től rendszeresen hírlevelet jelentetett meg, amelyet díjtalanul terjesztettek az orvosok között. A kutatás egyre nagyobb teret nyert a hamarosan nemzetközileg is jegyzett gyár termelésében. Richter tevékenysége növényi kivonatokra és szintetikus gyógyszerek előállítására is kiterjedt.

Richter cége tartósan sikeres termékeket állított elő, például az aszpirinhez hasonlító kalmopirint, valamint a glanduitrin injekciót, amely oxitocint tartalmaz, és nőgyógyászati kezelésben alkalmazták sikerrel. Az újdonságokra gyorsan reagált, így például az 1923-ban felfedezett inzulint már 1926-ban gyártotta és forgalmazta. Az 1930-as évek elejére a Richter nemzetközileg is az ösztrogén egyik vezető előállítója lett. A cég világszerte kezdett terjeszkedni. A Richter-részvények már 1923-ban megjelentek a tőzsdén, de Richter óvatos üzletemberként gondoskodott arról, hogy megmaradjon a családi többségi tulajdon. Az 1930-as évek közepére már száz országban forgalmaztak Richter-termékeket, és a cég a Tungsram után Magyarország második legnagyobb exportőre lett.

Az 1930-as évek végén megjelenő antiszemita törvények egyre jobban akadályozták a vállalat normális működését, amelyet katonai parancsnokság irányítása alá helyeztek. Richter Gedeont lemondatták a cég vezetéséről, majd 1942-ben minden funkciójától megfosztották. Azt is megtiltották neki, hogy a gyár területére betegye a lábát, de Richter még így is, titokban, tanácsokat adott. Képtelen volt reálisan felmérni a veszélyeket, csak a gyárral törődött, és nem foglalkozott a menekülés gondolatával. 1944. december 30-án vitték el a nyilasok, hogy belelőjék a Dunába. Egykori lakhelyén, a XIII. Katona József utca 21. számú ház falán domborműves emléktábla emlékeztet rá.

Wolf Emil (1886–1947) Richter egyik munkatársa volt, aki társalapítója lett a jövőbeli vállalatóriásnak, a Chinoinnak. Münchenben tanult, és vegyészmérnökként végzett. 1910-ben alapította meg Kereszty György (1885–1937) vegyészmérnökkel együtt azt a vegyészeti gyárat, amelyből 1913-ban megalakult a Chinoin Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyára. Elsősorban szintetikus gyógyszereket állítottak elő, és szorosan együttműködtek Zemplén Géza műegyetemi professzorral és tanszékével. Wolfot 1944-ben Németországba deportálták, de túlélte, és hazajött. Tovább vezette a Chinoint 1947-ben bekövetkezett haláláig. Mellszobra a IV. kerületben az István út és Nyár utca sarkán áll.

Steiner Lajos (1871–1944) meteorológus és geofizikus a budapesti tudományegyetemen tanult, és egy időben Eötvös Loránd asszisztenseként dolgozott. 1892 és 1932 között a Meteorológiai Intézet munkatársa volt, 1927-től igazgatója. Fő kutatási területe a földmágnesség volt, 1917-ben akadémiai levelező taggá választották. Kezdeményezte az időjárás-előrejelzés magyarországi bevezetését. 1944. április 2-án a zsidóüldözések elől az öngyilkosságba menekült. A Magyar Meteorológiai Társaság Steiner Lajos-emlékérmet hozott létre, amely Borsos Miklós alkotása.

A Nobel-díjas James D. Watson 2000-ben látogatott el a Weselényi utcai holokauszt-emlékműhöz (Varga Imre alkotása).

 

Mauthner Nándor (1879–1944) a zürichi ETH-n (Zürichi Szövetségi Műszaki Főiskola) végzett vegyészmérnökként, majd 1903-ban a Genfi Egyetemen doktorált. Néhány évig a világhíres szerves kémikus Emil Fischer munkatársaként Berlinben kutatott. 1911-től dolgozott a Budapesti Tudományegyetemen, közben 1917–1918-ban Bécsben szolgált katonai vegyészként. 1919 májusában a budapesti egyetemen előléptették, és ez negatívan hatott további pályájára. Kutatásait azonban intenzíven folytatta, és elsősorban a cukorkémiában ért el sikereket. 1934-ben az MTA levelező tagjává választották. Ettől kezdve nincs információnk róla azon kívül, hogy 1944. május 21-én a zsidóüldözések az öngyilkosságba kergették.

