Kezdőlap » Remény » 2014. 1. szám » Sági György: Kő a kövön

Sági György: Kő a kövön

Clair és George régóta csiszolódnak egymáson.

A mondat valamelyik apokrif írásban található, kezdi a rabbi a szombati prédikációt.

Körbetekint a gyülekezeten. A Példabeszédek könyve is említést tesz erről, szólal meg ismét. Hivatkozik rá, mint a zsidó bölcsességi irodalom egyik jellegzetes alkotására. A fiatal rabbi feltekint jegyzeteiből. És így folytatja.

Ennek a mondatnak minden egyes szava jelkép. Clair a nőiségé, George a férfiasságé. Beteljesedésük a házasság. A csiszolódás pedig a három együtt: a nő, a férfi és a házasság. És ez, így, az idők kezdetét jelöli. Egészen pontosan a hatodik napot, amikor az Isten az embert az ő képére teremtette, férfiúvá és asszonnyá teremtette őket. A csiszolódás tehát egészen egyértelmű fogalom. Azt jelenti, nincs kiút Mindez együtt már jelképek halmaza.

Nem volt ez mindig így Clair és George esetében sem.

Valamikor régen más is volt. Példabeszédtől független, jelképek halmaza nélküli szerelem. Ámbár akadt néhány jel, amit régtől fogva magukon viseltek. Clair, egyébként formás melle között piciny „háj” betű díszlett bőrszíjon, az életre mondott igenként, míg George nyakában vékony aranyláncon apró vadászrepülő függött, két szárnyán alig látható Dávid csillaggal. Ültek a kávéházban és beszélgettek. A falakon Chagall képek reprodukciói színorgiában játszottak, élvezve a kint lebukó nap vöröslő fényeit. Ők meg, Clair és George nevettek, mert jólesett. Mármint a másikkal nevetni. Akkor még nem a másikon.

Például a mellettük ülő idős páron. A férfi, jól öltözött, egyenes tartású, olyan, aki ad a megjelenésére, morgott, hogy lassú a kiszolgálás. De az is lehet, hogy a nő morgott. Aki, a férjével szemben, láthatóan nem rendelkezett a háborgás jogával. Ki emlékszik már olyan apróságra, az idők kezdetéről, hogy melyiküknek akadt baja a pincérrel, vagy a világgal? George mostanában még a házassági évfordulókat is rendszeresen elfelejti. Pedig direkt olyan időpontot választott arra a három évtizeddel korábbi aktusra, hogy legyen mihez kötnie, ha megfeledkezne róla. Az anyja születésnapját. Ez is egy nő, az meg egy másik. Milyen kár, hogy az anyja nem a nők napján született. Egy nap elintézhetne valamennyi nőt az életében. Vagy majdnem valamennyit.

Visszatérve az idős párhoz, egyikük morgott, a nemtetszésének adott hangot. A másik meg – olaj a tűzre – belenyúlt ennek a tányérjába, hogy megkóstolja, mit eszik. Emez meg dühös szemmel fixírozta: mit keres hívatlanul, az ő térfelén? Aztán nem szóltak egymáshoz, míg be nem fejezték az étkezést. Meredten bámultak a tányérjukba, nem emelték fel a tekintetüket, hogy később se kelljen a másikhoz szólniuk. A nő az asztal alatt a cipőjével szórakozott. Leengedte a sarkáról, majd visszalépett bele. Mindannyiszor hangos koppanás jelezte a földön, amikor kibujt belőle. A végsőkig feszítve ezzel a húrt, élete erősen őszülő halántékú párjánál. Aki ezt mindannyiszor egy rándulással, de hang nélkül vette tudomásul.

Kopp. A nő arcán a kielégülés mosolya jelent meg. Régóta nem lehetett ilyen gyönyörben része, amint férje ütemes összerándulásaira rezonált a maga módján. Kopp, újra.

Milyen pár az ilyen? – kérdezte Clair, akkor. Na nem, mi nem leszünk ilyenek. Inkább állította, mintsem kérdezte ezt. Széles szájának mosolya szétterült az arcán. Később majd megpukkadt a nevetéstől, ahogy George utánozta az öreg jól nevelten szögletes mozdulatait.

