Kezdőlap » Remény » 2014. 1. szám » Földes Gyula: Egy orvos napfényes töréneteiből

Földes Gyula: Egy orvos napfényes töréneteiből

Schwarz bácsi

A kórházban rendszeresen megtartott úgynevezett betegmegbeszéléseken, egy alkalommal, a Molnár sebészeten ápolt idős, ha jól emlékszem, 89 éves férfibeteg esetét ismertette H. adjunktus. A beteg történetének érdekessége az ilyen időskorban ritkán előforduló heveny vakbélgyulladás felismerése és műtéti megoldása volt. Az esetismertetés végén azonban H. adjunktus, a történet folytatását is megemlítette, ugyanis: a műtétet követő napokban Molnár professzornál telefonon jelentkezett a budapesti indiai nagykövetség illetékese. Azzal, hogy a telefonhívást követően a budapesti indiai nagykövet személyesen kívánja meglátogatni a történetben szereplő 89 éves beteget. Akit történetesen Schwarz bácsinak hívnak, a keresztneve már nem jut eszembe. Szóval, a jelzett napon a nagykövet valóban megjelent a sebészeten és meglátogatta Schwarz bácsit, majd megelégedetten nyugtázta a látottakat valamint a hallottakat. A kérdés azonban az volt: mi késztette az indiai nagykövetet erre a látogatásra?! Mint aztán kiderült: ennek a Schwarz bácsinak volt egy leány unokája, aki ’56-ban elhagyta az országot és valamelyik londoni egyetemen tanult. Ez az 1960-as évek elején történt. Csakhogy a leánynak tanulótársa volt egy indiai fiatalember, aki történetesen Nehru miniszterelnök közeli rokona – talán unokaöccse – volt. A rokon segíteni kívánt tanulótársának az információ megszerzésében. Szóval, Nehru miniszterelnök utasította a külügyminisztert, az meg a pesti követet, hogy a londoni leány pontos tájékoztatást kapjon nagyapja, Schwarz bácsi állapotáról. Mi pedig, a szakmai megbeszélés résztvevői nyugtáztuk, hogy a világ kicsi, és ott minden előfordulhat. Még az is, hogy Schwarz bácsi egy igazi diplomáciai esemény alanya legyen.

A gepore

A másik történet hasonlóan a ’60-as években történt. Ekkor a kórház már nem volt a hitközség intézménye, de azért a hagyományoknak akkor is volt helye. Az egyik belgyógyászati osztályon feküdt egy idős – nem zsidó – beteg, akinek krónikus veseelégtelensége volt. A jom kippur előtti napon, a délelőtti főorvosi vizitnél, Biedermann főorvosnak – ő volt az osztály vezetője – referált a kezelőorvos. Hogy a beteg állapota változó, hol a tudatánál van, hol meg nem, ahogy az ennél a betegségnél (ugyancsak a ’60-as években) az akkori terápiás lehetőségek birtokában megszokott volt (dialízisről ekkor még szó sem esett). Másnap, jom kippur napján nem volt főorvosi vizit, majd a következő napon már igen. Ekkor a beteg Biedermann főorvos kérdésére: „hogy érzi magát?” így válaszolt: tudja, főorvos úr, ahogy emlékszem, nem sokkal a vizit után megjelent a kórteremben két ember, mindkettő kezében egy-egy csirke, és egyik beteg után a másikhoz mentek, valami marhaságot csináltak a fejük felett, így az én fejem fölött is, és azóta engem mintha kicseréltek volna, annyira jól érzem magam!

Mi pedig az ebédlőben, ahol a történetet hallottuk, megnyugodva vettük tudomásul, hogy a gepore – mert valójában erről volt szó – igazolta a Biblia állítását. Az áldozat hasznos, még ha átmeneti időre is.