Káldor Adolf (1882–1944) Modoron (ma Szlovákiában) született. Budafok első tisztiorvosa volt – Budafok ma Budapest XXII. kerületéhez tartozik. Népszerű volt betegei körében. 1944 tavaszán–nyarán hurcolták el családjával együtt, és Auschwitzban ölték meg. Fejszobra (Schaár Erzsébet alkotása) a XXII. kerületben a Duna utca 2. szám alatti rendelőintézet előtt áll.

Bródy Imre (1891–1944) (Czeizel, 2006, 186–205.) Gyulán született. 1909 és 1914 között tanult matematikát és fizikát a budapesti tudományegyetemen. Középiskolában tanított, közben elméleti fizikai kutatásokat folytatott, és 1918-ban doktorált. Kiválóságát elismerve az egyetem meghívta tanársegédnek, de 1920-ban az antiszemitizmus lehetetlenné tette egyetemi pályáját, és Németországba ment. Göttingenben a fizika egyik vezéralakjának, Max Bornnak lett a munkatársa. Born tanszékén a világ élvonalába tartozó fiatal fizikusok dolgoztak, köztük Werner Heisenberg. Ez különösen nagy súlyt ad Born dicséretének, aki úgy nyilatkozott Bródyról, hogy valószínűleg összes fiatal munkatársa közül a legtehetségesebb volt. (Born, 1978, 214.)

Bródy azonban két év elteltével visszatért Magyarországra. Az Egyesült Izzó – a Tungsram – kutatólaboratóriumának munkatársa lett. A cég Aschner Lipót vezérigazgató kezdeményezésére korszerű kutatólaboratóriumot működtetett. Vezetője, a volt műegyetemi professzor, Pfeifer Ignác tehetséges fiatal fizikusokat és mérnököket gyűjtött maga köré, köztük Bródy Imrét, Selényi Pált (lásd alább) és másokat. Még emigráns tudósok is, mint Polányi Mihály és Gábor Dénes, elfogadtak tőle kutatási megbízásokat.

Az eredetileg elméleti fizikus Bródy újító-technológusként is kiváló eredményekre jutott. Legismertebb találmánya a kriptonlámpa, amely sok szempontból előnyösebbnek bizonyult az addig használt argonlámpánál. A szükséges kriptongázt az addigi drága eljárásoknál jóval olcsóbban állították elő, és ebben a munkában Bródy Polányival és Kőrösy Ferenccel is együttműködött. A kriptonlámpa nemzetközi siker lett, termelésére 1937-ben Ajkán gyárat alapítottak.

Az egyre erősödő antiszemitizmus és a zsidóellenes törvények a Tungsramot is elérték. A cég leváltotta Pfeifert és Aschnert. Az új vezető, Bay Zoltán kiváló szakember és humánus egyéniség volt, aki szívén viselte üldözött munkatársai sorsát. A vállalatot a védelmi célok szempontjából kivételezettnek nyilvánították, és ezzel több vezető kutatónak, köztük Bródynak is mentességet biztosítottak a munkaszolgálat alól. Amikor azonban Bródy feleségét és leányát deportálták, Bródy feladta mentességét, és 1944. június 3-án őt is elhurcolták. Még látták Auschwitzban, ahol, mire odaérkezett, feleségét és leányát már megölték. 1944 végére Bródy is halott volt. Domborműve a VII. kerületi Kazinczy utca 21. szám alatti Magyar Elektrotechnikai Múzeumban található, mellszobra az ajkai Bródy Imre Gimnázium kertjében áll.

Selényi Pál (1884–1954) fizikus, feltaláló túlélte a munkaszolgálatot, de két fiát megölték. Selényi a Barcsay Gimnáziumban, a későbbi Madáchban érettségizett, majd a tudományegyetemen szerzett matematika–fizika szakos tanári oklevelet. 1918-ig az egyetem II. számú fizikai intézetében dolgozott, és Eötvös Loránd halála után ő lett a kísérleti fizika előadója. 1919-ben tagja volt a tudományos egyesületek és múzeumok direktóriumának, és a kommün bukása után többé nem lehetett állami alkalmazásban. Az Egyesült Izzó kutatója lett, sok sikeres találmánnyal. Egyik találmányát a fénymásolás, a xerográfia megalapozásának tekintik. 1939-ben a zsidóellenes törvénykezés nyomán kényszernyugdíjazták. A munkaszolgálatot súlyos betegként élte túl, de a háború után még dolgozott, tagja lett az MTA-nak, és élete végén professzorként oktatott. A Kozma utcai zsidótemetőben található síremlékén szerepel két mártírhalált halt fiának neve, Selényi György (1915–1944) és Selényi Tamás (1923–1944).