Aztán csiszolódni kezdtek. Mint kő a kövön, csak ők George és Clair voltak.

Idővel szaporodtak, gyermekeket nemzettek. Akik Clairhez és Georgehoz csiszolódtak, míg ők egyre csak egymáshoz. Ez persze szokásos emberi tevékenységnek tekinthető. És amikor már túl sokat hasonultak a gyermekek az apjukhoz, meg az anyjukhoz, az utódok úgy határoztak, hogy most már nekik is legyenek mások, akikkel ők csiszolódhatnak, egyik a másikhoz. Kirepültek a családi fészekből, de ha következetesek szeretnénk maradni Clair és George élettörténetéhez, azt kell, hogy mondjuk, befejezték az otthoni csiszolódást és elhagyták az otthoni csiszolóvásznat. A nagyobbik fiú erről csak annyit jegyzett meg epésen, hogy elhagyták a családi smirglit.

Clair és George maguk maradtak. És kő kövön nem. George megpróbált színházjeggyel frissíteni. Meglepetés, állított haza egy nap vidáman, egészen elérzékenyülve a saját figyelmességétől. Két hét múlva szépen felöltöztek és elsétáltak a színházba. Autó nélkül mentek, hogy utána „Clair okozta Georgenak lelkiismeret-furdalás” nélkül beülhessenek valahová. Clair Sex on the Beach koktélra, George meg egy pohár borra. A színházi jegyszedő szürke frakkjában megütközve nézett rájuk, ahogy átvette a jegyeiket: ezekkel jöjjenek vissza a jövő héten, akkorra szól. Valóban, amikor beálltak a sorba, Georgenak feltűnt, hogy körülöttük mindenkinek a Victoria név látható a színházjegyén, csak az övékén virít a Rebecca, de ez elhanyagolható észrevételnek tűnt. Na nem, mondta Clair, már ezt sem lehet rád bízni. George megpróbált feleselni: te is láttad a jegyet, észrevehetted volna, hogy mikorra szól. De Clair hajthatatlan maradt, úgy replikázott: Láttam itt körülöttünk, hogy nem stimmel valami, de gondoltam, te csak tudod, hogy mikor jövünk.

A feszültséget valahogy oldani kellett. Ha már szépen felöltöztek, hogy ne vesszen kárba az este, beültek egy közeli étterembe. A falakat festmények másolatai díszítették. Az Én és a falúm, a Hegedűs, és a Bukó angyalok, meg a többi, a zsidó kisvárosból hozott chagalli emlék – képe. Ezeket a festményeket mindketten szerették. Noha igen távol állt egymástól az ízlésük, de az élénk színek, a kékben játszó tehén és a háztetőn álló hegedűs, vagy a kakasháton ülő lány olyan közös többszörös volt, amely kellemesen vette őket körül. Mintha elegendő volna csak egy álmodozó zsidó képzelgéseit magunk körül látni a – békességhez.

Iménti kudarcuk nyoma még nem teljesen tűnt el az arcukról. A mellettük lévő asztalnál ülő fiatal pár időnként kuncogva tekintett rájuk. George morgott, hogy lassú a kiszolgálás, Clair meg a villájával belenyúlt George tányérjába, megkóstolta, a másik mit rendelt. Ez a férjét felháborította, és többet nem szólt. Egészen a vacsora végéig. Akkor láthatóan, valamitől egyszerre csak vidám lett.

Házas. – szólalt meg George. Clair kérdőn tekintett rá. – Házaspár az ilyen – ismételte meg George.

Clair és George régóta csiszolódnak egymáson.

Ennek a mondatnak minden egyes szava jelkép. Mint a Tórában. Egyetlen rövid mondat egy egész sorsot fog át. Példázatos szavakból ömlenek a vége nincs mondatok. Bölcs rabbik nemzedékei vitatkoznak valamennyi szó és hang, kiejtett dallam jelentéséről. Már az idők kezdetétől fogva.

1. Ábra: Marc Chagall Les Maries dans le ciel de Paris (részlet)