Fellner Frigyes (1871–1945) nemzetközileg elismert közgazdász és statisztikus volt. Budapesten született, a református gimnáziumba járt, majd elvégezte a jogi kart, és 1897-ben ügyvéddé avatták. Pályája a bankszektorban indult, amelyet idővel feladott a tudományos pályafutás kedvéért. Elsősorban a nemzeti össztermék kérdéskörével foglalkozott, ami akkor úttörő kutatás volt Magyarországon. Mind a tudományegyetemen, mind pedig a Műegyetemen kinevezték professzornak. 1917-ben nemességet kapott, a Felsőház póttagja lett, majd 1938-ban teljes jogú tagja, Teleki Pál helyén, amikor Telekit megválasztották a képviselőház tagjának. Fellner sohasem exponálta magát politikai kérdésekben. Az MTA 1915-ben Fellnert levelező tagnak és 1936-ban rendes tagnak választotta meg.

Fellner szárnyaló pályája hirtelen ért véget. Az okokról nincs közvetlen információnk, de feltűnő az egybeesés a zsidóellenes törvények megjelenésével. (Nyitrai, 2001, 7–20.) Lehet, hogy addig titokban tartotta zsidó származását, és az is lehet, hogy maga sem tudott vagy nem akart tudni róla. Egyik napról a másikra megszűnt felsőházi tagsága, pedig a felsőházi tagság életre szóló kinevezés volt. Az addig rendszeresen és aktívan publikáló Fellnertől az utolsó publikáció 1939-ben jelent meg. Életének utolsó öt évéről semmit sem tudunk. Magyarország német megszállását követően letartóztatták, és Mauthausenbe hurcolták, ahol 1945 elején éhen halt.

A fentiekben három zsidó származású akadémikus (Steiner, Mauthner és Fellner) is szerepelt. Sokkal több tudós áldozat volt, de csak kevesen voltak közöttük a Magyar Tudományos Akadémia tagjai. Teljesen egyértelműnek látszik, hogy a Horthy korszak idején alig volt olyan zsidó vagy zsidó hátterű tudós, akit megválasztottak volna akadémikusnak.

Természetesen nehéz lenne bizonyítani az antiszemitizmust az akadémiai választásokban, és kutatni is nehéz ezt a kérdést, hacsak szakszerű történészi vizsgálódás nem jut majd nyomára eddig ismeretlen dokumentációnak. Az MTA Levéltárában ilyen anyagokra eddig nem bukkantak.1 Nincsenek kimutatások az akadémikusok etnikai vagy vallási hovatartozását illetően, és mivel a választásokat tömérdek szempont befolyásolja, a kirekesztés bizonyíthatósága kétséges. Ez azonban nem csökkenti a benyomást, hogy az antiszemita diszkrimináció meghatározó szerepet játszott. Egyetlen példát mutatunk be, amikor valakit annak ellenére nem választottak meg, hogy megválasztása a tudományos teljesítmény szempontjából vitathatatlanul indokolt lett volna.

1934-ben nyolc tekintélyes fizikus, mérnök és matematikus akadémikus jelölte akadémiai tagságra Neumann Jánost. Az aláírók mind olyan szakemberek voltak, akik érdemben meg tudták ítélni az akkor már nemzetközileg elismert Neumann teljesítményét. Az ajánlók a szöveges méltatás mellett negyvenkilenc publikáció pontos bibliográfiai adatait sorolták fel. A következők írták alá Neumann ajánlását: Bláthy Ottó Titusz, Rados Gusztáv, Kövesligethy Radó, Tangl Károly, Fejér Lipót, Pogány Béla, Rybár István és Ortvay Rudolf. Neumannt nem választották meg, de a jelölést is nagy elismerésnek tekintette. (Nagy 1987, 208–213.) Akkor harmincegy éves volt, ami mai szemmel nagyon fiatalnak látszik az akadémiai tagság szempontjából. Abban az időben azonban ez az életkor nem számított túl fiatalnak, ha csak azt tekintjük, hogy Neumann ajánlóit hány éves korukban választották meg (az egyetlen Bláthy kivételével). Fejér huszonnyolc éves volt (1908-ban), Pogány harmincegy (1918), Rados harminckettő (1894), Rybár (1918) is harminckettő, végül Kövesligethy harminchárom (1895). Neumann 1937-ben amerikai állampolgár lett, és ugyanabban az évben megválasztották az USA Nemzeti Tudományos Akadémiája tagjának. A Horthy-korszak akadémiai választásaiban megnyilvánuló diszkrimináció is indokol feltáró kutatást a sokévtizedes amnézia után.

Neumann-hoz hasonlóan nagyon sok tudományos pályára aspiráló zsidó (és nemcsak zsidó) fiatal hagyta el Magyarországot az 1920-as években, mert kilátástalannak látta a jövőt. A zsidó elvándorlásnak közvetlen oka is volt, amennyiben Magyarország lett az I. világháború utáni Európa első állama, ahol antiszemita törvényt fogadtak el. A hírhedt és egyszerűen csak numerus claususként emlegetett 1920. évi XXV-ös törvénycikk és végrehajtási utasítása drasztikusan csökkentette a felsőoktatási intézményekbe felvehető zsidó hallgatók számát. Ez Teleki Pál első miniszterelnöksége alatt történt. Kormányzása rövid lélegzetű volt, de a numerus clausus következményei hosszú távra szóltak. Teleki Pál második miniszterelnöksége idején (1939–1941) különösen brutális antiszemita törvényeket vezettek be.

Az 1919-es kommunista diktatúrát kegyetlen fehérterror követte. Az antiszemita kampány kirobbantását azzal is indokolták, hogy a Tanácsköztársaság sok vezetője zsidó volt. 1920. június 4-én megkötötték a trianoni békeegyezményt, amely nevét Versailles Nagy-Trianon nevű kastélyáról kapta, ahol az egyezményt aláírták. A trianoni béke súlyos következményekkel járt, az ország elvesztette területének kétharmadát, Horvátország és a mai Szlovákia új államok része lett, hatalmas terület jutott Romániának, de valamennyi még Ausztriának is. A „boldog békeidőben” az asszimilálódó zsidó népesség erősítette a magyarságot, amely egyébként kisebbségben volt a soknemzetiségű történelmi Magyarországon. Trianon után alig maradtak nemzetiségek az új országhatárokon belül, viszont nagy magyar népesség rekedt az anyaországon kívül.

A kívül rekedt fiatalságból tömegével jöttek Budapestre továbbtanulási lehetőséget keresve. A viszonylag nagy zsidó részarány a felsőoktatásban támadások kereszttüzébe került. Történelmi okai voltak annak, hogy a zsidó fiatalok bizonyos foglalkozásokban miért jelentek meg különösen nagy arányokban. Ezeknek az okoknak az elemzése nem tárgya ennek a cikknek. A lényeg az, hogy a numerus clausus szelleme végig érvényben maradt a Horthy-korszak idején, még akkor is, ha formális intézkedéseit az 1920-as évek második felében enyhítették. Az 1930-as évek végétől azután a numerus clausus fokozatosan numerus nullus lett.

Klebelsberg Kuno akadémikus, 1922 és 1931 között vallás és közoktatási miniszter javaslatára a törvény szövegében a faji és nemzetiségi utalásokat nemzeti lojalitásra és erkölcsi megbízhatóságra cserélték. Teleki, Klebelsberg és mások tisztában voltak azzal, hogy a civilizált világban a numerus clausus rossz fényt vet Magyarországra, és Klebelsberg különösen kifinomultan alkalmazta a kettős beszédet, igyekezve Nyugaton azt mondani, amit ott elvártak, de itthon folytatta a hazai használatra kialakított mondanivalót és politikát. Gátlástalan cinizmus nyilvánul meg például a következő, 1924-es parlamenti kijelentésében: „Adják vissza nekünk a régi Nagy-Magyarországot, akkor majd hatályon kívül fogjuk tudni helyezni a numerus clausust.” (Nemzetgyűlési Napló, 1922–1926. XXIV. kötet, 295. ülés, 320. old. (1924. június 4. In: Kovács, 2012, 50.)

Klebelsberg felismerte azt a veszteséget, amit a sok elvándorló tehetség jelentett az ország számára, és arra törekedett, hogy visszahozza őket. A numerus clausus történetében játszott szerepe valószínűtlenné teszi, hogy ez a törekvése az elvándorolt zsidó tehetségekre is vonatkozott volna. A két világháború között egyetlen elszármazott zsidó tudós sem kapott professzori kinevezést magyar egyetemre, pedig voltak erre irányuló próbálkozások.

Max Born, a híres göttingeni fizika iskola később Nobel-díjjal kitüntetett mestere meséli el találkozását Klebelsberggel, ami nem annyira Klebelsberget, hanem a korabeli magyar politikáról kialakult képet jellemzi. 1930 körül Klebelsberg meglátogatta a Göttingeni Egyetemet, és az egyetem adminisztratív vezetője Justus Theodor Valentiner ebédet adott a jeles vendég tiszteletére.2 Az ebédre meghívták Göttingen legismertebb tudósait, köztük ott dolgozó neves magyar tudósokat is. Born a következőképpen adta elő a történteket: Klebelsberg azt kérdezte Borntól, „mit gondolok a magyar matematikusokról és fizikusokról. Válaszom a magyar kollégáim dicshimnusza volt. Megemlítettem először is régi barátaimat, Haar [Alfréd] és Kármán [Tódor] nevét, azután Pólya [Györgyét] Zürichből és másokat, akikre nem mind emlékszem ma már, végül pedig a fiatal generációt, akik akkor éppen Göttingenben voltak, Neumann Jánost, Wigner Jenőt és Teller Edét. Ennél a pontnál éreztem, hogy [a Nobel-díjas James] Franck sípcsonton rúg az asztal alatt, mire abbahagytam a beszédet és hagytam, hogy Franck folytassa. Számomra érthetetlen volt miért kellett Francknak olyan erőszakosan megszakítania engem, amíg csak a fogadás végeztével meg nem magyarázta. Mindenki, akit megemlítettem, zsidó volt, és ezért az antiszemita kormány szemében egyáltalán nem magyar.” (Born, 1978, 236.)

1939-től kezdődően a Horthy-rendszer ún. munkaszolgálatra hívott be zsidó férfiakat. Magyarország hadbalépését követően, 1941-től, a munkaszolgálatosokat ún. kisegítő egységekben alkalmazták a keleti fronton és másutt. A háborús körülmények okozta nehézségeken és nélkülözéseken túl a munkaszolgálatosoknak megaláztatásokat és gyakran a keretlegények szadista kegyetlenkedéseit is el kellett szenvedniük. Tudjuk, hogy voltak emberséges keretlegények is.

A VII. kerületi Báthori téren a 2. számú ház előtt áll egy emlékmű, amely az 1939 és 1945 közötti zsidó munkaszolgálatosokra emlékezik. Az emlékmű része a következő felirat „…fegyvertelen álltak az aknamezőkön…„3 Itt részleges listaként olyan későbbi akadémikusokat sorolunk fel, akik munkaszolgálatosok voltak:

Ádám György (1922–2013), fiziológus

Benedek Pál (1921–2009), vegyészmérnök

Csáki Frigyes (1921–1977), gépészmérnök

Ernst Jenő (1895–1981), biofizikus

Fokos Fuchs Dávid Rafael (1884–1977), nyelvész

Fuchs László (1924– ), külső tag, matematikus

Gallai Tibor (1912–1992), matematikus

Gergely János (1925–2008), orvos, immunológus

Hahn István (1913–1984), történész

Hanák Péter (1921–1997), történész

Hoch Róbert (1926–1993), közgazdász

Julesz Miklós (1904–1972), orvos

Kalmár László (1905–1976), matematikus

Kardos László (1898–1987), irodalomtörténész

Kellner Béla (1904–1975), orvos

Klein György (1925– ), tiszteleti tag, orvos

Lempert Károly (1924– ), kémikus

Lukács József (1922–1987), filozófus

Marót Károly (1885–1963), klasszika-filológus

Mérei Gyula (1911–2002), történész

Pach Zsigmond Pál (1919–2001), történész

Rényi Alfréd (1921–1970), matematikus

Róbert László (1924– ), külső tag, biológus

Selényi Pál (1884–1954), fizikus

Simonovits István (1907–1985), orvos

Szalai Sándor (1912-1983), szociológus, filozófus

Turán Pál (1910–1976), matematikus

Vajda György (1927– ), gépészmérnök

Vajda Imre (1900–1969), közgazdász

Vámos Tibor (1926– ), villamosmérnök

Weltner Andor (1910–1978), jogász

Wolfram Ervin (1923–1985), kémikus

Zsigmond László (1907–1992), történész

A következő névsor olyan későbbi akadémikusok nevét tartalmazza, akiket deportáltak:

Berend T. Iván (1930– ), gazdaságtörténész, Dachau

Frühling János (1937– ), külső tag, orvos, Strasshof

Hargittai István (1941– ), kémikus, Strasshof

Hershko, Avram (Herskó Ferenc, 1937– ), tiszteleti tag, biokémikus, Strasshof

Julesz Miklós (1904–1972), orvos, Buchenwald

Knoll József (1925– ), orvos, farmakológus, Auschwitz

Kozma László (1902–1983), villamosmérnök, Mauthausen–Gunskirchen

Lempert Károly (1924– ), kémikus, Mauthausen

Mansfeld Géza (1882–1950), orvos, farmakológus, Auschwitz

Pándi (Kardos) Pál (1926–1987), irodalomtörténész, Laxenburg

Ránki György (1930–1988), történész, Auschwitz

Szabó Gábor (1927–1996), biológus, Auschwitz

Weltner Andor (1910–1978), jogász, Buchenwald, Dachau

A fenti két listán előfordulnak ismétlődő nevek. Voltak akiket a munkaszolgálatból visszatérvén deportáltak.

A fasizmus áldozatainak emlékműve, Makrisz Agamemnon alkotása, 1986 óta áll a XIII. kerületben, a Dunaparton, a Viza utcánál. A szobrász egyik leghíresebb alkotása az ausztriai mauthauseni náci koncentrációs tábor áldozatainak emlékműve (1962). Ennek feles méretű másolatát avatták fel 1986-ban Budapesten. A rajta olvasható szöveg szerint azokra az ellenállókra, katonaszökevényekre, üldözöttekre emlékezik, akiket a fasiszták 1944–45 telén a Duna parton meggyilkoltak. Ez tipikus példája annak, hogy a Kádár-rendszer milyen megfogalmazást tartott „politikailag korrektnek”. A Dunába túlnyomóan zsidó áldozatokat lőttek bele, a gyilkosok pedig nyilasok voltak, de a rendszer ezt inkább ködösítette. A felújított emlékművet 2010. április 14-én változatlan felirattal, ökomenikus istentisztelettel újraavatták. Akik 2012 májusában zsidógyűlölő jelszavakat mázoltak az emlékműre, azokat az eufemisztikus felirat nem tévesztette meg.

Van egy fontos emléktábla az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetének előterében. Ezen az emléktáblán két névsor látható. Az egyiken már beérkezett matematikusok, a másikon még csak ígéretként számon tartott fiatalok neve szerepel. A harmadik, nem létező névsor azokra utal, akik még az ígéretig sem juthattak el. Ezen az emléktáblán is olvasható Radnóti idézet: „az új falak tövében felhangzik majd szavam”.4

Emléktábla az MTA Rényi Intézet előterében, V. Reáltanoda utca 13-15.

Itt csak néhány szóval emlékezünk meg öt matematikusról az első névsorból és egyről a másodikból.

Bauer Mihály (1874–1945) a Műegyetemen tanult, Rados Gusztáv és Kőnig Gyula is tanította. Bauer tizennyolc éves korában kezdett matematikai dolgozatokat közölni. 1918-ban tanári kinevezést kapott a Műegyetemen, bemutatását a híres matematikus, az akkori rektor Kürschák József vállalta. 1922-ben Bauer volt az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat új Kőnig Gyula-díjának első jutalmazottja. A Műegyetemen nem léptették elő, az antiszemita diákok gyakran megzavarták előadásait, végül 1936-ban kényszer-nyugdíjazták. 1944-ben koncentrációs táborba deportálták, ahonnan még hazatért, de 1945-ben meghalt.

Kőnig Dénes (1884–1944), az akadémikus és volt műegyetemi rektor Kőnig Gyula fia, Budapesten és Göttingenben tanult, 1907-ben doktorált, és még abban az évben munkába állt a Műegyetemen. Kőnig Dénes a gráfelmélet úttörője volt, 1935-ben professzori kinevezést kapott, és 1936-ban monográfiát jelentetett meg Theorie der endlichen und unendlichen Graphen címmel. A könyv alapmunka a gráfelmélet területén, és azóta sem avult el. Angol fordítását 1990-ben jelentették meg Theory of Finite and Infinite Graphs címmel (Birkhäuser, Boston). Magyarország német megszállását követően, 1944. március 19 után, üldözött matematikusoknak segített. Amikor 1944. október 15-én megtörtént a nyilas hatalomváltás, Kőnig Dénes már saját maga számára is reménytelennek látta a helyzetet, és öngyilkos lett.

Szűcs Adolf (1884–1945) Budapesten és Párizsban tanult, majd középiskolában és a Műegyetemen is tanított, ahol az 1920-as évek végén kapott kinevezést Rados Gusztáv tanszékére. Kutatásai variációszámításokra és differenciálegyenletekre terjedtek ki. A nyilasok otthonából hurcolták el 1945. február 4-én. Többé soha senki sem látta.

Csillag Pál (1893–1944) születési éve más források szerint 1896. Fejér Lipót tanítványa volt, és már huszonegy éves korában doktorált. A Goldberger-textilgyár alkalmazta matematikusként, de zsidó származása miatt 1938-ban elvesztette állását. 1944-ben tűnt el.

Grünwald Géza (helyesen, 1910–1942) Szegeden tanult, és 1935-ben szerezte meg a doktori címet. Az approximációelméleteket kutatta. Tagja volt a fiatal matematikusok körének, amely hetente találkozott Anonymus szobránál, hogy az előző hét tudományos és egyéb eseményeit megvitassa. Munkaszolgálatosként gylikolták meg. A Bolyai János Matematikai Társulat évente Grünwald Géza-díjat ad harmincévesnél nem idősebb matematikusoknak, akik fontos eredményeket értek el a matematikai alapkutatásban.

Lázár Dezső (1913–1943) (Filep, 2001) tanulmányait Budapesten kezdte, majd a numerus clausus törvény miatt Szegeden fejezte be. Végzés után nem tudott elhelyezkedni, ezért kitanulta az asztalos mesterséget. Észak-Erdély visszacsatolása után Kolozsvárt kapott tanári munkát. 1942-ben munkaszolgálatra rendelték. Életében mindössze egyetlen, halmazelméleti témájú dolgozata jelent meg, az 1930-as évek elején. Erdős Pál fontosnak találta a dolgozatot, megmutatta Neumann Jánosnak, és Neumann intézte el a megjelentetését a Compositio Mathematica című folyóiratban. 1947-ben jelent meg még egy dolgozata, ez már halála után, és barátai rendezték sajtó alá. 1974-ben Péter Rózsa kezdeményezte, hogy gimnáziumi matematika szakkörök vállalják el egy-egy mártír matematikus emlékének ápolását. A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium matematika szakköre Láng Húgó tanár vezetésével Lázár Dezsőt választotta. Amikor Erdős Pál erről értesült, Lázár Dezső-díjat alapított az iskolában.

Fejes Tóth Lászlómatematikus akadémikus mondta el a következőket Lázár Dezsőről: „Arra a területre, amit azután később egész életemen át műveltem, azaz elhelyezési és fedési kérdésekre, egy nagyon kedves kollégám, Lázár Dezső hívta fel a figyelmemet. Azt kérdezte, hogy hogyan kell, mondjuk egy négyzetben vagy egy körlapon, n pontot úgy elhelyezni, hogy a köztük levő minimális távolság maximális legyen. […] Lázár Dezsőről hadd mondjam el, hogy amikor Kolozsvárra kerültem, ő is ott dolgozott, a Zsidó Gimnáziumban volt tanár. Később munkaszolgálatra hívták be, aknát szedettek vele, comblövést kapott, és hagyták szegényt elvérezni. Amikor munkaszolgálatos volt, akkor a családjával szoros kapcsolatban voltunk. Sokszor meglátogattuk a feleségét és két kis gyermekét. A felesége mondta el, hogy mi történt vele. Arra már nem emlékszem, hogy ez pontosan mikor volt, mert az évek összefolynak az emlékezetemben. A felesége nagyon művelt, szép nő volt, és még ma is borzadállyal tölt el az a gondolat, hogy ezt az asszonyt marhavagonban hurcolták el, és sok szenvedés után Auschwitzban, gázkamrában végezte a két kisgyerekkel együtt.” (Hargittai, 2005, 319.)5

Ide tartozik Arany Dániel (1863–1945) története is. Gimnáziumi matematikatanárként dolgozott, és 1893-ban megalapította az azóta is közkedvelt Középiskolai Matematikai Lapokat. Csak néhány évig szerkesztette a folyóiratot, majd átadta a szerkesztést Rátz Lászlónak. 1905 és 1919 között Arany műszaki főiskolán tanított, de 1919 után kényszernyugdíjazták a kommünben való állítólagos részvételére hivatkozva. Hátralevő életében soha sem tudott elhelyezkedni. Matematikai kutatásait azonban folytatta, elsősorban a valószínűség-számítás és a játékelmélet érdekelte, és társszerzője volt egy, a biztosítási matematikáról szóló monográfiának. Élete végéig foglalkoztatta a középiskolai matematika-oktatás.

1944-ben a zsidó Arany és felesége gettóba kényszerült, és egyikük sem érte meg a felszabadulást. Hamvaik tömegsírban nyugszanak a Dohány utcai zsinagóga kertjében. Mielőtt Arany bevonult a gettóba, gondoskodott arról, hogy értékes matematikai könyvtára ne vesszen kárba, és azt az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulatnak adományozta. Arany Dániel nevét az első és másodikos gimnazisták országos matematika versenye viseli.

Budapesti séták a tudomány körül című könyvünk megemlékezik majd az embermentőkről is, különösen Sztehlo Gáborról és Raoul Wallenbergről és bemutatja budapesti emlékműveiket. A általuk megmentett sok ezer élet között több olyan fiatal is volt, akikből világhíres tudósok lettek, mint például a magyar–amerikai kémiai Nobel-díjas Oláh György (1927–), a felületkémia és katalízis Wolf-díjjal kitüntetett magyar–amerikai művelője, Somorjai Gábor (1935–) és a nemzetközi hírű magyar–svéd biokémikus Ernster László (1920–1998), aki sok éven keresztül tagja volt a kémiai Nobel-díj Bizottságnak.

IRODALOM

Born, Max, (1978) My Life: Recollections of a Nobel Laureate. Charles Scribner’s Sons, New York

Czeizel Endre (2006): Tudósok, gének, tanulságok: A magyar természettudós géniuszok családfaelemzése. Galenus, Budapest

Filep László (2001): Magyar matematika Erdélyben a két világháború között. Magyar Tudomány. 5,

Frank Tibor(2012): Kettős kivándorlás: Budapest–Berlin–New York 1919–1945. Gondolat, Budapest

Hargittai István (2003): Életeink: Egy tudományos kutató találkozása a 20. századdal. Typotex, Budapest

Hargittai István (2005): Fejes Tóth László. Magyar Tudomány. 166, 3, 318–324.

Hargittai István (2006): Az öt világformáló marslakó. Vince, Budapest

Hargittai István – Hargittai Magdolna (2014): Budapesti séták a tudomány körül. (előkészületben)

Kovács M. Mária (2012): Törvénytől sújtva: A numerus clausus Magyarországon, 1920-1945. Napvilág, Budapest

McGrayne, Sharon Bertsch(1998): Nobel Prize Women in Science: Their Lives, Struggles, and Momentous Discoveries. Birch Lane Press, Secaucus, NJ (2. kiadás: 2001. James Henry Press, Washington DC books.google.hu/books?id=nXR_8pxl8vEC&printsec=frontcover&hl=hu#v=onepage&q&f=false )

Nagy Ferenc (1987): Neumann János és a „magyar titok” a dokumentumok tükrében. Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, Budapest

Nyitrai Ferencné (2001): Fellner Frigyes (1871–1945). In: Csahók István (szerk.): Nagy magyar statisztikusok 18: Fellner Frigyes (1871–1945) műveinek válogatott bibliográfiája. KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat, Budapest, 7–20. konyvtar.ksh.hu/digitalizalt_anyagok/nagy_magyar_statisztikusok/NMStat_18._Fellner_Frigyes.PDF

Pillich Lajos (2005): Richter Gedeon (1872–1944). In: Novák Takács Krisztina – Hermecz István (szerk.): Esti beszélgetés: Magyar gyógyszerészkutatók portréi. Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság, Budapest, 69–82.

1Hálásan köszönöm Háy Diana, az MTA levéltára vezetője segítségét, aki nagy körültekintéssel és készséggel válaszolta meg kérdéseimet.

2Ez a Valentiner bocsátotta el hamarosan a híres matematikust, Emmy Noethert azzal a nem hivatalos megjegyzéssel, hogy „Noether túlságosan szocialista és baloldali, sohasem válhatna belőle jó náci.” A hivatalos indokolás az elbocsájtás okául Noether zsidó hátterét jelölte meg. Hitler a Mein Kampfban írta: „A női egyenjogúság gondolata a zsidó intellektus találmánya.” Joseph Goebbels ehhez még azt tette hozzá, hogy „A nők küldetése az, hogy legyenek gyönyörűek, és szüljenek gyerekeket.” (McGrayne,1998, 83.)

3Radnóti Miklós A la recherche… Ez a felirat a szerző apjára is utal: Dr. Wilhelm Jenőt 1942. szeptember végén aknamezőre hajtották a keleti fronton, hogy puszta kézzel szedje az aknákat. Egy akna felrobbant alatta, súlyosan megsebesült, és elvérzett.

4Radnóti Miklós Sem emlék, sem varázslat (1944)

5

Szerző megjegyzése: Családunk története egy bizonyos pontig Lázárékéhoz hasonlóan alakult. Gettóba zártak bennünket, majd 1944 júniusában elindult a marhavagonokból összeállított vonat Auschwitz felé édesanyámmal, tízéves bátyámmal és velem, aki akkor még nem voltam három éves. Útközben valahol megállították a vonatot, amely egy darabig visszafelé tolatott, majd újra elindult, de most már Ausztria irányában (mindezt mi csak jóval később tudtuk meg). Az történt, hogy a zsidó vezetők és a németek közötti tárgyalások eredményeként néhány vonatot Auschwitz helyett Ausztriába irányítottak. A mi vonatunk nem volt ezek között, de egy Ausztriába szánt szerelvény már elment Auschwitzba, és ezt helyettesítette a mi vonatunk. (Hargittai, 2003, 52–54.)